Az eddig szorosan markában tartott kezemtől foga magához rántott és a szabadon lévő tenyerét az arcomra helyezte. Aztán szép lassan közeledni kezdett felém. A másik kezemmel persze próbáltam ellenállni és össze vissza hadonásztam de semmi. Úgy viselkedett, mintha meg se érezné a vállára mért ütéseim. Aztán ajkait csókra formázta, azt hittem ott hányom el magam. Fejemet ide-oda mozgattam, de hirtelen az arcomon lévő keze megragad az állam és mozdítani nem bírtam. A következő pillanatban meg kiszáradt és undorító ajkaival az enyémekhez ért. Kicsin múlt, hogy ne ájuljak el. Aztán a kínzás után szép lassan egy lépést hátra tett és elégedetten mosolygott. Mintha megnyerte volna a háborút. A kezem is szépen elengedte. A szorítás helye iszonyatosan fájt. Annyira dühös voltam, hogy akaratlanul is a jobb kezem ökölbe szorult. A bal kezembe szorosan megfogtam a táskám és egy lépéssel én is hátráltam. Most vagy hatodszorra öltem volna meg a tekintetemmel. Egyik pillanatról a másikra felemeltem az ökölben lévő kezem a levegőbe, ott kiengedtem a szorítás és egymás mellé zártam ujjaim. Majd egy akkora pofont lekevertem Greg-nek, hogy a szája széle felrepedt és kis híján múlt, hogy nem esett be a székek közé. A lendület az egyik szék fele vitte, amire le is ült. Még mindig gúnyosan nézett rám és a száját tapogatta. Csupa vér lett az úja, meg a szája széle.
-Ki a francnak képzeled magad?! -ordítottam le a fejét, de nem válaszolt csak gúnyosan mosolygott. nem értettem, hogy miért- Mi ilyen rohadt vicces?!
-Csak annyi, hogy nagyon jól áll neked a düh. Bejön.
-Hogy rohadnál meg!
-Látom utálsz. -tápászkodott fel-
-Az nem kifejezés te kis görény! Bár ne ismertelek volna meg! Szemétláda!
-Ha már itt tartunk akkor fokoznám a hangulatot. -törölte meg a száját egy szalvétával-
-Mi a fenét akarsz még?! Ez nem volt elég?!
-Közel se. Most figyel... -és leült- Te nem ülsz le?
-Melléd?! Ha az életem múlik rajta akkor se!
-Akkor így mondom... Natasha fejét ordítottad le, hogy beárult a médiának. Csak szólok, hogy nem ő volt.
-Miről beszélsz?
-Ott voltam mikor felhívtad azon a bizonyos napon. Én kérdeztem rá, hogy mi van. Én hívtam fel az újságot. Én meséltem el, hogy mi volt. Én vagyok az a bizonyos bennfentes. -nézett magára büszkén-
-Remélem még ma a pokolra kerülsz! Miattad vesztem össze a legjobb barátnőmmel! Te egy kicsit se szégyelled magad?! Meg is értem, hogy Natasha miért dobott! Remélem soha a büdös életbe nem fogad vissza. Vagy ha még is, én teszek az ügy érdekében, hogy mégse!
-Nos, látod ebben is tévedsz! Natasha nem szakított velem. Nagyon jól megvagyunk. -szemeim kidülledtek, attól amit hallottam. Natasha nem is szakított vele, még össze se vesztek. ezért törtem magam tegnap...-
-Miért hazudtad azt, hogy dobott?!
-Mert tudtam, hogy így eljösz. Különben nem.
-Ezek után ne számíts arra, hogy én valaha segíteni is fogok valamiben. Annyira egy undorító személy vagy. Nem is értem mit eszik rajtad Natasha... Soha a büdös életbe ne keress! Töröld a számom és meg ne próbálj hívni, különbem megjárod! Ezek után bárki is kérdezi letagadom még azt is, hogy ismerem Greg Bluth nevét.
-Ennyi?
-Nem! A kis drágalátos tesódat el lehet távolítani Katy-től! Semmi szükség ilyen semmi emberekre!
-Azt nem én szabom meg, hogy a tesóm kivel barátkozik.
-Hát gondoskodj róla, hogy Katy-vel ne! -sarkon fordultam és további szó nélkül indulni készültem-
-Egy valami árulj el! Mi van meg Justin-ban, ami bennem nincs! -ekkor megtorpantam és gúnyos mosollyal néztem vissza Greg-re-
-Azt naphosszig sorolhatnám, de te azt a szintet sose fogod hozni. Szóval nem is járatom itt a szám feleslegesen, mert a borsónyi agyad úgy se képes befogadni a tengernyi információt.
És tovább mentem egyenesen előre. A következő sarkon egy taxit fogtam és hazafele tartottam.
Amig még Greg látott próbáltam mutatni az erős oldalam, de amint a taxi kihajtott az utcából rám tört a sírás. Nem bírtam felfogni azt, hogy vannak ilyen szemét emberek. Hogy lehet valaki annyira aljas, hogy tönkreteszi más életét? Annyira arra vágytam, hogy most egyedül legyek. Ki kell tisztuljon a fejem. Túl sok volt ez egyszerre. Egész út alatt zokogtam. Nem bírtam abbahagyni. A sofőr már tiszta ideg volt, mikor már vagy századszorra tör rám újra a sírás. Végül megérkeztünk, csak imádkozni tudtam, hogy Justin ne legyen itthon. Most nem akartam látni.
Kiszálltam a taxiból, kifizettem és az elhajtott. Lassan, de biztosan bementem a házba. Senki nem volt sehol. A cuccaimat szétdobáltam, amint becsuktam az ajtót. Az irányt a konyhába vettem. Csináltam egy teát, majd kiballagtam az erkélyre. Leültem egy hintaszékbe és szürcsölgetni kezdtem. Csak bámultam előre, a kertbe. Angel össze-vissza szaladgált...
Úgy fél-óra óra elteltével az erkély ajtaja lassan kinyílt. Egy ismerős alak lépett ki rajta, Justin. A könnyeimet gyorsan letöröltem és vártam, hogy mi lesz.
Odaballagott a hintaszék mellé és letérdelt. Megfogta a kezem és kérdően, félve kereste a tekintetem. De én nem bírtam belenézni, azok után, ami történt. Ekkor gyengéden megfogta az állam és felé fordított az arcom. Kénytelen voltam a szemébe nézni, de amint megpillantottam barna szemeit újra sírni kezdtem...
-Elmondod mi baj? -suttogta-
De én nem bírtam válaszolni. Csak szipogtam és levegő után kapkodtam Már annyit sírtam, hogy rendesen levegőt se tudtam venni. Nagyon rossz érzés volt, már fájt a tüdőm a sok küszködéstől. A szemem is már ég, annyira kiszáradtam, hogy már rendesen sírni se tudok. A szám már kiszáradt és a festékem is szétfolyt. Gondolom úgy néztem ki, mint aki már napok óta nem látott vizet és teljesen kiszáradt.
Aztán Justin közelebb bújt hozzám, karjait nyakam köré fűzte és gyengédem megölelt. Ez még jobban fájt nekem, főleg azok után, ami történt Greg-gel. Nem tudtam, hogy elmondjam vagy tartsam meg magamnak. Nem tudtam dönteni...
Kiszálltam a taxiból, kifizettem és az elhajtott. Lassan, de biztosan bementem a házba. Senki nem volt sehol. A cuccaimat szétdobáltam, amint becsuktam az ajtót. Az irányt a konyhába vettem. Csináltam egy teát, majd kiballagtam az erkélyre. Leültem egy hintaszékbe és szürcsölgetni kezdtem. Csak bámultam előre, a kertbe. Angel össze-vissza szaladgált...
Úgy fél-óra óra elteltével az erkély ajtaja lassan kinyílt. Egy ismerős alak lépett ki rajta, Justin. A könnyeimet gyorsan letöröltem és vártam, hogy mi lesz.
Odaballagott a hintaszék mellé és letérdelt. Megfogta a kezem és kérdően, félve kereste a tekintetem. De én nem bírtam belenézni, azok után, ami történt. Ekkor gyengéden megfogta az állam és felé fordított az arcom. Kénytelen voltam a szemébe nézni, de amint megpillantottam barna szemeit újra sírni kezdtem...
-Elmondod mi baj? -suttogta-
De én nem bírtam válaszolni. Csak szipogtam és levegő után kapkodtam Már annyit sírtam, hogy rendesen levegőt se tudtam venni. Nagyon rossz érzés volt, már fájt a tüdőm a sok küszködéstől. A szemem is már ég, annyira kiszáradtam, hogy már rendesen sírni se tudok. A szám már kiszáradt és a festékem is szétfolyt. Gondolom úgy néztem ki, mint aki már napok óta nem látott vizet és teljesen kiszáradt.
Aztán Justin közelebb bújt hozzám, karjait nyakam köré fűzte és gyengédem megölelt. Ez még jobban fájt nekem, főleg azok után, ami történt Greg-gel. Nem tudtam, hogy elmondjam vagy tartsam meg magamnak. Nem tudtam dönteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése