105. rész - ÉN megyek érted! -

Egy kisebb szállóhoz mentem, kivettem egy egyszemélyes szobát arra az éjszakára. Nagyon hangulatos és aranyos kis szoba volt. 

A kapott ágyneműhúzatókat felhelyeztem és fáradtan dőltem ki az ágyon. Levettem a cipőm és kibontottam a hajam. Bebújtam a takaró alá és megpróbáltam elaludni, de egy váratlan hívás miatt majd kiugrottam az ágyból. Mikor elolvastam a nevet megállt bennem az ütő. Lélegzésem szaporább lett és testhőmérsékletem is megemelkedett. 

Nem tudtam, hogy mit csináljak, de végül a tudatalattim fogatta a hívást:

-Igen? -szóltam bele félve-

-Na, végre. Azt hittem nem veszed fel.

-Scoo? Te vagy az?

-Igen. Tudtam ha erről hívlak akkor felveszed, amúgy meg nem.

-Várj, kitalálom. Emily hívott téged, hogy beszélj a fejemmel. Igaz?

-Gondolat olvasó. Hol vagy?

-A helyemen. Nem megyek haza, ha arra célzol.

-Miért? Mi történt?

-Gondolom Emily mindent elmondott. Az én verziómra, az én véleményemre, az én érzéseimre senki se kíváncsi. Minek járassam a szám..?

-Ez nem így van. Engem érdekel.

-Ismerem már az ilyen trükköket. Megjátsszák  hogy igen is fontos vagyok közben meg le se szarnak. Nem érdekel, elegem van, tudod.

-De jól vagy? Minden okay?

-Igen. Megvagyok csak épp lelkileg most törtem szét a napokban. Alig van erőm...

-Nem vagy egyedül.

-Mire célzol? -kérdeztem összezavarodva-

-Várj. Odaadom valakinek a telefont, beszélni akar veled.

-Ki az?

-Meglátod..... Szia Sophie. 

A hangot azonnal felismertem. Lefagytam, nem tudtam válaszolni. Gyomrom görcsbe rándult és könnyek szöktek a szemembe. Szívverésem hirtelen a plafont kezdte el verni... Nagyot nyeltem, azt hittem álom ez mind.

-Itt vagy még Sophie? -kérdezte Justin-

-I.. Igen. Itt vagyok.

-Scoo-nak igaza van. Haza kell menned.

-Téged mióta érdekel az, hogy mi van velem?

-Várj, lehalkítom a telefont... Mióta? Mindig érdekelt. -akaratlanul is egy kisebb mosoly ült ki az arcomra-

-Nem értem miért kellene hazamennem... Senki se ért meg.

-Ez nem igaz, te is tudod.

-Tudod... Amióta egyedül vagyok azóta semmi se okay. Nem látom annak értelmét, hogy...

-Hogy mi? Mit tervezel?

-Semmit.

-Sophie! Ismerlek. Tudom, hogy valami nincs rendben. Mondd el.

-Miért mondanám el? Állítólag már nem is érdekelek. És ha ismernél akkor tudnád az igazat.

-Honnan veszed ezeket?

-Tudom.

-Hol vagy Sophie?

-A helyemen...

-Ne csinálj semmi butaságot. Kérlek.

-... Miért akartál velem beszélni?

-Mert ismerlek, és nem szoktál ilyeneket csinálni. Kérlek, menj haza.

-Nincs pénzem taxira...

-Akkor... -hallottam, hogy beszélgetnek a háttérben a csend alatt- Mondd meg, hogy hol vagy és Scoo érted megy... Haver, én nem tudok, tudod. -vágott közbe Scoo- Okay Sophie. Akkor én megyek érted. -és érezhetően megnyomta az ÉN szót-

-Ez tuti jó ötlet?

-Mondd a címet. -sürgetett Justin-

-Jól van. -és megmondtam, hogy hol vagyok-

-Körülbelül fél óra és ott leszek... Sophie.

-Igen?

-Ne csinálj semmi hülyeséget. Okay?

-Rendben, de kérhetek valamit?

-Mondd.

-Hozz fájdalom csillapítót, kérlek.

-Viszek, szia.

És letette a telefont. Kisebb mosoly ült ki az arcomra. Hosszú idő után újra látom... Gyorsan felhívtam a recepcióst, hogy vendégem jön:
-Jó estét, miben segíthetek? -szólt bele a női hang-
-Csak azt szeretném mondani, hogy nemsokára értem jön egy férfi. Engedje majd be hozzám, ha megkérhetem.
-Természetesen.
-Köszönöm, visz hall.
Ez elintézve, már csak várnom kell, hogy ideérjen. Nagyon ideges és zihált lettem. Nem tudtam, hogy az ágyon üljek vagy fel-alá járkáljak.
Úgy fél óra elteltével még Justin nem érkezett meg. A légzésem egyre szaporább és a víz is kivert már. Aztán egy erőteljes kopogás törte meg a szoba csendjét. Felugrottam az ágyból és az ajtó fele siettem. Óvatosan kinyitottam azt és Justin ott állt előttem... Azonnal a szemébe néztem, ami megint magával ragadt. A két kezében egy-egy tasak volt.
-Szia Sophie. -törte meg a csendet-
-Szia. Gyere be. -becsuktam az ajtót utána, miközben Justin a tasakokat az asztalra tette-