3. rész- Az utazás -

-Szia anya. Beszélnünk kell. -mondtam mire anya leült a kanapéra -
-Mi a baj Sophie?
-Pár órája hívtak a DAW-től.... Bekerültem a 20 legjobb közé.
-Oh!
-Beszéltem apával. Őt már felhívták ezzel kapcsolatban. Téged még nem hívtak?
-...Nem...Kislányom, ha hívnának akkor se engedlek el! Fiatal vagy még...
-Fiatal és az álmaimért küzdő!
-Tudom. De... -nem tudott mint mondani, csak üres tekintettel nézet maga elé -
-Anya... Tudd, hogy én szeretlek. Nem fogsz elveszíteni... -folytatni akartam de megszólalt a telefonja -
-Igen? -szólt bele -
....
Elég hosszas beszélgetést folytatott valakivel. Fura érzés tört rám mikor letette a telefont. Könnyes szemekkel nézett rám
-Sebastian hívott!
-És?...Mint mondott?
Elmondta, hogy Sebastian nagy tehetségnek tart. Szinte könyörgött anyának, hogy engedjen el New York-ba. Ha nem is évekre, pár hónapra. Kíváncsiak arra, hogy még mire vagyok képes. Az elmondottak alapján nem tudom mi futott végig anyán. Hirtelen felugrott a kanapéról és a szobába ment. Nem mentem utána, nem kérdeztem mi baj...Tudtam.
Délután 5 körül anya az erkélyen ült apával. Valakivel telefonon beszélgettek.
-Sophie! -szólított apa -
-Igen? Mi az? -léptem ki az erkélyre -
-Beszéltünk Emily-vel...Ha tényleg azt akarod, akkor kimehetsz hozzájuk 2 hónapra.
-Tényleg? Oh, annyira köszönöm. Szeretlek titeket. -mondtam miközben átöleltem a szüleimet -
-De van egy feltételünk! -mondta anya- Mindent bele adsz!
-Táncolni fogok ahogy még soha! -válaszoltam nagy mosollyal az arcomon -
A következő napokon e-mailben megkaptunk az információkat. Meglepődve vettem észre, hogy a jegyet is a stúdió fizeti.
2 hét elteltével már csomagoltam a szobámban. Elköszöntem anyától aki könnyes szemekkel adott át egy dobozkát. "Ezt majd New York-ban nyisd ki!" Suttokta a fulembe. Apa vitt ki a reptérre. Megbeszéltük, hogy Peter fog rám várni a World Trade Center Airport, New York repterén.
Felszálltam a repülőgépre, ez volt életem harmadig repülése. Iszonyatosan izgultam.
Az a gondolat futott végig agyamban, hogy a szüleim mit kezdenek abban az óriási nagy házban ketten.

Tudom nem ez a jellemző gondolat repülés előtt. Ez is jelzi, nem vagy egy átlagos lány.
Vártam, hogy felszálljunk. A kapitány köszöntötte az utazókat és elindult a repülő. Lassan haladtunk előre, majd óvatosan felgyorsultunk és elemelkedtünk a földről. Csodálatos érzés volt..... Repülök az új életem fele!

4. rész - New York -

Hosszas és fárasztó utazás után végre megérkeztem a reptérre. Nagyon fáradt voltam. Izgultam, hogy mi vár rám, itt ebben a nagy városban. Több ezer utas lézengett a várakozóban. Sehol se láttam Peter-t. Kimentem a parkolóba, háta ott találom.

Hideg volt és esett. A bőröndöm egy pad mellé tettem. Elővettem az esernyőm és tágra nyílt szemekkel Peter tekinteték kerestem. Sehol nem találtam.

Elindultam, hátha a odébb van. Siettem, mert már nagyon fáztam. Egy rövid naci és egy fekete póló volt csak rajtam. A sarokhoz érve persze sehol nem volt. Visszaindultam a bőröndöm irányába. Egy férfi épp egy autóba pakolta be őket. Megijedtem! Ez most kirabol!? Elkezdtem felé futni, miközben őt szólítom:

-Hé maga! Nem hall?! Hagyja abba, azok az enyémek!!

-Igen?! -szól hozzám miközben lassan megfordul -

-Héé!! Szia! -öleltem meg -

-Szia. Te velem kiabálsz? -kérdezte mosolyogva Peter -

-Igen! Azt hittem valaki ki akar rabolni. Nem találtalak sehol, hol voltál?

-Vettem hamburgert. Tudom, hogy szereted. Gondoltam éhes lehetsz. Nem valami finom a repülő kaja.

-Hát azt jól tudod, isten vagy. -mondtam majd beültünk az autójába -

Kellemes illat uralkodott, vanília és csoki illata keveredett. Meghozta az ember étvágyát. Nekiálltam elfogyasztani a hamburgert, ami isteni volt.

-Honnan tudtad, hogy azok az én bőröndjeim? -kérdeztem ketchup-el teli szájal-

-Láttam mikor otthagytad őket. 

Fél órás út után megálltunk egy zsúfolt utcában. Nagy nehezen találtunk parkolót. Nem értettem, hogy mit keresünk mi ott. Emily-ék egy csendes utcában laknak. Kérdően néztem Peter-re, mire intette, hogy üljünk le oda. Egy kültéri étteremben foglaltunk helyet. 

Később megtudtam, hogy Emily itt a főnök helyettese. Őrá vártunk, hogy fejezze be a munkáját. Olyan vidáman jött ki az épületből. Jó volt látni 4 hónap után. Szorosan átölelt és már mentünk is az autóhoz. Beszálltunk és már mentünk is hozzájuk. Mondanám, hogy haza, de csak 2 hónapig az.

Egész úton arról faggatott, hogy hogyan kerültem be a DAW-be. Így hát elmeséltem neki mindent...

5. rész - Az ajándékok -

1 órás út után megérkeztünk Emily & Peter házához. Tipikus amerikai ház volt. Nagyon tetszett. A hátsóudvaron volt egy medence. Tengerkék víz hömpölygött benne. Már most imádom a következő 2 hónapot.

Nagyon fáradt voltam. Jazmy rég bedobta a szunyát, akire egy baby-sister vigyázott. Így nem tudtam neki köszönni. Talán jobb is így... Lesz időm piheni egy kicsit.
Peter bevitte a bőröndöm a szobámba. Nagyon szép volt. Karamella szín uralkodott benn. Egy világosbarna függöny takarta az addigra már előbúvó napfényt. Ledobtam magam az ágyra, ami annyira puha volt, mintha felhőkön feküdnél. Szinte azonnal álomba merültem.
Körülbelül 3 órás alvás után arra ébredek, hogy Jazmy ott ugrál rajtam. Kis piros arcát az enyémhez tapasztja és a fülembe gagyog valamit. Olyan kis aranyos volt. Nagy nehezen felkeltem, minden lépésemet követte. Nagyon hiányozhattam neki. Olyan érzés volt, mintha a kishúgom lenne. Összeszedtem magam és kimentem a nappaliba. Emily volt csak otthon, Peter dolgozni ment. Az apja cégét vette át pár hete. Ott igazgató. Emily kíváncsian érdeklődött anyáékról. Főleg arról, hogy mivel érdemeltem ki, hogy elengedtek. Nem tudtam megmagyarázni... Ennél a kérdésnél megakadtam.
-Ki kéne csomagolni. -mondta Emily -
-Oh, tényleg. El is feledkeztem róla.
-Akkor menjünk. Segítek. Talán még Jazmy is besegít. -válaszolta nevetve -
Elkezdtük kicsomagolni a ruháimat. Volt egy bőrönd, amiben ajándékok voltak. Emily & Peter & Jazmy részére. Odaadtam Emily-nek, aki a szobából kiment, Jazmy-t is magával húzva. Ritka, hogy ajándékot küld anya valakinek is. Gondolom meglepte. Erről lehetett szó. Magamra hagytak, folytattam a kicsomagolást. Kezembe akadt egy kék kisdoboz. Anya adta még mielőtt beszálltam volna az autóba. "Ezt majd New York-ban nyisd ki!" Ez a mondat futott végig az agyamban, amit még anya mondott. Vajon mi lehet benne? Miért adta ezt anya? Nagy levegőt vettem és kinyitottam. Könnyes lett a szemem. Ezt akartam már rég megkapni, de sose volt rá pénzem. Megvette nekem... Kivettem a dobozból és csak bámultam. Eddig a kirakatban gyönyörködhettem benne, de most ott volt a kezemben. Talán másoknak nem jelent az olyan nagy dolgot, hogy kapnak egy nyakláncot a szüleiktől. De nekem igen is nagy volt. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán azért mert 2 hónapig nem láthatom őket. Nem tudok nekik köszönetet mondani, hogy anno beírattak a tánciskolába. Szeretem őket.

Gondolataimat Jazmy zavarta meg, aki egy nagy babával rohant be a szobába. Szinte nagyobb volt mi ő maga. Felém tartotta, elvettem tőle. Olyan vidáman ugrándozott fel-alá a szobában, minta az egész világ az öve lenne. Mondjuk egyetlen mosolyával mindenkit el tudott varázsolni. Kis zabálnivaló kislány volt. Emily is jött utána, megköszönte az ajándékokat, nekem. Pedig nem és adom őket, anya & apa. Én csupán a szállító vagyok. :)

6. rész - A meghallgatás -

Már 3 hete, hogy szinte nap mint nap a stúdió falain belül a határaimat próbálom feszegetni. Csak a hétvégéim szabadok, akkor szünetel a stúdió. Apropó stúdió, ott ismertem meg Nathasa-t, aki a legjobb barátnőm lett. Minden őrültséget vele csinálok. "Az ikrek" Így nevez minket Peter.
Peter minden reggel 7-kor visz be a stúdióba és általában ő is visz haza. Ez attól függ, hogy meddig maradok a stúdióban, vagy ő meddig marad a cégnél. Van olyan, hogy taxival megyek haza, vagy Nathasa szülei visznek haza. Hisz ő szinte a szomszédom. Egy utcában lakunk, 2 háznyira.
Mint már említettem 3 hete vagyok a stúdiónál. Egyik nap Nathasa egy szokatlan információt közöl velem:
-Hallod... Mondanom kell valamit.- kezdi a mondandóját -
-Mondd! Mi az?
-Szóval felirtalak egy meghallgatásra, ami holnapután lesz.
-Mi van? És miért csináltad? -kérdeztem kicsit idegesen -
-Figyel, higgadj le és ülj le! -válaszolta Nathasa kicsit idegesen -
-Mégis kinek a meghallgatása? -a meghallgatás azt jelenti itt a stúdióban, hogy egy bizonyos ember meghallgatást tart egy videoklipjével vagy egy koncertjével kapcsolatban, ahová táncosokat keres -
-Ne haragudj, de azt nem mondom meg.
-És egyáltalán miért?! Tudod, hogy nem állok még készen erre.
-Ezzel csak te vagy így. Sosem leszel elégedett a táncoddal, miközben szuperül táncolsz. Tisztában vagyok azzal, hogy mi az álmod... Megtettem én azt a bizonyos lépést helyetted, amire te nem voltál hajlandó.
-Mivel nem vagyok még felkészülve. -vágtam közbe -
-Egyet ígérj meg nekem... Elmész a meghallgatásra és megpróbálod.
-Jó. De csak mert te kéred.- adtam be végül a derekam-

|~|~|~|~|~|

Eljött a nap. Már nagyon izgultam. Ezúttal Nathasa szüleivel mentem a stúdióba. Megígérte, hogy a terem előtt fog rám várni. A szívverésem 120-nál is többet ütött percenként. Nem tudtam mi vár rám az ajtó mögött. Kinek a meghallgatására is megyek egyáltalán, lesz-e valami esélyem is? Csak kérdések bolyongtak a fejembe, míg lassan kinyílt a nagy barna ajtó. Egy szőke nő jött ki: Sophie Jordan. Te következel. Lassan bementem a terembe. 4 ember ült egy asztalsornál. Pár lépést téve megláttam a 3 tánctanárt a stúdióból és... Justin Bieber-t. Amint megpillantottam sarkon fordultam és kimentem a teremből.
-Hé! Te mit csinálsz?! Táncolnod kellene. -mondta Nathasa -
-Justin Bieber-nek?! Ki nem állhatom azt a gyereket. Tudod jól. -válaszoltam idegesen -
-Tudom. Ezért nem mondtam el. Tudtam, ha elmondom be se mész.
-Én oda vissza nem megyek!
-Figyelj rám! Bemész, elindul a zene. Nem foglalkozol azzal, hogy kinek táncolsz. Csak az járjon a fejedben, hogy az álmaid fele táncolsz. Mindegy, hogy kinek. Az a fontos, hogy magad miatt csinálod.
-Jól van. Bemegyek.
Válaszoltam Nathasa-nak. Vettem egy nagy levegőt és újra bementem. Szinte nem változott semmi. Csupán annyi, hogy Justin értetlenül nézett maga elé, miközben a tanárok sustorogtak. Nem szóltam semmit. Vártam, hogy elinduljon a zene.
Pár másodperc után meghallottam az első akkordot. Becsuktam a szemem. Ahogy Nathasa mondta, nem érdekelt, hogy ki ül az asztalnál. Csak arra gondoltam, hogy az álmaim fele vezető úton egy újabb lépést teszek meg. Táncoltam, ahogy még soha.

Körülbelül a zene felénél az egyik tanár leállította a zenét. Váratlanul ért, épp egy forgás közepén voltam. Elestem. Justin azonnal felugrott és odasietett:
-Jól vagy? Nem esett bajod? -bombázott a kérdéseivel miközben segített felállni -
-Igen. Jól vagyok. Köszi.
Válaszoltam, mire ő rám mosolygott és a helyére ment. Értetlenül néztem a tanárra, mire így válaszolt:
-Köszönjük Sophie. Majd értesíteni fogjuk az eredményről.
-De, miért állította le a zenét? -kérdeztem kíváncsian és feszülten-
-Mint már mondtam, értesíteni fogjuk az eredményről! Köszönjük.
Kicsit csalódottan mentem ki a teremből. Nathasa már izgatottan várt. Ő is a kérdéseivel kezdett bombázni:
-Na? Milyen volt? Hogy sikerült? Benne leszel a videóban?
-Nem tudom. -mondtam csalódottan -
-Mi az? Mi történt?
-A tanár leállította a zenét a közepénél. És nem tudom, hogy miért.
-Megkérdezted?
-Persze, de a válasza annyi volt, hogy értesíteni fogjuk az eredményről.
Hazafele indultunk Nathasa szüleivel. Felhők takarták el a napot. Fújt a szél, de azért elég meleg volt. A házuknál kiszálltam az autóból és csalódottan hazaballagtam.