Már 1 hónapja lejárt a jelentkezési határidő a DAW-be. Csak reménykedni tudtam, hogy benne leszek a 20 táncos között. Anyáék meg pont az ellenkezőjét. Nem nagyon értettem ,hogy miért. Mindig ők mondták, hogy küzdenünk kell az álmunkért, nekem ez volt az álmom. Ott táncolni a DAW falai között. Ez volt az első kitűzött célom, amit akármilyen áron, de meg akartam valósítani.
Egy borult, esős napon épp bevásárolni indultam, amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám volt, valami külföldi. Felvettem, egy mély hangú férfi szólt bele:
-Hallo. Sophie Jordan-nel beszélek?
-Igen én vagyok az. Kivel beszélek?
-Jó napot kívánok. Sebastian Lauen vagyok, a Dance Again a World alelnöke. Azért hívtam, hogy közöljem önnel... -kis szünetet tartott, majd kiugrott a szívem a helyéről mikor meghallottam, hogy a DAW-től van - beválogattuk a 20 legjobb táncos közé.
-Óh! Tényleg. Nagyon szépen köszönöm... -hálálkodtam amíg félbe nem szakított-
-Meg kell adni az adatait, hogy tájékoztatni tudjuk a további teendőkről.
-Persze, természetesen.
-Akkor kérném az e-mail címét, a pontos és állandó lakcímét és a szülei telefonszámát. -mondta Sebastian nyugodt hangon -
Megadtam az adatokat amiket kért. Elköszönt és letette a telefont. Abban a pillanatban még nem fogtam fel, hogy életem hamarosan 180°-os fordulatot fog venni. Gyorsan hazasiettem, apa volt otthon, anya a barátnőivel szépségszalonban volt. Nem bírtam megvárni míg hazajön. Elmondtam apának, aki meglepetésemre örömmel fogadta:
-Apa, mondanom kell valamit. -kezdtem a mondandómat - Szóval arról lenne szó, hogy...
-Felvettek a DAW-ra!! Ugye erről akarsz beszélni?
-Igen, de honnan tudod? -kérdeztem meglepődve és kíváncsian -
-Pár perce fejeztem be egy beszélgetést egy bizonyos Sebastian Lauen nevezetű alelnökkel... Gratulálok kislányom, büszke vagyok rád. Végre elérted a célod!
-De ti nem azt akarjátok, akartátok, hogy ne válasszanak ki? Ezt most nem értem... Komolyan, döntsétek el, hogy mit akartok.
-Anyád előtt nem akarom, hogy elmenj. De egyszer minden madár kirepül a fészekből. Emily is elment 2 éve. Szemtanúja voltál milyen harcot vívott anyáddal, hogy azt tegye amit akar. El is érte a célját, aminek nagyon örülök, de anyád még mindig nem tudja elfogadni, hogy az ő Emily-je már egy érett nő. Nem akar téged is elveszíteni Sophie! Erről van szó.
-Engem nem veszítene el....ahogy Emily-t sem veszítette el. De mindig azt mondtátok, hogy küzdjünk az álmaink eléréséért. Nekem ez az álmom apa.
-Tudom kislányom. És hidd el anyád is tudja, csak nem akarja elfogadni.
-Értem. Anya mikor jön haza. Beszélni szeretnék vele....négyszemközt! -mondtam apának mosolyogva -
-Jaj, el se hiszem, hogy te is már lassan egy érett nő leszel, aki önálló döntéseket fog hozni. Nem lesz szükség többet az apádra. -válaszolta apa szintén mosolyogva -
-Dehogy is nem apa. Mindig szükség lesz rád.
Mondtam, majd felmentem a szobámba. Egyedül akartam lenni, felkészülni mindenre, amíg anya hazaér. Alig telt el fél óra egy autó hajtott be a feljáróra...megjött anya!
