149. rész - Képtelenség túlélni -

Ajánlott dal:

Teljesen összetörtem... Nem láttom azt, hogy én valaha is fel fogok tudni állni. Úgy érzem senki sincs mellettem, egyedül vagyok... Se barátaim és ami a legfontosabb... Nincs Justin.... Azt hittem a mi szerelmünk örök lesz, de nem... Azt hittem ketten örökké együtt leszünk és boldogok leszünk, de nem... Azt hittem van sírik tartó szerelem, de nem... Mindent hittem, csak épp azt nem, hogy ennek így és ekkor fog vége lenni.... Mérhetetlen fájdalom vette már át az uralmat a testem felett. Már nem csak lelki, hanem fizikai fájdalmaim is vannak. Eddig csak úgy éreztem, hogy a szívem szakad ketté és bármelyik pillanatban felrobbanok a feszültségtől. Most meg szüntelenül fáj a fejem, gyomrom percről perce összerándul, elgyengültem és folyamatosan reszketek. A szobám egyik sarkában ülve, besötétítve, küszködök a sírással, hisz sírnék,  csak már az se megy... Folyamatosan szipogok és levegő után kapkodok, szám már rég felrepedezett... 

Legszívesebben tudod mit csinálnék..? Torkom szakadtából ordítanék, amíg össze nem esnék a fáradságtól... Mondjuk amióta itthon vagyok azóta vagy háromszor is elájultam a szobámban. Egyszer apa, kétszer pedig anya talált rám... Nem is csodálkozom, napok óta nem eszem és nem is iszom semmit. Folyamatosan a sarokban összekuporodva próbálom feldolgozni a dolgokat. Pedig ez a legrosszabb amit tehetek, magamban tartom a bajaim, de isten igazából kinek meséljek?! Anyának, aki alig tud valamit az egészről? Apának, aki szintúgy?! Barátoknak..? Akik már nincsenek.... Teljesen egyedül vagyok...

|| Pár nappal később ||

Anya egy új projekten dolgozik a divatcégnél. Valami új ruhákat tervezett és azokat akarja bemutatni a nagyközönségnek. És itt van az, ami  miatt ezt mondom... Azt szeretné, hogy én legyek a modellje... Hát, nem igazán tudom. Valami full csicsás és sexi ruhákról van szó, ahogy néztem a terveket. Nem hiszem, hogy ebben az állapotban pont ilyen rucikra vágynék. Én már annak is örülök, hogy van mackónadrágom, amiben a sírás a legjobb.

-Sophie. -jött be anya a szobába-

-Itt vagyok. -tettem a fülem mögé a hajszálaim-

-Miért nem engedsz be egy kis fényt? -indult az ablak irányába-

-Anya! Ne.. Jó így.

-De kell ide egy kis fény.. -és széthúzta a sötétítőt, körülbelül olyan érzés volt, mintha tűzzel égetnék ki a szemgolyóm- Beszélni szeretnék veled.

-Anya, ezt muszáj volt..?

-Mi az a szag itt? -szimatolta körbe a szobám-

-Anyu, nemár...

-Mikor szellőztettél utoljára?

-Hagyjál már... -de ebben a pillanatban kinyitotta az ablakot-

-Csukd vissza!

-Levegőre van szükséged kicsikém...

-Anyu... Ne, ezt ne.

-Okay... Menj fürödj meg és öltözz fel normálisan. Aztán gyere le a konyhába.

-Minek?

-Kérlek menj...

-Ajj. -tápászkodtam fel és bevonszoltam a testem a fürdőbe-

-... Na, jobb már? -szólalt meg anya mikor leértem a lépcsőn, amire én csak megvontam a vállam-

-Téged is látni? -lépett elő apa-

-Haha...

-Sophie, tudod milyen nap van ma?

-Mi a többi átlagos nap... 

-Jaj Sophie, gyere a nappaliba. -kísért apa ki-

-Mi van ott? -és anya elsuhant mellettünk-

-Boldog Szülinapot kicsim! -kiáltotta anya & apa-

-Jézusom, ez az a nagy szám?

-Sophie, 19 éves lettél. Ez igen is nagy szám. -ölelt át apa-

-Muszáj ünnepelni?

-Legalább az ajándékokat vedd át. -nyomta a kezembe anya az ajándékát-

-Mi ez?

-Nyisd ki.

Hát így is tettem... Egy szerződés volt benne, a ruhabemutatóra. Remek, mit nem mondjak... De nem akartam anyát megbántani, így egy erőltettem mosollyal elfogattam azt.

-Most én jövök.. -izgatottan adta át apa az ajándékát- Boldog Szülinapot édesem.

-Köszi apa. 

És ennek az ajándéknak is nekiestem, na jó nem. Szép óvatosan nyitottam ki a rózsaszín papírba csomagolt dobozt. Elég nehéz volt, ötletem nem volt, hogy mi van benne, így kíváncsian nyitottam ki a dobozt... És amikor kinyitottam teljesen meghatottam. Egy üveg szív volt benne, belegravírozva az egyik családi képünk. Olyan jól esett ez nekem, mert így tudom, ők tényleg szeretnek és mellettem vannak.

-Köszönöm apa!

-Szeretlek Sophie! -öleltük át egymást-

-Én is szeretlek apa..! Anya, gyere te is ide. -és őt is bevontuk az ölelésbe-

-Boldog Szülinapot kicsim...

-Szeretlek anyu.

-Tudom.

|| Pár nappal később ||

Anyával elmentünk a divatcég központjába, hogy az új ruhákat lefotózzák, hogy majd a magazinba tudják megjelentetni. Nagyon izgultam, hogy a fájdalmam ne jelenjen meg egy képen se. A legjobbat akartam kihozni magamból, de amikor közölték, hogy nem teljes alakos képek lesznek, csak nyaktól lefelé, mert a ruhát akarják hangsúlyozni, akkor megkönnyebbül. Legalább az undormányi arcom nem lesz lefotózva és nem kell jó pofizzak... Egyáltalán nem is lennék rá képes...

Aztán egy fodrász megcsinálta a hajam, felvettem az első ruhát, ami kifejezetten tetszett nekem. Beálltam egy párizsi kép elé, ami az Eiffel-tornyot ábrázolta, és már villant is a vakú... Azt hittem nagyon fog zavarni, de nem... Úgy látszik az az egy év alatt hozzászokott a szemem.. És tessék, már megint Justin-on és a múlton kattogok! Komolyan mondom, hogy ezen képtelenség átlépni és elfelejteni! Nem értem, hogy mások hogyan csinálják, hogy egyáltalán nem látszik rajtuk a szenvedés. Én a tüdőm kiköpöm úgy kapkodok a levegő után, percenkét elmorzsolok egy könnycseppet, akadozva beszélek és ha valahol meghallok akár egy szót is, ami Justin-ra emlékeztet összeszorul a gyomrom. Egyszerűen képtelenség túlélni!

Amikor már azt hiszed, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor tévedsz! Mindig akkor üt be a ménkő, amikor már eleve padlón vagy. Csak egyszer érteném meg az életet! Miért kell a legnagyobb csapásokat egyszerre rámérni egy emberre?! Érzem, hogy élő halott lettem! Nem bírok elviselni több veszteséget, főleg nem ekkorákat!!

Elegem van, hogy a rossz mindig engem talál meg! Csak tudnám, hogy mit vétettem, hogy ennyi kínt, szenvedést és fájdalmat kapok! Egyszerűen nincs lelkierőm, nincs küzdeni akaró akarat bennem. Kiszívta belőlem mind a kurva, szaros élet! Még, hogy minden rosszat jó követ. Kurva anyátokat jó! Az jó, hogy elveszted azt akit mindennél jobban szeretsz?! És ezt úgy, hogy már eleve a padlón vagy?! Ha nektek ez a jó, akkor gratulálok! Marhára nem tudnak semmit az életről és pofáznak olyanokról, aminek semmi köze a valósághoz... Még, hogy jó..! Egyszer éljék át azt, amit én az elmúlt hetekben..! Már rég a sírjukban forogna az összes! De én ezt nem tehetem meg, pedig szívem szerint elmennék ebből a világból!! De nem okozhatok még nagyobb fájdalmat senkinek, így is elég nehéz!

150. rész - Darabokra tört minden -

Tisztán emlékszem a napra, amikor október 4-én kikeltem az ágyból és hét ágra sütött a nap... 

Azt hittem ez a nap változást hoz majd az életembe, mert ez az állapot már nagyon elviselhetetlené vált. Ezen a napon jelenik meg a Fashion Brand 2013-as kollekciójának a bemutató kisfilmje és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a képek milyenek lettek. Nagyon jó érzés volt Sarah Thuner ruháit viselni, mert egytől egyik csodálatosak.

Reggeli után a Brand honlapjára felnéztem és már a videó is fenn volt!

Jó érzéssel töltött el, hogy a képek ilyen jók lettek. Kicsit büszke is voltam magamra. Aztán hosszú idő után úgy döntöttem, hogy megnézem a Twitter profilom... Ahol egy kis meglepi várt rám, ami viszont szíven ütött:

Justin Bieber: @sophiejordan tudom, hogy ez nem lenne helyes, de... Boldog Szülinapot! :*

Meglepett, hogy írt nekem. Nem bírtam megállni, hogy ne írjak vissza:

Sophie Jordan: @justinbieber köszönöm... nem értem miért nem helyes. 

Hát igen, eddig a reggeli megérzésem bevált, de ami ezek után jött az felkavart és totálisan megsemmisített. Nem hittem, hogy Justin elvesztése után még át kell élnem még egy általam nagyon szeretett ember elvesztését. De a sorsot nem érdekli, hogy mi van, egyet gondol és már azt látod, hogy körülötted minden romokban van. Hát eddig se volt rózsás a életem de egy telefonhívás után darabokra tört minden.

A telefon csengett és anya felvette... Zaklatott hangon kezdett beszélni a vonal másik oldalán lévő személlyel de azt hittem a munkájával van baj... Alig pár perc múlva anya óvatosan leteszi a telefont, kezével eltakarja az arcát és lezuhan a földre... Azonnal odarohantam és faggatni kezdtem, hogy mi történt. Már az arcán patakokban folytak a könnycsepped és szája is kiszáradt.

-Anya, mi történt? -kezdtem én is aggódni-

-...- egy szó nem jött ki a száján-

-Anyu, kérlek mondd el. Tudok segíteni? 

-Sophie... -a hangját halva a hideg futott végig a hátamon-

-Anyu, megijesztesz...

-Sophie... A rendőrség hívott.

-Miért? -lepődtem meg-

-Apád balesetet szenvedett...

-Micsoda?!! -akadt meg félúton a levegő és köpni, nyelni nem tudtam- De ugye.. Ugye jól van?

-Nem...

-Anyu.. Mi van vele?!

-.. Sajnálom Sophie..

-Ugye nem... Ugye nem..?!

-Sajnos... 

De anya se bírta tovább, ahogy én se... Úgy éreztem, hogy a föld kettérepedt alattam és én csak tehetetlenül zuhanok a mélységbe...
Soha az életben nem hittem, hogy apát el fogom veszíteni! Legalább is nem ilyen hamar... Bármikor kérhettem tőle tanácsot és bármiben, ő mindig segített és nem volt olyan, hogy most nem. Pocsék érzés elveszíteni az egyik szülődet! Még a halálos ellenségemnek se kívánom!
Nem bírom felfogni, hogy apa egy rohadt baleset következménye miatt elment közülünk... Annyira nagyon szeretem és feldolgozhatatlan lesz az, hogy reggel nem lesz ki a pultnál ül és a gőzölgő kávé mellet az újságot olvassa és közben arról beszél, hogy milyen ostobaságokat csinált már megint ez és ez... Ezt én már tényleg nem fogom tudni feldolgozni! Ez nekem már túl sok! Justin & apa elvesztése is egy örök életre megpecsételi az életem! Én ezek után kihez forduljak?! Anya is totál maga alatt van, nem mehetek oda hozzá, hogy: Figyelj anya. Apáról akarok beszélni veled, miért ment el?! Nem volt itt az ideje!
Így csak nem állhatok elé... Nem akarom, hogy neki rosszabb legyen, mert így se egyszerű neki. Bele se akarok gondolni, hogy most mit érezhet, hogy mennyire fáj neki ez a veszteség...
Még délután felhívtam Emily-t, hogy mi történt. Szegénykém is totál kikészült és csak dadogott és sírt a telefonba. Borzasztó érés elveszíteni egy apát!!
Emily gyakorlatilag azonnal ment jegyet venni és a hívás után 2 nappal már itthon is volt Párizsban. Még a temetés utolsó dolgait elintéztük közösen, mert anya egyszerűen képtelen volt rá. Ki se kelt az ágyból amióta apa nincs... Én is iszonyatosan nehezen viselem. Legszívesebben elmennék egy olyan helyre, ahol nincs semmi érzés. Annyira fáj, hogy szinte belülről emészt fel. Ennél még az is jobb, ha utálnak és egyedül töltöd a mindennapokat. Nem azzal a tudattal, hogy még annyi mindent akartál elmondani, de már késő. Nem teheted már meg azt, hogy bármikor odamész hozzá és átöleled és közben fülébe súgod, hogy szereted. Nem foghatod már meg a kezét és nem érezheted annak biztonságot nyújtó szorítását. Kegyetlen az élet, hogy azokat veszi el előbb, akiket a legjobban imádsz és nélkülük képtelen vagy felkelni, enni, levegőt venni, egyszerűen csak élni...
A temetésre New York-ból csak Emily jött. Peter a munkája miatt sajnos nem tudott eljönni, az ikrek meg még nincsenek abban a korban, hogy egy egész napos repülőúton vegyenek részt. Katy meg apja nélkül nem megy sehova, szóval ide se.
Szűk családi körben búcsúztunk el apától. Az egész szertartást végigsírtam... Nem akarom elfogadni, hogy apa nincs többé!!! Egyszerűen nem megy, hogy elhiggyem, hogy ő már nincs többé. Az utolsó amit kaptam tőle az október 4-én reggel egy puszi volt a homlokomra... Aznap ment el örökre tőlem, anyától, Emily-től, az unokáitól és mindenki mástól.
A temetés, a tragédia megviselte az egész családot. Egy óriási veszteség ér mindannyiunkat, amit senki nem lesz képes feldolgozni!

Emily a szertartás után 3 nappal visszament New York-ba, már nem hanyagolhatta tovább az anyai dolgait. Anya pedig nem úgy dolgozta fel a történteket, mint azt ahogy vártam. Kis idővel már bejárt dolgozni, mintha jól lenne, pedig tudtam, hogy belülről szilánkokra van törve. Mindig az erős oldalát mutatja, de ismerem az anyám! Tudom, hogy nagyon nincs jól és az nem megoldás, hogy a munkájába menekül. Akármennyire is próbáltam lebeszélni nap mint nap, hogy aznap ne menjen be hajthatatlan volt. Mindig elvette a székről a táskáját, felvette a kabátját, adott egy puszit és gyalog elindult munkába. A hangsúly a gyalogon van! Eddig mindig autóval ment be dolgozni, de az eset óta egyszer se száll autóba. És ha az utcán meglát egy egy sötétkék BMW-t akkor már szédül és kicsin múlik, hogy le ne rogyjon a földre. Apa halálát is egy ilyen dög okozta! Golfozásból tartott haza, amikor a szemközti sávból átjött az a rohadt autó és frontálisan ütközött apa autójával. Persze a rohadék túlélte, de apa... Apa nem... És mi volt az első indoka, hogy miért jött át a másik sávba, persze, hogy az, hogy irányíthatatlanná vált az autója a szarházinak. De a rendőri vizsgálatok bebizonyították, hogy nem volt teljesen tiszta, telefonált és még drog is volt a szervezetében a baleset pillanatában... Hát gratulálni tudok neki, hogy a hülyesége miatt egy ártatlan ember meghalt. Neki viszont csak a kurva autója sérült, ami viszont javítható. De annak a félszáz embernek, akiknek mondott is valami az a név, hogy Josh Jodan, azoknak a szilánkokra tört szívével mi lesz?! Azt nem tudod milliókból se helyrehozni. Azokon örök, mély sebeket ejtett a rohadék.
Hogy én hogyan élem meg..? Nehezen. Nincs nap, hogy ne nézzek rá a szülinapomon kapott üvegképre és ne sírjak egy egész délutánon át. Próbálkoztam azzal, hogy ki se mozdulok a szobából de nem működött... Egyik nap kimentem a parkba, most először, amióta hazajöttem és sétálgattam a köves sétányon. Fura, hogy amikor elvesztünk valami akkor látjuk annak a valódi értékét. Körülöttem szinte csak azt láttam, hogy minden kislánynak a kezét egy biztos, erős kéz fogja... Az apjáé. És amikor már a huszadik ilyet láttam már nem bírtam tartani magam, kitört belőlem a park közepén minden... Pár perc múlva egy lány jött oda, aki elsőre nagyon aranyos volt. Próbált megvigasztalni, adott vizet és mondta, hogy este a barátaival lemennek a közösségi térre, menjek velük. Nem gondolkodtam sokat, jó lesz egy kicsit elterelni a gondolataim, így igent mondtam.
Este a lány és a pár barátja a házunk előtt várt rám. Anya persze nem volt otthon, dolgozott. Karon fogott az egyik srác és ballagtunk a közösségi térre. Odaérve esett le, hogy elég nagy társaság van itt. Voltunk vagy tizenöten, de nem zavart. Talán megismerhetek új embereket és lesz köztük olyan is aki majd a haverom lesz. Azért barátokkal sokkal könnyebb átélni a veszteséget, mint egyedül... A lényeg, hogy az éjszaka folyamán nagyon jó kedvem lett. Ittam pár pohárral ami látszólag jót tett nekem és tényleg. Felszabadultnak és valamivel vidámabbnak éreztem magam, mint addig. Az idő haladtával pedig egyre több alkoholt öntöttem magamba, míg végül már nem igazán tudtam uralkodni magamon. Eloise, a lány aki a parkban jött oda hozzám, Fifi, az egyik srác és Jori, a másik srác kísért haza. Halványan arra még emlékszem, hogy a ház előtt állunk, de az utána történtek már kiestek...

151. rész - Nem félek nevetni -

Eloise:

Vidám és szabadelvű lány. Mindenben benne van és nagyon sok barátja van. A fiuk mindig megkörnyékezik bárhol, bármit csinál. Ő a helyi menő lány. Családi háttere: egyke és az anyukájával él albérletben.

Fifi:

A lányok kedvence. Tipikus rossz fiú, de akit közel enged magához az ismeri a jó énjét is. Sok haver, köztük lány is. Mindenki az ő barátja akar lenni, de nem mindig sikerül. Családi háttere: van egy kisöccse és szintén az anyjával él egy kertes házban.

Jori:

Jófiú hatást kelt, de nagyon nem az. Keményen drogozni kezdett, mikor elvesztette a szüleit. Most a nagynénjénél lakik, de ki akart törni onnan. Mára nem vallja magát függőnek csak ritkán nyúl a szerekhez. Eloise volt pasija is egyben, de most is macska-egér harcot vívnak. Családi háttér: egyke.

Reggel a nappali közepén ébredtem fel. Nem emlékeztem semmire, a fejem iszonyatosan fájt és ki voltam száradva. A konyhába mentem vízért és az a látvány fogadott, hogy Fifi a konyhapulton fekszik.

-Héj! Mit csinálsz te itt?! -rontottam neki-

-Ne ordibálj már a szentségit! -tápászkodott fel-

-Mit keresel itt?

-Nem emlékszel?

-Mire kellene emlékeznem?

-Huu... Te tényleg nem emlékszel... -vigyorodott el-

-Mondd már, hogy mi a franc van! Mit kerestem én a nappali közepén, te meg a konyhapulton?

-Mi az utolsó ami még megvan?

-Hogy hazakísértél te, Eloise & Jori.

-És az utána történtek?

-Szerinted ha emlékeznék rá kérdezném te barom?!

-Okay, okay. Nem kell itt hisztizni...

-Elmondanád végre, hogy mi történt?!

-Mikor hazakísértünk gyakorlatilag közölted, hogy ne menjünk el, bulizzunk még egy kicsit.

-Aztán?

-Hát betettél valami zenét és az asztalon folytattad a bulit. Eloise & Jori aztán elmenet, te meg mondtad, hogy: "Fifi maradj, táncoljunk!" Eloise mondta, hogy amíg el nem alszol maradjak itt, hogy ne csinál hülyeséget.

-És utána mi történt?

-Valahonnan szereztél még piát és azt megittuk.

-És hogy a retekbe kerültél te a konyhapultra én meg a nappali közepére?! Ezt áruld már el.

-Fogalmam nincs, hogy hogy kerültem oda... Te viszont kifeküdtél a kanapéra és azt hajtogattad, hogy: "Justin, hol vagy?" Hiába kérdeztem, hogy ő ki, csak folytattad, hogy hol van.

-És?

-Aztán annyit kinyögtél, hogy a barátod, elhagytad és vissza akarod kapni. Meg hogy őt akarod most és hát utána... -mosolyodott el-

-Utána mi?! -kerekedtek ki a szemeim- Mondd már!

-Hát gondolom azt hitted én vagyok Justin.

-Mi van?! -esett le az állam- Mit csináltam?!

-Öhmmm... Hát...

-Fifi, mondd már mert itt leszek rosszul!!

-Hát rámozdultál és...

-Mit és..?! Ne keljen már karapófogóval kiráncigálnom belőled minden szót!

-Megcsókoltál és már húztad volna le a gatyám de azt már hagyjuk..

-Ugye nem feküdtünk le?!

-Nem, dehogy!

-Kösz... -ültem le a székre-

-Micsodát?

-Hogy nem használtad ki a helyzetet, köszönöm.

-Nem vagyok olyan annak ellenére, hogy kinéznék belőlem... Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Ki az a Justin?

-... Justin Bieber, a volt barátom.

-Na ne, te az a Sophie vagy?!

-Igen.

-Ha ezt este tudjam nem kérdés mit teszek... -ekkor ijedten néztem fel rá- Nyugi, viccelek.

-Ilyenekkel ne viccelődj... -mentem ki a kertbe, de Fifi utánam jött-

-Mi történt köztetek?

-Hosszú...

-Csak tudod nekem van időm.

Így hát elmondtam neki mindent. Annak ellenére, hogy csak tegnap este ismertem meg úgy éreztem neki elmondhatom. Végül is jó volt beszélni erről valakivel és kiadni magamból minden sérelmet és minden mást. Jó volt végre azt érzeni, hogy van aki meghallgat és együtt érez velem. Még apáról is beszéltem Fifi-nek, aki szintén elvesztette az apját, csak ő 2 éve. De akkor is azt éreztem még mindig ugyan új fáj neki is mint nekem, akinek körülbelül egy hete nincs apja az életében.
-Szereted? -kérdezett rá Fifi-
-.. Igen, de már elvesztettem.
-Sose add fel, még lehet esély, hogy együtt legyetek.
-De elcsesztem, és ezt már rendbe nem hozom!
-Csak bízz magadban.
-Mintha az olyan könnyű lenne.

A beszélgetésünk utáni napokban Fifi-vel nagyon jóba lettünk. És Eloise meg Jori is közel került hozzám. Talán mondhatom azt, hogy lesznek barátaim. Csak ők egy picit mások mint én... Buliznak, élvezik az életet és mindenben benne vannak. Én meg mostanság begubózok és ki se dugom az orrom az ajtón, egész eddig a pillanatig. Most, hogy Eloise minden buliba elrángat és megmutatja a haverokkal, hogy van jó oldala is ennek az egésznek, kicsit lazábbra vettem az egészet. Most már nem félek nevetni! E három személy mellet kicsit megismerhetem a másik énem is, ami ki akar törni a hétköznapi életből. Meg akarja tudni, hogy milyen is az amikor az ember kicsit túllépi a határait és olyat tesz, amire lehet, hogy egy hét múlva nem lesz büszke de legalább tudja, hogy az milyen. Tisztában lesz azzal, hogy amit csinált az jó vagy rossz.
Ha minél több esemény történik az életedben könnyebben átlátod, hogy a régi dolgaid jók voltak-e vagy rosszak. Én is a választ keresem! Hogy jó döntés volt ott hagyni New York-ot, elhagyni Justin-t és itt Párizsban olyat tenni ami egyeseknek tabu?!
Mert igen, olyan dolgokban folytam bele, amik egy kívül állónak nagyon nem tetszhet. Még nem tudom, hogy Eloise és a többiek hatására, vagy a magam megismerése vezetett rá ezekre a dolgokra... De egyet tudok, rossz döntést nem hoztam még az életemben. És bármennyire furán hangzik... Ez se volt rossz döntés! Megtanultam, hogy mindennek oka van, még az én sötét dolgaimnak is.
És, hogy miről pofázok. Hát csak olvass és meglátod. Tudom, hogy azt hiszed: "Sophie, te nem ilyen vagy! Ezt miért tetted?" Tévedsz, mert ezt kellett tennem...

Egyik nap anya bejelentette, hogy túlórázik és későn jön haza. Gondoltam, és ez engem hol érdekel. Amióta apa nincs folyamatosan dolgozik, egy szót nem szól hozzám, mintha én se lennék már. És ez marha szar érzés, hogy még a saját anyád is levegőnek néz. Szóval felhívtam Fifi-t, hogy menjünk el valahová bulizni. Mostanság ez lett az új elfoglaltságom, hogy buliról bulira járok és hajnalban esek be az ajtón, szinte minden második nap... Persze Fifi azonnal igent mondott, ahogy máskor is. Bevonultam a fürdőbe és nekiláttam készülődni. Most is ugyan úgy, mint eddig. Kivasaltam totál egyenesre a hajam és egy nagy masnis hajpántot tettem bele. Nagy füstös szemeket csináltam és egy fekete ruha-összeállítást vettem fel. Persze most a változatosság kedvéért magassarkú húztam a lábaimra.
Most is a haverok jöttek elém, vagyis Fifi & Eloise & Jori.
-Fuu, de rossz ez a kislány... -tett megjegyzést Fifi a ruhámra-
-Te csak ne szóljál be!
-Okay, veled ma nem merek újat húzni.
-Ajánlom is.
Beszálltam az autóba és már mentünk a már törzshelyünkké vált party helyszínre... 

152. rész - Sötét én -

Most is, jó haverunk Miky volt a beengedő srác, így megint nem kellett sorba állni. Első utunk a kis csapattal a bárpulthoz vezetett.

-Mindenkinek egy Bloody Mary-t! -kiáltottam a pultosnak, aki már hozta is a piákat egymás után-

-Jó a kedved csajszi? -lépett mögém Fifi-

-Aha, ma jó a hangulatom.

-Ma is volt.. Tudod?

-Szerinted jó kedvem lenne, ha nem szívtam volna? -fordultam felé-

-Most van nálad?

-Kérsz?

-Ja, de ne itt. Menjünk ki. -fogta meg a kezem és kimentünk a hátsó bejárati ajtón- Mid van?

-Itt az a kérdés, hogy mire kell?

-Jó kedvhez Sophie!

-Tessék. Ma én is ezt vettem be. -és kezébe nyomtam egy kis fehér tablettát-

-Kösz. -és bevette azt- 

-Irány bulizni! Azért jöttünk!!

És mentünk is vissza a party-ba, ahol már mindenki táncolt. A DJ egy jó kis remixet játszott, amire aztán lehetett riszálni rendesen. A kis csipet csapatunk egy helyre összegyűlt és élvezni kezdtük a bulit. Sorjába jöttek a piák, amik folytak le, mint a víz a torkunkon. Fifi a hátam mögé került, átkarolt és már ment is az erotika. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mikor Fifi megcsókolt.

-Látom hat a szer. -mosolyodtam el-

-Jó cucc. -és egy újabb csók- Nagyon dögös vagy ebben a szerelésben.

-Kösz, ez volt a cél.

-Sexy a hátsód benne.

-Igazán? -fordultam meg és a tükörben megnéztem magam- Jó vagyok. -fordultam vissza-

-Túlságosan is jó.

-Te most fel akarsz szedni? -ráncoltam össze a szemöldököm-

-Srácok, kértek?! -lépett színre Jori, kezében jó pár tablettával-

-Ez mi?

-Jaj Sophie, legyél már bevállalós!

-Én kérek. -vett el egyet Fifi-

-Jó, akkor én is. -és már a torkomon csúszott is le a fehér tabletta-

-Jó lesz ez az este... -lépett le Jori-

-Szóval? -néztem Fifi-re és átkaroltam a nyakát-

-Szóval mi?

-Nem válaszoltál a kérdésemre...

-Ááá... Hát, nem vagy rossz csaj.

-Te se vagy rossz, ahhoz képest. -simogattam a nyakát-

-Most a pia beszél belőled?

-Ezt én is kérdezhetném tőled... -mosolyodtam el- Most baj, hogy jó kedvem van? Végre annyi idő után nevetek és jól érzem magam, ne rontsd el. Még ha ez az állapot nem is én vagyok...

-Gyere ide. -fogta meg a kezem és maga elé húzott- Szeretem, mikor nevetsz.

-Én is, szeretek nevetni... -és már Fifi ajkain is lógtam-

Aztán itt megszakadt a kép...

~|~|~|~

Reggel egy ágyban ébredtem fel Fifi mellett. Mérhetetlenül fájt a fejem és amikor a takaró alá néztem leesett az állam! Fifi & én is meztelenül feküdtünk egymás mellett.
-Mi a fasz?!
-Mi van már? -fordult az oldalára Fifi-
-Emlékszel te az estére, mert én nem?
-Ismerős helyzet... De nem.
-A rohadt életbe! -kecmeregtem ki az ágyból és a ruháim kerestem-
-Mi történt az este? -kelt ki Fifi is miközben én már öltöződtem-
-Nem nehéz kitalálni! Te is és én is meztelenül feküdtünk egymás mellett... Még, hogy nem használod ki az ilyen helyzeteket!
-Most ne mondd, hogy erről én tehetek!
-Mert ki?
-Te is ugyan olyan hibás vagy mint én! Te is ittál ahogy én is. Te is drogoztál ahogy én is! Ne mondd már, hogy ez csak az én hibám!
-A kurva életbe!
-Most ez miért akkora gond, hogy lefeküdtünk?
-Jaj, ne gyere már a sablon szövegeiddel! Tudod jól, hogy én még nem vagyok túl Justin-on, erre most megtörtént ez és marha szarul érzem magam!
-De már nem is vagytok együtt, akkor mi a fenéért izgat?
-Te ezt nem érted!
-Dehogy is nem! Játszod itt a jó kislányt, hogy mekkora szent vagy de közben meg úgy viselkedsz, mint aki most jött be az utcáról!
-Rohadj meg! -szóltam vissza-
-Én rohadjak meg?! Kösz, ez jól esett.
-Ne hisztizzél már! Segíthetnél megtalálni a cipőm, hogy húzzak végre el innen!
És ahogy kimondtam kezembe akadt a magassarkúm másik párja és már viharzottam is ki a szobából. Le a lépcsőn egyenesen a nappaliba, ahol a kis csapatunk lazulgatott, köztük Eloise & Jori is.
-Olá! Na, mi volt este csajszi? -jött oda Eloise-
-Hagyjál már te is! Inkább mond meg, hogy hol vagyok!
-Mi történt?
-Ezt inkább én kellene, hogy kérdezzem.
-Fifi?
-Kit érdekel az a barom. Szóval hol vagyok?
-Hát nálam. -mondta Eloise- Beszéljünk négyszemközt egy picit, gyere. -és kimentünk a konyhába-
-Mi van? -forgattam a szemeim-
-Mi történt?
-Fogalmam nincs... Történt valami köztem & Fifi között az éjszaka?
-Igen. Forrt a levegő körülöttetek.
-Nee... És... Nem hiszem el!
-Micsodát?
-Nem emlékszem semmire az estéből. És most reggel meztelenül ébredtünk egymás mellett.
-Hát, lehetett gondolni, hogy a buli után is folytatjátok.
-Mit? Mi a fenét csináltunk?!
-Nyugodj meg Sophie.
-Hogy a fenébe nyugodjak meg, mikor azt se tudom, hogy pontosan mit csináltam az éjszaka, hogy mit ittam vagy, hogy mi a szart adott Jori?! Ezt áruld már el kérlek!
-Most komolyan ez érdekel?
-Aj, én megyek!
És kisétáltam köszönés nélkül a házból. Fifi utánam futott, hogy maradjak meg hasonlók, de nem volt kedvem ott maradni. Aludni akarok! Szépen hazasétáltam, ami nem volt egyszerű feladat. Totál másnaposan kecmeregtem haza, szerencsére anya már el is ment dolgozni...
Nos, igen. Megváltoztam! De kérdem én, hogy ki nem változna meg ennyi tragédia után? Eddig mindig jó voltam, többnyire. És mit kaptam az élettől? Semmit! Állandóan szenvedtem, sose tudtam meg mi az, hogy igazi boldogság. Talán Justin mellett éreztem azt,amit kerestem, de már az sincs! Mindenkinek meg akartam felelni és jól csinálni, amit csinálok. Mindezek ellenére egy lépést se haladtam előrébb. Soha senki a büdös életbe nem mondta nekem, hogy büszke vagyok rád, folytasd, meg hasonlók. Folyamatosan a kritikákkal halmoztak el, amiknek meg akartam felelni, de egy idő után túl sok lett. Elegem lett mára mindenből! Ha már a jó kislány nem boldog, legalább a másik, elrejtett énem engedjem szabadjára, ha már senkit nem érdeklek. És ha az idilli boldogságomhoz az kell, hogy ne úgy éljem a mindennapjaimat, mint azt ahogy más 19 éves lányok, akkor ez van! Ha ehhez különös barátokra, bulikra és különböző tudatmódosító szerekre van szükségem, hát istenem. Mindig azt mondják, hogy egyszer élünk, de akkor nagyon. Hát én most nagyon élek, még ha valaha ezt meg is bánom. Bár ki tudja, hogy holnap hogyan kelek, vagy azután, vagy azután...
Igen, így telnek a napjaim. Szinte minden harmadik, negyedik nap úgy kelek, hogy kínok között kell összeraknom az előző éjszakát, hogy mi is történt. Vagy ha nem volt buli, akkor meg a jó kislány életemből rám ragadt fájdalom keseríti meg a napjaim, és akkor nincs mese. Ha nem bírom a fájdalmat droghoz nyúlok. Egyáltalán nem nehéz manapság hozzájuk jutni, főleg úgy, hogy az egyik haverod kemény drogos volt és még a mai napig is hozzájuk nyúl néha. Pofonegyszerű felhívni Jori-t, hogy anyagra van szükséged. 10 percen belül már azt ajtód előtt áll egy nagy kabátban. Már alig, hogy belép a küszöbön tolja is a kezedbe az cuccot, neked csak fizetni kell. Ingyen házhoz szállítás, ahogy ő hívná...
El kell fogadni, hogy többé már nem létezik a régi Sophie Jordan! Az a lány, aki az álmai miatt küzdött nap mint nap. Aki csatát vívott a szüleivel, hogy New York-ba költözzön. Aki Justin Bieber barátnője volt több mint egy évig, és még sorolhatnám. Annak az időszaknak vége! Mára már csak az a Sophie van, aki drogokon él, iszik és néha-néha ha úgy adódik Fifi mellett ébred reggelente, ami után jól összevesznek, de a következő bulin újra egymás nyakán lógnak.
Egy örökös körforgás ez az egész, amiből még én se tudom, hogy mikor akarok kiszállni. Az is lehet, hogy soha. Bár egyszer egy nagyon okos ember nekem ezt mondta: Soha nem mondd, hogy soha! De igen is vannak helyzetek, amikor ki kell mondd, hogy soha..!

153. rész - Itt a vég?! -

Sophie Jordan megváltozott! Igen, de ezt a környezetemben senki nem vette észre. Ennyit érek én ebben a világban...  Anya állandóan dolgozik és egy perc közös pillanatunk sincs. Fel se tűnt neki, hogy a családi kasszából eltűnt pár euró, de mindegy is neki. Ő csak éli a mindennapjait nem is törődve azzal, hogy a lánya talán rosszat csinál... De egyik beárnyékolt napomon ő is megtudta, hogy igen is az ő lánya nem valami kis tündérmesében él.

Egyik reggel, másnaposan kikecmeregtem az ágyból. Bekapcsoltam a laptopom és egy kis zenét indítottam el, hogy valamennyire belerázódjak ebbe a napba A fürdő fele vettem az irányt, mikor a laptopom jelzett, hogy az RSS csatornámra új hír jött. Ahogy rápillantottam Justin neve villant fel... Remek, nem vettem le a listáról Justin nevét. Akarva, akaratlanul egyből a címre terelődött a tekintetem: "Justin Bieber újra szerelmes?". Mi van?! Leesett az állam, mikor olvastam... Muszáj volt megnéznem, hogy megint miről zagyvál a média!

" Justin Bieber újra szerelmes?

Alig másfél hónapja annak, hogy Justin és Sophie álomkapcsolata véget ért. Justin ez ügyben mindössze csak egyszer nyilatkozott, akkor is hagyott sötét foltokat az üggyel kapcsolatban. Sophie Jordan-t meg elérni képtelenség. Egy megkeresésünkre se reagált, ami azért fura... Szóval még mindig nem tudni mi okozta annak a kapcsolatnak a végét, de úgy fest a kanadai énekest már nem is izgatja a múlt.

A napokban egyik szemfüles lesifotósunk lencsevégre kapta, ahogy Justin Bieber és ex barátnője, Selena Gomez egy hokimeccsen tett látogatást. És ahogy a képeket elnézzük ez a találkozó nem csak szimpla baráti találkozó volt. Süt a két fiatal felnőttről, hogy a múltbéli érzelmek még nincsenek lezárva. Talán Justin egyik Twitter kiírása is erre utal: 'Egy érzelmet nem tudsz kitörölni a szívedből, bármi is történt! Lehet, hogy... eltalált újra Cupido nyila?'. Bárkinek is szánta, vagy bármit is akart közölni egyértelmű, hogy Justin újra boldog. Annak ellenére, hogy Sophie-val való szakítása nagyon megviselte a srác szívét. Ezt mi se bizonyítja jobban, mint a pár napja megjelent dal, a Heartbreaker... Mi minden esetre sasszemmel figyeljük, hogy lesz-e folytatása ennek a Selena-Justin találkozásnak.

Már a cikk felénél bőgtem... "Justin ex barátnője, Selena Gomez...". Nem is voltak igazán együtt! Csupán azért mutatták a média fele azt, hogy ők egy pár, hogy Selena & Justin neve is nagyobb legyen. 

Szíven vágott, hogy Justin alig másfél hónap alatt lezárta az egy éves kapcsolatunk... Éreztem, hogy ezt már nem fogom tudni elviselni! Az eddig érzett forróság legbelül már perzselte mindenem! Szemem égett és nyelni nem bírtam. Nem bírom felfogni, hogy Justin-nak csak ennyit értem. Azt hittem neki érek, értem valamit de nem... Benne is csalódtam, azt hittem tényleg szeret! 

Csalódnom kell folyamatosan és ez már nekem elég volt. Eldöntöttem! Én tovább nem akarok ezen a retkes földön élni. Senki nem vesz komolyan, levegőnek néznek és csak akkor vagyok jó ha van pénzem és veszek drogot és ha már annyira be vagyok lőve akkor jön Fifi a dumáival és képtelenség neki ellenállni. Tudom jól, hogy amiket tettem nem helyes dolgok, de visszacsinálni nem tudom és nem is akarom! Már nem, mert ennek én mind véget vetek!

Dühödten mentem ki a fürdőmbe. Kinyitottam a kis szekrényem és a legalsó polcról kivettem egy kis dobozt. Megmarkoltam és utoljára belenéztem a tükörbe. 

Bevallom, nem tetszett amit láttam! Egy teljesen igénytelen, szétszórt és elveszett lány nézett vissza rám. Nem ismertem magamra, nem Sophie Jordan nézett vissza a tükörből, hanem egy olyan lány akit nem is ismerek. De én tettem magam ilyenné a tettem miatt. Összeszorított kézzel és behunyt szemekkel bevettem egy tablettát, majd még egyet és még egyet. A hajam kifésültem az arcomból, tettem egy kis ajakfényt az ajkaimra, megigazítottam a fejemen lévő kis koronát és kisétáltam a szobába az ablak elé. Vettem egy nagy levegőt, közben markomba öntöttem egy nagy adag tabletta mennyiséget. Rá se néztem, hogy mennyit... Belenéztem a napba, elmosolyodtam és egy lendülettel számba öntöttem a tablettákat. Nyeltem kettő jó nagyot, hogy biztos a testembe kerüljön minden kis szar. Előkerestem a telefonom és egy dalt indítottam el:

Leültem az ágyam mellé a földre és testem nekitámasztottam a puha ágy oldalának. Nagy lélegzetvétel közepette éreztem ahogy a kis tabletták gurulnak le a gyomromba, ahol azonnal elkezdenek felszívódni. Szinte hallom ahogy pezsegnek és apránként a vérembe szivárognak. Már a szervezetem kezdte megérezni, hogy valami nem stimmel... Kivert a víz és remegni kezdtem... Kezembe vettem egy darab papírlapot és kis fecnikre irkálni kezdtem... Utolsó erőfeszítésem használatba véve az ablakra ragasztottam az egyiket. Aztán visszazuhantam a földre és egy másik papírfecnit meg elkezdtem telefirkálni I love you feliratokkal... Elkezdtem szédülni és már írni se tudtam... Az utolsó love szót nem bírtam befejezni, nincs már számomra többé szerelem... Behunytam a szemem és utoljára azt kívántam, hogy Justin boldog legyen! Vettem egy utolsó nagy lélegzetet és szép lassan eldőltem a földre. Magamhoz szorítottam a papírlapot és Justin nevét suttogtam. Összehúztam magam és szorosan az ágyamhoz húzódtam. Utoljára ránéztem a napfényre, ami beszivárgott a szobámba és táncként futkározott a padlón a szemem előtt. Elmorzsoltam egy könnycseppet és a szekrényen pihenő dobozra néztem ami mellett még ott volt három darab kis tabletta.  Fejem a föld fele fordítottam és egy sikoly közepette elsötétült minden...

Azonnal hideg járta át a testem. Mintha a semmi közepén állnék és pillanatokon belül elkezdenék zuhanni az ismeretlenbe. Sehol senki, egy árva lélek se. Se szellő, se madárcsicsergés, se fény... Fáztam és nem volt hová bújnom a közelgő fagy elől. Össze-vissza szaladgáltam a sötétben de bármerre is mentem nem volt sehol semmi. Aztán egy ismerős hangra lettem figyelmes... 

-Hát megjöttél!- suttogta-

-Ki vagy?

-Hát még mindig nem tudod? - kérdezte az ismeretlen-

-Te vagy az, aki a repülőn is beszélt hozzám, mikor jöttem haza?

-Igen... Én mondtam, hogy rossz ötlet hazajönnöd!

-De mit tehettem volna? Szenvedjek?! És most nézhetném ahogy Justin & Selena együtt van!

-Sophie, Sophie... Nem tanultál te semmit! Anyukáddal mi van?

-Anya!! -üvöltöttem-

-Sophie, ezt a döntést meghoztad! Visszacsinálni nem tudod...

-Nem is akarom!

-Akkor mit akarsz? -futott végig a hang a hátamon-

-Elfelejteni mindent!

-És ezt miért tetted, hogy ide kerültél a semmi közepére?

-Nem akartam tovább abban a világban maradni! Elegem lett és nem bírtam tovább!

-Akkor viseld a következményeket... -és újra csend lett-

"Viseld a következményeket..." Mire gondolhatott? És még azt se tudom, hogy ki volt az. Újra azt a hideget éreztem, mint a repülőn. Aztán a következő pillanatban meg éreztem, ahogy repedni kezdett a sötétség a lában alatt. Szaladnik keztem, de hiába. Kis vörös fények törtek elő a repedésekből és forróság. Megálltam egy helyben és sikítani kezdtem, annyira fájt a forró levegő érintése...

154. rész - Ébredj fel -

Olyan érzés volt, hogy leég a bőröm. Annyira fájt, hogy ordítottam, mint akinek kezét, lábát most vágják le érzéstelenítés nélkül. Aztán hirtelen szétnyílt a sötétség és vörösen izzó, mintha lávafolyam hömpölygött volna alattam. Pár másodpercig lebegtem aztán zuhanni kezdtem a mélységbe... Az utolsó pillanatban, mikor elértem volna a pokoli meleg lávafolyamot, mintha egy kéz elkapott volna és visszarántott volna a sötétségbe. Újra sötét van és hideg... Aztán, mintha egy külső erő ráncigálna a terek közt egy szürke helyre kerültem ahol éreztem már némi kellemes meleget. Végül pedig egy apró, kis fény világított a szemembe. Élesen sütött a szemembe, mintha egy résen próbálna áttörni mind. Azt éreztem, hogy valaki a kezem fogja. És nem ábrándoztam, hangokat is hallottam és tudtam, hogy ez már nem az a valaki aki beszélt volt hozzám. Ez nagyon ismerős hang volt, amit ezer éve ismerek...

-Rendbejősz kicsim. Meglátod minden rendbe fog jönni... Csak ébredj fel végre, hogy lássam a szemed, hogy jól vagy...

Mondta az ismerős hang. Kicsit reménykedtem, hogy ha tényleg felébredek és kinyitom a szemem akkor apa fog előttem állni anya oldalán. Senki más csak ők ketten! Lemondtam arról, hogy én valaha is boldog kapcsolatban fogok élni. Justin volt az első, aki megtanított tiszta szívből szeretni és teljes mértékben megbízni a másikban. És állítom, hogy én soha az életben nem fogok úgy szeretni, megbízni valakiben mint benne...

Párszor még hallottam, ahogy valaki beszél hozzám, megpuszilja a homlokom, megfogja a kezem. Fel akartam ébredni, de nem ment. Sose bírtam rábeszélni a testem, hogy nyissa ki a szemem, vagy szólásra nyissa ajkam vagy a magasba emelje a karom. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt! Míg végül nagy nehezen, egy napon aztán megtört a jég. Nagy levegőt vettem és szó szerint küzdöttem, hogy végre kinyissam a szemem. Annyit hallottam csak, hogy valaki kétségbeesetten doktort hív, nem értettem miért. Fel akartam ébredni!

-Úgy tűnik felszökött a vérnyomása... -hallottam egy hangot közel hozzám- Mindjárt korrigáljuk a problémát.

-Doktor úr, a beteg..!

És ebben a pillanatban hagytam, hogy a fény megtöltse a szemgolyóm, végre kinyitottam a szemem. Olyan csodás érzés volt, hogy végre látom a fényt és nem abban az elveszett és magányos sötétségben kell szaladgálnom céltalanul.

-Felébredt. -mondta egy női hang-

-Mondd, jól vagy? -hajolt fölém egy férfi-

-Öhhhm... -nyöszörögtem- Anya?

-Pár perc és láthatod csak megvizsgállak... Mondd a neved kérlek.

-Sophie Jordan.

-Anyud neve?

-Mary... Mary Jordan.

-Hol születtél?

-Párizsban.

-Okay, most belevilágítok a szemedbe...  -majd pár apróbb vizsgálat után anyát is beengedték-

-Sophie! -jött oda anya és átölelt- Jól vagy kicsikém?

-Mi történt anyu?

-Nem emlékszel semmire?

-Hogy emlékezzek arra az állapotra, mikor nem voltam magamnál anya..? Mióta fekszem itt?

-3 napja... Mi történt? Miért csináltad?

-Anyu...

-Mondd el kérlek.

-... Elegem lett mindenből! Hogy elvesztettem Justin szerelmét, a barátaim és apát. És úgy érzetem téged is lassan el foglak veszíteni...

-Kicsim.. engem nem fogsz elveszíteni.

-Tudom, de még is úgy éreztem.

-Sajnálom, ez az én hibám. Nem törődtem veled, pedig te is ugyan úgy szenvedsz mint én... Sőt jobban. Csak nekem fontosabb volt a munka, mint a lányom..

-Anyu...

-Ne Sophie...

-Jó lenne a beteget hagyni pihenni. -jött be egy nővér-

-Jól van kicsim, pihenj. Itt leszek.

Szóval igen, felébredtem. Anya elmondta, hogy mikor munkából jött haza és benézett a szobámba akkor talált rám, ahogy a padlón fekszem egy papírral a kezembe. Azonnal hívta a mentőket, amint meglátta a tablettás dobozt a szekrényen pihenve. Behoztak a kórházba ahol azonnal kimosták a gyomrom... Anya ekkor szembesült azzal, hogy én drogoztam és vagy féltucat tablettát lenyeltem. Kicsin múlott az, hogy ne maradjak végleg a padlón feküdve élettelenül, hogy beleesek a hömpölygő lávafolyamba és ott égjek porrá. A dokiknak köszönhetem, hogy most itt fekszem az ágyon és újra látom ahogy az első hópihe lehull a földre, majd a következő, következő és végül egy csodaszép hóeső lett az egészből.

Végre közeledik a kedvenc évszakom, a tél. Imádom mikor nagy pelyhekben havazik és fehér köntösbe bújik a táj. Annyira szép és megnyugtató olyankor kinn sétálni a tiszta levegőn és csak élvezni ahogy a hópihe ráesik a szempilládra. Olyankor mindig azt érzem, hogy a tiszta és ártatlan hó lemossa rólad az összes szennyet. Tél végére újra tiszta vagy, ártatlanul vághatsz bele az új évbe, ahol természetesen újra magadra szedsz kisebb nagyobb piszkokat...

~~~

Már kettő napja felébredtem, de a dokik még nem engedtek haza. Megfigyelésre benntartanak, hogy észlelhetőek-e elvonási tünetek a drogok miatt.

Egyik nap a nővér reggel benyitott hozzám és megkérdezte, hogy kérek-e újságot.  Igent mondtam, tudni szerettem volna mik is történtek, míg én itt aludtam... De nagyon rossz ötlet volt!!

Már a harmadik oldal kiakasztott! Azt hittem barátra leltem Eloise személyében de nem.. Ő is csak azt akarta, hogy a középpontba kerüljön. Hát, most sikerült neki!

A média amint megtudta, hogy kórházba kerültem azonnal keresni kezdett valakit, aki tud pontos információkat adni, és persze Eloise önként ajánlkozott. Miért is ne, hisz "Én vagyok Eloise, Sophie J. egyik haverja aki tud mindent a dolgairól!"

"Sophie Jordan kórházba került!

A napokban Sophie-t, Justin Bieber ex barátnőjét, eddig ismeretlen okok miatt, egyik este kórházba szállították. A kórház dolgozói a titoktartás és a család kérése miatt nem árulták el, hogy a fiatal lány miért került az intenzív osztályra. Ám lapoknál jelentkezett egy Eloise nevű lány, aki az utóbbi időben Sophie közvetlen társaságában volt. Ő mesélt a megdöbbentő dolgokról, hogy miért is került Sophie kórházba. - Sophie elvesztette a szerelmét és az apukáját is. Padlóra került és nem talált más megoldást, mint a drogok. Eleinte nem igazán érdekelte, de a végére nagyon függővé vált. Ha minimális bánatot is érzett droghoz nyúlt és már nem is volt az a Sophie, akit megismertek az emberek... Teljesen kifordult magából és bunkózott mindenkivel.- Arra a kérdésre, hogy Sophie hogyan jutott a tiltott szerekhez Eloise csak ennyit mondott: -Ő Sophie Jordan! Ezzel a névvel igazán nem nehéz hozzájutni!- Sophie megváltozott, de nem mentség az, hogy vége lett a kapcsolata Justin-nal, aki már továbblépett és Selena Gomez oldalán talált magára és, hogy az apját elvesztette. Bármi is az oka a drogok utáni vágyakozásnak semmi sem ment fel annak használata alól!"

Remek mit ne mondjak! Nem elég, hogy a barátomnak hitt Eloise hátba döfött, ami iszonyatosan fáj, de ezek után a francia média is rám fog szállni. Azért is jöttem el New York-ból, hogy legyen nyugtom és ne legyek Justin közelébe. Erre most itt is rám talált a sajtó és tuti, hogy ezentúl egy nyugodt lépésem se lesz... Köszönni tudok azoknak, akik azt hiszik ezzel jót tesznek. Mert marhára nem, tönkretették az életem, már nem lesz olyan, mint volt régen!

Kezdődik minden előröl...