11. rész -Otthon, édes otthon -

A reptérre érve már kezdett sötétedni. Hamar beszálltunk a repülőbe. Még hamarabb fel is szálltunk.

Nagyon fáradt voltam. Testileg, lelkileg. Állandóan az járt az agyamban, hogy ha visszajövök, akkor mi vár rám, mit fogok csinálni... Meg az, hogy egyáltalán hogyan győzzem meg a szüleim. Ezek a gondok vittek az álomba. Ott soha semmi gond nincs. Mindenki mosolyog és az történik amit szívünk kíván.

¤  Ezúttal a szüleim házában voltunk. Peter & Emily & Jazmy is ott volt. Szinte mindenki aki számított. Minden kis szeglete a háznak fel volt díszítve. Mintha valamit ünnepelnének az egybegyűltek. Kis vanília színű ruhákban gyerekek szaladtak végig a padsorok között, vörös rózsaszirmokat szórva az 'útra'. Az 'út' végén két fekete ruhás és egy fehér ruhás alak állt. Mellettük egy Aranyozott köntösben valami papféle. Hirtelen orgona zenéje tölti meg a kertünk csendjét. Egy fekete ruhás férfi egy fehér ruhás nő karját karolva vezeti a négy alak felé. Arcukat nem láttam, de a dallamot felismertem. Esküvőkön a menyasszon bejövetelén szóló dal szólt. Aztán a következő pillanatban az a fontos szó hangzott el a két fehér ruhás alak szájából, hogy IGEN ¤

-Mi igen? -kérdezte Emily-

-Semmi. -válaszoltam komásan, akkor ébredtem meg -

-Megérkeztünk. Hogy utaztál?

-Semmire se emlékszem.

-Mivel átaludtad az egész utat. Itthon vagyunk Sophie! -mondta Emily szorosan átölelve -

Egy taxi várt ránk. Gyorsan beszálltunk, mivel nem volt kellemes az időjárás. Hamar hazaértünk. Még a nap fel sem kelt, de mi már anyáék ajtajánál kopogunk. Tudták, hogy jövünk. Biztos nagyon vártak már minket.

-Oh! Sziasztok! -nyitott ajtót apa- Csendesen. Mary alszik. Most aludt el.

-Szia apa! -mondtuk egyszerre Emily-vel -

-Sziasztok lányok. Szia Peter. Oh, a kis Jazmy még alszik. Gyertek be.

A nappaliban anya a kanapén aludt. Peter & Emily nem aludtak az út alatt. Elmentek lefeküdni. Emily régi szobája még mindig úgy állt, ahogy hagyta, mikor elköltözött New York-ba. Oda feküdtek le. Még jó, hogy hetekig könyörgött még anno egy francia ágyért. Az én régi rácsos ágyam be volt oda téve. Ott aludt Jazmy. Mivel én átaludtam az egész utat és apa se tudott aludni, a konyhába mentünk. Anya tovább aludt, észre se vette, hogy megérkeztünk. Apával megegyezett az ízlésünk kaja téren. Egy doboz müzlit vett elő és hideg tejet. A kedvenc reggelink egyike.

Az asztal mellé ültünk és elkezdtük beszélgetni. Mindent tudni akart, ami velem történt az elmúlt 2 hónapban.

Egyszer aztán eltereltem a témát. Egy kérdést tettem fel neki:

-Apa! Lehet egy fontos kérdésem?

-Persze, bármikor. Miről van szó?

-Te mit tennél , ha lenne egy lány, akinek te tetszel. Ezt biztosra veszed, 100%. De a gond az, hogy neki van barátja. Meg, hogy nem is egy környezetbe tartoztok. Ráadásul te is kedveled a lányt, de nem lehet. Olyan mint... Nem is tudom, egy...

-Egy tiltott gyümölcs.

-Pontosan! -helyeseltem apa hozzászólását-

-Van egy fiú, igaz? És te most abban a helyzetben vagy, amit elmondtál.

-Gondolat olvasó vagy.

-Kislányom... Az egyetlen dolog amit tanácsolni tudok, csak annyi, hogy hallgass a szívedre. Az ott -mutatott a szívemre- az ilyen helyzetekben sokat segít. Én már csak tudom, hidd el.

-Hát ezzel aztán sokat segítettél. -mondtam a fejem lehajtva-

-Beszélj erről anyáddal. Ő talán többet tud segíteni.

-Lehet. Azért kösz apa... Jó újra itthon! Otthon édes otthon! -mondtam mosollyal az arcomon-