Üdv újra!

Huu..Nagyon furcsa és egyben rémisztő újra itt lenni. Csodálatos látni, hogy a mai napig vannak akik látogatják a blogot. Köszönöm! Tudom, nem volt hiába való a munkám, mert nagyon sokan szerettétek és szeretitek máig.
Felmerül a kérdés, miért vagyok itt, gondolom... Egyenes választ nem tudok adni. Lehet, hogy csak nosztalgiázok, vagy csak tudatni akartam, nem felejtettelek el titeket és a kis történetem.

Elgondolkodtam azon, mi lenne egy másik blogba bele kezdeni. De ez egy csomó kérdést felvetett: miről szóljon, milyen korosztályt célzok meg vele, lenne értelme?!
Azért már én se vagyok 16-18 éves friss csirke ☺️
Mondhatnám, azért vagyok itt mert kíváncsi vagyok Nektek mi a véleményetek. Olvasnátok tőlem új sztorikat, ha igen miket? Őszintén? Tippeket várok, úgymond feladatokat Tőletek nekem.

Szóval ha szerinted is lenne értelme, akkor jelezd nekem akár a bejegyzés alján található reakció gombokkal, akár hozzászólásban. Ígérem számításba veszem a véleményeteket.

Na puszi fiúk/lányok
Zsófi voltam

Sziasztok!

Köszönöm, hogy benéztél a blogomba. 

Mint azt ahogy már láthattad a fejléc feliratából a blog már befejezett történet. Szinte 2 éven keresztül írtam és több mint 160 részt hoztam össze. Remélem, hogy ha beleolvasol magával fog ragadni a történet és már akkor a végéig meg sem állsz. :)

Nézz szét nyugodtan a blogon, ismerkedj a lehetőségekkel és utána vágj bele a nagy olvasásba. Mint látni fogod (vagy már láttad) van Vendégkönyv. Ott megtudhatod, hogy a te véleményed hogyan kerülhet oda ki.

Ízelítő (röviden a történet):

Van egy lány, Sophie Jordan, aki Párizsból New York-ba költözött a nővéréhez, hogy tovább harcoljon az álmaiért. Minden vágya, hogy híres táncos legyen. Persze a szerelem itt is közbeszól. Egyik munkája során Justin Bieber-rel is megismerkedik, akibe végül beleszeret. Persze a média azonnal rácsap a friss párra és minden lépésüket beárnyékolják. Az se könnyíti meg Sophie dolgát, hogy kis híján terhes lett Justin-tól, a tánc-stúdióban is gondok voltak, le is bénult egy baleset miatt. Sőt mikor totális megsemmisülés éri Sophie-t olyan dolgokat tesz, amiket nem kellene...

Ha érdekel, hogy a JUPHIN pár, hogyan lábalt ki ezekből és még számos nehézségből vagy, hogy egyáltalán együtt maradnak-e akkor csatlakozz az #Our_Dance_Followers csapathoz. :)

Köszönöm még egyszer, hogy benéztél hozzám. Jó olvasást és jó szórakozást! :)

Puszi: Zsofy

u.i.: Az elején még nagyon unalmas és elég rossz minőségű a történet írása, hisz ez az első blogom és ekkor tanulgattam az írás rejtelmeit. De ha már eljutsz pl a 50. részig ott már valamivel jobban használom a szavakat, mint itt az első részeknél. Szóval ezért előre bocsi...

1. rész -Visszatekintés-

Helyszín: Franciaország, Párizs

Kicsi koromban nem szerettem táncolni. Hallani se akartam róla, hogy a szüleim beírattak egy tánciskolába. Tisztán emlékszem az első táncórákra, nem voltam hajlandó táncolni. A 3-4. órán jöttem rá, hogy a többiek milyen jól érzik maguk tánc közben. Nem akartam kimaradni a jóból, beálltam táncolni.
Becsuktam a szemem, féltem...mi lesz ha kinevetnek? De nem így történt. Összeszorított fogakkal elkezdtem forogni a terem közepén, kicsit olyan érzés volt mintha repülnék....beleszerettem a táncba.
Ez volt 10 éves koromban, ma már 17 vagyok és mindenem a tánc. Bármilyen is a kedvem csak berakok egy CD-t a lejátszóba, és becsukott szemmel táncolok a szobám közepén. Minden nap megköszönöm anyáéknak, hogy anno beírattak a tánciskolába.

Magántanuló vagyok, de nem igazán foglalkoztat a tanulás. Jelenleg minden erőmet arra fektetem, hogy egy híres amerikai tánc-stúdióba felvegyenek. Minden vágyam az, hogy egy világsztár videoklipjében háttértáncosként szerepeljek. Erre pedig a legtöbb esély ott van, a Dance Again a World (DAW) táncstúdió falai között. Minden évben egyszer meghallgatást tartanak, a világ minden tájáról várják a táncolni vágyó fiatalok jelentkezését. Válogatás során csupán 20 ember kerül a DAW-be a több 10 ezer jelentkező közül.
Mindent megtettem, hogy bekerüljek, minden vágyam ez volt. Gyakoroltam éjjel-nappal. Videókat készítettem, amiket elküldtem a stúdió igazgatójának. Tényleg mindent megtettem..legalább is úgy éreztem.
De volt egy apró gond.Ha valakit kiválasztanak akkor ő ki kell költözzön az Amerikai Egyesült Államokba, a székhelyre. Anyáék nem akarták, hogy benne legyek a 20-ban és elköltözzek:
- Mit kezdesz te ott?! Nem ismersz senkit. Teljesen idegen lenne az a város számodra! - mondta anya & apa -
- De ott van Emily és a családja! Ők biztos, hogy megengedik, hogy náluk lakjak. Terhükre se lennék - mondtam én -
Emily a nővérem, akit a szerelem költöztettet ki New York-ba. 24 éves, ahogy a férje is. Van egy zabálni való, 1 éves kislányuk. Imádom amikor hazautaznak pár napra és én vigyázok a kis Jazmy-re.

2. rész - A hívás -

Már 1 hónapja lejárt a jelentkezési határidő a DAW-be. Csak reménykedni tudtam, hogy benne leszek a 20 táncos között. Anyáék meg pont az ellenkezőjét. Nem nagyon értettem ,hogy miért. Mindig ők mondták, hogy küzdenünk kell az álmunkért, nekem ez volt az álmom. Ott táncolni a DAW falai között. Ez volt az első kitűzött célom, amit akármilyen áron, de meg akartam valósítani.

Egy borult, esős napon épp bevásárolni indultam, amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám volt, valami külföldi. Felvettem, egy mély hangú férfi szólt bele:

-Hallo. Sophie Jordan-nel beszélek?

-Igen én vagyok az. Kivel beszélek?

-Jó napot kívánok. Sebastian Lauen vagyok, a Dance Again a World alelnöke. Azért hívtam, hogy közöljem önnel... -kis szünetet tartott, majd kiugrott a szívem a helyéről mikor meghallottam, hogy a DAW-től van - beválogattuk a 20 legjobb táncos közé.

-Óh! Tényleg. Nagyon szépen köszönöm... -hálálkodtam amíg félbe nem szakított-

-Meg kell adni az adatait, hogy tájékoztatni tudjuk a további teendőkről. 

-Persze, természetesen.

-Akkor kérném az e-mail címét, a pontos és állandó lakcímét és a szülei telefonszámát. -mondta Sebastian nyugodt hangon -

Megadtam az adatokat amiket kért. Elköszönt és letette a telefont. Abban a pillanatban még nem fogtam fel, hogy életem hamarosan 180°-os fordulatot fog venni. Gyorsan hazasiettem, apa volt otthon, anya a barátnőivel szépségszalonban volt. Nem bírtam megvárni míg hazajön. Elmondtam apának, aki meglepetésemre örömmel fogadta:

-Apa, mondanom kell valamit. -kezdtem a mondandómat - Szóval arról lenne szó, hogy...

-Felvettek a DAW-ra!! Ugye erről akarsz beszélni?

-Igen, de honnan tudod? -kérdeztem meglepődve és kíváncsian -

-Pár perce fejeztem be egy beszélgetést egy bizonyos Sebastian Lauen nevezetű alelnökkel... Gratulálok kislányom, büszke vagyok rád. Végre elérted a célod!

-De ti nem azt akarjátok, akartátok, hogy ne válasszanak ki? Ezt most nem értem... Komolyan, döntsétek el, hogy mit akartok.

-Anyád előtt nem akarom, hogy elmenj. De egyszer minden madár kirepül a fészekből. Emily is elment 2 éve. Szemtanúja voltál milyen harcot vívott anyáddal, hogy azt tegye amit akar. El is érte a célját, aminek nagyon örülök, de anyád még mindig nem tudja elfogadni, hogy az ő Emily-je már egy érett nő. Nem akar téged is elveszíteni Sophie! Erről van szó.

-Engem nem veszítene el....ahogy Emily-t sem veszítette el. De mindig azt mondtátok, hogy küzdjünk az álmaink eléréséért. Nekem ez az álmom apa.

-Tudom kislányom. És hidd el anyád is tudja, csak nem akarja elfogadni.

-Értem. Anya mikor jön haza. Beszélni szeretnék vele....négyszemközt! -mondtam apának mosolyogva -

-Jaj, el se hiszem, hogy te is már lassan egy érett nő leszel, aki önálló döntéseket fog hozni. Nem lesz szükség többet az apádra. -válaszolta apa szintén mosolyogva -

-Dehogy is nem apa. Mindig szükség lesz rád.

Mondtam, majd felmentem a szobámba. Egyedül akartam lenni, felkészülni mindenre, amíg anya hazaér. Alig telt el fél óra egy autó hajtott be a feljáróra...megjött anya!

3. rész- Az utazás -

-Szia anya. Beszélnünk kell. -mondtam mire anya leült a kanapéra -
-Mi a baj Sophie?
-Pár órája hívtak a DAW-től.... Bekerültem a 20 legjobb közé.
-Oh!
-Beszéltem apával. Őt már felhívták ezzel kapcsolatban. Téged még nem hívtak?
-...Nem...Kislányom, ha hívnának akkor se engedlek el! Fiatal vagy még...
-Fiatal és az álmaimért küzdő!
-Tudom. De... -nem tudott mint mondani, csak üres tekintettel nézet maga elé -
-Anya... Tudd, hogy én szeretlek. Nem fogsz elveszíteni... -folytatni akartam de megszólalt a telefonja -
-Igen? -szólt bele -
....
Elég hosszas beszélgetést folytatott valakivel. Fura érzés tört rám mikor letette a telefont. Könnyes szemekkel nézett rám
-Sebastian hívott!
-És?...Mint mondott?
Elmondta, hogy Sebastian nagy tehetségnek tart. Szinte könyörgött anyának, hogy engedjen el New York-ba. Ha nem is évekre, pár hónapra. Kíváncsiak arra, hogy még mire vagyok képes. Az elmondottak alapján nem tudom mi futott végig anyán. Hirtelen felugrott a kanapéról és a szobába ment. Nem mentem utána, nem kérdeztem mi baj...Tudtam.
Délután 5 körül anya az erkélyen ült apával. Valakivel telefonon beszélgettek.
-Sophie! -szólított apa -
-Igen? Mi az? -léptem ki az erkélyre -
-Beszéltünk Emily-vel...Ha tényleg azt akarod, akkor kimehetsz hozzájuk 2 hónapra.
-Tényleg? Oh, annyira köszönöm. Szeretlek titeket. -mondtam miközben átöleltem a szüleimet -
-De van egy feltételünk! -mondta anya- Mindent bele adsz!
-Táncolni fogok ahogy még soha! -válaszoltam nagy mosollyal az arcomon -
A következő napokon e-mailben megkaptunk az információkat. Meglepődve vettem észre, hogy a jegyet is a stúdió fizeti.
2 hét elteltével már csomagoltam a szobámban. Elköszöntem anyától aki könnyes szemekkel adott át egy dobozkát. "Ezt majd New York-ban nyisd ki!" Suttokta a fulembe. Apa vitt ki a reptérre. Megbeszéltük, hogy Peter fog rám várni a World Trade Center Airport, New York repterén.
Felszálltam a repülőgépre, ez volt életem harmadig repülése. Iszonyatosan izgultam.
Az a gondolat futott végig agyamban, hogy a szüleim mit kezdenek abban az óriási nagy házban ketten.

Tudom nem ez a jellemző gondolat repülés előtt. Ez is jelzi, nem vagy egy átlagos lány.
Vártam, hogy felszálljunk. A kapitány köszöntötte az utazókat és elindult a repülő. Lassan haladtunk előre, majd óvatosan felgyorsultunk és elemelkedtünk a földről. Csodálatos érzés volt..... Repülök az új életem fele!

4. rész - New York -

Hosszas és fárasztó utazás után végre megérkeztem a reptérre. Nagyon fáradt voltam. Izgultam, hogy mi vár rám, itt ebben a nagy városban. Több ezer utas lézengett a várakozóban. Sehol se láttam Peter-t. Kimentem a parkolóba, háta ott találom.

Hideg volt és esett. A bőröndöm egy pad mellé tettem. Elővettem az esernyőm és tágra nyílt szemekkel Peter tekinteték kerestem. Sehol nem találtam.

Elindultam, hátha a odébb van. Siettem, mert már nagyon fáztam. Egy rövid naci és egy fekete póló volt csak rajtam. A sarokhoz érve persze sehol nem volt. Visszaindultam a bőröndöm irányába. Egy férfi épp egy autóba pakolta be őket. Megijedtem! Ez most kirabol!? Elkezdtem felé futni, miközben őt szólítom:

-Hé maga! Nem hall?! Hagyja abba, azok az enyémek!!

-Igen?! -szól hozzám miközben lassan megfordul -

-Héé!! Szia! -öleltem meg -

-Szia. Te velem kiabálsz? -kérdezte mosolyogva Peter -

-Igen! Azt hittem valaki ki akar rabolni. Nem találtalak sehol, hol voltál?

-Vettem hamburgert. Tudom, hogy szereted. Gondoltam éhes lehetsz. Nem valami finom a repülő kaja.

-Hát azt jól tudod, isten vagy. -mondtam majd beültünk az autójába -

Kellemes illat uralkodott, vanília és csoki illata keveredett. Meghozta az ember étvágyát. Nekiálltam elfogyasztani a hamburgert, ami isteni volt.

-Honnan tudtad, hogy azok az én bőröndjeim? -kérdeztem ketchup-el teli szájal-

-Láttam mikor otthagytad őket. 

Fél órás út után megálltunk egy zsúfolt utcában. Nagy nehezen találtunk parkolót. Nem értettem, hogy mit keresünk mi ott. Emily-ék egy csendes utcában laknak. Kérdően néztem Peter-re, mire intette, hogy üljünk le oda. Egy kültéri étteremben foglaltunk helyet. 

Később megtudtam, hogy Emily itt a főnök helyettese. Őrá vártunk, hogy fejezze be a munkáját. Olyan vidáman jött ki az épületből. Jó volt látni 4 hónap után. Szorosan átölelt és már mentünk is az autóhoz. Beszálltunk és már mentünk is hozzájuk. Mondanám, hogy haza, de csak 2 hónapig az.

Egész úton arról faggatott, hogy hogyan kerültem be a DAW-be. Így hát elmeséltem neki mindent...