60. rész - Interjú -

Másnap beszéltem Justin-nal, hogy szeretnék egy Interjút. Le akartam tudni ezt az egész balesetes dolgot. Ráadásul amióta úgymond ismert vagyok azóta egyszer se interjúztak meg. Scoo hamar elintézte a dolgokat. Másnapra már kész is volt. Egy nagyszabású interjú lesz a kertünkben. Az eddigi életemmel lesz kapcsolatos, hogy mit éltem át és mit élek át most. Justin még adott pár tanácsot. Ha kínos kérdést tesznek fel akkor egyszerűen közöljem, hogy erre nem szeretnék válaszolni.
Aztán a nagy napom Justin-nak el kellet mennie tánc próbára. Pattie & Kenny volt ott velem. Már délelőtt megérkezett a nő a TMZ-től. Beállították a kamerákat a kertben, addig Pattie kisminkelt és megcsinálta a hajam.
Aztán jött az Interjú! Bemelegítésnek a múltamról faggattak. Eddig senki nem tudott semmi biztosat rólam.
  1. Miért jöttél el Párizsból? - Az ok egyszerű. Adódott egy nagyszerű lehetőség, amit úgy gondoltam, hogy ki kell használjak. Mindenem a tánc. Úgy éreztem, hogy ha nem ragadom meg az alkalmat, hogy New York legnagyobb táncstúdiójába táncoljak akkor sokat fogok veszíteni... Hát ezért. -
  2. Már több változatát hallottuk a Justin-nal való megismerkedéseteknek. Mi az eredeti történet? - Justin egy meghallgatást tartott a Boyfriend dalához, ahová az én kedves barátnőm neveztetett. Így kénytelen voltam elmenni és megmutatni, hogy mit tudok.. Ha valamit elkezdek akkor azt maximális fordulaton csinálom. Így volt ez akkor is és bevált. :) -
  3. Az igaz, hogy az elején nem volt szimpatikus számodra Justin? Vagy mondjuk ki, nem  bírtad a Bieber gyereket? - Nos, igen. Ez igaz. De a forgatások szüneteiben rájöttem, hogy nagyon félreismertem. Nagyon rendes, figyelmes és imádni való egy srác. -
Aztán jöttek a Selenás kérdések. A hideg futkosott a hátamon attól a nőtől. Ki nem állhatom, de megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból:
  1. Igaz, hogy Justin miattad dobta Selena Gomez-t? - Ezt én nem tudom megmondani. Justin tudja csak, hogy mit miért tett. Sose kérdeztem rá, mert az igazat megmondva nem érdekel, hogy milyen volt Selená-val a kapcsolata. Erről ennyit. -
  2. Kiszivárgott egy olyan hír is, hogy Justin vissza szeretné kapni őt. Miután Selena köztudottá tette, hogy neki kell Justin. Ebből mi az igazság? - El kell, hogy rontsam a Jelena rajongók kedvét. Justin nem... Hogy is fogalmazzak... Justin-t már nem érdekli Selena. Egyáltalán nem értem, hogy a média miért hiszi azt, hogy ők újra egymásra vágynak... Lehet, hogy az egyik fél tényleg úgy érez, de másik nem. És ezt ideje lenne elfogadnia mindenkinek.
Aztán jöttek a balesetes kérdések.:
  1. Rátérek a lényegre, amiért ma idejöttünk! A baleset. Mi történt aznap este Sophie? - De rámenősek vagyunk... De nyilvánvalóan mindenki erre kíváncsi. A forgatáson kezdődött minden. A táncos jelenetek felvétele után jöttek az úgymond intimebb részek. Én erről semmit nem tudtam. Persze Justin előtte mondta, hogy nem lesz szokványos meg minden... De nem számította hasonlóra se. Amikor megláttam, hogy mi is folyik zokogva rohantam el a helyszínről. Beszálltam egy Taxi-ba és  hazafele indultam. De egy óvatlan pillanatban a sofőr áttért a szemközti sávba és megtörtént a baleset. Ez történt... -
  2. Miért rohantál el? - Számomra a jelenetek túl... Túl extrémek voltak. Persze utána mindenki mondta, hogy túlreagáltam meg minden, de akkor abban a pillanatban ezt láttam helyesnek. Hogy elmegyek. Amit mára megbántam, mert akkor ez nem történt volna meg.
  3. Most mi a helyzet Juphin közt? - Minden a lehető legjobban alakul. Megbeszéltük a dolgokat és rájöttem, hogy buta voltam. Persze Justin önmagát okolja a mai napig, hiába mondom el neki minden nap, hogy nem az ő hibája volt. Az én butaságomé. -
  4. Meg tudod erősíteni azt a hírt, hogy összeköltöztetek a kórházból kijöveteled napján? - :) Igen. -
  5. Mi fog történni a karriereddel? - Egyelőre ezt még magam sem tudom. Küzdök azért, hogy minden olyan legyen mint rég. Az orvosom szerint van rá esély, hogy ez meg is történjen... Már a táncstúdiómtól függ minden... -
  6. Ezt kifejtenéd? - Nem szeretném. -
Még tettek fel pár kérdést a jövőmmel kapcsolatban, de azok már nem voltak túl jelentősek. De az Interjú végén még köszönetet mondtam minden rajongómnak és a családtagjaimnak és persze Justin-nak is, hogy kiálltak mellettem.
Mikor elmentek a TMZ emberei Pattie büszkén jött oda hozzám és megölelt. Kenny is odajött és kezét a vállamra helyezte.
-Ügyes voltál kislány. -veregette meg azt-
-Kösz. Szerinted is Pattie?
-Naná. Úgy csináltad, mint egy profi.
-Jó volt a mesterem. -nevettem- Remélem ő is hasonlóan fog vélekedni.
-Biztosan.
-Remélem nem rontottam el semmit... De holnap délben megtudjuk.
-Ahogy mondod.
És begurultunk a lakásba. Kicsit még beszélgettük. Pattie később elment mert az új könyvének lesz a borítójának a fotózása. Kenny addig ott maradt velem, míg Justin meg nem jött. Nem kellett sokat várni. Körülbelül Pattie elmenetele után 30 perccel Justin toppant be a nappaliba, ahol Kenny-vel DVD-t néztünk. Azonnal az Interjú-ról kezdett el faggatni de túl fáradt voltam ahhoz, hogy meséljek. Így abban maradtunk, hogy másnap mindent elmesélek neki...




61. rész - Happy Morning -

Reggel nagyon korán ébredtem meg. Iszonyatosan izgultam az Interjú miatt. Ma kerül a nyilvánosságra. Fenn lesz a TMZ honlapján és a TV-ben is leadják. Nagyon izgultam, hogy ki mit szól majd hozzá.
Justin még aludt. Olyan aranyos volt. Mosoly ült ki az arcára, gondolom valami szépet álmodik. Készítettem is egy képet, amit feltöltöttem Twitter-re.

"Ezt nézzétek! Az én hercegem... ;) "
Twitteltem hozzá a szöveget. Percek alatt rengetek RT és válasz érkezett a képre. Annyi legyen elég, hogy nem csak szerintem imádni való, amikor alszik. ☻
Már a nap is felkelőben volt, mikor Justin ébredezni kezdett. Amint kinyílt a szeme azt volt az első, hogy adott egy forró reggeli csókot. Annyira finom volt és olyan jól esett. Imádom a csókjait, megunni nem tudnám ezt soha!


 Aztán váratlanul felugrott és ráült a lábamra.
-Héé! A lábam! Ez fáj! -mondtam nevetve-
-Te érzed azt, hogy rajta ülök?! -kérdezte meglepődve-
-Hát ja. Egy kicsit.... Ácsi! Akkor most.... Vááá!
Kapott fel Justin a karjaiba és végigszáguldozott velem az egész házban. Későre esett le, hogy eddig nem éreztem semmit, de most... Nem hittem el. Eddig még csak 5-6 kezelésem volt, de már érezhető a változás.
Justin-nal a konyhában kötöttünk ki. Elővett két tálat, csokis müzlit  tejet és már reggeliztünk is. A kedvenc reggelim! Aztán anya & apa jött el hozzánk. Ugyanis addig maradnak, míg Emily & Peter esküvője le nem jár. Minek utazni annyit, ha már itt vannak? Pár napot, illetve hetet csak kibírnak  Addig is Emily-nél alszanak és még be is segítenek a készületekben. Ők is leültek és annak ellenére, hogy már reggeliztek megettek 1-1 tál müzlit. 
-El nem hiszitek, hogy reggel mi történt. -kezdtem el nekik mesélni a történteket-
-Hát ez csúcs! Haladunk... -olyan jó volt, hogy apával kibékültünk, így teljes erőmmel a gyógyulásra koncentrálok-
-Ez tényleg nagyon szuper... Amúgy pontosan mikor adják le az Interjút? Pattie az este nem tudott semmi pontosat mondani.
-Délben. Legalább is azt mondta Amanda, a TMZ riportere. De ti is meg akarjátok nézni?!
-Hát persze kicsim. -értetlenkedett apa-
-Nem lett olyan szuper, szerintem...
-Majd meglátjuk szívem. Tutira jó lett. Anya már elújságolta, hogy ügyes voltál. Ne izgulj. -csókolt meg Justin-
Aztán később az emlegetett Pattie & Jeremy is megérkezett. Ők még nem is reggeliztek, így kénytelenek voltunk még egy tál müzlit elfogyasztani velük. Nem is bántam... Iszonyatosan jó hangulat kerekedett az asztalnál. Még jó, hogy Justin a költözésemre 6 személyes asztalra cserélte a 4 személyeset. Így mindenki elfért. 
Addig beszélgettünk, hogy totálisan elfelejtettünk a riportot. Anya fél 12 szólt, hogy ideje a TV elé ülni. Épp mikor elhelyezkedtünk Kenny érkezett meg Jazzy-vel és Jaxon-nal. Ők is lehuppantak a fotelra és várták az Interjút. Épp mikor felkonferáltak, akkor toppant be Emily & Peter & Jazmy. Így mindenki ott volt, aki számított. Aztán pár perc késéssel jött a riport. Fura volt magam látni a TV-ben úgy, hogy én a kanapén ülök Justin karjai közt. Ezt még meg kell szoknom azt hiszem...
-Jó munkát végeztél Pattie. -súgtam oda neki, nagyon tetszett a sminkem és a hajam-
-Köszi. De ne izgulj! Justin első interjújánál többen voltunk....
-
Körülbelül fél órás lehetett csak az égész. Vágatlanul adták le. Aztán mikor kikapcsoltunk a TV-t jöttek a vélemények...


62. rész - ...ő a barátom és a támaszom is! -

-Naa?! Mit szóltok? -néztem anyáékra-
-Nagyon ügyes voltál... Nem hittem volna. Gratulálok. -mondta apa & anya szinte egyszerre-
-Tényleg nagyon jó volt... És ahogy leráztad a stúdiós ügyet. Gratulálok. -folytatta Emily-
-Hát kösz. Azt muszáj volt. Nem akartam róla beszélni.
-Én is csak gratulálni tudok. -mosolygott Jeremy-
-Akkor mindenkinek tetszett?! Ezért izgultam..? És Justin? Neked, hogy tetszett?
-Mit is mondjak..? -és abban a pillanatban lesmárolt. eléggé zavarban voltam, anyáék előtt most smárolunk először és Justin szülei is eddig egy-egy csókot láttak... el is pirultam mikor elváltak ajkaink, csak úgy égett az arcom- Ügyes voltál szívem.
-Ohh! Hát kösz.
-Sophie! Engem meg se kérdeztél... -szomorkodott Jazzy-
-Tényleg! Neked, hogy tetszett Jazzy?
-Imádom! -ugrándozott-
-És nektek Little Bieber-ek?
-Szuper! -vágta rá egyszerre Jazzmy & Jaxon-
Még egy kicsit dumáltunk de aztán az emberek lassan elszállingóztak. Justin-nal ketten maradtunk csak a nagy házban. 
A kanapén ültünk. Justin a kartámlának dőlve én meg neki. A vállamat simogatta és a hajamba túrt párszor.
-Szeretlek Sophie. Még akkor is szeretni foglak, ha nem jössz rendbe. Örökké szeretni foglak.
-Ilyet ne is mondj. Rendbe fogok jönni. Ha segítesz akkor menni fog.
-Melletted állok. Tudd!
- ... Én is szeretlek Justin! Minden porcikám rád vágyik.
-Tudod, hogy holnap milyen nap van?
-Szombat. Miért?
-Nem úgy... Február 14.
-Ohh! Tényleg! El is felejtettem!
-Készültem neked valamivel.
-Mivel?
-Meglepetés. Holnap megtudod, de imádni fogod! Ezt garantálom.
-Akkor várom a holnapot.
A délután elég unalmasan telt. Kezelésre mentem, illetve mentünk. A doki még javasolt 3 kezelést és utána mehetek is gyógytornára. Már alig várom!
Már a nap lemenőben volt, mikor hazaértünk. Justin segített kiszállni az autóból és betolt a házba. De nem akartam bemenni. Friss levegőre vágytam, hogy elfelejtsem az egész bénulásos dolgot. Még mindig nem dolgoztam fel teljesen. Hogy is lehetne? Hogy lehet feldolgozni azt, hogy hirtelen nem tudsz lábra állni?! Odamenni a szerelmedhez és megcsókolni, átölelni! Van úgy, hogy éjszakánként felébredek és sírok, mert egyszerűen nem bírom ezt az állapotot elfogadni... Nem tudok oda menni, ahová akarok és amikor. Segítségre szorulok és ezt utálom. De ha Justin mellett vagyok szinte elfelejtem azt, hogy nem vagyok átlagos. Rá bármikor számíthatok! Ő nem csak a szerelmem, ő a barátom és a támaszom is!
Mivel eléggé erőszakos tudok lenni, ezért Justin kivitt a hátsó kertbe, a pályára. Nem akartam abba a tolókocsiban ülni. Justin segített kiszállni belőle és az aszfaltra ültetett. Aztán fogtam magam és kifeküdtem. Justin mellém ült. De aztán fölém hajol. A puha kezével az arcom simogatta, miközben csillogó szemeivel engem bámult. A fehér fogai villogtak, mikor mosolyt küldött nekem. Annyira imádom és szeretem. 
Aztán a keze lassan a combomra helyeződött át. A hideg rázott tőle, de lassú és érzéki csókja mindennél forróbb volt. Szinte éreztem, ahogy a vérem forr. Vágytam Justin-ra. Kell nekem ő, mint embernek a levegő, mint virágnak a fény. Kell!


Aztán visszamentünk a házba. Vacsorázni készültünk egy szuper helyre. Szépen felöltöztem. Egy rózsaszín kis ruha, hozzá egy fekete balerina cipő. Annyira imádom ezt a ruhát. Ezt vettem az első fizetésemből, itt New York-ban! ☺


Justin egy egyszerű fekete öltönyt és mellé egy rózsaszín nyakkendőt vett fel. Nagyon elegáns és sexy volt. Mivel holnap leszünk fél évesek, ezért Justin úgy döntött, hogy elvisz egy elegáns étterembe. Alig vártam...

63. rész - Fél év -

Az étteremhez érve tucatnyi újságíró vett minket körül. De nem foglalkoztunk vele. Csak lazán és nyugisan begurultam az előtérbe, Justin meg utánam jött.
-Jó estét kívánok. Üdvözlöm önöket a Del Posto étteremben. Van foglalásuk?
-Persze. Justin Bieber néven.
-Egy pillanat. -és a nő a gépen megkereste az asztalfoglalást- Áh, igen. Meg is van. Az emeleten lesz, ahogy kérte, egy küllőn kis zug. Kövessenek kérem.
És a nő egy lifthez ment. Közben elhaladtunk egy csodaszép lépcsőnél. Gondolom ott közlekednek a járni tudok, hisz egy vörös ruhás nő akkor ballagott lefele.


Beszálltunk a liftbe, ami szerencsére elég nagy volt, így Justin klausztrofóbiája nem jött elő. Hamar felértünk az emeletre. 
-Kövessenek kérem! -és a nő már haladt is tovább. egy csodaszép ki eldugott helyre vitt minket. (A képen felül láthatjátok, hasonló helyre mentünk mi is, csak függönnyel el volt szigetelve.) - Nos, megfelel ez önöknek?
-Tökéletes lesz. -válaszolta Justin- Annyit, hogy a kérésem remélem rendben lesz.
-Természetesen Mr. Bieber.
-Köszönöm.
És a nő már el is ment. Egy kétszemélyes, gyönyörűen megterített asztal várt ránk. Két gyertya és rózsaszálak voltak a vörös asztalterítőn. Gyönyörű volt.
-Ezt miattam?! -érzékenyültem el-
-Természetesen szerelmem! Csak is miattad. Miattunk ha pontos akarok lenni... Hogy tetszik?
-Szóhoz se jutok. Elbűvölő...
-Akkor tetszik. Örülök neki.
-Amúgy mi az amit kértél és reméled, hogy rendben lesz?
-Semmi küllőnős, csak, hogy... Csak egy pincér szolgáljon ki minket... Igen, nem akarom, hogy sokan tudják, hogy itt vagyunk.
-Justin! Itt volt New York fél lesifotósa és újságírója! Szerinted mennyi időbe telik, hogy elterjedjen?
-Mind egy. Hagyjuk. -jött zavarba-
-Ahogy akarod.
És már hozták is az előételt. Isteni volt. Ezt követte a főétel, ami kifogástalan. És végül a desszert, ahol óriási meglepetés fogadott. Valami puding féleség volt. Amint belenyúltam a kanalammal egy kis csomag esett ki belőle.
-Ez meg mi? -értetlenkedtem-
-Nézd meg és megtudjuk. -mosolygott Justin-
-Okay. -és amikor kinyitottam nem hittem a szememnek- Úr Isten!
Egy csillogó-villogó gyűrű esett a tenyerembe. A fényektől úgy csillogott, villogott mint egy gyémánt. 8 kis kő és egy óriási díszítette. Gyönyörű volt. Nem hittem el, hogy lehet valami ennyire szép.


-Boldog fél évet szerelmem. -lépett oda Justin-
-Ez... Ez az enyém? -lepődtem meg-
-Tudom, hogy nem szereted az ajándékokat, főleg ami ennyire feltűnő, de fél év az fél év. -húzta fel a gyűrűt az ujjamra-  Tetszik?
-Nagyon, de én... Én nem készültem semmivel. -szégyelltem el magam-
-Nem baj. Nekem te vagy az ajándék és minden veled töltött perc.
-Ezt szépen mondtad.
-Készültem rá, sokat. -nevetett-
-De hülye vagy. -öleltem át- Szeretlek Baby!!
-Én is téged!
És csókolózni kezdtünk. Olyan más volt, mint az eddigi. De mikor nem az?! Nem unom meg soha! Az biztos...
A vacsora végén, mikor az étterem épületéből jöttünk volna ki egy váratlan vendéggel futottunk össze....



64. rész - A terv -

-Szia! De rég láttalak. Hogy vagy? -érdeklődött Selena-
-Szia. Jól vagyok köszi. És te? Mi hír veled? -válaszolta Justin-
-Semmi különös. Áhh, Sophie! Sophie Jordan. Még nem találkoztunk. Selena vagyok.
-Tudom, hogy ki vagy. -válaszoltam kicsit flegmán-
-Értem... És ti mit kerestek itt? -adta a szokásos 'angyali vagyok' pofát-
-A kapcsolatunk fordulóját ünnepeljük. -nézett rám Justin-
-Mióta is vagytok együtt?
-Kerek fél éve!
-Ohh! És ez pont a Valentin napra esik... Micsoda véletlen.
-Igen. Az.
-Na, srácok, nekem mennem kell. Nagyon sok dolgom van. De nagyon örülök, hogy összefutottunk. Egyszer majd elmehetnénk ebédelni. -mondta Justin-nak- Még beszélünk.
-Majd meglátjuk.
-Szia. -adott Justin-nak egy arcra puszit és már el is rohant-
-Én is vagyok. -mondtam volna neki de már ott se volt- Ez fura volt...
-Az. Nem is értem, hogy mit keresett itt.
-És úgy csinált, mintha én nem is lettem volna itt... Menjünk innen jó?
-De ez ugye nem rontotta el az estét? -mosolygott Justin-
-Nem, dehogy!
És ezt követően hazamentünk. Már elég későre járt. És az a tény, hogy Justin másnap korán kezdi a napot, még jobban lehangolt. Hazaérve semmi különös nem történt. Csak lehuppantunk a kanapéra, Justin elindított egy DVD-t. Azt nézegettük, de nem volt túl érdekes. Inkább egymással foglalkoztunk. Kényeztettük egymás testét. Justin a lábamra ült és megmasszírozta a hátam. Közben pár csókot nyomott a nyakamra. Annyira imádom, mikor ilyen romantikus egy srác. És szerencsére sokszor az. ☺ Én a bénulásom miatt túl sok mindent nem tudtam csinálni. Nagy nehezen a combjára ültem és a kockás hasát csókolgattam és simogattam... Aztán Justin felállt és elment zuhanyozni. Utána jöttem én. Az eltelt pár hét alatt elég jól megtanultam, hogy hogyan csináljam. Pofon egyszerű az egész. Nem is csoda, hisz akkora a fürdőnk  hogy 12 ember is elférne  benne. Mikor visszaértem a hálóba Justin a telefonját nyomkodta.
-Segítesz? -gurultam oda mellé-
-Persze. Meg ne mozdulj! Végül úgy jársz mint tegnapelőtt. -akkor megpróbáltam egyedül befeküdni az ágyba, de kiestem belőle, szerencse, hogy Justin akkor is ott volt- Na, kész is. Jó lesz szívem?
-Igen... Miért vagy ilyen feszült?
-Komolyan érdekel?
-Hát persze!
-Sok minden. Az egyik, hogy mi lesz a stúdióval?! Ezen jár az agyam, mióta javulásnak indultál. Aztán meg... Mi lesz, ha véletlenül nem épülsz fel?
-Justin... Ezek a jövő titkai. Ezek majd kiderülnek. De a stúdiós üggyel te csak nem foglalkozz. Én már kitaláltam, hogy mit csinálok.
-Mit?
-Azt mondta, hogy ha kilépek fizetnem kell. De ha ő rúg ki, akkor még ő kell fizessen nekem...
-És ezt, hogy akarod elérni? A legjobb táncosa vagy!
-Tudom. De ha a legjobb táncos nem dolgozik, akkor mit fog csinálni? Nem fogok bejárni, nem fogok meghallgatásokra jelentkezni, nem fogok táncolni. Semmi hasznomat nem fogja venni. Nem lesz értelme annak, hogy megtartson.
-De ha nem adja be a derekát? Akkor mit csinálsz?
-A szerződés végéig nincs túl sok idő! De ha addig nem bírnám, akkor felmondok!
-Tudod, hogy én támogatlak. És ha te ezt így látod jónak akkor rendben. Én nem szólok bele, csak ha kérsz, emlékszel!
-Igen. Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-El fogsz menni Selena-val ebédelni?
-Soha. Nélküled legalább is nem.
-Arra akkor várhat. Én egy légkörben nem leszek vele 1 percnél tovább.
- ☺
-Jó éjt Justin!
-Jó éjt Sophie!
Másnap reggel, mikor felébredtem Justin már nem volt mellettem. Már kora reggel elment dolgozni. Kenny volt ott nálunk. A testőröm és a lelki támaszom, mikor nincs ott a szerelmem. Segített felkelni, de felöltözni, már egyedül is ment. Kenny készített amerikai palacsintát. Jó hangulatban el is fogyasztottuk. Közben felvázoltam a mai nap programját:
  1. Elmenni és Justin-nak venni valamit Valentin napra.
  2. Találkozni Natasha-val a belvárosban. De rég láttam...
  3. Irány haza
Körülbelül így nézett ki a délelőttöm. Alig vártam, hogy a legjobb barátnőmet újra átöleljem. A kórházban láttam utoljára. A hírek szerint a stúdióban most óriási munkálatok folynak, a táncosok terén. Valami eseményre készülnek. De erről többet meg fogok tudni nemsokára...

65. rész - Valentin Nap_1 -

Gyorsan felkaptam egy fehér pólót az alvó pólóm helyett. Kifésültem a hajam és egy kis sminket tettem fel. Nem vittem túlzásba, hisz nem divatbemutatóra megyek. Egy szalmakalap, mert elaludtam a hajam. És már kész is voltam. Kenny elvitt egy szuper kis boltba. Mindenféle mókás és érdekes dolgok voltak ott. Justin-nak irtózatosan nehéz ajándékot találni. Egy kihívás. Állandóan az jár a fejemben, hogy mit tudjak adni annak az embernek, akinek mindene megvan. Vagy fél órán át a cuccok között kutakodtam, míg egy csodálatos ajándékban akadt meg a kezem. Amint megláttam tudtam, hogy ez tökéletes lesz. Gyorsan megragadtam és a kasszához mentem, ahol kifizettem. Amikor mentem volna ki az autóhoz, akkor veszem észre, hogy több tucatnyian vannak kinn. Kicsit be pánikholtam, hogy most mi lesz, de Kenny ura volt a helyzetnek. Megragadta a karom és szorosan magához húzott. A másik kezével megragadta a kocsim fogóját és így mentünk ki az autóhoz. Persze a rajongók azonnal sikoltozni kezdtek, amint kigurultam a boltból. Fotókat és aláírásokat kértek, de én csak töretlenül haladtam Kenny mellett. Gyorsan beszálltunk az autóba és már ott se voltunk. Hirtelen azt futott végig bennem, hogy mi lesz ha a képek felkerülnek a netre és Justin megtudja az ajándékát. De időm nem volt sokat gondolkodni. Szinte pillanatok alatt megérkeztünk egy szuper kis kávézóba. Itt fogok találkozni a legjobb barátnőmmel. Gyorsan begurultunk és elfoglaltunk egy ablak melletti helyet. Már csak Natasha hiányzott. Alig vártam, hogy lássam. Nem sokára ő is megérkezett. Odarohant hozzám és egy szoros öleléssel köszöntöttük egymást. Rendeltünk egy-egy kávét és mellé sütit. Kenny a háttérből figyelt minket.
-Mesélj csajszi! Mi történt veled? Olyan rég találkoztunk. -kezdtem hozzá-
-Vagy ezer éve... Jaj úgy hiányoztál. -ölelt meg újra- Amúgy mi van a lábaddal. 1000 hírt olvasni a médiában rólad.
-Jaj ne is mond. Az imént is Justin-nak vettem egy Valentin napi ajándékot, de már ott körbevettek az emberek.
-Mit vettél neki?
-Megmutatom, de senkinek egy szót se. Nem akarom, hogy idő előtt megtudja. -és a táskámból előhúztam azt-
-Wao! Ez nagyon jól néz ki. Tuti, hogy tetszeni fog neki.
-Remélem. Ohh, emlegetett szamár. Justin hív. Pillanat. Igen? .... Persze. De körülbelül mikor? .... Jó, az úgy jó is lesz. Mit csinálsz? ... Én Natasha-val vagyok. De nyugi, Kenny is itt van. .... Rendben. Akkor délután. .... Én is. Csók!



-Na mi az?
-Semmi csak megbeszéltük, hogy délután mikor találkozunk. Ja és üdvözöl téged.
- ☺
-El se hiszed, hogy tegnap mi történt.... -és elmeséltem neki mindent-
-És hol a gyűrű?
-Itt. -nyújtottam oda a kezem-
-Wao. Ez tényleg szép. Nagy szerencséd van vele. De nekem is van mesélni valóm.
-Na, mi az?! ☺
-A stúdióba jött egy új srác. Olyan aranyos. Greg-nek hívják és a szomszéd utcában lakik. Tök jó fej. Majd meg kell ismerned.
-☺ Tetszik neked mi?
-Hát... Igen. Tök aranyos.
-Ha már a stúdió szóba került... Mi az a nagy felfordulás most?
-Díjátadóra kérték fel a stúdiót. A legjobb táncosokat kiválogattál és ők fognak a nagy napon a sztárok mögött táncolni.
-Melyik díjátadó?
-Az MTV-EMA.
-Huu.... Nem semmi. És te táncolsz?
-Mit gondolsz?! Persze, hogy igen! És Greg is. Már alig várom. Nagyon nagy show lesz.
-Bárcsak én is táncolhatnék. De sok sikert nektek, majd ott leszek én is.
-Remélem is.
Még egy kicsit beszélgettünk, de Natasha próbára kellett menjen. Autóba szálltunk és Kenny a stúdió fele autókázott. Ott kiszállt a barátnőm, mi meg hazamentünk. A ház előtt Kenny kitett, ahol már Justin várt. Megragadta a kocsim fogóját és betolt a lakásba. Már eleve gyanús volt az, hogy Justin kinn várt, de mikor begurultunk a lakásba óriási meglepetés ért....