106. rész - Tucatnyi fotós -

Leültem az ágyra és vártam, hogy mi fog történni. Justin az asztalra tett tasakokban kutakodott. Én bevallom nőiesen, hogy alaposan végig néztem rajta. Elvégre már több, mint egy hete nem láttam. Egy sötétkék, mély ülepű gatya volt rajta. Egy mintás fehér póló és rajta egy szintén sötétkék kabát, aminek az ujja fel volt tűrve. Az elmarathatatlan Supra, a haja össze vissza állt, amin egy FullCap pihent. Nagyon jól nézett ki, azt hiszem megint beleszerettem...

-Gondolom, ma még nem ettél semmit. Hoztam kaját. -szólalt meg végre Justin, és odaadott egy szendvicset-

-Köszi. -és nekiláttam majszolgatni-

-Hol jártál ma? -ült le az ágyra ő is-

-A kórházból egy játszótérre mentem, aztán ide.

-Jó, hogy nem esett bajod. Emily mikor felhívott, hogy eltűntél nagyon ideges volt. Én is megijedtem  hogy hol lehetsz ebben a nagy városban... -hajtotta le a fejét-

-De jól vagyok.... -és elfogyasztottam a sonkás szendvicset- Köszönöm. Ez jól esett.

-Valahogy gondoltam... Itt a fájdalomcsillapító és egy kis víz.

-Végre. Már nagyon fáj a fejem...

-Amm... Megnézhetem? -vette ki a kezemből a palackot és az asztalra tette, majd visszaült az ágyra, kicsit közelebb hozzám-

-Mit?

-A karod.

-Nem hinném, hogy jó ötlet. Nagyon ronda...

-Szeretném megnézni...

Fogta meg óvatosan a karom és felemelte maga elé. Hetek óta most érzem a bőrét az enyémen. Kirázott a hideg, annyira hihetetlen volt ez az érzés. Tekintetében meglepettséget és bánatot láttam. Aztán a másik kezével végigsimította a vágásokat.

-A tenyered? -nézett fel rám-

-Azt ne. -húztam ki a karom a gyengéd fogásából-

-Hát jó. Ha ezt akarod... Kérdezhetek valamit?

-Persze...

-Miért csináltad?

Erre a kérdésre nem számítottam... Most mondjam el az igazat, hogy miatta? Azt nem tehetem, nem akarom, hogy tudja. Még feszültebb lenne a hangulat, amit már most késsel lehetne szelni. Felálltam az ágyról és az ablakhoz mentem, miközben karjaimat összefontam.

-Nem akarom, hogy tudd. -nyögtem ki végül-

-Miért? -lépett a hátam mögé-

-Hagyjuk...

-Sophie. Áruld el, kérlek.

-... Miattad. Ezt akartad hallani? -léptem el sietősen az ablaktól, de Justin a karom után nyúlt-

-Gyere ide.

Odahúzott magához és megölelt. Igaz, nem volt ez az ölelés olyan, mint a régi, de ez is nagyon jól esett. Újra éreztem azt a felejthetetlen illatot, ami mindig elveszi az eszem. De most nem hagytam, gyorsan kihámoztam magam a karjaiból.

-Ezt ne.

-Értem... Bocs. Amm... Küldtek egy kis fertőtlenítő szert. Azt mondták, hogy kenjük be a vágásokat, majd kötözzük be. -kezdett kotorászni a másik tasakban-

-Szuper. Már mindenki tudja... Nem lepődnék meg, ha a média is már ezen csámcsogna... -huppantam le az ágyra-

-Nem tudja mindenki, főleg nem a média. -ülte le mellém- Add a karod.... Ez egy kicsit csípni fog, elvileg.

Majd egy gézdarabot beitatott a szerrel és óvatosan a karomra kente. Nagyon kellemetlen érzés volt. Szúrt és csípett, szinte már elviselhetetlenül fájt.

-Tudom, hogy fáj, de mindjárt kész. -nyugtatgatott Justin-

Mikor bekente minden vágásom bekötözte egy tiszta kötszerrel. Végül a tenyerem fele vezette tekintetét és kezét. Szorosan zárva tartottam, nem akartam, hogy lássa azt az undormányt. De végül gyengéd érintése miatt elengedtem a szorítást. Óvatosan megfogta a kézfejem, majd bekente azt is. Sikítani tudtam volna, annyira fájt, de nagy nehezen túléltem. Aztán Justin azt is bekötötte.
-Na, kész is. Túlélted.
-Ja. Kösz.
-Akkor mehetünk?
-Aha, csak összeszedem a cuccaim.... Nem láttad a telefonom?
-Az asztalon volt az előbb... Tessék.
Nyújtotta felém a telefont. Mikor ki akartam venni a kezéből ujjaink egymáshoz értek. Tekintetünk egymásra terelődött, de csak pár másodpercig. Gyorsan elkaptam a kezem.
-Kész vagyok. Mehetünk. -szólaltam meg, mikor rendbe tettem az ágyat-
-Okay. Viszem a tasakokat.
-Kérhetnék valamit? -léptem ki az ajtón-
-Mondd.
-Nem fizetnéd ki a szobát? Majd, visszaadom, csak nincs most nálam annyi pénz.
-Persze. Nem gond.
-Köszi. :)
Lementünk a recepcióhoz. Justin kifizette a szobát és már mentünk is a koromfekete Range Rover-éhez, ami a szálló előtt parkolt. De nem voltunk egyedül. Tucatnyi fotós vett körül pillanatok alatt. Nagyon váratlanul ért mindkettőnket. Justin azonnal átkarolta a vállam, védeni próbált. Én a karomat takargattam, hogy ne vegyék észre a vágásokat. Nagy nehezen beszálltam az autóba. Justin bevágta az ajtót és ő is betuszkolta magát. A hátsó ülésről elővett egy kabátot és azt mondta vegyem fel. Pont az én méretem volt. Hosszú ujjú volt, így pont eltakarta a karom. A vakuk csak úgy villogtak az éj sötétjében. Nagyon zavaró volt.

Justin beindította az autót, dudált párat, majd elhajtottunk a helyszínről. Csak imádkozni tudtam remélve, hogy nem vették észre a karomat díszítő rondaságot.
Útközben, nagy nehezen lenyugodtam. Félni kezdtem, hogy vajon mi fog otthon rám várni. Már hajnali fél kettő, remélem Emily-ék időközben elaludtak és így én észrevétlenül beosonhatok...