Peter & Jazmy is hazaért közben. Szegény Jazmy mindenki szemében könnycseppeket látott. Odarohant Emily-hez és síros hangon ezt kérdezte: "Ugye nem kell kórházba menni? Nem szeretem azt a helyet!" Szegénykém, azt hitte, hogy valami baj van, pedig az öröm könnyei futottak végig mindenki arcán.
A jeles napot megünnepelve, úgy döntöttünk, hogy egy közeli étterembe töltjük majd az estét. Ez egy nagyon elegáns hely, a család kedvenc étterme égész Párizsban.
A szekrényemből egy vanília színű ruhát vettem elő. A mell része csillogó kövekkel volt díszítve, hozzáteszem pánt nélküli. Hozzá vettem egy balerina, fehér cipőt. Hogy megtörjem az angyali hatást egy fekete, csillogó kis táskát vettem magamhoz. A hajam a fejem tetejére tűztem kis virágos csatokkal. A nappaliba leérve mindenki dicsérni kezdte a külsőm, de az est sztárja nem én voltam, Jazmy! Egy kis lila ruhát vett fel, fején egy kisebb koronával. Angyali volt. Beültünk az autóba és elmentünk a La beauté d'une nuit (az Éj Szépei) étterembe. Csodás este volt. Igaz Peter az elején kicsit kívülállónak érezhette magát, de végül ő is önfeledten csatlakozott a vidám jókedvhez. Ez csupán annak volt köszönhető, hogy apa egy jó hírt közölt vele.
-Drága Peter. Mióta is vagytok együtt Emily lányommal? -kérdezte apa-
-2 éve múlt 4 hónapja. Miért kérdezed?
-Nos, eddig vártam, háta történik valami olyasmi amit senki se szeretett volna. Tudod miről beszélek?
-Persze.
-Szóval. Mary & én sokat beszéltünk erről... Végül úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje annak, hogy a lányom kezét neked adjam.
-Még kérnem se kell?! Nagyon hálás vagyok Mrs. Jodran és Mr. Jordan. Nagyon köszönöm.
Emily & Peter nem volt házas. Apa csak 2 év után engedte meg, hogy egybekeljenek. Ez az est már nem is lehetne jobb.
10 körül mentünk haza. Fáradt voltam de nem tudtam aludni. 12 óra fele járt az idő, mikor Emily nyitott be a szobámba.
-Szia. -suttogta - Ugye nem ébresztettelek fel?
-Nem. Mi a baj? -ültem fel az ágyban -
-Jazmy-nek túl kicsi a rácsos ágy. Arra gondoltam, hogy áthozhatnám ide, hogy veled aludjon. Nem baj?
-Miért nem alszik veletek?
-Így is alig férünk Peter-rel. Szóval... Bene vagy?
-Persze! Segítek áthozni. Menjünk.
Mondtam miközben kikászálódtam az ágyból. Jazmy tágra nyílt szemekkel várta, hogy most mi is fog történni. Alig, hogy befeküdt az ágyamba szétterült mint egy béka:
-Héé! Azért nekem is hagy helyet! -mondtam, miközben megcsikiztem -
Aznap éjjel kisebb vihar volt. Jazmy iszonyúan fél a viharban. Kis testét odaszorította hozzám. Fejét a karomra tette és úgy aludt el. Éreztem minden kis szívverését, minden kis lélegzetvételét. Erre a ritmusra aludtam el én is.
A következő pár nap hasonló módon telt el. Csupán annyi volt a változás, hogy Justin jelét nem adta volna annak, hogy egy kicsit is hiányzom neki. Pedig én állandóan rá gondoltam. Vajon mit fogok csinálni ha újra találkozunk, ha újra meg akar csókolni... Lassan az a tudat vette át szerepét, hogy még 3 nap és utazunk haza. Oda, ami már 1 évig lesz az otthonom. Alig vártam, hogy újra belépjek a karamella színű szobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése