27. rész - Szerződés -

Másnap már a stúdióban gőzerővel próbáltunk a másnapra. Nagyon jól ment a tánc.  Másnap egy autóbusz jött értem. Egyenesen a forgatásra vitt. Kenny is ott volt. Elvégre ki tudja, hogy mi fog történni. A forgatás az fergeteges volt. Isteni volt a hangulat.
Többször felvettük a jeleneteket, mire kész lettünk. Kenny vitt haza. Este 11-re értünk haza. Hulla fáradt voltam. Nem lakott messze Kenny, ő hazament, miután kicsit elbeszélgettünk a dolgokról. Ő mondta el, hogy körülbelül mire számíthatok. Bevallom, kicsit beparáztam ahogy hallottam, hogy mik is történhetnek. De megnyugtatott, hogy nem kell félnem. Ő ott lesz mellettem, bármi is történjen.
Másnap a stúdióban Sebastian a bejáratnál várt rám. Szólt, hogy a nap végén látogassak el az irodájába. Valahogy sejtettem, hogy Justin-nal lesz kapcsolatos. Siettem, ahogy tudtam. Kapkodtam a levegőt, mikor bekopogtam az iroda ajtaján. Benyitottam és Justin ült egyedül az asztalnál. Amint meglátott felugrott és megcsókolt.
-Sebastian?
-A másik szobában van. Azonnal jön.
-Beszéltél már vele?! -néztem rá kíváncsian-
-Elmondtam, hogy mit is szeretnénk. -ültünk le az asztalhoz- Azt válaszolta, hogy amint megérkezel azonnal folytatjuk. Elment beszélni az igazgatóval.
-Ja, értem. -amint kimondtam Sebastian jött be a szobába-
-Végre megérkeztél Sophie? Hogy vagy?
-Jól vagyok, köszi. -fogtunk kezet-
-Nos! Justin épp az imént vázolta a dolgokat. Az igazgatóval beszéltem az előbb. Egy új szerződés aláírását javasolta. Mint tudod - nézett rám- eddig, minden munkád után a stúdió, a fizetésed 1%-át megkapta. Ebben a szerződésben az áll, hogy amíg Justin-nal dolgozol addig a fizetésed 15%-át kapja a stúdió. Ha továbbra is ezt szeretnétek akkor mind a hármunknak alá kell írni. Justin mint munkaadó, te mint munkavállaló és én mint szerződésbiztos. Nos, hogy döntesz Sophie?
Justin-ra néztem. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Justin ahogy a szemembe nézett megértette, hogy négyszemközt szeretnék beszélni vele.
-Beszélhetnék Sophie-val négyszemközt? -nézett Sebastian-ra Justin-
-Persze... Elmegyek meginni egy kávét. Addig beszéljetek nyugodtan. -mondta és kiment-
-Justin nem tudom, hogy mit csináljak? -fordultam felé-
-Én azt mondom, hogy írd alá. Egyrészt azért, mert másfél hónapig én nem fogom nélküled kibírni. -csókolt meg- Másrészt meg ez egy óriási lehetőség. Harmadszor pedig a szüleiddel is találkozhatsz. Ráadásul az a 15% nem is sok... Mit szólsz?
-Itt nem a pénz számít. Az nem olyan fontos, mint a boldogság... Végül is megbeszéltük. És másfél hónap nélküled tényleg sok. Aláírom.
-Imádlak. -csókolt meg-
-Én is te hülye. -nevettem-
Pár perc múlva már Sebastian vissza is jött az irodába. És aláírtam a szerződést. Attól a pillanattól kezdve Justin-nak dolgoztam másfél hónapig. És amint ez lejár jövök vissza a stúdióba. Ennél jobb megoldást nem is találhattak volna ki.
-Nagyon Szeretlek. -kapott fel Justin a folyóson, amint kiértünk, és forogni kezdtünk-
-Fejezd be!! Elszédülök. -mondtam vidáman, olyan boldog voltam-
-Oké. Jaj, olyan boldog vagyok, hogy azt el se hiszed.
-Szeretlek. -kezdtünk csókolózni a folyóson-
Gyorsan hazavitt. Behívtam a házba ahol elmondta, hogy mi vár rám a következő 3 hétben. Gyakorolni és gyakorolni. Minden reggel 9-re egy óriási hangárba kell mennem, ahol délig próbálunk a fellépésekre. Aztán szünet és egy óra múlva megint tánc este 4 ig. Szerencsére a hangár Peter munkahelye fele volt. Néha ő, néha pedig Justin vitt be, amikor ő is gyakorolta velünk a lépéseket. Annyira akartam ezt az egészet, hogy kezdetben délutánonként a szobámban is gyakoroltam 1-2 órát. Ez lassan addig fajult, hogy már sötétedésig gyakoroltam. Végül már hajnalokig... Egyik nap nagyon durván elnéztem az időt. 5-kor értem haza. Azonnal a szobámba mentem és hajnali 3-ig táncoltam. Reggel fél 7-kor már keltem fel és irány a hangár. Ott is órákig táncoltunk. Alig volt erőm mikor vége volt a napnak. Ráadásul aznap csak egy szendvicset ettem és 3-4 energiaitalt is megittam, hogy legyen energiám. Amint hazaértem, és beléptem a nappaliba elájultam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése