41. rész - Már megint... -

-Szia anya!!! -ordítottam bele a mikrofonba-

-Szia Sophie! Hogy vagy kicsim?

-Köszi, jól. Mit csináltok? Ti, hogy vagytok? Minden rendben? -dőltek belőlem a kérdések-

-Nyugi. Mindenre sor kerül majd. Mi is jól vagyunk, ne aggódj. És igen, minden a legnagyobb rendben. Justin hol van?

-Azonnal jön ő is. Elment egy kis vizet inni... Apa?

-A kertben takarítja a tűzijáték maradványokat. Azt mondta, hogy ő is azonnal jön.

-Uhh! Tényleg. Nálatok már hajnali 6. El is felejtettem. Na, most már mindegy... Mi újság otthon?

-Semmi küllőnős. A barátaid állandóan megkérdezik, hogy mikor jössz haza. Ahányszor csak találkozunk. Mondtam írjanak a közösségi oldalakon. Én is alig beszélek veled...

-Igen. Hát azokkal az oldalakkal csak az a gond, hogy iszonyú sok levelet kapok. Nincs időm meg energiám se az összeset végigolvasni és válaszolni is rájuk.

-Hát azt gondolom is. Szinte nincs olyan hét, hogy legalább egy újságban ne olvassak rólatok. És meg is érkezett Justin. Szia.

-Szia Mary. Mizujs? -ült le mellém Justin-

-Semmi küllőnős. Épp arról beszéltünk, hogy szinte minden újságban olvasok rólatok... A Juphin pár!

-Oh, igen. Már hallottam. Egész jó kis nevet talált ki a média... -helyeseltem anya szavait-

-Josh miben mesterkedik? -érdeklődött Justin-

-Már semmiben. Itt is van. Nézd csak kikkel beszélek.

-Ohh! Sziasztok. Hogy vagytok? -ült le apa a gép elé. egy pillanatra megállt bennem az ütő. amióta visszajöttünk Párizsból azóta nem beszéltem vele-

-Szia Josh! Hogy vagy? Miben mesterkedsz? -nevetett Justin-

-Jól vagyok, köszi. A kertben a tűzijáték után takarítottam fel. Ti, hogy vagytok fiatalok?

-Jól vagyunk apa... Akkor lekéstem arról, hogy Boldog Új évet kívánjak?!

-Nem dehogy kicsim. Jobb később mint soha.

-Akkor Boldog Új Évet! :) -mosolyogtam a kamerába-

-Köszönjük kicsim, nektek is. Habár nektek még várnotok kell egy kicsit.

-Áhh! Nem olyan sokat. Csak negyed órát. -válaszolta Justin-

-Igazából még arról akartam veletek beszélni, hogy úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. Beszéltünk Emily-ékkel és ők azt a feltételt tűzték ki, hogy csak a másik évben költözhetek el. Meg, hogy beszéljem meg veletek is... -egy pillanatra senki nem szólt semmit. nem tudtam, hogy mire számítsak-

-Már itt tartotok? -lepődött meg anya-

-4 hónap az 4 hónap -'mutattam' be a tényt-

-Hát, kicsim. Én azt mondom, hogy ezt apáddal beszéld meg. Ha azt mondja, hogy jó, akkor rendben van az én részemről is.

-Apa? -de ő nem szólt semmit-

-Szívem, mindjárt jövök. - adott egy puszit az arcomra Justin-

-Apa. Beszélhetnék veled négyszemközt?

-Én is megyek. Beszéljetek nyugodtan. -ugrott fel anya a géptől-

-Oké. Szia! -köszöntem utána-

-Miről akarsz beszélni? -komolyodott el apa-

-Justin-ról és rólam. Vagyis inkább rólad és rólam. Mi van velünk? Eddig mindent meg tudtunk beszélni... Most miért kell így viselkednünk? Apa... Én szeretném, hogy minden rendbe jöjjön.

-Ez nem rajtam múlik.

-Rajtad is apa..! Még mindig az a véleményed, mint akkor?

-Igen.

-Miért?! Úgy értem mért nem fogadod el, hogy Justin a párom?

-Mert nem megy.

-Most is azt hiszed, hogy kihasznál?

-Pontosan.

-Apa! 4 hónapja vagyunk együtt! -borultam ki egy kicsit- Nem tűnik fel neked, hogy szeretjük egymást?

-Megmondtam! Az én véleményemre már ne számíts! Nem érdekel, hogy mit csinálsz! -borult ki apa-

-Most ezt vegyem úgy, hogy.... hogy megtagadsz?! -telt meg könnyekkel a szemem-

-Értsd úgy ahogy akarod! Engem már nem érdekelsz...

És kilépett. Percekig csak ültem és bámultam a monitort. Talán arra vártam, hogy mégis meggondolja magát és visszajön. De nem jött... Kicsivel később Justin jött vissza a szobába. Kívülről nem festhettem valami jól. Egy lány a laptop előtt, aki már szinte sír, sápadt fejjel és gyors lélegzéssel ül a fotelben. Nem tudtam, hogy mi történik, vagy, hogy mi fog. Sírni akartam, de nem ment... Justin odarohant hozzám és szorosan magához ölelt. Olyan jól esett akkor, és ebben a pillanatban kitört belőlem minden. Sírtam, nem tudtam, hogy mit fogok csinálni. Csak zokogtam és szorosan öleltem Justin-t.

-Mi történt? Elmeséled? -kérdezte aggódóan Justin-

-Hát... -szipogtam- Hát az, hogy... -és újra sírni kezdtem-

-Nyugodj meg Sophie. Mondd el, hogy mi történt, hátha tudok segíteni.

-... Azt mondta, hogy.... Az ő véleményére... Többet ne számítsak. Már nem.... Nem érdeklem. Csináljak azt, .... Azt, amit akarok. -tört meg néha a hangom-

-És te mit válaszoltál?

-Megkérdeztem, .... Megkérdeztem, hogy most.... Most megtagad! Mire ő azt válaszolta, hogy.... Hogy már nem, .... Nem érdeklem.... Hogy mondhat ilyet Justin?! A saját lányának. Megtagadja azt, hogy a lánya vagyok.... Ezek után kire nézzek fel?! 

-Nyugodj meg kérlek. Meglátod, hogy idővel minden rendbe jön.

-Nem, nem fog. Állandóan azt hajtogatod, hogy minden rend bejön, de nem fog. -ordítottam le Justin fejét-

-Én megértem, hogy ki vagy borulva... De nem érdemlem meg, hogy így beszélj velem. -válaszolta még nyugodt hangon-

-Persze, hogy ki vagyok borulva. -ugrottam fel a kanapéról- Az apám most közölte, hogy számára én már nem létezek. Erre te jössz azzal, hogy nem úgy beszélek veled, mint ahogy kellene... Miért nem lehet egyszer az életben megérteni?! -és berohantam a szobába-

Ez volt az első alkalom, hogy Justin-nal összevesztünk. Sírva feküdtem le az ágyra. Nem elég, hogy az apám hátba támad  még az az ember, akit szeretek, még az is ellenem fordul. Annyira dühös voltam... Haragudtam mindenkire abban a pillanatban. Nem értettem, hogy miért történik ez. Mit vétettem én, hogy ezt érdemlem... Pár perc múlva már egy kicsit nyugodtabb voltam. Hallottam, ahogy Justin a külső szobában fel alá járkál és a telefonját nyomkodja. Kezdtem tisztábban látni mindent... Arra jutottam, hogy apa nem is rám & Justin-ra haragszik. Egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy mind a két lánya már kirepült a családi fészekből. És ezt a tényt nem tudja feldolgozni... Justin meg egyszerűen meg akar védeni. Nem ellenem fordulni. Szeret, és én is őt. 

Kimentem a fürdőbe és megmostam az arcom. Amint visszaértem az óra kongott, hogy vége ennek a borzalmas évnek. Lassan az ajtó irányába mentem és kinyitottam azt. Justin a kanapén ült és az ajtót bámulta. Kidugtam a fejem és egy halvány mosolyt ültettem ki az arcomra. Óvatosan odamentem Justin-hoz és előtte megállva megtörtem a csendet:

-Boldog Új Évet szerelmem! -de nem válaszolt, csak üresen nézett maga elé- Azt akarom mondani, hogy sajnálom, hogy az előbb olyan hülye voltam. Rájöttem, hogy te sose ártanál nekem. Nem akartalak megbántani... Ne haragudj. -ekkor Justin rám nézett és egy mosoly ült ki az ő arcára is-

-Gyere ide, te kis hülye. 

-Ne haragudj rám Justin.

-Nem haragszom. És egyébként neked is Boldog Új Évet. -és egy cuppanósat nyomott a homlokomra-

Kint nagy hangzavar kerekedett hirtelen. Justin megragadta a kezem és kirohantunk a ház elé. Egy óriási nagy tűzijáték vette kezdetét. Gyönyörű volt és káprázatos. Justin végig a hátam mögött állt és a nyakamnál fogva karolt át. Így csodáltuk a tűzijátékot....