102. rész - Egy pohár -

Az eltelt pár napom szinte csak így telt el. Nem volt semmi kedvem semmihez. Állandóan a szobában voltam és még enni se tudtam. 
Peter & Emily segít amiben tud, de tudom, hogy ez óriási teher számukra. Eddig csak 1 gyerekük volt. Most meg hirtelen lett kettő és nemsokára megszületik az ikerpár is. Katy szegénykém azt se tudja mi történt. Állandóan játszani akar velem, meg Angel-el sétálgatni, de ehhez egy csepp kedvem meg energiám sincs. Amióta itt vagyok csak egyszer hagytam el a házat és csak kétszer voltam kinn az udvaron. Akkor is csak azért mert Katy kinn volt és a szülők nem voltak itthon. Egyszóval teljesen bezárkóztam. Nem volt kedvem ahhoz, hogy mások sajnálkozó tekintetét nézzem és hallgassam azt, hogy majd úgy is meg fog bocsájtani. Amit kétlek. Amióta eljöttem azóta nem keresett, felém se nézett. Lemondott rólam, de én róla nem! Nem bírom kiverni a fejemből. Minden egyes másodpercben ő jár a fejembe... És ahányszor arra gondolok, hogy mennyire boldogok voltunk és én elszúrtam... Zokogásba török ki.
Natasha se keresett. Azt se tudom, hogy ő mennyit és hogyan tud a dolgokból. Szinte a nyakamat merném tenni rá, hogy Greg neki is hazudott, hogy én másztam rá. De, hogy ez neki mért jó... Én soha a büdös életbe nem fogok úgy ránézni mint egy pasira. A történtek előtt se, de most végképp. Előttem ő már egy senki, nem is létezik számomra.
A táncstúdiós helyzetem megjavulni látszik. Úgy tűnik, hogy az a pár ember aki mellém állt eléri azt, hogy leváltság Sebastian-t. Pont akkor jön rendbe ez a bonyodalom, mikor kedvem sincs táncolni... Mért nem akkor, amikor minden jó volt?! És, ha belegondolok, hogy azok a személyek is a stúdióba járnak, akik valószínűleg, most utálnak... A hideg futkos végig a hátamon.

Egyik nap Emily elment a nőgyógyászához, Peter dolgozni ment és Katy az oviban volt. Egyedül voltam otthon. Szokás szerint a szobámban gubbasztottam és vártam a csodát, hogy hátha betoppan Justin és megölel. De arra ugyan várhatok.. Hosszú idő után most lépek fel először a netre. A Twitter volt az első lépésem. Számos értesítés, de egyik se Justin-tól. Nem is foglalkozom akkor már velük. Megnéztem Justin oldalát, de nem találtam semmi arra utaló jelet, hogy hiányoznék neki. Csak arról szól minden, hogy nemsokára megjelenik a Believe Acoustic albuma. Aztán egy szinte észrevehetetlen twitten akadt meg a tekintetem:
"Minden jó valahol véget fog érni... Számomra a legjobb nemrég véget is ért."
A szakításunk után 1 nappal írta ezt ki. Tudtam, hogy ez rólunk szólt. Ezek szerint még is hiányzom neki, vagy csak hiányoztam. Nem tudom. Aztán a Facebook oldalamon is ezernél több levél, értesítés és jelölés várt. Egyikre se reagáltam, egyik se Justin-tól jött. Rámentem az egyik online magazin honlapjára. A főcikk az volt, hogy Whitney Houston viaszbabát kapott. Kicsit az oldal alján kutakodva egy cikket találtam. Az elmúlt héten ez volt a legolvasottabb. Megnyitottam és elámultam amit írtak.
Nincs már többé Juphin pár?! Napok óta nem látni együtt a tini álompárt. Sokan azt állítják, hogy a nagy szerelem véget is ért, miután Sophie és egy eddig ismeretlen srác csókot váltott. A boldog kapcsolat kicsivel tovább tartott, mint fél év. De, úgy látszik, hogy Mr. Bieber-t nem viselte meg annyira ez a dolog, hisz tegnap egy klubban együtt bulizott a családjával és volt barátnőjével, Selena Gomez-zel. Egy kép is nyilvánosságra került, ahol látszik, hogy kicsit sincs letörve a szupersztár és nagyon jól érzik magukat a fiatalok. Azt biztosra venni, hogy vége a Juphin pár mesébe illő kapcsolatának nem lehet. Egyelőre még egyik érintett fél se nyilatkozott. De van egy árulkodó jel, hogy még is igaz a hír. Ugyanis a tegnap esti buli után a volt szerelmes pár együtt távozott a helyszínről, nem máshoz, mint Justin-hoz. És ez még nem minden. Selena Twitte-ren közölte, hogy szuper estében volt része és, hogy megismételné. Justin válaszkánt csak annyit írt, hogy úgy legyen. Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből a beláthatatlan ügyből.
Hát ez csúcs! Annyira hiányzott ez nekem, hogy nem is hiányzott! Így még rosszabb lett minden. Régen Selena elől Justin hozzám jött, most meg fordítva. Hihetetlen, hogy több mint fél évet csak úgy kidob az ablakon és nem is figyel többet rá. Úgy csinál, mintha meg sem történt volna a dolog. 
Dühömben levágtam a laptopot a földre, ami széttört. Mit sem törődve vele kimentem a konyhába. Újra rám tőrt a sírás és kellett egy kis folyadék, mert különben újra elájulok. Igen, már vagy háromszor elájultam annyira kiszáradtam. Kirohantam a konyhába és egy üveg vizet vettem a kezembe meg egy poharat. Pont mikor tölteni akartam kicsúszott a pohár a kezemből. Egyenesen a padlóra esett és szilánkokra tört. Megpróbáltam a nagyobb darabokat összeszedni de megvágták a tenyerem. Kicsit fájt, de nem vészesen. Leültem a hűtő elé, a szilánkok mellé és a vágást néztem. Nem volt túl mély, de egy kis vér még is kifolyt belőle. Odahajoltam a szilánkok fölé és az egyiket óvatosan elemeltem. Olyan érzés volt, hogy ezt meg kell tennem. Valami azt súgta, hogy ezután jobb lesz. Így hát megragadtam az üvegdarabot és megmarkoltam tiszta erőből. Pár éle belefúródott a bőrömbe, ami fájt, de nem érdekelt. Még jobban megszorítottam az eddig pár darabra tört üvegdarabot. Majd elengedtem a szorítást és a tenyerem bőrébe beleállt pár szilánkot megpróbáltam kiszedni. Aztán az egyik nagyobb darabbal az alkaromat kezdtem simogatni. Idővel ez a simogatás karcolásba, majd kisebb vágásokba ment át. Már vagy tucatnyi vágásnyom díszítette az alkarom és a tenyerem számos kis vágást A bal karom csupa vér volt, és nem szűnt megállni folyása. Ahogy a könnyeim folyása se. Kiesett kezemből az üvegdarab és én meg bámultam a bal karom, hogy mit tettem vele. Még mindig úgy éreztem, hogy ez nem elég, még szenvednem kell. Homályosan láttam már, aztán lassan elsötétült minden...


103. rész - Őrá nem számítottam -

A következő kép egy fehér szoba volt. Én egy ágyban feküdtem és egy férfi az ágyam mellett ült, lehajtott fejjel. Mocorogni kezdtem, mert kényelmetlen volt az ágy. Ekkor a férfi feje felemelkedett és Peter volt az. Szégyenkezve és fájóan néztem rá.
-Hogy kerültem be?
-Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi a fenét csináltál?! -mutatott a bal karomra, ami be volt kötözve ahogy a tenyerem is-
-Szomjas voltam. Kimentem inni, de leesett a pohár. Én meg...
-Te meg elkezdted vagdosni magad. Még is mire gondoltál?
-Tudom, hülye voltam. Ne haragudj... Ki tudja még?
-Senki. Legalább is remélem. 
-És... Emily?
-Felhívtam. Azt mondta bejön, miután végzett.
-Miért jöttél haza? Nem emlékszem semmire...
-Nem is csodálom. Csupa vér volt minden...
-Sajnálom... -könnyekkel telt meg a szemem-
-Semmi baj. Már minden okay. -ölelt át- Megyek hozok egy kis innivalót. Mindjárt visszajövök. Semmi butaság.
-Okay.
Mikor kiment a kötésem kezdtem piszkálni. Kíváncsi voltam, hogy hogyan fest most a bal akarom, de nem tudtam levenni, mert egy fehér köpenyes férfi jött be hozzám.
-Jó napot. -köszöntem-
-Viszont. Elhoztam azt az üvegdarabot, amit a tenyeredből vettünk ki...
-Miért?
-Az a férfi kérte, aki veled volt.
-Értem. Tegye csak le oda. -és letette az asztalomra, majd kiment-


Felálltam és kezembe vettem az üvegdarabot és nézegetni kezdtem. Nagyon éles volt... Megbántam, hogy ekkora hülyeséget csináltam. Nem is volt értelme. Az nélkül is nagyon szenvedek. Ráadásul most a bal tenyerem nem is tudom használni... Mekkora egy hülye leány vagyok. És ez mind miért? Mert Justin & Selena együtt bulizott, utána meg isten tudja mi történt kettőjük között. Justin alig egy hét elteltével túllépett rajtam, én miért nem tudok?! Fáj minden, belül. És nincs gyógyszer ami meggyógyítana. Pedig reméltem, hogy amit tettem eltereli a figyelmem erről a mérhetetlen fájdalomról, de nem. Még jobban fáj... Újra sírásba törtem ki, ami az eltelt napokban már nem újdonság. Már sminket se teszek fel, mert bármikor szétfolyhat.. És amúgy is, ki se lépek a házból.
Míg az üvegdarabban elmerültem észre se vettem, hogy már jó ideje elment Peter. Aztán kopogás hallatszott az ajtón. Azt hittem, hogy Peter nem tud bejönni tele kézzel:
-Jaj Peter. Miért van könyököd...?
De nem Peter volt az. Meglepett, mikor szembeálltam azzal a férfival. Őrá nem számítottam, nagyon nem. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak, csak bámultam az illetőt.
-Szia Sophie. Bejöhetek?
-Öhh. Persze. Gyere.... Azt hittem Peter, bocs.
-Semmi baj. Megesik... Hogy vagy?
-Most már jobban, szerencsére.
-Mi történt?
-Jó kérdés. Nem nagyon emlékszem rá, csak arra, hogy már tele van vagdosva a karom... És veled mi történt? Miért van gipszbe a kezed?
-Jó kis történet... Elég annyi, hogy ráestem és eltört a kisujjam.
-Ohh. Az gáz... Honnan tudtad, hogy ment vagyok? Már tudja a média? -kérdeztem ijedten Jeremy-t-
-Dehogy! Peter-rel összefutottam a folyóson. Azt hittem, hogy Emily szül és, azért van benn. De mondta, hogy miattad.
-Igen, és a hülyeségem miatt... -hajtottam le a fejem-
-Kérdezhetek valamit?
-Persze. Bármit.
-Justin miatt?
Ez a kérdés mellbe vágott. Nem számítottam rá. Összezavart, nem tudtam, hogy most elmondjam az igazat vagy tartsam meg magamnak. Elvégre a fiáról van szó. Nem hiányzik, hogy elmondja neki és szánalomból megbocsásson Justin... De, ha belegondolok Jeremy nem olyan, hogy azonnal fut a legújabb hírrel a fiához. Őneki még elmondhatom... Benne megbízom.
-Nos? Miatta? -zökkentett ki Jeremy a gondolataimból-
-Igen. -válaszoltam halkan, féltem, hogy meg se hallotta-
-Miért? -ült le mellém-
-Hagyjuk. Semmiség.
-Nem, ez nem semmiség. -mutatott a karomra- Valami oka csak volt. Nekem elárulhatod, hisz tudod.
-Igen tudom. -és elmeséltem neki a dolgot- Hát ezért.
-Értem... De, máshogy van, mint azt ahogy te gondolod.
-Miért... Hogy volt?
-Pattie egy kis bulit szervezett a könyvének megjelenésére. Mindenkit meghívott, Justin-t is. Nem akart jönni, de végül rábeszéltük. Fogalmunk se volt arról, hogy Selena is ott fog lenni. Nem tilthattuk meg nekik, hogy ne beszéljenek...
-És én ezzel mit kezdjek? A buli után együtt mentek el, Justin-hoz. Tudod milyen rosszul esett, mikor olvastam? -szipogtam újra-
-El tudom képzelni... Sajnálom.
-Te nem tettél semmit. Én kavartam magam körül a szart, nem más.
-Nyugodj meg.
-Tudod mennyire rossz nélküle? Sírva fekszek és kelek. Minden percben ő jár a fejemben, nem tudom nélküle elképzelni a jövőt. Utálom, hogy ezt tettem. Miért nem hagyott Peter ott a földön, nem hiányoznék senkinek!
-Ez hazugság... Hiányoznál a szüleidnek, a nővérednek és nekem is.
-Tudod, hogy hogyan értettem...
-Neki is hiányoznál. Most is hiányzol neki...
-Komolyan?
-Igen. Emiatt nem akart jönni a buliba.
-De elment és Selena megvigasztalta...
-Nem nagyon akarok beleszólni a kettőtök dolgába, de nagyon nincs úgy, mint azt ahogy képzeled.
-Miért, én hogy képzelem?
-Hogy már az első nap lányokat hajkurászott... De nem. 2 koncertjét is kishián' lemondta. Amióta otthagytad alig mozdul ki a lakásból, nem tud ellazulni.
-Nem hagytam ott, ő küldött el. És ha tényleg annyira hiányoznék neki keresett volna... De nem tette...
-Halihóó! -lépett be ekkor Emily a szobába- Zavarok?
-Nem, én már úgy is megyek. -állt fel Jeremy- Gondold át azt, amit mondtam. Jobbulást. Szia.
-Szia... Peter?
-Kint van. Ezt neked küldi. -adott egy palack vizet- Nem akar részt venni a vitában.
-Milyen vitában?
-Hol is kezdjem...

104. rész - Szívhalott -

-Hol is kezdjem? Te mi a fenét képzelsz? Mi a fészkes fenét kell itt szórakozni?! Nem vagy normális! Nem értem, hogy mi a francért kell itt játszani a szívhalottat? Mondd csak, normális vagy?! 
-Sajnálom.
-Ohh, értem. Egy sajnálómmal meg lehet oldani mindent. El lehet ezek után felejteni, hogy majd a szívem ugrott ki, mikor Peter hívott, hogy kórházban vagy. Mindez miért?! Mert vagdostad magad... Komolyan, téged fél órára se lehet egyedül hagyni?! Mire volt ez jó?
-Semmire.
-Gondolhattál volna erre előbb is! Megértem én, hogy rossz Justin nélkül, de nem kell itt játszani a szívhalottat!
-Nem játszom! Nagyon nem. Azt se tudod, hogy min megyek át! Csak bejössz és egyből nekem esel  mintha én lennék minden probléma forrása. -emeltem fel a hangom, mert már sok volt-
-Te ne beszélj így velem!
-Mert mi lesz? Kiraksz az utcára? Ezt utálom, állandóan hallgatnom kell. Nem mondhatom el, hogy mi a véleményem. Legalább te megérthetnéd, hogy mennyire rossz...
-Először neked kellene megértened azt, hogy néha óriási butaságokat csinálsz. Utána meg nem viseled a következményeket! Nőjél már fel végre! 18 vagy, mindjárt 19, és még mindig dedó módon gondolkodsz!
-Okay. Innen nem fog érdekelni semmi. Menj ki! Nem akarlak látni!
-Persze. Ez a legjobb megoldás.
-Húzzál már ki!- ordítottam- 
-Nem.
-Vagy te mész ki, vagy én.
Nem válaszolt semmit csak nézett dühösen rám. Idegesít mikor nem reagál valaki arra, amit mondok. Felugrottam az ágyból és az ajtó fele siettem. Kinyitottam azt és kiléptem rajta. A csuklómon lévő kötés beleakadt a kilincsbe. Lejött az egész, hagytam a francba és elrohantam. Le a lépcsőn a földszintre  ott pedig egy nyitott ablakhoz. Leültem a párkányra és zokogtam. 


Hihetetlen volt számomra, hogy a nővérem ellenem fordult. Tudhatná, hogy mennyire fájó mikor elveszted azt, akit mindennél jobban imádsz. Utálom most őt. 
Aztán a következő pillanatban az alkarom került a szemem elé. Nagyon ronda volt. Kisebb, nagyobb vágások voltak rajta. Volt, amelyik mélyebbnek tűnt, volt amelyik nem. A másik kezem végigsimítottam a vágásokon és olyan volt, mintha egy reszelőn húztam volna végig. Undorító volt. A hideg futkosott a hátamon. Aztán a tenyerem néztem meg. Arról meg hirtelen azt hittem, hogy darált húst tartok a kezembe. Nagyon rondán nézett ki.
Letöröltem a könnyeim és úgy döntöttem itt hagyom ezt a kócerájt. Fogtam magam és kisétáltam a kórház ajtaján. Karjaimat összefontam, hogy véletlenül se vegyék észre a vágásokat. Lassan sétálni kezdtem, míg olyan távol kerültem a kórháztól, hogy már nem is láttam. Nem is érdekelt, csak mentem tovább egyenesen. Aztán egy játszótéren találtam magam. Leültem az egyik kis padra és bámultam ki a fejemből. 
Az elmúlt pár nap eseményei futottak végig a fejembe. Justin elhagyott. Az én hibám miatt, amit meg is értek. Valahogy meg kell tudjam, hogy mi változott meg benne azóta. Valahogy vissza kell szerezzem, nélküle nem fogom bírni sokáig. Aztán a másik meg itt díszíti a karom. Mire volt jó? Semmire. Csak arra, hogy elveszítsem még azokat is, akik eddig mellettem voltak. Már nincs se barátom, akit szerethetek, se barátnőm, akinek mindent élmódhatók. Már nincs családom, akik támogathatnának, már nincs karrierem  amit űzni tudnék. Egyszóval már semmim sincs, egyedül maradtam...
Már jó ideje itt ülök és már senki sincs a játszótéren. Felálltam és az egyik hintához mentem. Ráültem és lassan hintázni kezdtem. Elővettem a zsebemben lévő telefonom, a fülhallgatót és játszani kezdtem egy számot.


Akaratlanul is sírni kezdtem... Sorry, but I love You! Ez járt a fejembe, miközben a könnyeket törölgettem az arcomról. Lassan besötétedett. Egyedül voltam a játszótéren és a fülembe újra és újra ez a szám játszódik le.Felkapcsolódtak a köztéri lámpák. Azt se tudtam, hogy hol is vagyok pontosan. Felálltam és egy taxit kerestem.
Csak mentünk egyenesen előre. Nem akartam hazamenni, tuti visszavisznek a kórházba, oda meg nem akarok. Útközben Emily vagy hatszor hívott, de nem vettem fel. Nem érdekelt. Nem áll ki mellettem, pedig tudja, hogy most mennyire nehéz nekem.
A célhoz érve kiszálltam az autóból és besétáltam az ismeretlen lakásba...


105. rész - ÉN megyek érted! -

Egy kisebb szállóhoz mentem, kivettem egy egyszemélyes szobát arra az éjszakára. Nagyon hangulatos és aranyos kis szoba volt. 


A kapott ágyneműhúzatókat felhelyeztem és fáradtan dőltem ki az ágyon. Levettem a cipőm és kibontottam a hajam. Bebújtam a takaró alá és megpróbáltam elaludni, de egy váratlan hívás miatt majd kiugrottam az ágyból. Mikor elolvastam a nevet megállt bennem az ütő. Lélegzésem szaporább lett és testhőmérsékletem is megemelkedett. 


Nem tudtam, hogy mit csináljak, de végül a tudatalattim fogatta a hívást:
-Igen? -szóltam bele félve-
-Na, végre. Azt hittem nem veszed fel.
-Scoo? Te vagy az?
-Igen. Tudtam ha erről hívlak akkor felveszed, amúgy meg nem.
-Várj, kitalálom. Emily hívott téged, hogy beszélj a fejemmel. Igaz?
-Gondolat olvasó. Hol vagy?
-A helyemen. Nem megyek haza, ha arra célzol.
-Miért? Mi történt?
-Gondolom Emily mindent elmondott. Az én verziómra, az én véleményemre, az én érzéseimre senki se kíváncsi. Minek járassam a szám..?
-Ez nem így van. Engem érdekel.
-Ismerem már az ilyen trükköket. Megjátsszák  hogy igen is fontos vagyok közben meg le se szarnak. Nem érdekel, elegem van, tudod.
-De jól vagy? Minden okay?
-Igen. Megvagyok csak épp lelkileg most törtem szét a napokban. Alig van erőm...
-Nem vagy egyedül.
-Mire célzol? -kérdeztem összezavarodva-
-Várj. Odaadom valakinek a telefont, beszélni akar veled.
-Ki az?
-Meglátod..... Szia Sophie. 
A hangot azonnal felismertem. Lefagytam, nem tudtam válaszolni. Gyomrom görcsbe rándult és könnyek szöktek a szemembe. Szívverésem hirtelen a plafont kezdte el verni... Nagyot nyeltem, azt hittem álom ez mind.
-Itt vagy még Sophie? -kérdezte Justin-
-I.. Igen. Itt vagyok.
-Scoo-nak igaza van. Haza kell menned.
-Téged mióta érdekel az, hogy mi van velem?
-Várj, lehalkítom a telefont... Mióta? Mindig érdekelt. -akaratlanul is egy kisebb mosoly ült ki az arcomra-
-Nem értem miért kellene hazamennem... Senki se ért meg.
-Ez nem igaz, te is tudod.
-Tudod... Amióta egyedül vagyok azóta semmi se okay. Nem látom annak értelmét, hogy...
-Hogy mi? Mit tervezel?
-Semmit.
-Sophie! Ismerlek. Tudom, hogy valami nincs rendben. Mondd el.
-Miért mondanám el? Állítólag már nem is érdekelek. És ha ismernél akkor tudnád az igazat.
-Honnan veszed ezeket?
-Tudom.
-Hol vagy Sophie?
-A helyemen...
-Ne csinálj semmi butaságot. Kérlek.
-... Miért akartál velem beszélni?
-Mert ismerlek, és nem szoktál ilyeneket csinálni. Kérlek, menj haza.
-Nincs pénzem taxira...
-Akkor... -hallottam, hogy beszélgetnek a háttérben a csend alatt- Mondd meg, hogy hol vagy és Scoo érted megy... Haver, én nem tudok, tudod. -vágott közbe Scoo- Okay Sophie. Akkor én megyek érted. -és érezhetően megnyomta az ÉN szót-
-Ez tuti jó ötlet?
-Mondd a címet. -sürgetett Justin-
-Jól van. -és megmondtam, hogy hol vagyok-
-Körülbelül fél óra és ott leszek... Sophie.
-Igen?
-Ne csinálj semmi hülyeséget. Okay?
-Rendben, de kérhetek valamit?
-Mondd.
-Hozz fájdalom csillapítót, kérlek.
-Viszek, szia.
És letette a telefont. Kisebb mosoly ült ki az arcomra. Hosszú idő után újra látom... Gyorsan felhívtam a recepcióst, hogy vendégem jön:
-Jó estét, miben segíthetek? -szólt bele a női hang-
-Csak azt szeretném mondani, hogy nemsokára értem jön egy férfi. Engedje majd be hozzám, ha megkérhetem.
-Természetesen.
-Köszönöm, visz hall.
Ez elintézve, már csak várnom kell, hogy ideérjen. Nagyon ideges és zihált lettem. Nem tudtam, hogy az ágyon üljek vagy fel-alá járkáljak.
Úgy fél óra elteltével még Justin nem érkezett meg. A légzésem egyre szaporább és a víz is kivert már. Aztán egy erőteljes kopogás törte meg a szoba csendjét. Felugrottam az ágyból és az ajtó fele siettem. Óvatosan kinyitottam azt és Justin ott állt előttem... Azonnal a szemébe néztem, ami megint magával ragadt. A két kezében egy-egy tasak volt.
-Szia Sophie. -törte meg a csendet-
-Szia. Gyere be. -becsuktam az ajtót utána, miközben Justin a tasakokat az asztalra tette-








106. rész - Tucatnyi fotós -

Leültem az ágyra és vártam, hogy mi fog történni. Justin az asztalra tett tasakokban kutakodott. Én bevallom nőiesen, hogy alaposan végig néztem rajta. Elvégre már több, mint egy hete nem láttam. Egy sötétkék, mély ülepű gatya volt rajta. Egy mintás fehér póló és rajta egy szintén sötétkék kabát, aminek az ujja fel volt tűrve. Az elmarathatatlan Supra, a haja össze vissza állt, amin egy FullCap pihent. Nagyon jól nézett ki, azt hiszem megint beleszerettem...
-Gondolom, ma még nem ettél semmit. Hoztam kaját. -szólalt meg végre Justin, és odaadott egy szendvicset-
-Köszi. -és nekiláttam majszolgatni-
-Hol jártál ma? -ült le az ágyra ő is-
-A kórházból egy játszótérre mentem, aztán ide.
-Jó, hogy nem esett bajod. Emily mikor felhívott, hogy eltűntél nagyon ideges volt. Én is megijedtem  hogy hol lehetsz ebben a nagy városban... -hajtotta le a fejét-
-De jól vagyok.... -és elfogyasztottam a sonkás szendvicset- Köszönöm. Ez jól esett.
-Valahogy gondoltam... Itt a fájdalomcsillapító és egy kis víz.
-Végre. Már nagyon fáj a fejem...
-Amm... Megnézhetem? -vette ki a kezemből a palackot és az asztalra tette, majd visszaült az ágyra, kicsit közelebb hozzám-
-Mit?
-A karod.
-Nem hinném, hogy jó ötlet. Nagyon ronda...
-Szeretném megnézni...
Fogta meg óvatosan a karom és felemelte maga elé. Hetek óta most érzem a bőrét az enyémen. Kirázott a hideg, annyira hihetetlen volt ez az érzés. Tekintetében meglepettséget és bánatot láttam. Aztán a másik kezével végigsimította a vágásokat.
-A tenyered? -nézett fel rám-
-Azt ne. -húztam ki a karom a gyengéd fogásából-
-Hát jó. Ha ezt akarod... Kérdezhetek valamit?
-Persze...
-Miért csináltad?
Erre a kérdésre nem számítottam... Most mondjam el az igazat, hogy miatta? Azt nem tehetem, nem akarom, hogy tudja. Még feszültebb lenne a hangulat, amit már most késsel lehetne szelni. Felálltam az ágyról és az ablakhoz mentem, miközben karjaimat összefontam.
-Nem akarom, hogy tudd. -nyögtem ki végül-
-Miért? -lépett a hátam mögé-
-Hagyjuk...
-Sophie. Áruld el, kérlek.
-... Miattad. Ezt akartad hallani? -léptem el sietősen az ablaktól, de Justin a karom után nyúlt-
-Gyere ide.
Odahúzott magához és megölelt. Igaz, nem volt ez az ölelés olyan, mint a régi, de ez is nagyon jól esett. Újra éreztem azt a felejthetetlen illatot, ami mindig elveszi az eszem. De most nem hagytam, gyorsan kihámoztam magam a karjaiból.
-Ezt ne.
-Értem... Bocs. Amm... Küldtek egy kis fertőtlenítő szert. Azt mondták, hogy kenjük be a vágásokat, majd kötözzük be. -kezdett kotorászni a másik tasakban-
-Szuper. Már mindenki tudja... Nem lepődnék meg, ha a média is már ezen csámcsogna... -huppantam le az ágyra-
-Nem tudja mindenki, főleg nem a média. -ülte le mellém- Add a karod.... Ez egy kicsit csípni fog, elvileg.
Majd egy gézdarabot beitatott a szerrel és óvatosan a karomra kente. Nagyon kellemetlen érzés volt. Szúrt és csípett, szinte már elviselhetetlenül fájt.
-Tudom, hogy fáj, de mindjárt kész. -nyugtatgatott Justin-
Mikor bekente minden vágásom bekötözte egy tiszta kötszerrel. Végül a tenyerem fele vezette tekintetét és kezét. Szorosan zárva tartottam, nem akartam, hogy lássa azt az undormányt. De végül gyengéd érintése miatt elengedtem a szorítást. Óvatosan megfogta a kézfejem, majd bekente azt is. Sikítani tudtam volna, annyira fájt, de nagy nehezen túléltem. Aztán Justin azt is bekötötte.
-Na, kész is. Túlélted.
-Ja. Kösz.
-Akkor mehetünk?
-Aha, csak összeszedem a cuccaim.... Nem láttad a telefonom?
-Az asztalon volt az előbb... Tessék.
Nyújtotta felém a telefont. Mikor ki akartam venni a kezéből ujjaink egymáshoz értek. Tekintetünk egymásra terelődött, de csak pár másodpercig. Gyorsan elkaptam a kezem.
-Kész vagyok. Mehetünk. -szólaltam meg, mikor rendbe tettem az ágyat-
-Okay. Viszem a tasakokat.
-Kérhetnék valamit? -léptem ki az ajtón-
-Mondd.
-Nem fizetnéd ki a szobát? Majd, visszaadom, csak nincs most nálam annyi pénz.
-Persze. Nem gond.
-Köszi. :)
Lementünk a recepcióhoz. Justin kifizette a szobát és már mentünk is a koromfekete Range Rover-éhez, ami a szálló előtt parkolt. De nem voltunk egyedül. Tucatnyi fotós vett körül pillanatok alatt. Nagyon váratlanul ért mindkettőnket. Justin azonnal átkarolta a vállam, védeni próbált. Én a karomat takargattam, hogy ne vegyék észre a vágásokat. Nagy nehezen beszálltam az autóba. Justin bevágta az ajtót és ő is betuszkolta magát. A hátsó ülésről elővett egy kabátot és azt mondta vegyem fel. Pont az én méretem volt. Hosszú ujjú volt, így pont eltakarta a karom. A vakuk csak úgy villogtak az éj sötétjében. Nagyon zavaró volt.


Justin beindította az autót, dudált párat, majd elhajtottunk a helyszínről. Csak imádkozni tudtam remélve, hogy nem vették észre a karomat díszítő rondaságot.
Útközben, nagy nehezen lenyugodtam. Félni kezdtem, hogy vajon mi fog otthon rám várni. Már hajnali fél kettő, remélem Emily-ék időközben elaludtak és így én észrevétlenül beosonhatok...


107. rész - Ölelés -

Úgy negyed óra elteltével megérkeztünk Emily-ékhez. Már iszonyatosan izgultam, nem tudtam, hogy mire számítsak. Justin megállította az autót és síri csönd vette kezdetét. Csak bámultunk magunk elé, míg nem elkezdtem levenni a kabátot:
-Mit csinálsz? -nézett rám értetlenül Justin-
-Hát... Visszaadom a kabátot.
-De... Az a te kabátod.
-Nem. Ez nem az enyém. És ha az enyém is lenne... Hogy került hozzád?
-Ott hagytad a házban, mikor... -és itt nem folytatta tovább-
-Ohh. Értem. Kösz, hogy elhoztad, bár úgyse hiányzott volna. Más annál inkább hiányzik... -halkultam el én is- Na, akkor én megyek. Szia.
És kiszálltam az autóból, majd a ház fele indultam. Hallottam, hogy egy másik ajtó szintén becsukódik és valaki felém jön. Aztán nevemen szólított és megállt:
-Sophie.
-Igen? -fordultam meg-
-Amm... -vakarta a tarkóját-
-Mit akarsz? -léptem felé egyet-
-Tudom fura kérés, de megölelhetlek?
Nem szóltam semmit csak határozott lépésekkel elé siettem és megálltam tőle fél méterre. Mélyen a szemébe néztem, egy halvány mosoly és már a karjaiban is voltam. Fejem a válla és a feje közé túrtam, érezni akartam talán utoljára az illatát. Gyomrom görcsbe rándult, annyira hiányzott ez már nekem, mint víz az embernek. Karom Justin hátánál összefontam, hogy minél közelebb érezzem magamhoz. Ő a nyakamnál szorított magához, miközben a hajamat túrta. Éreztem ahogy ő is fejét a nyakamba túrja és nagyokat szippant. Tudtam, hogy hiányoztam neki... Szívem azt diktálta, hogy a következő pillanatba csókoljam meg, de az eszem pont az ellenkezőjét, hogy engedjem el. De egyik se ment. Valahogy ott lefagytunk mind a ketten. Nem érzékeltük az időt, pedig már jó pár perce egymás karjaiban vagyunk. Végül egy arra tartó autó zökkentett ki a csodás érzésből. A fényszórója minket vett célba, olyan érzés volt. Ezért elengedtük egymást. Utoljára a szemébe néztem, majd elköszöntem tőle.
-Jó éjt Justin.
-Jó éjt Sophie. -mosolyodott el- Vigyázz magadra.
Az ajtóhoz érve visszanéztem rá, aki még mindig ott állt a járdán, ahol hagytam. Küldtem neki egy mosolyt, mire ő fogta magát és beszállt az autóba, majd elhajtott. 
Bevallom végigfutott fejembe, hogy nem megyek be a házba, csak lazán továbbállok. De megígértem Justin-nak, hogy hazajövök. És az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.
Erőteljes kopogással törtem meg a benti csendet. Hallottam, hogy valaki sietősen közelít felém, majd kinyílt az ajtó. Emily állt előttem aggódó tekintetével:
-Sophie! -ölelt át szorosan- Gyere be. -karolt át erősen és bekísért a nappaliba. Peter ott ült a fotelban, mikor meglátott kipattant onnan és hozzám sietett-
-Sajnálom. -öleltem át őt-
-Semmi baj. -szorított magához-
Majd faggatni kezdtek, hogy hol voltam és mit csináltam. Így elmeséltem nekik mindent.
-Justin hozott haza? -kérdezte Emily-
-Igen.
-Ohh.
-Nem történt semmi... -hajtottam le a fejem-
-De az még is jelent valamit, hogy ő ment érted...
-Igen, tudom. De talán nem eleget... Nem gond, ha én most lefekszem?
-Dehogy. Menj csak. De halkan, mert Katy már alszik.
-Tud valamit?
-Nem. 
-Maradjon is így... Jó éjt.
És besétáltam a szobába. Katy szuszogása hallatszott csak. Gyorsan levettem a ruháim és felvettem és piros rövid nacit meg egy világos rózsaszín toppot.













Bebújtam az ágyba és szinte azonnal el is aludtam.
Annak ellenére, hogy nagyon későn feküdtem le reggel nagyon korán felébredtem. Magamra vettem egy piros, kis köpenyt és a konyhába mentem. Csináltam pár amerikai palacsintát és Katy-nek szendvicseket, mert ma megy az ovis csoporttal táborba. Egész hétvégén nem lesz itthon a kis angyal. Aztán Angel-nek is enni adtam. Szegénykét mostanában eléggé elhanyagoltam. Mikor végeztem mindennel Emily & Peter is felkelt. Felébresztettem Katy-t, így négyesben megreggeliztünk. Peter elment dolgozni mi meg összepakoltunk Katy-nek. Nemsokkal 9 előtt a csoportot szállító kisbusz is megérkezett. Aztán Katy  már otthon se volt. Emily nemrég lépett a kilencedik hónapba, így neki szigorúan tilos dolgoznia. Így lefektettem a kanapéra míg én elvégeztem a házimunkát.
Aztán mikor végeztem elmentem és letusoltam. A hajam hagytam, hogy természetesen beszáradjon. Kiválasztottam egy nagyon egyszerű és szuper kis szettet arra a napra. Nagyon kényelmes volt, ráadásul ebben a fülledt nyári melegben nagyon jól jött a kicsit bő felső.


Mikor végeztem megragadtam Angel-t és elvittem sétálni a közeli parkba, ahol először találkoztunk Justin-nal. Vettem egy epres jégkrémet magamnak, majd szabadjára engedtem Angel-t. Nagyon élvezte a szökőkút hűsítő vizét. Bevallom én is jól éreztem magam, jó volt újra a szabadban járkálni. Úgy egy óra elteltével haza indultunk. Angel nagyon kifáradt a sok szaladgálásban, amint hazaértünk kifeküdt az ágyán.
Emily a délutáni szunyáját tartotta, így én kimentem a kertbe relaxálni. Pont mikor indultam volna kopogás hallatszott. Odasiettem az ajtóhoz és kinyitottam...
Váratlan személy állt velem szembe. Nagyon nem számítottam rá. Ő csak mosolygott és megölelt. Összezavarodva behívtam a házba. Csináltam két hűsítő limonádét és kimentünk a kertbe. Leültünk a hintaágyba és beszélgetni kezdtünk...



108. rész - Nothing Like Us -

-Hogy, hogy itt vagy? Azt hittem haragszol rám...
-Dehogy haragszom. A legjobb barátnőmre nem tudnék.
-Ez kedves. Mi hozott erre? 
-Leginkább Greg. -hajtotta le a fejét Nathy (Natasha)-
-Ki ne mondd előttem azt a nevet. Falra tudok mászni tőle....
-Tudom, de ezt el kell mondanom.
-Ha muszáj...
-Megtudtam mindent... Tudom, hogy milyen egy szemét alak volt veled. Hülyén érzem magam, hogy nem vettem észre időben a dolgokat.
-Hogy jöttél rá?
-Az mindegy... Látnod kellett volna, hogy mekkora pofont adtam neki, mikor megtudtam. Nem hittem a fülemnek, mikor bevallotta. És azon akadtam ki, hogy csak kihasznált engem. Sajnálom Sophie.
-Semmi baj Nathy. A lényeg, hogy te tudod az igazat.
-Justin-nal mi van? Mi volt tegnap este?
-Honnan tudsz erről? -lepődtem meg-
-Te nem a 21. században élsz? A neten szinte minden oldal erről beszél.
-Naneee.
És gyorsan megnéztem az első bulvár oldalt. És láss csodát, vezető hír: Justin Bieber és Sophie Jordan újra együtt?!
"Számos cikk szólt arról, hogy a híres Juphin pár útjaik elváltak egymástól. Ezt meg is erősítette Justin a napokban tett Interjújában amit már ti is olvashattok. Erre a hírre még inkább rátett egy lapáttal az a kép, ahol Justin és volt barátnője, Selena Gomez együtt bulizik az állítólagos szakítás után. Ám tegnap este egy szemfüles rajongó lencsevégre kapta mikor Justin hazavitte Sophie-t és egy forró ölelés után elváltak útjaik. Ez még mind semmi! Egy szállóból a két tini egymást átkarolva távozott. Ezek után már nehéz megmondani, hogy mi is van kettőjük közt..."

-Látni akarom a másik cikket, az interjút! -jelentettem ki, miután az előbbivel végeztem-
-Mutatom. -keresgetni kezdett Nathy- Itt van.
A napokban Justin Bieber adott interjút lapunkban. A hamarosan megjelenő Believe Acoustic-ról és magánéletéről kérdezte riporterünk a kanadai sztárt.
  • Nemsokára megjelenik legújabb és tervek szerint 5. listavezető albumod, a Believe Acoustic. Hogyan vélekedsz erről? - Áldottnak érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Támogathatom a családom, sok nélkülözéssel nőttem fel és tudom, hogy milyen... Szeretek fellépni, és mikor a színpadra megyek és látom azt a rengetek embert mosolyogni. Ezért csinálom. -
  • Mit jelent neked az, hogy 'listavezető'? - Mindenféleképpen bizonyíték, visszajelzés a rajongóimtól, hogy még mindig jó zenét csinálok. És, hogy az emberek támogatnak engem, és nem hagyhatom abba. -
  • Használtad arra a Twittert, hogy reklámozd új albumod, hisz te lettél a legtöbbet követett ember? - Igen, ez nagyszerű! Mindig megkérdezik, hogy mennyi a követőim száma de mindig azt mondtam, csak második vagyok, Gaga a legjobb. De ez most megváltozott és ez szuper. -
  • Eredetileg úgy volt, hogy 2 új dallal leped meg rajongóidat, de most kiderült, hogy hárommal. A Nothong Like Us hogyan került a képbe? - Amikor felvettem, azt hittem, az album már kész van. Scooter hallotta a dalt és azt mondta: Ez csodás. Ha sietek, még rátehetjük az akusztikus albumra, benne vagy?. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy mi van a szívemben, és ez a dal foglalja össze a legjobban, hogy mit is érzek. -
  • Szoktál figyelni a pletykákra? - Nemigazán. Azok valahogy mindig eljutnak hozzám is és van amit már nem tűrök és akkor persze reagálok rá. De van olyan, amin csak nevetünk a srácokkal annyira nevetséges már. -
  • Visszatérve az új dalodhoz? Milyen volt megírni? Tényleg Sophie-nak szól? - LA-ban voltam és valahogy egy zongora közelébe kerültem. Leültem elé és egyszerűen kitört belőlem ez a dal, felvettem a telefonomra. Onnan már egyenes út vezetett oda, hogy felkerüljön az albumra... Ezt már páran kérdezték. Igen, neki szól. -
  • Össze van törve a szíved? - Nem vagyok jelenleg a legboldogabb helyen, ahol valaha voltam. Próbálok keresztülmenni azon, amin keresztülmegyek. Ahogy mondtam, a közeli barátaim mindig felvidítanak, és ez segít továbblépni. -
-Aszta. -döbbentem meg az olvasottak miatt-
-Mi az? Te ezt nem tudtad?
-Honnan tudtam volna Nathy? Alig vagyok neten mióta... Érted.
-Gondolom a dalt se hallottad még.
-Nem...
-Pedig muszáj meghallgatnod. Rákeresek.
-Nem hiszem, hogy képes vagyok meghallgatni...
-Csak fülelj.
És már el is indult az a híres Nothing Like Us.



Már az első hangnál könnyes lett a szemem. Nagyon rossz érzés volt ezt hallgatni úgy, hogy ez igazából nekem, rólam szól. A szövege nagyon szívhez szóló. Összeszorult a szívem minden egyes refrén eléneklésénél... Nincs olyan, mint mi. Én is ezt gondolom. Annyira szép és szinte már tökéletes volt ez a kapcsolat, hogy lehetetlennek tűnt az, hogy vége legyen. De vége lett, sajnos. 
Szívverésem nagyon felgyorsult, azt hittem kiugrik a helyéről. A légzésem szaporább lett az átlagosnál és nagyokat nyeltem. A szemem már fájt, annyira vissza akartam tartani a könnyeket. Alsó ajkamat harapdáltam már annyira nem bírtam tartani magam.

"Mindent megadtam neked, kicsim, 
Mindet, amit meg kellett,
Baby, miért taszítottál el magadtól?
Elvesztem a miértekben, akár egy illúzió
Tudod, ott voltam, hogy boldoggá tegyem a napjaidat
De ez most már a múlté, már nem tatozunk össze
Azt hiszem, így kellett lennie
Mondd el, megérte? 
Tökéletesek voltunk együtt
Csak szeretném, ha látnád"

Ennél a szövegrésznél tisztán tudtam, hogy mire gondol. Utálom magam, hogy ennyire hülye voltam!
Csak ütünk a hintaágyban én & Nathy és hallgattuk a dalt. Aztán mikor vége lett síri csönd vette kezdetét. Nathy várta a reakciómat én meg vártam, hogy mikor tör ki belőlem az a mérhetetlen fájdalom. Csak a lágyan fújó szél töltötte be a teret, de az is minimálisan. Végül Nathy megszólalt:
-Nos, tetszett? -hát ez aztán valami értelmes kérdés. tetszik-e? honnan szedjem mikor darabokra törte a szívem-
-Szerinted? Alig bírom tartani magam... -haraptam rá az ajkamra-
-Add ki magadból. -érintette meg a vállam Nathy-
-Ez nem olyan egyszerű. Nagyon fáj ez a dolog. Az a tudat, hogy Justin már nem az enyém... Belehalok, nélküle nagyon nehéz.
-Tudod mit gondolok? Ő még szeret téged, ez a dal is mutatja.
Amint kimondta azt a szót, hogy szeret onnan nem volt visszaút. Patakokban kezdett folyni a könnyem végig az arcomon. Nem bírtam uralkodni az érzéseimen csak zokogtam Nathy karjaiban, aki próbált vigasztalni sikertelenül...

Forrás: starity.hu/magazin/34734-justin-bieber-nem-vagyok-jelenleg-a-legboldogabb
            magyarszoveg.blogspot.hu/2013/01/justin-bieber-nothing-like-us-magyar.html


109. rész - Vásárlás -

Az érzelmi meg nyilvánulásom után Nathy kitalálta, hogy menjünk el vásárolni a belvárosba. Emily időközben felébredt és a tévé előtt ülve töltötte idejét.
-Emily! -szólítottam meg, mikor beléptünk a szobába Nathy-vel-
-Igen? -állt fel nehezen a fotelből- Natasha! Hát te? De rég láttalak itt. -lépett oda és megölelte-
-Hát igen. Ideje volt, hogy jöjjön a felmentősereg.
-Ez igaz. Már nem bírtam, hogy Sophie ilyen... És már most egy icipici mosoly van az arcán. Ez jó.
-Emily, Nathy & én elmennénk vásárolni.
-Okay. Peter úgy is mindjárt jön. Menjetek csak.
-Köszi. Majd veszek neked és a piciknek is valamit.
-Aranyos vagy, de vigyázz magadra.
-Úgy lesz kapitány. -öleltem át-
A táskámba beledobáltam a fontosabb dolgokat és a munkáimból félretett pénzemből elvettem egy keveset. Nathy-nek már volt jogsija így az ő autójával vágtunk bele a csajos délutánba. Egy csillogó kék autót kapott a rokonságtól. Nagyon jól nézett ki, ahogy a napfény rásütött. Alig vártam, hogy beszálljak.


Épp a ház előtt volt így csak beültünk és már mentünk is. Az ablakokat letekertük a rádiót maximális hangerőre felcsavartuk és New York utcáit kezdtük szelni. Jó kis bulizós dalok mentek, tök jó hangulat töltötte ki az autó belsejét.
Egy óriási nagy bevásáslóközponthoz mentünk. Oda, ahová egyszer Justin & Kenny & Katy & én mentünk. Itt ettem volt meg azt az óriási hamburgert. Leparkoltunk és célba vettünk a földszintet. Pár ruhadarab és cipő került a csomagokba. Aztán jött az első, második és végül a harmadik emelet. Élvezet volt felpróbálni a szebbnél szebb ruhákat. Imádok vásárolni, de ennek ellenére nagyon ritkán szánom rá magam. De ha egyszer még is, akkor alig marad az elvitt pénzemből valami. Ez most se volt másként. Boltból boltba jártunk és szinte minden harmadik üzletben találtunk valami érdekeset.

Emily-nek vettem egy szuper kis koktél és utcai ruha keverékét. Nagyon dögösen fog benne kinézni, miután megszüli a két csöppséget. Talán majd én is kölcsön fogom kérni. A piciknek meg vettem kis cipőket. Olyan picik voltak, hogy a két pár simán elfért a kezembe. Mivel az egyik kislány, a másik kisfiú lesz így vettem egy ilyet, egy olyat. A lány számára egy nagyon édes kis házi csizmát találtam. Jó lesz neki a házban szaladgálni, ha már tud. A kis srácnak meg megvettem a legkisebb Supra-t ami az üzletben fellelhető volt. Nagyin jól nézett ki, muszáj volt megvennem, nem hagyhattam ott.



Magamnak vettem egy csinos kis nyári ruhát, ami tele volt színes virágokkal. A fazonja nagyon meg tettszett. A mell résznél gumis volt és nagyon szellős, lágy anyagból készült. Elképzeltem ahogy mezítláb sétálok majd a parton és a friss, szelíd szellő a ruhát ráfújja a testemre. Beleborzongtam, annyira tetszett. Aztán a ruhán kívül vettem kettő pár sportcipőt és egy csodaszép magassarkút. Amint megláttam azonnal beleszerettem. Rikító vörösen díszelgett a kirakatban. Annyira jól nézett ki. Azonnal berohantam az üzletbe és a cipő fele vettem az irányt:
-Segíthetek? -jött oda az eladó-
-Persze. Azt a vörös cipőt szeretném felpróbálni és remélhetőleg meg is venni.
-Hányas méretet hord?
-Nyolcasat.
-Azonnal hozom a cipőt.
-Köszönöm.
Leültem a székre és türelmetlenül vártam, hogy hozzák a gyűjteményem újabb darabját. Nathy csak most ért be az üzletbe, annyira siettem.
-Végre. Azt hittem utol se érlek.
-Egy cipő miatt bármit.
És már meg is hozták a csodaszép vörös gyönyört. felpróbáltam és tökéletesen állt a lábamon. Már most imádom, jegyeztem meg magamban. Tettem pár lépést az üzletben és meg kell hagyni nagyon kényelmes volt. Így még jobban akartam.


-Szeretném megvenni. Hol lehet fizetni?
-Kövessen.
És pár perc múlva már az enyém is volt az a gyönyörűség. Talán abban még is van igazság, hogy a nőknél a lelki bánaton van mikor csak egy vásárlás esetemben egy cipő segíthet. Boldog voltam. Megérte eljönni. 
A nagy vásárlás után a csomagokat az autóba tettük és visszamentünk kajálni. Beültünk a helyi étterembe és rendeltünk innivalót meg kaját. A nagy beszélgetésünk közepette egy régen halott hang ütötte meg a fülem. Alig hittem a fülemnek. A hangot kezdtem követni és egy régen látott hölgy előtt találtam magam.
-Erin!!!! -ugrottam a nyakába-
-Sophie! De rég láttalak. Hogy vagy?
-Megvagyok köszi. Mit csinálsz itt?
-A nővéremmel eljöttünk vásárolgatni.
-Értem. Ohh, szeretném neked bemutatni a legjobb barátnőmet Natasha-t. Natasha ő itt Jeremy felesége Erin.
-Jeremy Bieber-é? -lepődött meg Nathy-
-Igen. -fogott kezet Erin vele-
-Szóval te vagy Jazmy & Jaxon anyukája. Óriási teremtmények. Imádom őket.
-Köszi. Üljetek ide hozzánk. Van hely bőven.
Megragadtuk a tálcánkat és már az óriási nagy kerek asztalnál ültünk. Én & Nathy & Erin & Jenny, Erin nővére & David, Jenny fia. Nathy nem ismert senkit így kénytelen voltam a másik két személyt is bemutatni neki.
-Ő Jenny, Erin nővére. 3 évvel idősebb de jóval őrültebb. Mellette nem fogsz unatkozni. -meséltem Nathy-nek-
-Jaj, köszönöm Sophie, de téged felülmúlni nehéz. -kacsintott-
- :) És ő itt David, Jenny fia. 17 éves de kinéz 20-nak is. Ennek ellenér én állandóan piszkálom mikor találkozunk. Nagyon jó fej.
-Örülök, hogy megismerhettelek, Natasha. Nagyon szép neved van.
-Köszi. -pirult el a barátnőm-



110. rész - Végre egyenesbe kerül a karrierem! -


Szóval ők itt ketten Jeremy & Erin Bieber. Két gyerekük van Jazmy & Jaxon. Ők  Justin féltestvérei.







Ő itt Jenny Hudson, Erin nővére. Van egy férje, Stan Hudson akivel 9 éve házasok. Kettő gyerekük van. Az egyik David, aki Jenny első házasságának gyümölcse. És van Ray, aki a közös gyerekük. Ray 6 éves.






Ő itt a már emlegetett David Hudson. 17 éves és Stan mostohafia. Imádja ha egy lány elpirul a mosolya és a szövege hallatán. Sötétbarna hajú és tengerkék színű a szeme. 170 cm magas és kicsit kigyúrt testű srác.












Még beszélgettünk egy kicsit, de végül el kellett mennie Erin-nek. Így ment vele Jenny & David is. Nathy & én is az autó fele mentünk, ideje, hogy végre hazamenjünk.
-Helyes ez a David gyerek... -jegyezte meg Nathy az út alatt-
-Helyes?! Minden szaván kuncogtál. Valld csak be, hogy bejön mint srác.
-Hát...
-Natasha! Ismerlek, tudom, hogy tetszik neked.
-Hát, nem tagadom, nem rossz...
-De!
-Igen de. Szinte 2 évvel fiatalabb nálam.
-És? A kór nem számít! Ezt már mondtam volt Carly-nak is mikor elmondta nekem, hogy tetszik neki Chaz. Igaz, hogy csak pár hetes kapcsolat lett belőle de egy próbát megért. És ez is.
-Gondolod?
-Naná! És talán így könnyebben kimegy a fejedből az a Greg nevezetű gyerek.
Aztán erre már válasz nem jött. Hazaérve Nathy leparkolt én meg elköszöntem tőle. Hazaérve átadtam a vásárolt holmikat és megmutattam, hogy miket vettem magamnak.

...

A következő pár napban semmi érdekes nem történt. Csak éltem a normális életem. Nathy is egyre többször jött át hozzánk, hogy kicsit se érezzem magam egyedül. Közben Katy is hazautazott már a kis táborából.
Egyik délután Nathy és én épp táncolgatunk a nappaliban, mikor a telefonom csörgése megzavart mindkettőnket. Izgatottan és zihálva vettem fel:
-Jó napok kívánok. Elnézést a zavarásért, Sophie Jordan-el beszélek?
-Igen. Ön kicsoda?
-Én Flora Worner vagyok, a Dance Again a World igazgatója.
-Komolyan?
-Igen. Szeretném megkérni, hogy ha holnap lehetséges fáradjon be a stúdióba. Át kell beszélnünk a szerződés minden pontját és ha kell változtatni rajta az ön igényei alapján.
-Ez hogy lehet? -zavarodottan kérdeztem-
-Leváltották a régi igazgatót és fény derült pár olyan emberre mint ön... Szeretnénk, hogy újra a stúdió tejes körű tagja legyen.
-Ohh! Hát köszönöm és akkor holnap bemegyek.
-Várni fogom. Visz hall.
-Visz hall.... Nathy el se hiszed mi történt! -ugráltam örömömben-
-Na, mi?
-A DAW új igazgatója most hívott, Flora! Holnap újra táncolhatok!!! Végre!!
-Flora Worner?
-Igen. Ismered?
-Persze. Mi választottuk meg! -húzta ki magát a barátnőm-
-Szóval tudtad?
-Naná.
-És egy árva szót nem szóltál volna... Úgy imádlak te kis hülye. -öleltem át-
-Én is te kis majom.
Aztán örömünkben még őrültebben kezdtünk táncolni. Az a délután nagyon szuperre sikerült, az estééről nem is beszélve. Miután megvacsoráztunk, letusoltam és bebújtam az ágyba, Katy mellé óriási örömfelhő köszöntött be nálam. A Twitter-re felléptem, hogy nézzem meg mi újság és, hogy el újságoljam a követőimnek a nagyszerű hírt:
"Srácok! Életem egyik legjobb napján vagyok túl. Felhívtak a DAW-tól, hogy holnap újra mehetek táncolni! OMB, ez hihetetlen! Még is sikerült annyi szenvedés után. Köszönöm @DanceWorld_NY"
Nem sokkal később sokan gratuláltak és sok szerencsét kívántak. Pár Twitt kiemelkedett a többi közül:
'@MaryJordan: Gratulálok kicsim! Tudtam, hogy sikerülni fog. Most már légy nagyon ügyes. Büszke vagyok rád!'
'@carlyraejepsen: Ügyes vagy csajszi. Az álmok valóra válnak. ;)'
'@pattiemallette: Wao! A jó táncosok jó helyre kerülnek és a @DanceWorld_NY szuper hely. Élj a lehetőséggel @SophieJordan! Sok sikert a karrieredhez... Én melletted állok, tudd!'
És végül egy Twitt-től lett szuper az estém. Mikor megláttam egy pillanatra megállt mennem az ütő. Nem tudtam, hogy higgyek-e a szememnek:
'@justinbieber: Gratulálok! Tudtam, hogy el fogod érni a célod. És remélem a tánccal is elérsz oda ahová szeretnél! Büszke vagyok rád! :)'
Nagyon örültem mindegyik Twitt-nek, de az utolsónak kifejezetten. Tudtam, hogy gondol/gondolt rám. Boldogan és mosollyal az arcomon aludtam el.
Másnap reggel Peter vitt el a stúdióhoz. Már vittem a táncos cuccaimat is, alig vártam, hogy újra táncoljak. De első utam az igazgató irodájába vezetett. Már jó rég jártam itt, még akkor mikor csúnyán összevesztem Sebastian-nal. De most nem egy utált személy lépett be a másik szobából, hanem egy mosolygós és első benyomásra kedves nő.


Bemutatkoztunk élőben is és beszélgetni kezdtünk a múltamról. Hogy hogyan kerültem be a stúdióba, hol dolgoztam már és kinek. Végül a szerződésre terelődött a szó. Kiderült, hogy meghosszabbítani nem tudjuk, míg le nem jár a régi. Az pedig még szeptemberig érvényes lesz... Végül is az még csak 2,5 hónap és akkor újra éves szerződést írok majd alá. Feltéve, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt én szeretném, és ahogy nekem jó...



111. rész - Az ajándék -


Azon a napon már mehettem is a táncórákra. Gyorsan átöltöztem a táncos rucimba, ami egy sima összeállítás volt. Szürke szabadidőnaci egy topp és egy strapabíró sportcipő. Csuklómelegítőt is vettem fel, hogy ne vegyék észre a még látszódó vágásokat. Szerencsére eddig a média nem szerzett tudomást erről a kis balesetről. Az hiányozna, ha megtudná és ezért zaklatnának. Tutira, hogy számtalan ember szemében leépíteném magam... Nem mintha annyira azon múlna minden, hogy ki mit mond rólam, de annyira az még sem jó, hogy őrülten néznek.
Izgatottan mentem be a táncterembe, ahol nyüzsgött mindenki, szokás szerint. Amint beléptem a terembe a legjobb barátnőm jött oda hozzám. Megöleltük egymást és elmeséltem neki, hogy mi volt az irodában. Ő persze csak annyit szűrt le az egészből, hogy újra itt vagyok és táncolok. Aztán figyelmem egy régen látott személyre terelődött. Azonnal felforrt bennem a düh. Ökölbe szorítottam dühömben a kezem. Greg állt a terem egyik végében és pont engem bámult. Azt hittem odamegyek és képen vágom, de Nathy fogta a jeleket és szorosan megfogta a karom.
-Ne tedd! Nem éri meg.
-Tudom, de úgy érzem, hogy muszáj.
-Nem! Nem ér annyit, hogy odamenj.
-Igazad van. Majd csak elviselem valahogy annak a kígyónak a jelenlétét.
-Erős vagy te.
De amint megnyugodtam egy kicsit azt vettem észre, hogy Greg felém közeledik. Nagy levegőt vettem és hátat fordítottam neki. Szerencsére nem jött oda hozzám, hanem kisétált az ajtón.
Tudtam, hogy amíg ez a gyerek is ide jár addig minden napom hasonlóan fog telni. Nagyon utálom az a fiút, tönkretett mindent. Amikor csak meglátom és a nevét meghallom az jut eszembe, hogy miatta lett vége a boldog párkapcsolatomnak. Ami talán egyszer még valóság lesz, nem csak álom. Még mindig őrlődök Justin miatt. Igaz, hogy mikor hazahozott azon a bizonyos éjszakán és megölet az nagyon jól esett. Meg, hogy annyira aggódott értem, hogy megkeresett. Akkor azt hittem, hogy megcsókol, de nem lett volna helyénvaló. Annak ellenére, hogy még nagyon szeretem és még mindig összeszorul a gyomrom mikor látom. Lassan elképzelhetetlen lesz az, hogy mi újra együtt legyünk. Selena is képbe került és isten tudja mikkel tömi tele Justin fejét. Az is lehet, hogy már újra együtt vannak és most nem érdekből. Hisz valljuk csak be, Selena nagyon csinos lány és férfi szemmel nézve még vonzó is. Szóval elég nehéz helyzetben vagyok, ha vissza akarom szerezni Justin-t. Egy olyan lánnyal állok szembe, mint Selena...
Gondolatmenetemből a felcsendülő zene zökkentett ki. Szerencse, hogy Nathy, amióta újra átjár hozzánk megmutatta, hogy miket is tanulnak. Így nem volt nehéz újra beleszokni a szituációba. A zene teljesen magával ragadt. Nem törődtem azzal, hogy mások hogyan táncolnak. Megálltam az egyik sor végén és beleadtam apait, anyait. Tisztára úgy éreztem magam, mint mikor életem harmadik táncóráján vettem részt. Akkor se törődtem azzal, hogy mások hogyan táncolnak főleg nem azzal, hogy mit gondolnak rólam, hogy hogyan táncolok.


Az a zene, amire most táncolunk sokkal hiphop-osabb, mint a megszokott. De élveztem, kicsit kizökkentett legalább a megszokott hétköznapokból. Az egész csoport egyszerre forgott, lépett és rázta. Nagyon jól nézett ki az összhang. Az oktató tanár is nagyon meg volt elégedve a csoport munkájával.
Körülbelül 3 órás tán után egy nagyobb szünetet tartottunk, ami fél órás lehetett. Utána megint 3 órás tánc, aminek a végére mindenki hulla volt. Főleg én... Már jó rég táncoltam ugyan is. A bénulásom óta most táncolok ilyen intenzíven először és nagyon élveztem. Alig vártam, hogy holnap is jöjjek és újra egy jót táncoljak. Lihegve és izzadtan mentünk a csajokkal az öltözőbe. Gyors tisztálkodás, felöltözés és már mentünk is Nathy-vel. A tervezettnél hamarabb végeztünk így a barátnőm vitt haza a csodaszép kék autójával.
-Szuper volt ez a nap. -dőltem hátra az anyósülésen-
-Én nagyon jól éreztem magam és jó volt, hogy végre te is itt voltál.
-Igen. Alig vártam, hogy újra táncoljak...
-Látszott is. Csak úgy tomboltál a sor végén.
-Nem is.
-De igen. És ahogy látom jót is tett. Mosolyogsz. -mosolyodott el Nathy-
-Jól látod. Erre a pár órára kivertem a fejemből Justin-t. De most újra ő jár a fejembe.... Muszáj visszakapjam, érted.
-Majd segítek. -nyugtatgatott Natasha-
-Még is hogyan?
-Majd meglátod, van is egy tervem.
-Mondd el. -könyörögtem neki-
-Nem, majd meglátod... Amm, lehet egy kérésem?
-Mondd. Neked bármit. -ültem fel az ülésre és tágra nyílt szemekkel Nathy szavat vártam-
-Szóval... Nem hoznál össze egy találkozót David-del?
-Ohh. Tudtam én, hogy tetszik neked. -ütöttem meg a vállát-
-Na, azért óvatosan.
-Bocs... Mit szólnál egy vakrandihoz?
-Nekem mindegy csak látni akarom... Nem bírom kiverni a fejemből a kék szemeit... -vörösödött el-
-Meglesz.
-Köszi.
-Ezért vannak a barátok...
Boldogan léptem be a házba, ahol Emily & Katy épp főzőcskézett. Vagyis házi készítésű jégrémet csináltak. Hozzáteszem, hogy Emily jégréme a legfinomabb az egész világon, imádom. Egy egész dobozzal meg tudnék enni belőle. Most pont az én kedvem ízesítésemmel készítik, epres. Nyami!
Gyorsan átöltöztem egy kényelmes ruhába, amit imádok. Még anya vette volt nekem a párizsi divathéten. Az egyik barátnője tervezte, aki egy üzlet vezetője. A saját tervezésű ruháit árulja és meg kell hagyni, nem rossz az amit csinál. Ez a kék ruha volt az amit az elsők között készített, de nem látszik rajta.
Átöltözés után én is besegítettem a szorgoskodó lányoknak. Munka után gyorsan elpakoltam, Katy-t délutáni szunyára küldtem és Emily-t Peter kezeire bíztam, aki időközben hazajött. Én úgy döntöttem, hogy elviszem az én kutyámat sétálni. Rátettem a pórázt és már mentünk is.
Már a nap lemenőben volt mikor hazaértünk. Nem volt se nekem se Peter-nek ahhoz kedve, hogy vacsit csináljunk, így rendeltünk kínai kaját. Pillanatok alatt ki is hozták.
Már kilenc fele járhatott az idő, mikor valaki kopogott az ajtón. Egyedül voltam a nappaliban. Emily & Peter már rég lefeküdt és Katy is. Fáradtan odatipegtem az ajtóhoz és kinyitottam. Egy futár állt velem szembe.
-Jó estét. -köszönt-
-Jó estét.
-Sophie Jordan?
-Igen, miért?
-Hoztam önnek egy csomagot... -adott át egy kis dobozt- Itt írd alá.
-Okay. -és megtettem azt amire kért- Ki küldte?
-Nem tudom, annyit mondtak, hogy adjam át neked.
-Mondtak?
-Igen, de nekem most mennem kell. További szép estét.
-Viszont, szia.
Kíváncsian siettem vissza a nappaliba. Leültem a kanapéra és a kezemben lévő dobozt figyeltem. Egyszerű fehér papírba be volt csomagolva, rajta az én nevemmel. Megráztam és valami zörgött benne. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet benne. Legfőképpen azt nem tudtam elképzelni, hogy ki küldhette. Még bámultam pár percig aztán már nem bírtam tovább. Óvatosan leszedtem róla a fehér papírt és egy ezüstszínű doboz került a szemem elé. Lassan kinyitottam és egy papír esett ki belőle, le a földre. Lehajoltam érte és felvettem. Kinyitottam és olvasni kezdtem...



112. rész - Találkozás -

"Szia Sophie!
Tudom, hogy nem számítottál pont az én levelemre, de nagyon sokat gondolkodtam. Eszembe jutott mindaz amit ketten éltünk át. Felejthetetlen számomra az a pillanat mikor először pillantottalak meg... Aztán mikor együtt dolgoztunk LA-ben. Emlékszel milyen jól elvoltunk a hotelben míg Scoo be nem toppant? Aztán a többi csodaszép emlék jött maga után. De a legszebb mind közül, mikor először csókoltalak meg. Akkor a mennyekben jártam és attól a pillanattól kezdve mindig. Egészen addig a bizonyos napig. Nagyon fájt látnom azt a képet... Hirtelen visszazuhantam a földre... Most bevallom, hogy kicsit túlreagáltam a dolgot. Előző nap Scoo közölte, hogy nem haladnak úgy a munkák az albummal, mint azt ahogy én szeretném. Meg anya is felhúzta volt az agyam. Minden dühöm akkor rajtad töltöttem ki, amit mára már nagyon bánok. Elvégre csak egy csók volt... De még az se! Natasha eljött és elmondott mindent tegnap. Nagyon bánt, hogy nem hallgattam meg azt amit mondani akartál. Szeretném, ha találkoznánk és megbeszélnénk a dolgokat! Amióta nem vagyunk együtt teljesen szét vagyok csúszva. Elfelejtem az, hogy hová is kell mennem, hol vagyok pontosan és mit kéne tennem. Tisztára olyan érzés, hogy elvesztettem a jobbik felem, a fél szívem! Szóval ha úgy gondolod, hogy érdemes ezt még megbeszélni akkor holnap este várlak a közeli parkban, ahol egyszer találkoztunk... Tudod, a fáknál a tó mellett.
U.I.: Remélem nem felejtetted el a rózsa jelképének erősségét... Azért kapod ezt a kis ajándékot, hogy lásd, komolyan gondolom minden egyes szavam.... Egy esély jár mindenkinek!
                                 Hiányzol! Üdv, Justin"
Ledöbbentem mikor elolvastam a levelet. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Justin levelét fogom a kezemben tartani péntek este. Egyfajta öröm töltött el, hogy az álmom újra valóra válhat. És ez mind kinek köszönhető? Az én legjobb barátnőmnek, akire bármikor támaszkodhatom. Megígérte, hogy tenni fog a Juphin párért, és be is tartotta... Imádom! Nem is volt kérdés, hogy holnap elmegyek-e! Természetesen igen! 
Aztán eszembe jutott a levélben emlegetett ajándék. A mellém helyezett zárt, ezüst kis dobozt újra a kezembe vettem és óvatosan kinyitottam. Egy gyönyörű nyaklánc került a szemem elé.
Nagyon jól nézett ki. Amint megláttam beleszerettem. Hosszú és fényes ezüstláncon egy gyönyörű medál csüngött ami elsőre egyedinek tűnt  Senki nyakában nem láttam még ehhez hasonlót se. Óriási mosoly ült ki az arcomra, újra bizseregni kezdett a gyomrom és újra azt érzetem, hogy engem még is szeret valaki... Örömmel helyeztem fel és vidáman. Ki tudtam volna csattani örömömben. Szinte ugrálva mentem be a szobába átöltözni és lefeküdni. Még bekapcsoltam a laptopom és Twitter-re írtam párat:


"Holnap... Életem talán legfontosabb találkozása lesz. Szorítsatok, hogy minden jól menjen."
 "Újra találkozni azzal akit szeretsz... Kivárni azt az időt... Egy egész végtelennek tűnik!" 
Majd kikapcsoltam a laptopom, megszorítottam a nyakamat ékesítő ékszert és álomba merültem...

***

Reggel Katy ébresztett fel. Kómásan kimásztam az ágyból majd be a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet majd visszamentem a szobába. Felvettem egy egyszerű farmer rövidnadrágot és mellé egy fehér toppot. Egy rózsaszín Supra-t mellé, hogy legyen valami szín is az összeállításban. Már nagyon rég megvan, még Párizsban vettem táncra. De végül nem volt szívem befogni, mert akkor pillanatok alatt tönkrement volna, ahhoz meg túl jól nézett ki, szerintem. reggeli után úgy döntöttem, hogy elmegyek Angel-el egy kicsit futni. Pórázra kötöttem és már az utcán is voltunk. Futottam pár kört a közeli pályán, majd hazamentem. Már dél volt így jött az ebéd ideje. Utána átjött Nathy, akinek mindent elmeséltem a tegnap történtekről. Nem meglepően már mindenről tudott.
-Ez az a lánc? -vette kezébe a medált, ami a nyakamban volt-
-Igen. Ugye milyen gyönyörű?
-Az... És elmész?
-Ez nem kérdés... Csak gőzöm nincs arról, hogy mit vegyek fel.
-Jó az, ami most rajtad van.
-Áhhh. Ebben ma futni voltam. Valami 'wao' kell.
-Akkor menjünk keresgélni. Mindjárt indulnod kell.
Így is tettünk, birtokba vettünk a szobám és kirámoltuk a szekrényt. Elég hosszas keresgélés után a ruhatömegből Nathy egy csodaszép szoknyát húzott elő.
Sötétzöld színű volt és fehér-piros virágok díszítettek. Nagyon tetszett. Ehhez először egy piros toppot vettem fel, de nem tetszett ez az összeállítás. Aztán egy fehéret, de ez se nyerte le a tetszésem. Felvettem még egy neon zöldet, de végül egy feketét kaptam fel utolsó esélyként. Ez nagyon jó passzolt, így arra esett a választásom. Már csak cipőt kellett választanom, de mivel fekete a fölsőm egy sima fekete szandál mellett döntöttem, ami telitalpú volt. Ahogy a tükörbe néztem elégedett voltam a szettel. Nagyon jól éreztem magam benne. Lassan eljött az idő is, hogy induljak a találkozóra. Nagyon izgultam, hogy mi lesz. Gyorsan még kifésültem a hajam és kisebb hullámokat tettem bele. Felhelyeztem egy vékony réteg arcápoló alapozót, szempillaspirál, egy kis kontúrvonal, átlátszó szájfény és kész is voltam. A telefonom a kezembe vettem, elköszöntem Emily-től, aki sok sikert kíván és már mentem is. Nathy elkísért egy darabig, de a lakásuknál elváltak útjaink. Így onnan egyedül mentem a parkba. A tenyerem nagyon izzadt és a szívem is erősen vert.
Mikor már a közelben jártam ránéztem az órára és 2 párcet késem. De ennyit megengedhetek magamnak!
A padot mikor megláttam megtorpantam és nagy levegőt vettem. Végigfutott a fejemben, hogy mit akarok majd mondani. Annak ellenére, hogy tudtam úgy se fog az történni, amit elképzeltem. Aztán lassú de határozott lépésekkel a padhoz mentem, ahol Justin háttal állt nekem és a tavat bámulta. Odaosontam mögé pár méterre majd megszólítottam:
-Szia. -szólaltam meg félénken-
Justin óvatosan megfordult és a szemembe bámult. Azt hittem ott olvadok el.
-Sz.. Szia. -dadogta- Örülök, hogy eljöttél.
-Miért is... -folytatni akartam de Justin közbevágott-
-Látom tetszik a nyaklánc. -mutatott a nyakamban függő láncra-
-Igen, nagyon szép. Köszönöm...
-Igazán nincs mit... Nem ülünk le?
-De, az jó lenne.
-Amm... Nagyon csinos vagy. Jól nézel ki. -mosolyodott el Justin-
-Köszi, próbálkoztam.
-Szóval újra a stúdió tagja vagy...
-Nem ezért jöttünk ide úgy gondolom....
-Te aztán lényegre törő vagy.
-Azt hittem már ismersz annyira...
- :) Szóval... Pofátlan így egyből rákérdezni, de mi volt azon a bizonyos napon?
-Ahhoz, hogy megérts az elejétől kell kezdenem....
-Nekem van időm.
-Az egész ott kezdődött, mikor Carly, Nathy, Greg & én az MTV-EMA díjátadójára mentünk. Akkor te nem jöttél velünk... Szóval ott Greg állandóan engem bámult, amit elmondtam Carly-nak. Mire ő csak annyit mondott, hogy Greg-nek volt egy megjegyzése, hogy Natasha barátnői mind nagyon sexy-k. Aztán ugye jött ez a terhesség és a média története. Azt hittem akkor, hogy Nathy árult el. Ezért le is ordítottam a fejét és jól összevesztünk. Azt mondtam neki, hogy a szerelem nagyon elvakítja meg, hogy nem minden olyan tökéletes mint az ahogy ő látja. Később Greg hívott, hogy szakítottak... Bűntudatom lett ezért belegyeztem, hogy találkozzunk. Eredetileg, csak beszélgettünk volna arról, hogy enyhítsük meg Nathy-t. De végül kiderült, hogy nem is szakítottak és, hogy nem is a barátnőm árult be. Totál kibuktam és el akartam onnan menni. De Greg megragadta a karom és visszarántott. Aztán meg megtörtént az, amit a képen láttál. Persze egy nagy pofont lekevertem neki és elrohantam onnan... Sokat gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e neked, de végül úgy döntöttem, hogy nem. Nem akartam balhét, mert tudtam ha megtudod nekimész... Ennyi lenne az én mesém. -hajtottam le a végén a fejem-
-Sophie... -fogta meg a lábamon pihenő kezeimet Justin- Sajnálom, hogy nem hallgattam meg akkor azt, amit mondani akartál.
-Én is úgy cselekedtem volna mint te, ha meglátlak egy másik lány karjaiban...


113. rész - Új élet(ek) -

-Tudom. -emelte fel a fejem és a szemembe nézett-
A szívem újra azt érezte mint rég. Újra szerelmes lettem, nem mintha eddig nem lettem volna az... Aztán Justin kezét az arcomra vezette és ott simogatni kezdte a bőröm. Hetek óta most először vagyunk ilyen közel egymáshoz. És bevallom, hogy nagyon hiányzott már ez az érzés, ez a közelség.
A nap épp lemenőben volt. Halvány sugarai Justin szemében tükröződtek vissza. Barna szemei még hangsúlyosabbak lettek, ahogy sima és imádni való arcán pihennek. A gyomrom újra táncolni kezdett, ahogy Justin az arcom simogatja és lassan homlokunk egymáshoz és. Levegőt is egyre gyorsabban vettem, ahogy Justin egyre közelebb, milliméterről milliméterre közeledett felém.


-Sophie! -törte meg végül a csendet Justin csengő hangja-
-Igen? -kapkodtam a levegőt-
-Leszel.... Lennél újra a... A barátnőm? -fújta ki a levegőt, ami végigfutott a nyakamon-
-Justin! Minden vágyam az, hogy téged újra a páromnak nevezhesselek.
-Szóval?
-Ígérj meg valamit... Figyelni fogunk egymásra és meghallgatjuk, amit mondani szeretnénk.
-Bármit megígérek, csak...
-Csak? -vettem nagy levegőt-
-Legyünk újra együtt!
Majd mindketten egyszerre vettünk nagy levegőt és Justin az ajkait az enyémekhez érintette  Nem bírtam tovább, rácuppantam ajkaira! Percekig csak egymás ajkait ízlelgettük, mikor lihegve elváltunk. Justin csak egy halvány mosolyt küldött felém. Olyan jó volt újra vele lenni, újra a föld felett lebegtem.
Aztán Justin a jobb karjával átfonta a nyakamat a másikkal meg a derekamnál szorított magához. A lemenő nap fele fordítottunk arcunkat  és úgy néztük végig, ahogy a tó vize bekebelezi a napot. Az utolsó fénysugár is eltűnt mikor Justin újra megcsókolt.
-Justin... Még maradnék, de mennem kell haza.
-Hazakísérlek. -mosolyodott el-
-Aranyos vagy, köszi.
Segített felállni, majd megfogta a karom és elindultunk haza. Mikor kiértünk a parkból és rátértünk az útra akkor ujjainkat összefonva mentünk haza. Már be volt sötétedve mikor hazaértünk.
Justin egészen az ajtóig kísért, ahol szorosan megöleltük egymást.
-Majd felhívlak. -suttogta a fülembe-
-Okay.
-El se hiszed, hogy mennyire boldog vagyok, hogy újra a karomban vagy.
-Nem hiszem, hanem érzem.- majd megcsókoltuk egymást-
Aztán a következő pillanatban kinyílt a bejárati ajtó és Peter állt velünk szembe. Kikerekedett szemekkel bámulta Justin-t. Gondolom a szemetet akarta kivinni, tele volt az egyik keze szemeteszacskóval.
-Justin?! Hogy hogy itt? -értetlenkedett Peter-
-Hazakísértem Sophie-t.
-Értem. Maradjatok itt, mindjárt jövök. -és elvitte a szemetet-
-Ne nézz így! Nem akartam, hogy tudják... Nem volt kedvem ahhoz, hogy érdeklődjenek... -válaszoltam Justin-nak aki értetlenül nézett rám-
-Meg is jöttem. Gyertek, menjünk be. -és behívta Justin a lakásba-
Az előtérben voltunk, mikor Emily is meglátta Justin-t. Totálisan meglepődött. Kikerekedett szemekkel és mosolyogva jött oda hozzánk.
-Justin! De rég láttalak. Hogy vagy?
-Jól vagyok köszi... -ölelték megy egymást, de Emily nagy hasa miatt ez egy kicsit nehézkes volt-
-Gyertek, üljünk le. -mentek be a nappaliba-
-Viszek egy kis narancslevet. -kiáltottam utánunk-
Kimentem a konyhába és elővettem pár poharat. Nem sokat kellet várnom, hogy társaságom is legyen. Justin toppant be segíteni.
-Jöttem segíteni. -lépett mellém mosolyogva-
-Köszi.
-Amm.. Tisztára úgy érzem néha, hogy a szüleidnél vagyok.
-Mármint? Hogy érted? -fordultam felé-
-Olyan kérdéseket tesznek fel, amiket általában egy szülő szokott.
-Jó ez igaz... Ha zavar szólok nekik.
-Nem, nem. Nem kell. Csak fura egy kicsit.
-Akkor ne szóljak nekik?
-Ne. Elvégre Emily befogadott és ezzel együtt felelősséget vállalt miattad. Érthető, hogy anyáskodik egy kicsit...
-Ja, ez igaz... Vihetjük a narancslevet.
-A poharakat vállalom. -kapta fel Justin a poharas tálcát-
Visszamentünk a nappaliba, ahol Peter és Emily már helyet is foglalt. Épp letettük a poharakat és a narancslevet, mikor Katy jött ki a szobánkból. Amint meglátta Justin-t a nyakába ugrott. Már nagyon sokszor kérdezte, hogy mikor jön újra meg hasonlók. Az egész szakítós dologból ő egy árva szót nem tudott.
Aztán egy kis beszélgetésbe enyelegtünk, mikor Emily kiment a mosdóba. Pár perc múlva ijedt tekintettel nyitotta ki az ajtót és csak ennyit mondott:
-Elfojt a magzatvíz.
Erre az esetre már kidolgoztunk egy tervet. Én és Katy, ha ő otthon van, akkor egy kis táskába belepakoljuk Emily fontosabb holmijait. Ez idő alatt Peter az autót előkészíti és a ház elé parkol. Aztán én kell elvileg segítsek Emily-nek beszállni a hátsó ülésre, Katy-t az elsőbe becsatolni. Addig Peter is helyet foglal a vezetői oldalon, én is beszállok Emily mellé és megyünk is a kórházba. De ez most nem így sikerült, hisz Peter ivott egy kis alkoholt. Így nem volt más választásunk, Justin kellett elvigyen minket a kórházba. Ő gyorsan előhozta az autót, míg én bepakoltam a táskába. Peter beültette Emily-t a hátsó ülésre, ő pedig mellé. Én az anyósülésen foglaltam helyet, Katy pedig az ölemben. Justin pedig a sofőr volt. Útközben felhívtam a kórházat, hogy egy éppen szülni készülő nőt viszünk be.
-Jó estét kívánok. Városi kórház, miben segíthetek? -szólt bele egy női hang-
-Jó estét kívánok. Sophie Jordan vagyok és a nővérem épp szülni készült. Úgy 15 perce elfojt a magzatvize. Jelenleg az autóban ülünk és a kórház fele tartunk. -hadartam el-
-Értem. Mennyi időbe teli ide érni?
-Justin, körülbelül mikor érünk oda? -néztem rá és a választ vártam-
-Minimum fél óra még kell.
-Okay. Fél óra múlva.
-Rendben addig tartsuk a kapcsolatot, háta közbelép valami. Átkapcsolom egy ügyeletben lévő orvoshoz,  ő majd segíteni fog. -nyugtatgatott a nő-
-Köszönöm. -és vártam-
-Jó estét kívánok. Akkor kezdjük is...
És elmondta, hogy mire figyeljünk, meg, hogy a lehető legtöbb levegőhöz juttassuk a bajdodó nőt. Így is tettünk. Lehúztuk a felőle lévő ablakokat, szerencsére nyár van és nincs hideg kint.
Mikor a kórházhoz értünk már egy csoport fehér ruhás ember várt ránk. Kikapták Emily-t az autóból és rátették egy hordágyra. Már nagyon erős fájásai voltak, nagyon féltem, hogy mi lesz. Emily-t szélsebesen a legközelebbi szülőszobába vitték. Peter & Katy & Justin & én követtük őket. A szoba elé érve már az orvos készen állt a szülésre. Emily nem akart egyedül benn lenni, ezért Peter-re egy zöld köpenyszerű valami adtak fel, a fejére meg egy hajháló valamit. És már benn is volt a szülőszobában az orvos és segítői & Peter...