95. rész - Diamond -

Csak céltalanul haladtam előre az utcán. Egyszerűen nem bírta befogadni az agyam, hogy a legjobb barátnőm ezt művelte. Én az ő titkait nem mondom el Justin-nak. Ő miért teszi meg ezt Greg-gel?! Annyira mérges voltam. Csal azt nem tudtam, hogy kire. Szép lassan telt az idő én meg csak töretlenül haladtam előre. Végül egy csendes kis parkban kötöttem ki. Leültem az egyik padra, Angel-t magam mellé tettem és megpróbáltam lenyugodni. Nem akartam, hogy a dühöm olyan emberen csattanjon, akinek semmi köze hozzá. Elővettem a lila IPhone-omat, füles a fülbe és elindítottam a legelső zeneszámot.

Pont az egyik kedvencem indult el, Rihanna- Diamonds. Valahogy ez a dal tökre megfogott, mikor az egyik zenecsatornán ment. Olyan... olyan Rihanna-s. Tökre azt érzem, mikor ezt a zenét hallgatom, hogy erős vagyok. A hangja valami olyan hatással van rám, mint még semmi... Egyszerűen tökéletes ez a szám.

Vége a dalnak. Megtöröltem a nedves szemeim és elindultam Angel-el a kezemben az úthoz. Ott fogadtam egy taxit és az irányt Justin táncpróbája fele vettem. Úgy 10 perc alatt oda is értem.
-Hello!
Léptem be a zenétől hangos terembe. Épp a Beauty And A Beat számra próbáltak. Annyira hangos volt a zene, hogy észre se vettek. Még jó, hogy Angel-t kint hagytam. Állatkínzás lett volna ide behozni... Élveztem nézni, ahogy a srácok nyakorolnak. Legszívesebben én is beálltam volna közéjük, de nem akartam hazavágni a próbát. Justin valami elképesztő volt. Ahogy mozog... Wao! Úgy éreztem, hogy újra beleszerettem. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyi idő után is képes vagyok úgy ránézni, hogy ő nem az enyém. Ő nem lehet az enyém. Ez jár a fejembe, mikor így látom. Félig kívülállóként. Elképesztő, hogy Pattie képes volt kihordani egy félistent. Lehet, hogy ez most túl sok volt, de részben igaz. Az a szempár, azok az ajkak nem lehetnek emberé. És ne is beszéljünk a szinte már tökéletes testéről. A terem fényei megvilágították a félig mezítelen Justin-t, akinek a bőre csillogott, mint egy diamond (=gyémánt). Ezek után higgyem azt, hogy ez mind az enyém?! Annyi idő telt el... Mennyi minden történt azóta, mióta megláttuk egymást a DAW-ben. Akkor ki nem állhattam, most meg... Most meg az enyém.
-Végre ennek is vége. -állt le a zene- 5 perc szünetet kérek! Kifáradtam. -jelentette ki Justin-
-Egyet értek. Nagy show lesz! -mondta az egyik táncos-
-Amúgy mi van az új tetkóddal haver? Látta már Sophie? -kérdezte egy másik-
Még nem vettek észre. A sarokban az egyik kis széken húzódtam meg, még a dal alatt. Véletlenül se akartam megzavarni a nagy munkát.
-Nem. Még nem látta. Ma mutatom meg neki. Elvileg ma benéz... Remélem tetszeni fog neki.
-Tuti haver.
-Halihó! -léptem elő- Megjöttem!
-Sophie! -lepődött meg Justin- Mikor érkeztél meg? -jött oda és megölelt-
-Nem rég... Hiányoztál. -csókoltam meg-
-Te is szívem. Jó, hogy itt vagy... Gyere bemutatlak a csapatnak. Jött pár új gyerek. -fogta meg a kezem és feléjük fordultunk- Srácok! Tudom, hogy sokan már találkoztatok Sophie-val, de vannak páran, akik még nem. Szóval ő itt Sophie, a barátnőm.
-Hello! -jött pár köszönés a tömegből-
-Sziasztok. Nagyon jól nyomjátok. Bárcsak én is ott állhatnék már köztetek.
-Majd fogsz. -jött oda Justin tánctanára- Haver. Nyugodtan menjetek el. Majd holnap itt folytatjuk. Te már úgy is jól csinálod. A csapat meg.. Van még mit gyakorolni.
-Okay. Akkor holnap. Sziasztok! -pacsizott le pár táncossal és már kint is voltunk a teremből-
Egyenesen az öltözőhöz mentünk. Justin gyorsan letusolt és átöltözött. Addig én Angel-el játszottam.
-Az mi? -mutattam Justin bokájára-
-Ja igen... Tudod, hogy a rózsa nagyon fontos szerepet tölt be a kapcsolatunkban. -ült le mellém- Szóval arra gondoltam, hogy csináltatok egy új tetkót, neked.
-Wao. Jól néz ki...
-Akkor tetszik?
-Naná. Nagyon. Imádom, és téged is. -bújtam hozzá-
-Én is imádlak!
-Csináljunk egy képet róla. -vettem elő az IPhone-mat-
Míg Justin az utolsó simításokat csinálta a haján én feltöltöttem a Twitter-re a képet.

"Az én mackóm lába & a legújabb tetkója! Annyira szeretlek @justinbieber... És pont a rózsa, ami a legfontosabb! Egyszerűen imádom!"

Mikor végeztünk tanácstalanul ültünk az öltözőben, hogy hová is menjünk. Még volt két és fél óránk, mire Katy után kellene menni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mit is csináljunk.
-Justin, megvan!
-Micsoda?
-Hol van a legközelebbi tetováló szalon?
-Úgy 10 percnyire, azt hiszem. De miért? -válaszolta zavarodottan-
-Majd meglátod. Gyere!

......

Mikor a szalonba beléptünk az egyik ott dolgozó jött oda hozzánk.

-Sziasztok. Miben segíthetek?
-Hát magam sem tudom. A barátnőm vonszolt ide. -nevetett Justin-
-Értem.
-Hát, ami azt illeti egy tetoválást szeretnék csináltatni.
-Értem. És mit, hová?
-Egy rózsára gondoltam a vállamra.
-Aha. És színes vagy fekete-fehér?
-Az utóbbi.
Még beszélgettünk pár percet és utána Megan, a tetováló lány, az egyik rajzpulthoz ment. Gyorsan lerajzolt egy rózsát. Nagyon tetszett.
-Nos. Hogy tetszik? -emelte fel a papírlapot-
-Jól néz ki, de ha lenne szára...
-Megnézzük. -mikor hozzárajzolta a rózsa tövises szárát.. tökéletes volt-
-Szuper.
-De tudod, hogy mit mondok? Jobban nézne ki a hátadon...
-Komolyan?
-Aha.
-Justin? Te mit csinálnál?
-Én ott leragadtam, hogy tetkót csináltatsz....
-Okay. Akkor csináljuk meg a hátamra.

96. rész - Tetkó -

-Rendben. Akkor feküdj le oda. -mutatott az egyik tetováló székre- A pólódat ha leveszed, akkor jobb lesz.

Gyorsan levettem a pólóm és Justin-ra dobtam. Majd hasra feküdtem és váram, hogy mi lesz. Aztán Megan kikapcsolta a melltartóm.

-Ez az én feladatom lett volna. -ült le mellém Justin-

-Majd becsatolhatod. -nevetett Megan-

Aztán a sablont a hátamra tette, majd le és nekilátott kivarrni a rózsát. Kicsit fájt, de Justin ott volt és ez erőt adott nekem, hogy befejezzem. A rózsa fejét csinálhatta már Megan, mikor annyira megfájdult a varrás helye, hogy azt hittem nem bírom végigcsinálni. Rögtön Justin karja után kaptam, aki mosolyogva szorította meg az enyém. A munka végéig egymás szemét fürkésztük. Így szinte pillanatok alatt kész is lett a mű. Megan adott egy törölközőt, amit magam elé helyeztem és a tükör elé mentem. Lassan megfordultam és kíváncsian fürkésztem a művet a hátam felső részén. Elállt a lélegzetem, mikor megláttam. Nagyon gyönyörű volt. Szinte hihetetlen, hogy ezentúl ez a gyönyörűség a hátamat fogja díszíteni.

Megan elvégezte az utolsó végkészületeket, majd kifizettük a munkáját és elmentünk.

Az utunk egyenesen egy nyugis kis helyre vitt. Angel-t pórázra kötöttem, majd kicsit szabadon engedtem. Justin és én egy padra leültünk és beszélgettünk.

-Miért csináltad? -karolt át Justin-

-Nem tudom... Vagy mégis. Amikor megláttam a tetkódat arra gondoltam, hogy nekem is kell egy. Nemár, hogy csak neked legyen...

-De én ezt ajándéknak szántam. Mert szeretlek.

-Jaj mackóm. -bújtam hozzá- Tudom. Én is téged.

-Amúgy ma mi volt Natasha-val?

-Ne akard tudni.

-De szeretném. -nézett rám a boci szemeivel-

Aztán elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig. Ő csak árgus szemekkel hallgatta a történetem.

-Akkor lehet, hogy Greg volt?

-Valószínű. Beszélnem kell vele. Tudni akarom.

-Okay.

Majd elindultunk Katy után. Onnan utunk haza vezetett. Később Justin elment dolgozni. Egy magazinnak készítenek címlap fotósorozatot. Katy-re is kell ügyelni, szóval ide megint nem tudtam elkisérni. De szerencsére holnap Emily & Peter hazajön és már nem kell olyan szoros legyen a napirendem. Katy délutáni szunyát tartott, én pedig a zenelejátszómról hallgattam a zenéket és gyakoroltam. Aztán egyszer csak a telefonom kezdett csengeni... Ismeretlen szám hívott. Kinyomtam. Ismeretlenekkel nem tárgyalok. Aztán pár perc múlva meg Greg hívott. Gondoltam felveszem, hisz úgy is meg akarok beszélni vele egy találkozót. Tisztázni akarom a dolgokat.
-Hello! -szóltam bele-
-Jé! És felveszed.
-Most miért?
-Az előbb miért nem vetted fel?
-Az te voltál? Hát hívj olyan számról, hogy tudjam te vagy.
-Okay... Am... lehet egy kérésem? -válaszolta szomorúan-
-Mi a baj?
-Összevesztünk Natasha-val...
-Ohh. Miért?
-Nem igazán tudom... Csak annyit mondott, hogy a szerelem tényleg elvakít. Totál ki vagyok bukva. Azt mondta, hogy jó pár hétig ne is keressem.
Ekkor esett le, hogy Natasha miattam veszett össze Greg-gel. Ha ma délelőtt nem vágok a fejéhez olyan dolgokat, akkor nem szakított volna. Hogy én mennyire egy hülye ember vagyok. Ezt jóvá kell tennem. Annyira erre koncentráltam, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy miért is vettem fel a telefont...
-És én mit tehetek?
-Nem találkozhatnánk, hogy elmondjam mi van..? Nem telefon téma, és akkor beszélnél vele. A legjobb barátok vagytok. Te talán tudsz hatni rá.
-Öhhh. -jóvá kell tennem. ez járt a fejembe. gondolkozás nélkül válaszoltam- De!
-Mikor lenne jó neked?
-Holnap délután tökéletes lenne.
-Rendben. És hol?
-A stúdió előtt? Van ott egy kis cukrászda, ott beszélhetünk.
-Ott leszek. Bocs, hogy zavartalak, de te vagy minden reményem.
-Nem zavartál. Szia.
Leültem a fotelba, vagy inkább belezuhantam. Hihetetlen, hogy ezt tettem. Hogy voltam arra képes, hogy a barátnőm párkapcsolatát tönkre tegyem?! Egyszerűen hihetetlen... Én vagyok az oka. Miért voltam olyan hülye, hogy olyan dolgokat vágtam Natasha fejéhez, amikből olyan következtetéseket vonna le, amik nem igazak? Nem ismertem magamra. Eddig mindig segítettem, hogy egy kapcsolat összejöjjön, nem szétszedni szoktam. Mekkora egy barom vagyok. Lédöbbenésemben teljesen el is felejtettem, hogy Greg-re totál ki vagyok bukva. Bár ha jobban belegondolok akkor még semmi alapja nincs haragomnak. Hisz nem 100%-os, hogy ő árulkodott a médiának... De ha holnap kiderül, hogy mégis ő volt én nem tudom, hogy mit csinálok. Vagy mégis. Egy akkora pofont lekeverek neki, ami 2 hónap múlva is meglátszik és akkor imádkozhat  hogy én segítsek neki...

97. rész - Álom -

Kis idő múlva meguntam, hogy töröm magam. Majd csak lesz valahogy. Katy & én megvacsiztunk, aztán megfürdettem Katy-t. Csupa víz lett az egész fürdő, annyire jó kedve volt a kisasszonnynak. Ezt követően lefektettem és meséltem neki. Egy kalszikus mesét, Hamupipőke. A mese közepén bealudt. Aztán én is lezuhagyozta, majd bebújtam az ágyba. Gondolatm, hogy felhívom Justin-t, hogy megtudjam körülbelül mikor jön haza, de nem vette fel. Biztos nagyon elfoglat. Írtam neki egy sms-t:

"Szia Mackó! Hívtalak, de nem vetted fel. Nem tudom, hogy mikor érsz haza, de én már lefeküdtem. Ha hazaértél és alszom, akkor ébressz fel... Jó munkát szívem. Puszi. Szeretlek."

Aztén a párnám alá tettem a telefonom és megpróbáltam elaludni. Úgy 10 perc múlva üzenetem érkezett:

"Szia Baby. Még én se tudom, hogy mikor érek haza. Megpróbálok itt sietni és akkor már a tied is leszek. Ha meg elaludnál... Álmodj szépeket. Én is szeretlek édes, csók."

'Már is a tied leszek.' Olyan aranyos, úgy imádom. Így már könnyebb volt elaludni. Az ablak fele fordultam és bámultam kifele. Telihold volt. Gyönyörűen nézett ki. Szinte csalogatott ki a kertbe, de annyira fáradt voltam. Így pár perc múlva elaludtam.

Reggel arra kelek, hogy Angel az arcomat nyaldossa. Justin nem feküdt mellettem, csak egy kis cetli volt a párnáján. 'Szeretlek. Olyan aranyosan aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni se reggel se este. Szép napot szívem!' Kicsit csalódottan keltem ki az ágyból. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felébresztettem Katy-t. Megreggeliztünk, majd Kenny elvitt minket az ovihoz. Onnan utam Emily-ékhez vezetett, mert már tuti, hogy hazaértek. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan érezték maguk. Hogy tetszett, hogy megbánták-e, hogy végül lett nászút. Mosolyogva ültem be Kenny mellé az anyósülésre. Bekapcsoltuk a rádiót és épp Taylor Swift legújabb dala ment. Szinte maximális hangerővel dübörgött az autóban a zene. Aztán egy kereszteződéshez értünk. Zöldet mutatott, így nyugodtan közelítettük meg, hogy áthaladjunk a kereszteződésen. De ekkor jobb oldalról éles dudaszó ütötte meg a fülem. Odanéztem és egyenesem felém közeledett egy teherautó óriási sebességgel. A következő pillanatban az autó belén csapódott. Össze vissza repültek a dolgok és mivel én nem voltam bekötve rázuhantam Kenny-re. Aztán hátulról jött belénk egy autó, mert nem tudott lefékezni. Ekkor egyenesen a szélvédőnek ütődött a fejem, ami betörött és én repültem ki az ablakon, egyenesen a motorháztetőre és onnan az aszfaltra. Egy nagy reccs és a gerincem eltört...

Riattan ugrottam fel az ágyból. Levegő után kapkodtam, egyszerűen nem kaptam levegőt. Bőröm minden egyes része izadságtól volt nedves. A szívverésem meg az eget érte. Justin azonnal felébredt és szorosan ölete át a vállam.

-Mi a baj Sophie?! -agódóan kérdezte, de én egy árva szót nem bírtam kicsikarni a számból- Semi baj. Ez csak álom volt, itt vagyok. Ne félj.

Minden egyes porcikámat rázta a hideg és csontjaim remegni kezdtek a félelemtől. Vacoktam, mint a nyárfalevél. Arcomra kiült a félelem és nem bírtam megnyugodni.

-Sophie! Nyugodj meg kérlek. Mit álmodtál? -bújt közelebb Justin-

-Azt... Azt, hogy... Balesetet szenvedtem.... Annyira az az érzésem volt, hogy meghalok. -csuklott el a hangom-

-Semmi baj. Csak álom volt. És én itt vagyok... Próbálj megnyugodni.

-Félek visszaaludni.

-Gyere, segítek.

Lassan hátradöltünk az ágyon. Fejem Justin mellkasán pihent és ő a hátam simogatta. Még mindig vacogtam a félelemtől, de nem annyira mint az előbb. Aztán Justin halk dalolászásba kezdett, teljesen megnyugtatott. Aztán nagy nehezen újra elaludtam.

Hajnalban arra keltem, hogy Justin öltözködik.

-Hová mész? -dörzsöltem meg a szemem-

-Dolgozni. -csókolta meg a homlokom-

-Mikor látlak ma?

-Valószínű, hogy délután.

-Értem.

-Amúgy jobban vagy? Az éjjel totál rám ijesztettél.

-Jól vagyok, csak rosszat álmodtam.

-Értem. Most mennem kell. Szeretlek.

Megcsókolt és kiment a szobából. Megpróbáltam visszaaludni, nem ment. Felkeltem és csináltam pár amerikai palacsintát. Mire végeztem Katy ébresztési ideje is eljött. Felébresztettem a ki Csipkerózsikát  felöltöztettem, majd megreggeliztünk  Közben Kenny is megérkezett. Őt is megkínáltam és elmeséltem neki, hogy mi álmodtam. Nem nagyon reagált rá. A reggeli befejeztével beszálltunk az autóba és az ovi fele mentünk- Útközben Emily hívott fel:

-Igen? -szóltam bele-

-Szia Sophie. Mizus?

-Szia Emily! Semmi különös. Hol vagytok?

-Most kanyarodtunk be az utcánkba.

-Már itthon is vagytok? De jó.

-Átjössz? Sok mesélni valóm lenne.

-Persze. Katy-t elviszem az oviba és már ott is leszek.

-Anyához akarok menni. -ordibált Katy a hátsó ülésről-

-Nem Katy! Oviba kell menned. Majd délután találkozol vele.

-De én most akarok! -kezdett el sírni-

-Katy! Ezzel nem mész semmire. Mész oviba és kész.... Látod ezt teszi velem a lányod. -tértem vissza a telefonhoz-

-Megértem. Rég látott. De akkor is oviba kell menni.

Még beszélgettünk, de Katy hisztije miatt nem lehetett rendesen beszélni, így leraktuk. Persze mikor az ovihoz értünk Katy egyszerűen nem akart kiszállni az autóból  Kenny megfogta, felkapta és bevitte az oviba. Aztán beszálltunk az autóba és Emily-ékhez mentünk...

98. rész - Kicsit a múltból -

Vidám utunk után még vidámabban léptem be a házba. Mindenfele böröndök, de Emily & Peter sehol nem volt fellelhető. Benéztem a szobájukba de ott nem voltak. Kimentem a kertbe és ott se voltak. Aztán kacajt hallottam Katy szobájából. Benyitottam és a friss pár a lányuk újonnan vásárolt ruháit nézegette.

-Hello. -léptem be a szobába-

-Sophie! -ugrott fel Emily és hozzám szaladt, majd megölelt-

A hasa már nagyon nagy volt. Mikor elmentek még tűrhető volt, de most alig fér bele a legbővebb ruhájába is. Percekig ölelgettük egymást, majd Emily könnyes szemekkel nézett rám. Nem értettem, hogy miért. Kérdően néztem rá.

-Tudod... Most, hogy bővülni fog a család jó lesz Katy pár ruhája a jövevényeknek...

-És ezért sírsz?

-Nem. Azért mert akkor a te szobádat át kell alakítani. Hogy Katy-é vagy az ikreké legyen.

-Van egy ötletem. Katy beköltözik az én szobámba. Már úgy is nagylány, ma is akkor hisztit levágott.... És az ikrek meg mennek Katy jelenlegi szobájába. Így nem kell semmiféle átalakítás.

-Nem lesz gond, hogy nem fog itt várni egy szoba?

-Dehogy. És ha egyszer majd ide kényszerülők Katy-vel jól elleszünk.

-Látod.. Mondtam, hogy nem fog haragudni. -lépett oda Peter-

-Peter! De jó újra látni. -öleltem át- Sokat barnultál... Csoki barna lettél. Nagyon jól áll.

-Kösz csajszi. -borzolta össze a hajam-

-Hééé! Tudod mennyi időbe telt ezt reggel megcsinálni? -ugrottam fel a hátára és összeborzoltam az övét-

-Elég lesz. -csitított minket Emily-

Majd kimentünk a kertbe egy kis jégkrém kíséretében. Kifeküdtünk a napozóágyakra és elmeséltük, hogy mik is történtek velünk.

-Nagyon jó volt a búvárkodás. Ugye Peter?

-Nagyon. Nem akartunk kiszállni a vízből... Fenomenális volt alulról szemlélni a világot.

-De terhesen is búvárkodhattál?

-Persze. Nem vagyok veszélyeztetett terhes. És elvileg a babáknak is jót tett.

-Amúgy anyu még nem is látta mekkora a hasad. Küldjünk nekik egy képet.

Előkaptam a telefonom és készítettem pár képet. A legjobbat elküldtük anyának a Facebookon.

Majd még beszélgettünk egy kicsit. A tetkómra is fény derült. Először nem örült neki Emily & Peter, de mikor elárultam a történetét... Hogy a rózsa nagyon fontos szerepet tölt be a kapcsolatunkban és amikor megmutattam teljesen el voltak ájulva. Végül megnyugodtam, hogy elfogadták és tetszik is nekik. Emily-nek is van egy tetoválása. Nem túl nagy, de a jelentése óriási. Az első szerelmének a tiszteletére készítette, aki autóbalesetben meghalt. Több mint 2 évig voltak együtt. Emily 17 volt mikor megismerte Nick-et. 1 évig voltak barátok, majd Emily 18. szülinapján Nick bevallotta neki, hogy szereti. Összejöttek és 2 évig boldogok is voltak. Emily 20. szülinapja után 2 hónappal Nick autóbalesetet szenvedett és kómába esett. Később az orvosok agyhalottnak nyilvánították. Dönteni kellett, hogy hagyják a gépeken, vagy lekapcsolják azokról és Nick testileg is halott lesz. 2 hét után a szülők és Emily úgy döntött, hogy elbúcsúznak tőle és lekapcsolják a gépekről. Ezt követően Emily teljes depresszióba esett. Pszichológushoz is járt. Aztán egyik nap a csuklóján lévő tetoválással állított haza. Két szív és mind a kettőben 1-1 betű.

A történések után szép lassan rendbe jött a lelki állapota és ezek után 1 évvel találkozott Peter-re. Egymásba szerettek, összeköltöztek, összeházasodtak és nemsokára már 3 gyerekük lesz.
Mikor elfogyott a jégrém ott volt az ideje, hogy induljak a találkozóra, Greg-el. Összeszedtem a cuccomat és egy taxi elvitt a stúdióhoz. Úgy 5 perc várakozás után Greg is megérkezett.
-Szia.
-Szia. Bocs, hogy késtem.
-Semmi baj. Mehetünk?
-Persze. -utunk a közeli cukrászdába vezetett. leültünk a kültéri részén, az ablakhoz- Örülök, hogy eljöttél. -kezdett bele Greg-
-De.. Még is mi történt?
-Tegnap este átmentem hozzá. Olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy miért nem tudom befogni a szám. Miért kell kifecsegni a dolgokat. Meg, hogy a szerelem annyira elvakítja, hogy elveszíti a barátait. Aztán elküldött a franca és annyit mondott, hogy most egy darabig ne keressem.
-Értem... Hát ennek mind én vagyok az oka. Számon kértem, hogy miért nem tudja titokban tartani azt amint mondok neki.
-Te?
-Igen... De nem hittem, hogy ezt hozza majd ki belőle.
-.. Semmi baj... Végül is ha úgy vesszük jókor jött.
-Ezt most miért mondod? Elvesztetted Natasha-t!
-Ez igaz, de van egy másik lány, aki nagyon érdekel. -na, itt lefagytam- Ne nézz így. Nem érdemlem meg. -ha ölni lehet a nézéssel, akkor már háromszor megtettem volna-
-De, ezt te még is, hogy a francba képzeled?!
-Sehogy. Egyszerűen csak az a másik lány többet tudna nyújtani nekem, úgy érzem.
-Még is ki a fene az a másik?!
-Te.
- :O Ezt ugye te se gondoltad komolyan?
-Mit?
-Hogy köztünk valaha is lesz valami. Nekem van barátom. Tökéletesen megvagyunk, nagyon jól megvagyunk....
-Tudom, de én többet tudnék adni.
-Te nem tudsz semmit! Kár volt eljönnöm. -ugrottam fel és indulni akartam de karom után nyúlt Greg-
-De igen is nagyon sokat tudok. De az most mindegy hogy mit. Azt akarom, hogy a barátnőm légy!
-Menj a francba! -próbáltam kiszabadulni kezének szorításából, de nem ment, erősebb volt nálam-
-Nem érted, hogy őt nem érdemled meg!
-Miért?! Téged aztán igen! -néztem a szemébe dühösen-
-Csak azt nem mondd, hogy nem vetted észre, hogy tetszel.
-Hát...
-Tudom, hogy az EMA után miattam mentél be a szobádba, mert zavarba jöttél. És mikor jöttünk haza nem Carly ötlete volt, hogy egymásmellé üljünk. Az enyém... Mikor megláttalak tudtam, hogy nekem nem Natasha kell, hanem te.
-Annyira egy görény ember vagy! Hányingerem van tőled! Csak kihasználod az embereket! Engedj!!
-Nem. Van itt még valami. -és olyat tett, amitől olyan haragba kerültem, hogy ott abban a pillanatban meg tudtam volna ölni egy villával-

99. rész - Váratlan -

Az eddig szorosan markában tartott kezemtől foga magához rántott és a szabadon lévő tenyerét az arcomra helyezte. Aztán szép lassan közeledni kezdett felém. A másik kezemmel persze próbáltam ellenállni és össze vissza hadonásztam de semmi. Úgy viselkedett, mintha meg se érezné a vállára mért ütéseim. Aztán ajkait csókra formázta, azt hittem ott hányom el magam. Fejemet ide-oda mozgattam, de hirtelen az arcomon lévő keze megragad az állam és mozdítani nem bírtam. A következő pillanatban meg kiszáradt és undorító ajkaival az enyémekhez ért. Kicsin múlt, hogy ne ájuljak el. Aztán a kínzás után szép lassan egy lépést hátra tett és elégedetten mosolygott. Mintha megnyerte volna a háborút. A kezem is szépen elengedte. A szorítás helye iszonyatosan fájt. Annyira dühös voltam, hogy akaratlanul is a jobb kezem ökölbe szorult. A bal kezembe szorosan megfogtam a táskám és egy lépéssel én is hátráltam. Most vagy hatodszorra öltem volna meg a tekintetemmel. Egyik pillanatról a másikra felemeltem az ökölben lévő kezem a levegőbe, ott kiengedtem a szorítás és egymás mellé zártam ujjaim. Majd egy akkora pofont lekevertem Greg-nek, hogy a szája széle felrepedt és kis híján múlt, hogy nem esett be a székek közé. A lendület az egyik szék fele vitte, amire le is ült. Még mindig gúnyosan nézett rám és a száját tapogatta. Csupa vér lett az úja, meg a szája széle.

-Ki a francnak képzeled magad?! -ordítottam le a fejét, de nem válaszolt csak gúnyosan mosolygott. nem értettem, hogy miért- Mi ilyen rohadt vicces?!

-Csak annyi, hogy nagyon jól áll neked a düh. Bejön.

-Hogy rohadnál meg!

-Látom utálsz. -tápászkodott fel-

-Az nem kifejezés te kis görény! Bár ne ismertelek volna meg! Szemétláda!

-Ha már itt tartunk akkor fokoznám a hangulatot. -törölte meg a száját egy szalvétával-

-Mi a fenét akarsz még?! Ez nem volt elég?!

-Közel se. Most figyel... -és leült- Te nem ülsz le?

-Melléd?! Ha az életem múlik rajta akkor se!

-Akkor így mondom... Natasha fejét ordítottad le, hogy beárult a médiának. Csak szólok, hogy nem ő volt.

-Miről beszélsz?

-Ott voltam mikor felhívtad azon a bizonyos napon. Én kérdeztem rá, hogy mi van. Én hívtam fel az újságot. Én meséltem el, hogy mi volt. Én vagyok az a bizonyos bennfentes. -nézett magára büszkén-

-Remélem még ma a pokolra kerülsz! Miattad vesztem össze a legjobb barátnőmmel! Te egy kicsit se szégyelled magad?! Meg is értem, hogy Natasha miért dobott! Remélem soha a büdös életbe nem fogad vissza. Vagy ha még is, én teszek az ügy érdekében, hogy mégse!

-Nos, látod ebben is tévedsz! Natasha nem szakított velem. Nagyon jól megvagyunk. -szemeim kidülledtek, attól amit hallottam. Natasha nem is szakított vele, még össze se vesztek. ezért törtem magam tegnap...-

-Miért hazudtad azt, hogy dobott?!

-Mert tudtam, hogy így eljösz. Különben nem.

-Ezek után ne számíts arra, hogy én valaha segíteni is fogok valamiben. Annyira egy undorító személy vagy. Nem is értem mit eszik rajtad Natasha... Soha a büdös életbe ne keress! Töröld a számom és meg ne próbálj hívni, különbem megjárod! Ezek után bárki is kérdezi letagadom még azt is, hogy ismerem Greg Bluth nevét. 

-Ennyi?

-Nem! A kis drágalátos tesódat el lehet távolítani Katy-től! Semmi szükség ilyen semmi emberekre!

-Azt nem én szabom meg, hogy a tesóm kivel barátkozik.

-Hát gondoskodj róla, hogy Katy-vel ne! -sarkon fordultam és további szó nélkül indulni készültem-

-Egy valami árulj el! Mi van meg Justin-ban, ami bennem nincs! -ekkor megtorpantam és gúnyos mosollyal néztem vissza Greg-re-

-Azt naphosszig sorolhatnám, de te azt a szintet sose fogod hozni. Szóval nem is járatom itt a szám feleslegesen, mert a borsónyi agyad úgy se képes befogadni a tengernyi információt.

És tovább mentem egyenesen előre. A következő sarkon egy taxit fogtam és hazafele tartottam.

Amig még Greg látott próbáltam mutatni az erős oldalam, de amint a taxi kihajtott az utcából rám tört a sírás. Nem bírtam felfogni azt, hogy vannak ilyen szemét emberek. Hogy lehet valaki annyira aljas, hogy tönkreteszi más életét? Annyira arra vágytam, hogy most egyedül legyek. Ki kell tisztuljon a fejem. Túl sok volt ez egyszerre. Egész út alatt zokogtam. Nem bírtam abbahagyni. A sofőr már tiszta ideg volt, mikor már vagy századszorra tör rám újra a sírás. Végül megérkeztünk, csak imádkozni tudtam, hogy Justin ne legyen itthon. Most nem akartam látni.
Kiszálltam a taxiból, kifizettem és az elhajtott. Lassan, de biztosan bementem a házba. Senki nem volt sehol. A cuccaimat szétdobáltam, amint becsuktam az ajtót. Az irányt a konyhába vettem. Csináltam egy teát, majd kiballagtam az erkélyre. Leültem egy hintaszékbe és szürcsölgetni kezdtem. Csak bámultam előre, a kertbe. Angel össze-vissza szaladgált...

Úgy fél-óra óra elteltével az erkély ajtaja lassan kinyílt. Egy ismerős alak lépett ki rajta, Justin. A könnyeimet gyorsan letöröltem és vártam, hogy mi lesz.
Odaballagott a hintaszék mellé és letérdelt. Megfogta a kezem és kérdően, félve kereste a tekintetem. De én nem bírtam belenézni, azok után, ami történt. Ekkor gyengéden megfogta az állam és felé fordított az arcom. Kénytelen voltam a szemébe nézni, de amint megpillantottam barna szemeit újra sírni kezdtem...
-Elmondod mi baj? -suttogta-
De én nem bírtam válaszolni. Csak szipogtam és levegő után kapkodtam  Már annyit sírtam, hogy rendesen levegőt se tudtam venni. Nagyon rossz érzés volt, már fájt a tüdőm a sok küszködéstől. A szemem is már ég, annyira kiszáradtam, hogy már rendesen sírni se tudok. A szám már kiszáradt és a festékem is szétfolyt. Gondolom úgy néztem ki, mint aki már napok óta nem látott vizet és teljesen kiszáradt.
Aztán Justin közelebb bújt hozzám, karjait nyakam köré fűzte és gyengédem megölelt. Ez még jobban fájt nekem, főleg azok után, ami történt Greg-gel. Nem tudtam, hogy elmondjam vagy tartsam meg magamnak. Nem tudtam dönteni...

100. rész - Következmény -

-Kérlek mond el, hogy mi a baj. Fáj így rád néznem. -mondta Justin mikor elengedte az ölelést-

-Ennyire rosszul nézek ki? -töröltem meg a szemem-

-Mondd el kérlek.

-Hát jó. -ültem fel a székben és nekiláttam mesélni- Ma találkoztam Greg-gel. Azt mondta, hogy Natasha szakított vele, azok után, amit mondtam neki tegnap. Így hát elmentem a találkozásra mert iszonyatosan rosszul éreztem magam, hogy tönkretettem egy kapcsolatot. Mikor odaértem Greg kis idő után közölte, hogy nem is szakítottak, csak oda akart csalni. Aztán valahogy elterelődött a szó és kiderült, hogy mennyire egy aljas ember. -csuklott meg a hangom- Elárulta, hogy nem Natasha, hanem ő mesélgetett a médiának....

-Na, ne!

-De. És ez miatt a bunkó miatt vesztem össze a legjobb barátnőmmel. Annyira kiborultam, hogy leordítottam a fejét és még egy jókora pofont is lekevertem... Hogy jön ő ahhoz, hogy tönkretegye mások életét?! És még én éreztem rosszul magam az miatt, hogy miattam szomorú! Annyira utálom! Érted.

-Nem ajánlom, hogy találkozzak vele...

-Justin. Nyugodj meg. Én elintéztem a magam módján... Nem kell ide botrány.

-De... Miért akart odacsalni? -értetlenkedett Justin-

-... Nem tudom.

Pedig nagyon is tudtam. Csak nem akartam elmondani, mert akkor totálisan kibukik Justin és akkor bármire képes. Arra is, hogy most elmenjen Greg-hez és szétverje. Azt meg nem akartam.
Kis idő után Justin bekísért a házba. Csinált még egy adag forró teát és azt megittam. Úgy döntött, hogy este nem megy el a haverjaival. Otthon maradt velem. Rendeltünk pizzát és elindítottunk egy jó kis filmet. Így töltöttük el az esténket. A film végét meg se vártam. Annyira ki voltam merülve, hogy bealudtam a végére. Arra emlékszem, hogy Justin a karjaiba vesz, majd bevisz a szobába.

...

Reggel úgy 9 óra lehetett mikor felkeltem. Justin a fürdőből akkor lépett elő. Pont jókor, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet és hosszas gondolkodás után kiválasztottam egy szuper kis ruhaszettet.

Belepréseltem magam a gatyába és a cipőm fűzőjét kicseréltem, mert eredetileg fekete volt. Aztán Justin úgy döntött, hogy kimegyünk a hátsó kertbe. Angel is jött velünk. Tök jól el szórakoztunk vele. Néha olyan érzés volt, hogy Angel egy kisbaba és én meg Justin vagyunk a szülők. Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a háziállat nevelése részben felkészít a gyereknevelésre. Nem tudom mennyire igaz, de a történések alapján Justin nagyon jó apa lesz.
A játék végén Angel csupa piszok volt, így elvittük megfürdetni. Hogy mi volt a fürdőben... Minden csupa víz volt. Ennyire még soha nem volt nehéz dolgom. Eddig simán ment Angel megfürdetése, de most, hogy Justin is ott volt... teljesen megörültek mind a ketten. Gyors szárítkozás után Angel-t a nappaliba vittem, hogy feladjam rá azt a kis mellénykét, amint még Frankfurtban vettem neki. Nagyon csini volt benne. Aztán arra lettem figyelmes, hogy Justin szinte őrjöngve rohant ki a dolgozószobájából. Nem értettem semmit az egészből. Még is mi történhetett 5 perc alatt abban a szobában?! Egy papírlapot szorongatott a kezében és a másik meg ökölbe volt szorítva... Nem értettem, hogy mi baja van. Lassan felálltam és Angel-t elengedtem. Ő azonnal kirohant a nappaliból.
Mikor felálltam akkor vettem észre azt a mérhetetlen düht Justin szemében. Megijedtem  Azt se tudtam, hogy mit csináljak, sőt. Azt se tudtam, hogy mit csináltam amivel így magamra hergeltem. Pár lépést tett felém, majd a papírlapot a képembe tolja.
-Ez mi?! Ezt tegnap nem lehetett elmondani?! -kezdett ordibálni velem-
Ránéztem a papírlapra és egy kép volt rajta. Egy srác és egy lány, akik épp csókolóznak. Legalább is ez jött le a kép láttán. A fiú Greg volt.... A lány pedig Sophie, Sophie Jordan. Azt hittem ott fogok elájulni. Azt se tudtam, hogy hirtelen mit csináljak vagy mondjak. Félve és szégyenkezve néztem vissza Justin-ra aki már tiszta ideg volt és kicsin múlt az, hogy megint meg ne üssön. De láttam rajta, hogy türtőzteti magát. Nehezen, de türtőzteti.
-Ki küldte? -törtem meg a pár perces csendet halk hangon-
-Az lényegtelen! De ha annyira érdekel az egész média ezzel a rohand képpel van tele!
-Justin. Meg tudom magyarázni.
-Nem! Nem kell magyarázni. Minden világos...! És még azt mondtad tegnap, hogy fogalmad sincs miért csalt oda! Csak tudnám miért csináltad... Azt hittem minden okay kettőnkkel!
-Az is.
-Nem úgy látom! -ordibált még mindig- Ha mást csókolgatsz az nem azt jelenti, hogy minden okay...! Még is mióta tart a viszonyotok?!
-Milyen viszony Justin!? Nem volt semmilyen viszony!
-Elég a hazugságból! Nem akarom tovább hallgatni! Csak az bánt, hogy én mindent megadtam neked! Megpróbáltam a belem is kidolgozni, hogy minél többet legyek veled! És te ezt adod vissza! Csalódtam benned! Azt hittem, hogy ismerlek, de tévedtem! Egy csomó mindent feladtam miattad, de te szartál a fejemre! Mondd meg, azt is hazugság volt, hogy szeretsz?!
-Nem! Ebben nem hazudtam. Sőt semmiben.
-Most higgyem el?! Kezdem azt hinni, hogy csak kihasználtál! Csak tudnám, hogy ezzel mi a fenét akartál csinálni?! -mutatott a szívére-
Halálosan szégyelltem magam. Tudtam, hogy el kellett volna mondanom. De nem tettem. Hülye voltam és most meg is lett a következménye. Justin minden egyes szava annyira fájt, mint még semmi. Olyan érzés volt, mintha minden egyes szó egy tőr lett volna. És azok a tőrök a szívemet veszik célba, és mindig el is találják. Pont a közepét. Ennyire rosszul még soha az életben nem éreztem magam. Most ha lenne egyetlen egy kívánságom megváltoztatnám a múltat és vele minden bajt.
-Miért nem mondasz semmit?!
-Mert ha mondanék magyarázkodnék. És azt kérted, hogy ne magyarázkodjak, értesz mindent... Te tudod, nem mindent.
-Na, jó. Ebből most van elegem!
És bement a szobába. Én meg már nem bírtam tovább tartani magam. Összetörtem. Zokogva zuhantam le a nappali közebén a földre. Ez az egész olyan volt, mint egy nagyon rossz álom. Soha nem borult még ennyire ki Justin. Soha nem volt ekkora vitánk. Csak egy volt, ami jelentősebbnek mondható. Az As Long As You Love Me klip forgatásán. De az a vita ennek a közelébe se ér...

101. rész - Az élet újra bezárt egy ajtót -

Már vagy 5 perce a földön zokogok és Justin azóta is a hálóban van. Félek, hogy megint őrjöngeni kezd és összetöri magát. De ebben a pillanatban Justin rohant ki a szobából egy zakóval és a telefonjával a kezében. Összezavarodva néztem fel rá, mire ő dühösen válaszolt:

-Nem éri meg ennyire megjátszani...! Nem kellenek ide könnyek. Ezúttal nem hatnak rám! Ne is erőlködj! És tudod mit! Látni se akarlak...! Mire visszajövök nem akarlak itt találni! Húzz el innen.

És kiment az ajtón. Még az agyamig el se jutottak szavai, mikor elhajtott.

Aztán leesett a dolog. Szakított... A mostanra csöndes és hófehér szobában egyedül voltam. Csak egy kis mocsok volt benn, én. Még, hogy kis, óriási. 

Gyűlöltem magam! Utálom, mikor rájövök, hogy mekkora hibákat vétettem a múltban. És, hogy visszacsinálni nem tudom. Igazából Justin-nal teljes mértékben egyet értek. Én is hasonlóan tettem volna, ha őt láttam volna más lány karjaiban. Csak az fáj, hogy ennyire lehordott. Pedig ennyire nem tettem rosszat. Sőt! Én nem csináltam semmit, csak az a Greg. Hogy neki mindent tönkre kell tennie! Most meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

Percekig nem tudtam mit csináljak. Aztán rászántam magam és felálltam. Nem akartam megint végigmenni azon, ami pár perce történt. Nem bírnék újra Justin szemébe nézni bűnösen  mert részben az vagyok. Annak ellenére, ami az előbb végigfutott agyamban. Szipogva beballagtam a szobába, elővettem a bőröndjeimet és kinyitottam a gardróbom ajtaját. A ruhákat elkezdtem beledobálni a bőröndökbe, majd mikor végeztem vele Angel cuccait is összeszedtem. Majd a fürdőt vettem célba. Minden olyan dolgot beledobáltam a második bőröndbe, amit én használok. Néha megálltam és azon gondolkodtam, hogy most komolyan itt hagyom. Nem olyan könnyű, mint azt ahogy elképzeled. Minden egyes tárgy, ami a kezemhez hozzáér, de nem kerül bele a bőröndbe fájdalmat okoz. A gyomrom összeszorul és könnycseppek szöknek a szemembe. Nehéz megtenni, de muszáj. Nem bírnék most a szemébe nézni, így nem.

Aztán visszamentem a szobába, hogy utoljára szétnézzek, nem hagyok-e ott valamit. A tekintetem azonnal az újonnan vásárolt üvegasztalon akadt meg és rajta a két üvegrózsán. Nem tudtam, mi legyen velük. Elvigyem magammal vagy hagyjam itt... Végül az egyiket elemeltem és beletettem a ruhák közé. Pár közös képünk a falon lógott. Azokhoz nem nyúltam hozzá. Majd Justin azt csinál velük, amit akar. Kiballagtam a konyhába és  nagy levegő után hívtam egy taxit. Míg rá vártam megkerestem Angel-t. Az alaksoron volt a medence szélén volt elterülve. Felkaptam és rátettem a pórázt, amit még Justin-nal vettünk neki. Leültem az asztal mellé és egy papírlapot meg egy tollat vettem a kezembe.

"Szinte csak remélni tudom, hogy elolvasod... Nagyon bánom, hogy nem mondtam el a dolgot. Hülye voltam. Tudom, hogy visszacsinálni nem tudom, de ez az élet rendje. Egyszer talán megbocsájtasz... Remélem. Most nem kezdek el ódákat zengni, hogy mennyire fontos vagy nekem, Te azt pontosan tudod, vagy tudni fogod. Sajnálom, hogy megbántottalak... Nem szándékos volt! De, ha valaha megtudod az igazat... Várok rád. Szeretlek: Sophie!"

Mikor befejeztem a levelet az asztalra tettem és kimentem a ház elé a 2 bőröndömmel. Angel is jött velem. A csomagjaimat a lépcső végén felállítottam és rájuk ültem. Csodaszép nyári idő volt. A nap hét ágra sütött, egyetlen egy felhő se volt az égen. A meleg fénysugár a bőröm simogatta, de még ez a nem létező érintés is fájt. Úgy 5 perc elteltével a taxi is begurult a ház elé. Kipattant belőle a sofőr és a csomagjaim bedobta hátulra. Felkaptam a kiskutyám és már az autóban is ültem. Induláskor könnyes szemekkel néztem vissza a házra, ami hónapokig az otthonom volt. Lassan a kapuhoz értünk, ami kinyílt és mi kihajtottunk. A hátsó ablakon bámultam nedves szemekkel a házat és a becsukódó kaput... Az élet újra bezárt egy ajtót, csupán azért mert figyelmetlen és ostoba voltam.
Emily-éknél leparkolva kiszálltam az autóból és a már szépen katonasorba álló bőröndjeim mellé álltam. Kifizettem a taxist, aki azonnal el is hajtott. Lehajtott fejjel ballagtam el az ajtóig, a cuccaimat magam után vonszolva. Angel pedig ügyesen lépegetett mellettem. Az ajtóhoz érve óvatos és halk kopogással jeleztem, hogy valaki van az ajtó másik felén. Annyira halk volt a kopogásom, hogy féltem nem hallották az odabent lévők. De tévedtem, pár másodperc elteltével Emily nyitotta ki az ajtót.
Első pillantása az arcomon ragadt le. Rémület ült ki az arcára. Aztán szép lassan tekintete levándorolt a mellettem pihenő csomagjaimra.
Nem szólt semmit, csak gyengéden átkarolta a vállam és bekísért a házba. Majd visszament a cuccaimért, amiket becipelt az előtérbe.
Lehuppant mellém a nagy pocijával a fotelba és várta, hogy mondjak valamit.
-Szakított velem....
Nyögtem ki végül, de abban a pillanatban a szemeimből patakokban kezdett folyni a könny. Nem tudtam többet mondani. Ez is sok volt. Emily nem szólt semmit csak megértően magához szorított.
Úgy 10 perc elteltével teljesen ki voltam merülve és ráadásul ki is száradtam.
-Hol van Peter & Katy?-szipogtam-
-Peter még dolgozik és Katy a barátnőjével játszik a szomszédban.
-Értem... Meg se kérdeztem, hogy itt maradhatok-e.
-Persze, hogy maradhatsz. Csak azt kell eldönteni, hogy hol alszol, mert Katy már beköltözött.
-Az nem probléma. Alszom majd vele.
-Okay. Kipakolunk?
-Majd holnap. Most pihenni szeretnék. Kifáradtam.
-Persze, nyugodtan.
És segített bemenni a szobába. Annyira kimerültem, hogy a saját lábamon be se bírtam volna menni a szobába. Kiderültem az ágyon, majd ledobtam a pulcsim, a cipőm és bebújtam a takaró alá. Fejemre húztam azt és megpróbáltam elaludni. De nem ment. A testem még mindig sírni akart, de már nem volt tartalék folyadékom. Csak szipogtam és levegő után kapkodtam. Egy kis idő után pedig a testem remegni kezdett. Nem fáztam, így nem értettem mi oka. Még szorosabban markoltam meg a takarót és átfordultam a másik oldalamra. Az ablakon némi napfény beszivárgott, de nem jelentős. A falat kezdtem el bámulni... Itt csókolt meg először úgy, hogy csak az enyém volt akkor már... Itt ölet olyan szorosan magához, mint még senki más. Itt szerettem bele az illatába. Ebben a szobában kezdődött minden...