142. rész - Tiszta fejjel -

Reggel elvégeztem a teendőimet, megreggeliztem és beültem a TV elé. Fél nyolcra volt megbeszélve, hogy Austin idejön. Nos, már fél nyolc múlt 10 perccel. Mikor már kezdtem remélni, hogy talán nem is jön, akor kopogtak az ajtón. Persze, hogy ő volt... Beszálltunk az autóba és a felvétel helyszínére tartottunk. Hát azt hiszem nem hazudok, ha azt mondom nem volt semmi izgalmas vagy említésre méltó az egész forgatás alatt. A legizgalmasabb is az volt, hogy az egyik táncos seggre vágódott az egyik ugrás során... Eléggé untam az egészet, alig vártam, hogy ennek itt mind végelegyen és menjek haza. Nem mintha otthon is olyan sok minden várna, de az mégse olyan uncsi mint itt ülni egy széken és nézni ahogy mások dolgoznak.
Szerencsére nem kellett túl sokat várnom, így már 1 órakor végeztek a forgatással. Fáradtságra hivatkozva Austin-nal gyorsan haza is vitettem magam. Szimpla 'Szia' után már a házban is voltam.


-Szia Sophie. -köszöntött Emily-
-Szia, a picik?
-Alszanak, végre.
-Látom kimerítettek. -ültem le mellé-
-Nem is kicsit... De már ilyen hamar vége a stúdiónak?
-Dehogy. Ma nem is voltam benn... Austin meghívott a forgatásra, én meg elmentem. Onnan jövök most.
-Aha...
-Most mi van?
-Austin? Az aki miatt összekaptatok Justin-nal?
-Igen.
-Nem gondolod, hogy kerülnöd kellene egy kicsit a srácot. Most, hogy Justin nincs itt minden nap...
-Tudom hova akarsz kilyukadni. És de, gondolkodtam, már tegnap is le akartam rázni, de annyira rámenős...
-Ezek csak kifogások. Zárd ki az életedből, ha Justin-t nem akarod bántani.
-Tudom...
-De most van egy jó hírem. -húzta ki magát Emily-
-Micsoda? Az most rám fér...
-Úgy tűnik beindult Katy karrierje..! Holnap már egy forgatáson veszünk részt.
-Komolyan?
-Igen... És Katy meg én is szeretnénk, ha te is ott lennél.
-Persze, hogy ott leszek. Ezt már nem hagyom ki.
-Akkor holnap reggel kilenckor már legyél kész. Akkor indulunk.
-Peter is jön & az ikrek is?
-Molly & Jack nem jön. Túl hosszú lenne nekik. A barátnőm bevállalt egy napot.
-Értem... Akkor négyen leszünk.
-Igen.
-Na akkor a holnapi nap is megbeszélve... Megyek sétálok egyet, rám fér.
-Okay, de siess haza, segíteni a vacsiban.
-Sietek. -indultam a szobám irányába-
-Sophie! -szólt utánam Emily- Angel-t is vidd magaddal.

-Jó, hogy mondod, elhanyagoltam  a napokban. Lehet, hogy hazafele jövet veszek neki valamit az állat boltban.

Aztán mentem átöltözni, valami kényelmes ruhába. Végül egy fekete ruhaszett mellett döntöttem, ami még jó is lesz a mai hűvös időjáráshoz. Angel nyakába akasztottam nyakörvet és már mentem is. Már volt egy megszokott utam, amit mindig bejárok, ha Angel-el megyek sétálni. Itt mindig kitisztul a fejem és mire hazaérek már tisztán látok mindent.
Most se volt másként. Tudtam, hogy Austin-nal többet nem találkozhatom. Justin így is ki volt bukva amikor szakmailag találkoztunk. Nem akarom egy gyerek miatt tönkretenni mindazt amit Justin-nal átéltem. Nem akarom eldobni magamtól mindazt, ami még várni fog rám Justin karjai közt. Muszáj lesz megszakítanom a kapcsolatot Austin-nal és minden próbálkozását hárítanom kell, különben nagyon nagy baj lesz. Bele se akarok gondolni, mi lesz ha bekövetkezik az amitől annyira félek...
Hazaérve az első dolgom az volt, hogy a Twitter-en kivettem a követettek listájából Austin-t és töröltem minden üzenetét, meg ami még hozzá kapcsolódott. Kicsit nyugodtabban mentem vissza a konyhába, Emily-nek segíteni a vacsorában. Aztán fürdés és egy kis Twitter. Megnéztem Justin legfrissebb Twitt-jeit, de a nagyobb része mind a koncertekről szólt és a rajongókról. Imádja a rajongóit. Tisztában van vele, hogy nélkülük nem tartana ott, ahol most. Imádja őket és mindig, mindenhol jelen vannak Justin életében. Ismerem annyira, hogy tudjam, ő szereti a rajongóit. Még ha mások régebb azt is mondták, hogy 'Justin Bieber singli', mára rájöttem ő sose lesz az. A rajongói mindig is a jobbik felét képezik, ők mindig a legjobbat hozzák kis Justin-ból és fordítva is. Elképesztő az a kapcsolat, ami Justin és a Belieber-ek között kialakult az évek alatt. Ezt mindig is irigyelni fogom, de Justin ezt a boldogságot és a Belieber-ekből áradó fenomenális energiát megérdemli.
Végül én is írtam egy bejegyzést:
"Holnap nagy nap... Katy első igazi munkája vár ránk. Már most izgulok, szerintem jobban mint ő... Szeretlek pöttöm!"
Aztán már feküdtem is le. Holnap korán kelünk és elég hosszú nap elé nézünk...

***

A délelőtt nagyon hamar elment. Katy a tökéletes formáját mutatta és nagyon aranyos volt minden egyes felvételen. A végeredmény, már most mérget vennék rá, elképesztő lesz. Nagyon büszke voltam Katy-re, aki élvezte a forgatás minden másodpercét. Emily-re & Peter-re nézve még a vak is láthatta volna azt a büszkeséget, ami a szemükben csillogott. Meg is értem, én is büszke lennék a lányomra, amikor látnám, hogy mekkora sikereket ér el csupán csak a személyiségével és a megjelenésével. A klipen dolgozó tucatnyi ember mind Katy és a videóban, anyukáját játszó nő kívánságait leste. Vicces volt, ahogy Katy mindig elküldte az egyiket vízért, ő pedig kénytelen volt elmenjen. Végül aztán Emily már rászólt, hogy azért viselkedjen úgy mint otthon, annak ellenére, hogy most a lábai előtt hevernek elég sokan... Én is próbáltam élvezni a napot. Jól is éreztem magam mindaddig a pillanatig, amíg Justin fel nem hívott...


143. rész - Élet, Értelem és Semmi más -

-Beszélhetnénk? -szólt bele a telefonba kicsit feldúltan-
-Mi a baj? -léptem pár lépéssel arrébb a többiektől-
-Azt hiszem te pontosan tudod.
-Miről beszélsz? Mi történt?
-Sophie ne csinál úgy mintha nem tudnád miről beszélek. Nagyon jól tudod, hogy mi a bajom, nem várhatod el, hogy még én avassalak be!
-Austin?
-Mi a francot csináltatok együtt? -ordibált a telefonba-
-Nyugodjál már meg.
-Dehogy nyugszom meg! Tudni akarom mi volt kedden és szerdán is!
-Semmi.
-Ne hazudj Sophie! Elegem van abból, hogy eddig csak hallgattam a hülyeségeidet. Az igazat akarom most azonnal hallani!
-Szóval hülyeségnek tartod minden eddigi szavam... Köszönöm.
-Austin-nal kapcsolatban igen. Szóval elmondanád végre, hogy mi a franc van itt?!
-Justin addig te velem ne ordibálj, amíg meg nem érdemlem!
-Hát szerintem megérdemled!
-Okay, ez most nagyon rosszul esett. Gondolkodsz mielőtt beszélsz?
-Itt én kell, hogy megsértődjek!
-Justin hagyjuk már!
-Nem! Mi volt Austin-nal?!
-Nem hiszem, hogy ez a legjobb alkalom, hogy ezt megbeszéljük.
-Miért!?
-Mert ez nem telefon téma és nem a legjobbkor hívsz.
-Értem, most is azzal a gecivel vagy, igaz?!
-Dehogy... -és nem hagyta, hogy folytassam a mondatom-
-Ne keress kifogásokat, elegem van!
-Még, hogy neked van eleged?! Ez most komoly?! Folyamatosan számon kéred minden lépésem, mintha nem bíznál bennem. És ha látsz, vagy hallasz valamit, ami nem tetszik egyből ordibálni kezdesz! Mondd, ez normális?!
-Az nem normális, hogy nem adsz egyenes választ a kérdésemre! -ordibált még mindig-
-Okay, amíg nem nyugszol le ne is hívj. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy...
-Jó, akkor nem hívlak! -és lecsapta a telefont-
Mondhatom remek. Újra hibáztam és Justin-t újra megsértettem. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen, hogy mindig utolér a rossz. Tönkre lett téve az egész napom. Nem szívesen vitázom Justin-nal, de most akkor se érdemeltem meg, hogy csak úgy felhív és azonnal nekem esik. Rosszul esett, hogy azt feltételezi rólam, hogy megcsalom... Szánalom komolyan mondom, hogy azt hiszi, hogy megcsalom Autsin-nal!! Nem is érdekel a gyerek de úgy tűnik elmondhatom még milliószor is, akkor se fog hinni nekem...
Kikészültem a beszélgetés után. Könnyeimet visszatartva mentem el az autónkhoz. Szépen beszálltam hátulra és összekuporodva töröltem az arcomon végigfolyó könnyeket, szüntelenül csak bőgtem... Úgy éreztem magam, mint akin épp áthajtott egy tank. Mellkasomban örült nagy fájdalmat éreztem és a fejem is majd szétrobbant a fájdalomtól. Szemeim is égnek már a szüntelen sírástól. Ajkaim már felrepedtek a kiszáradás és harapdálás miatt. Minden bajom volt, amit el lehet képzelni, azt hittem sose lesz vége ennek a szüntelen fájdalomnak. Nagyon fájt, hogy Justin ennyire nem bízik bennem. Pedig azt hittem tisztában van azzal, hogy nekem ő a mindenem. Nélküle egyszerűen nincs élet, értelem és semmi más... Őszintén megmondom, hogy látni akartam ahogy Katy remekel, de se energiám se kedven nem volt ahhoz, hogy visszamenjek, majd Emily kíváncsi kérdéseit végighallgatni és végigmondani mindazt, amit Justin a fejemhez vágott. Nem mondom, hogy nem érdemeltem meg, mert részben igen. De azt a feltételezést, hogy megcsalom egyáltalán nem.
Minden esetre, amikor Peter az autóhoz jött és észrevette a félig halott testem azonnal faggatni kezdett.
-Mi a baj?
-Hagyjuk Peter... Elég volt egyszer átélni. -és folytattam a sírást-
-Röviden, miről van szó?
-Inkább kiről...
-Szóval?
-Justin.
-Nyugodj meg. Minden rendbe jön, meglátod. Bármi is történt valószínű, hogy csak a távolság teszi.
-Nem hiszem, hogy a távolság miatt nem bízik bennem...
-Ohh... Ha nem akarsz beszélni róla akkor ne tedd. De minden rosszban van valami jó, ezt ne felejts el.
-Ebben nincs, hidd el...
Aztán már jött Emily & Katy akik a forgatásról beszéltek. Aranyos volt Katy, ahogy újra és újra eljátssza a kedvenc jelenetét. Erőltetett mosollyal az arcomon fogadtam őket, majd ők is beszálltak és elmentünk egy közeli gyorsétterembe, ahol persze azonnal ránk tapadt 2 lesifotós. Folyamatosan kattogtatták a gépüket, ami egy idő után annyira idegesítővé vállt, hogy felálltam és odaballagtam az egyik emberkéhez. 
-Szia. -léptem elé-
-Hello. -kattogtatott tovább-
-Szeretnélek megkérni arra, hogy ne zavard tovább az ebédünket és fejezd be a fényképezést.
-Tudod kislány, ebből élek.
-Igazán..?
-Igen.
-És az te tudod, hogy az ilyen szemét alakok miatt megy emberek élete tönkre?!
-Erre csak annyit, hogy nem kell hülye helyzetbe kerülni.
-Ti marhák fújjátok fel az egészet! És még, hogy ne kerüljünk hülye helyzetbe.. Mondd, ebből mint hozol le?! -emeltem fel a hangom-
-Nem kell itt drámázni! Csak a munkám végzem.
-Én meg csak szépen megkértelek, hogy húzz a francba, de te nem értesz még a szép szóból se!
-El kell tartanom a családom valamiből kislány...
-A nevem Sophie, nem kislány! Egy.. Kettő, eléggé zavar a jelenléted szóval azt ajánlom kotródj innen, mielőtt gondok lesznek!
-Sophie, ne! Nem éri meg. -lépett mellém Peter-
-De ez az alak..
-Hagyjad már! Nem ér annyit... ragadta meg a karom és visszavitt az asztalhoz-
-Jó kislány... Tudod a dolgod. -szólt be a fotós-
-Megállj te..! -próbáltam kiszabadulni Peter karjai közül, de kénytelen voltam rá-
-Sophie! Nyugodjál már meg! -és az autóhoz vitt- Mi van veled?! Normális vagy?!
-Nem, nem vagyok az!
-Jobb lesz ha itt maradsz... Hívom Emily-t és megyünk haza. 
-A legjobb ötlet.
Alig 2 perc múlva jött is vissza a többiekkel és már mentünk is haza. Egész hazáig síri csönd volt az autóban...


144. rész - Over? -

Amint kiszálltam az autóból szó nélkül berohantam a házba, majd a szobába. Levetettem magam az ágyba és azon törtem az agyam, ezt hogyan hozzam rendbe. Semmi öltetem nem volt, teljesen kilátástalan volt a helyzetem. Tudtam, hogyha ezt ma nem hozom rendbe akkor itt komoly problémák lesznek.
-Sophie. -jött be Emily a szobába- Mi a baj?
-Összevesztem Justin-nal...
-Ohh... Mi történt?
És elmeséltem neki a történéseket. Eléggé meglepődött, amikor mondtam neki, hogy Austin-nal találkoztam. Hogy, az ő szavait idézzem: "Te Justin háta mögött Austin-nal találkozgatsz?!"
-Te is ne kezd mert már marhára elegem van!
-Én megértem, hogy Justin miért akadt ki...
-Fejezd már be... Én is megértem hidd el, de hogy ilyen módon közli abból köszönöm de nem kérek.
-De ezzel csak el fogod veszíteni, ha nem vagy képes kompromisszumokat kötni.
-Jó Emily... Nekem arra nincs szükségem, hogy kioktassanak a magánéletemmel kapcsolatban. Köszönöm szépen de majd én megoldom a magam módján.
-Ahogy gondolod... De javaslom, hogy minél előbb beszéld ezt meg Justin-nal.
-Azt hiszed, hogy ezt már nem próbáltam?! De folyton a feje után megy és nem hallgatja végig a mondatom..!
-Csak okosan, majd szorítok.
-Kösz...
És azzal kiment a szobából... 
Fogalmam nem volt arról, hogy mit csináljak. Felhívjam, írjak neki sms-t, vagy a Twitter-en írjak neki? Tanácstalan voltam és csak feküdtem az ágyon, míg a többiek kint a nappaliban Katy fantasztikus munkájáról beszéltek és nevetgéltek. Szívem szerint csatlakoztam volna hozzájuk, de a hangulatom félő, hogy másra is ráragad és akkor miattam megint vége mindennek. És Katy napját meg nem akartam elrontani, megérdemli azt a kis hírnevet.
Már órák óta csak a plafont bámulom és nézek ki a fejemből, amikor a telefonom szólt. Justin hívott... Egyből arra gondoltam, hogy végre megbeszéljük a dolgokat, de tévedtem. Nagyot Tévedtem!
-Ezt meg kell beszélnünk... Én ezt nem bírom!
-Lenyugodtál végre?
-Nem igazán, de akkor is meg kell beszélnünk... Megőrjít ez az állapot!
-De ne ordibálj már, nem vagyok süket... még.
-Szóval mi volt azzal a kis senkiházival?!
-Ne beszélj így róla!
-Miért ne?!
-Mert nem ismered és nem is érdemli meg!
-Te még őt véded...?!
-Figyelj, ha így folytatod, akkor le is teheted a telefont, mint az előbb!
-Nem! Ha már így felcseszted az agyam akkor már érdekel, hogy mi történt!
-Csak én ilyen hangnemet még mindig nem érdemlek meg! És amíg ezen nem változtatsz addig ugyan várhatsz.
-Nem hiszem el... Még te fenyegetsz?!
-Justin álljál le, mert én ezt nem fogom végighallgatni!
-Márpedig igen!! -vágta rá Justin-
-Tényleg?! Tudod én is le tudom csapni a telefont...
-Meg ne próbált!
-Ugyan miért?! Amikor egyáltalán nem érdemlem meg azt, ahogy beszélsz velem. Úgy viselkedsz, mintha történt volna valami, pedig nem. Csak te folyton a dolgok mögé képzelsz valamit, ami meg se történt! Állandóan féltékenykedsz egy olyan gyerekre, aki azt se tudja mi a szerelem. És te egy ilyen emberre vagy féltékeny... Hát gratulálok!
-Egyáltalán nem vagyok féltékeny!
-Csak ne hazudj, mert azt messziről utálom!!
-Jó, talány féltékeny vagyok... Meglehet, de talán meg is van rá az okom! 
-Te mi a büdös francról beszélsz Justin?!
-Mondd valamit az a név, hogy Greg..?
-Te nem vagy normális. Ennek semmi köze ehhez!
-Áh nem... Csak akkor is...
-Akkor is mi?! Ne csinálj még nagyobb hülyét magadból ha lehet!
-Már egyszer megtetted, honnan tudjam, hogy nem teszed meg még egyszer?!
-Most lett elegem!! 
-Neked...!? 
-Igen képzeld el! Azt hittem megbeszéltük azt az ügyet és lezártuk, de te nem vagy képes túllépni az ilyen apró dolgokon! 
-Apró dolgok?! Te tudod miről beszélsz?!
-Nagyon is... És sajnos úgy fest, hogy te az elejétől fogva nem bízol bennem... Hogy is gondoltad, hogy ez működni fog?!
-Nem tudom... -mélyült el a hangja Justin-nak-
-Tudod... Engem ez a kapcsolat kimerített minden területen.
-Mit akarsz ezzel mondani..?!
-Tudod jól.
-Ne csináld ezt.
-Justin... Nekem ebből elegem van, hogy folyton vitázunk, nem bízol bennem és állandóan féltékenykedsz. Nekem ez már nem megy!
-Szeretsz még?
-Ne, ezt most ne. Tudod jól a választ, de... Ez már nekem sok. Sajnálom...
-Sophie! Ne csináld ezt.
-Justin nem látod, hogy ez már csak szenvedés neked és nekem is. Mindennél jobban szeretlek, de eljött az idő, hogy belássuk végre... Ez nem fog tovább működni. És ezt te is tudod nagyon jól, ne tagadd.
-Sajnos igen... Azt hittem megmenthetem, de... Akkor se akarom elfogadni!! Nem lehet csak így vége! Nem!
-Én se akarom elfogadni, de tovább bántani se akarlak.
-Akkor ne tedd meg ezt a lépést... Csak még jobban ártasz...
-Idővel megérted majd te is a döntésem... Szeretni foglak mindörökre!
És fájóan de letettem a telefont és azonnal ki is kapcsoltam. Nem akartam Justin-nal beszélni mert akkor csak még jobban fáj...


Lezuhantam az ágy elé és könnyes szemekkel bámultam ki az ablakon... Tisztában voltam a döntésemmel és lehet, hogy most mindenki azt hiszi rossz döntést hoztam, de idővel ez már csak rosszabb lett volna. És akkor még rosszabb döntéseket hozunk meg. Nem akartam tovább bántani Justin-t, tudtam, hogy mellettem folyton aggódik és feszülté válik... Nehéz lesz nélküle! Nehéz lesz minden pillanat! Kínkeserves lesz minden lélegzetvétel, minden reggel és minden este nélküle... Tudom, hogy hosszú időszak elé nézek, de valahogy túlélem. Justin megtanított erősnek és kitartónak lenni... Még ha ez is volt az áloméletem, sajnos véget ért...
Aztán egyik pillanatról a másikra kitört belőlem az összes érzés. A földre borultam és csak sírtam... Magzatpózba kuporodtam össze és a már így is száraz ajkam harapdáltam. A szememből megállás nélkül folytak a könnyek, végül már azt se tudtam hol vagyok, csak sírtam és sírtam...

Legszívesebben ordítani tudtam volna a mellkasomban tomboló tűztől és fájdalomtól. Úgy éreztem mindjárt szétrobban a mellkasom a feszültségtől és a fejem is ripityára törik pillanatokon belül. Csak sírtam és az ismeretlen fájdalomtól nyögdécseltem a földön fetrengve...

Soha életemben nem hittem volna, hogy én leszek az aki valaha is véget fog vetni ennek a kapcsolatnak. Mikor még pár napja boldogan öleltem Justin-t és töltöttem meg a tüdőm az illatával. Mikor még hetekkel ezelőtt ünnepeltük az évfordulónkat, mikor még hónapokkal ezelőtt egymás karjaiban mondtuk azt, hogy: ÖRÖKKÉ! 





145. rész - Csak 2 nap -

Először is itt a már említett videó. A Twitter oldalon már napok óta megtekinthető, de most itt is közzéteszem! A mostani eseménynek a videója ez... 

A vacsorát is kihagytam, annyira nem volt kedvem semmihez. Katy mikor jött lefeküdni akkor valamennyire összeszedtem magam, hogy ne lássa mennyire magam alatt vagyok. Aztán mikor lefeküdt és elaludt én még mindig a plafont bámultam és a falon futkározó hold fényét fürkésztem. Már egy hang se jött ki a számon pedig legszívesebben ordítani akartam. Annyira fájt legbelül ez az egész...


Már hajnali 2 is elmúlt, amikor még egy percet se aludtam. Meguntam az ágyon feküdni, Katy-t se akartam felébreszteni így kimentem a konyhába. Ittam egy pohár vizet és kimentem a kertbe. Csodálatos, szép telihold volt, azonnal magával ragadt a szépsége a hold kerek formájának. Felhők ölelték át, és mintha táncot járna a hold és a felhő. Egy csodaszép keringőt, aminek sose lesz vége és csak csodát és szépet rejt. A szél a fák ágai közt úgy suhant át, megmozgatva a leveleket, mintha zenét szolgáltatna a káprázatosan szép táncnak. A hold fénycsóvái fátyolként söpörték végig New York  utcáit, megszabadítva a rossztól azt. De sajnos ez a szépség se tud minden rosszat eltörölni...
A szívem tele volt rosszal. Úgy éreztem, mintha csak rossz döntéseket hoznék. Mintha nem tudnám megitélni mi a jó és mi a rossz és egy kegyetlen egy érzés. Belülről emészt fel ez a fájdalom és nincs rá gyógyszer. Minden betegségnek, szinte kivétel nélkül megvan az ellenszere, de ennek a kibírhatatlan és mérhetetlen fájdalomnak nincs.
Karom összefonva leültem a napozóágyra és kifeküdtem. Összehúztam magam és újra kitört belőlem minden... Megállás nélkül csak sírtam és küzdöttem a fájdalommal. Életemben nem éltem át ekkor fájdalmat és nem is készültem fel rá, hogy ez ennyire rossz lesz. Senki nem mondta, hogy ennyire meg fog viselni, ha vége lesz valami olyannak aminek még volt jövője...
Mikor már csillapodott nagy nehezen a sírásom előkerestem a zsebemből a telefonom és egy nagy lélegzetvétel után bekapcsoltam. Valahogy nem ért meglepetésül a 25 nem fogadott hívás, 14 hangpostás üzenet és a 4 sms. Szinte kivétel nélkül az összesnek a forrása Justin volt. Nem akartam, hogy még jobban fájjon ez az egész így egyiket se hallgattam illetve néztem meg. Csak hosszan mentem az egészen, hátha van olyan köztük, olyan üzenet, ami nem Justin-tól jött de fontos lehet. Csak egy hívás volt kivétel, az is egy ismeretlen szám volt. Aztán csak úgy kíváncsiságból felléptem a Twitter-re is, ahol volt egy váratlan privát üzenetem Austin-tól:
"Szia, hogy vagy? Találkozhatnánk valamikor? Szeretnélek látni és beszélni veled... :)"
Hát szuper... Most még ez is ide pofátlankodik. Sajnálom, de jobbat nem tudok mondani. Nem elég, hogy miatta összevesztem Justin-nal, ráadásul miatta, ha úgy vesszük, törik jelen pillanatban is darabokra a szívem. Miatta egy pillanat alatt kicsúszott a talaj a lábam alól és már nem tudom uralni az életem. Miért nem tud eltűnni az életemből végre valahára és hagyjon békén?! Inkább nem is válaszolok neki, jobb lesz ha végleg törlöm az életemből...
Miért nincs az érzéseknek és az emlékeknek is egy DELETE gombja, hogy egy mozdulattal elfelejtsük mindazt, ami bántott minket?! Miért nincs az embereken egy RESET gomb, hogy újrakezdjük az egészet?! Vagy miért nincs egyes embereken STOP gomb, hogy végleg leállítsuk őket?! Miért nincs a Földön csak boldogság és szeretet?! Miért kell mindennek ellentéte legyen?!
Kérdések, melyekre senki nem tudja a választ és senki nem is fogja tudni míg ez a bolygó forog... Mindenki csak felteszi őket, de választ senki nem keres rá, ahogy én se fogok. Elég nekem annyi, hogy Justin az én életemben nincs többé és ez elég nagy fájdalom. Bár jól jönne egy delete gomb, hogy ezt eltöröljem, de szenvednem kell. Én rontottam el, énnekem kell szenvedni, még ha belepusztulok is!

~|~|~|~|~|~

-Sophie... Ébresztő..! Te itt aludtál kinn? -ébresztgetett Peter reggel-
-Öhhh... Hol vagyok? -próbáltam kinyitni a szemem és rájönni hol is vagyok-
-Kinn a kertben... Úgy tűnik itt aludtál.
-Ja... Este nem mentem be, túl fáradt voltam.
-Valami baj van? -ült le mellém Peter és kezembe nyomott egy pohár meleg teát-
-Az van bőven... -töröltem le a kigördülő könnycseppemet-
-Mi történt? Mondd el... -fogta meg a karom Peter- Bennem megbízhatsz.
-Tudom... Tegnap este... -szipogtam- Felhívott Justin....
-Igen, és mi történt? Megbeszéltétek a dolgokat?
-Honnan tudsz erről? 
-Emily este mondta, hogy miért nem jössz ki a szobádból... Szóval megbeszéltétek?
-Úgy festek, mint aki megbeszélte volna a gondjait a volt szerelmével?! -és érezhetően megnyomtam a volt szócskát-
-Szakítottatok!? -lepődött meg Peter-
- .... Igen. -és újra sírtam-
-Nem hiszem... Nem hiszem, hogy ennek vége... Ez csak átmenet.
-Peter! Nem, ennek tegnap este vége lett. Eddig bírtuk, bírtam... -álltam fel és bementem a házba, ahol Emily aggódó tekintete fogadott-
-Jól vagy? Mi történt? -jött oda és átölelt-
-Vége... 
Csak ennyi jött ki a számon, a többi már mind visszafojtott szó és mondat, amit nem kell kimondani. Az nélkül is érti az ember, hogy mit érzek... Emily karjaiba borulva adtam ki a bánatom, miközben ő csak szüntelenül vigasztalt, bár lássuk be hiába.
Peter időközben elment dolgozni, én meg a kanapén összekuporodva sírtam folyamatosan. Magamra húztam a takarom, hátha így ki tudom zárni a külvilágot, de nem ment. Szinte minden harmadik másodpercben Justin hívott, nem akartam vele beszélni. Nem akartam, hogy tudja totál padlón vagyok a szakíts miatt. Így kikapcsoltam azt és még jobban összehúztam magam. De így se vette az adást Justin. Ezek után Emily-t hívogatta folyamatosan, bár minden egyes próbálkozása után visszautasítottam a beszélgetést. Nagy nehezen Emily rábeszélt, hogy egyek valamit, bár egyáltalán nem volt kedvem hozzá. De enni muszáj, így egy szelet pirítóst nagy nehezen legyűrtem a torkomon.
A fotelba belehuppanva kezembe vettem a laptopom és úgy döntöttem megnézek valami jó kis filmet. Hátha az legalább eltereli a figyelmem a gondokról. De valami miatt az első utam nem egy film elindításához vezetett. hanem egy online bulvárújsághoz, amin a vezető hír eléggé sokkolt:

"Lesifotóst támadott meg Sophie!
Sophie Jordan tegnap egy gyorsétteremben tett látogatást a nővérével és családjával. Az ebéd közben azonban Sophie odament egy, az őket fotózó lesifotóshoz és erőszakos módon próbálta leállítani azt. Megkérdeztük a sértet félt, aki így nyilatkozott: - Egyik pillanatról a másikra ott állt előttem és durva, erőszakos módon próbálta kivenni kezemből a gépet. Mondtam neki, hogy fejezze be, de hajthatatlan volt. Ezt követően ordibálni kezdett velem, hogy miért kell tönkretegyem az ebédjét meg hasonlók. Én nem tudom mi van vele, de egy munkás emberrel  aki így keresi meg a napi betevőjét, nem kellene így viselkedni  Az okay, hogy neki mindene megvan, nem kell hiányt szenvednie semmiben, mert barátja mindent megad neki, de akkor se kell ilyen nagyra tartani magát. - Háborodott fel a fotós és hozzátette, ennek itt nincs vége. Elmondása szerint rendőrségi ügy lesz belőle, de a legsúlyosabb kiszabható büntetés is csupán csak figyelmeztetés, mivel nincs bizonyíték, csupán pár kép. Úgy fest Sophie-nak elege lett a hírnévvel járó akadályokból, pedig Justin anno ígéretet tett rá, hogy barátnőjét felkészíti minden hasonló helyzetre... "

Remek, a sajtó is rám szált, és az a szánalmas emberke se azt mondta ami valójában történt. Hogy egyesek mikre nem képesek csupán azért, hogy másokból hülyét csináljanak és több pénzt kapjanak. Komolyan elegem van abból, hogy folyton kiforgatják az ember szavait és mögöttes dolgokat is leírnak, amiknek közük nincs a valósághoz...
Azt hittem az életem ennél rosszabb helyzetbe már nem is kerülhet, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. De tévedtem. Egy telefonhívás, csak egy rohadt telefonhívás megváltoztatott mindent!
-Halló, Sophie Jordan-el beszélek?
-Igen, ki az?
-Flora Worner... -francba, ekkor ugrott be, hogy napok óta nem mentem be a stúdióba-
-Ohh, szia Flora. Hogy vagy?
-Nem azért hívtalak, hogy a hogylétünkről beszéljünk... -beszélt halál komolyan-
-Baj van? -rémültem meg-
-Igen, van.... Az a helyzet, hogy napok óta nem jársz be a stúdióba. És ne, ne kezdj mentegetőzni, mert nem érdekel... Azért hívtalak, hogy tudassak veled valami nagyon fontosat.
-Megijesztesz, mi történt?
-Sophie! Jól tudod, hogy a napokban hosszabbítottuk volna meg a szerződésed!
-Volna?
-Igen. Ugyanis annyira felelőtlen módon viselkedtél, annyira kiszámíthatatlan lett a munkád, hogy végül döntöttünk, hogy mi legyen veled... Sajnálom, hogy pont én kell ezt veled közöljem, de a vezetőséggel úgy döntöttünk a jövőbeli munkáidra már nincs szükségünk. Sajnálom.
-Most... Most akkor ki vagyok rúgva?! -döbbentem meg-
-Igen.. És még egy rossz hír.
-Mi az?
-A legutóbbi munkádat se használjuk fel. Szóval nem fogsz bekerülni az Puma Dance Dictionary Presents "First Time" programba.
-Kösz... Tényleg.
-Ezt magadnak köszönheted Sophie.
-A szerződés bontást mikor írom alá?
-Ma van péntek... Akkor... Ha holnap bejössz délelőtt úgy jó is lesz.
-Ott leszek. -és letettem a telefont-
Gyakorlatilag két nap alatt tönkre lett téve az életem... És Flora jól mondta... Magamnak köszönhetem. Én miattam lett vége a kapcsolatom Justin-nal. Ha nem találkozgattam volna Austin-nal akkor most nem tartanánk itt, mert nem vesztünk volna össze. És szintén, ha Austin nem lép be az életembe, akkor rendszeresen bejártam volna a stúdióba...
Hogy én mekkora egy balfék vagyok, hogy mindent elrontok, amit csak lehet. Bármihez is érek hozzá az gyakorlatilag abban a pillanatban tönkremegy a szemem láttára... Úgy fest boldogtalanságra vagyok ítélve ezen a földön. Hogy én már nem kellek senkinek, egy nulla lettem két nap alatt. Csak két nap alatt...



146. rész - Most hogyan tovább? -

-Minden okay? -kérdezte Emily, amikor jött be a nappaliba-
-Nem... Most hívtak a stúdióból.
-És..?
-Ki vagyok rúgva... -pityeredtem el-
-Mi? Hogy, vagy mi van?! -döbbent meg Emily-
-Most hívott Flora... És közölte, hogy nincs szükségük a jövőbeli munkámra...
-De miért.. Vagy.. Ezt nem értem. Csak így?
-Most hosszabbítottunk volna meg a szerződésem és mivel napok óta, szó nélkül nem járok be... Így hát érthető a döntésük...
-Sophie... -csalódott tekintettel nézett rám Emily
-Tudom... Nem kell mondani, Flora már a fejemhez vágta. -és beviharzottam a szobába-
Egész este ki se jöttem onnan. Este lefürödtem és lefeküdtem... Nagy nehezen, de végül elaludtam.

~|~|~|~|~|~


Reggel szépen összeszedtem minden erőm és miután megcsináltam a reggeli teendőim felvettem az első kezembe kerülő ruhadarabokat. Nagyon nem volt kedvem válogatni, hogy ez most jó, vagy sem. Reggelizés nélkül beszálltam az autómba és a stúdió fele hajtottam. Egész út alatt azon járt az agyam, hogy ennek tényleg így kell történnie... Hogy alig két nap alatt tönkremegy az életem és én ezt hagyom?! Ha a múltból látnám most magam nem ismernék magamra! Régen nagyon sokat küzdöttem az álmaim miatt, most meg nem... Talán kimerültem és már nincs ami miatt tovább kergessem azokat...

-Szia Sophie. -köszöntött Flora az irodájába belépve-
-Szia. Még várnunk kell a papírokra egy picit.
-Hát remélem nem sokat... Nem szívesen vagyok olyan helyen ahol nem látnak szívesen.
-Nem erről van szó...
-Csak arról, hogy kirúgtatok, mert 3 napig nem adtam hírt magamról.
-Tudod jól, hogy pontosan miért hoztuk meg ezt a döntést. És ezt te csináltad így... Én sose tetem volna meg ha te nem adsz okot rá.
-Okay, nem kell ide az együtt érző meg mindenféle hamis szöveg. Aláírom szépen a papírokat és többet nem is fogtok látni...
-Hogy érted?
-Ahogy mondtam.. Nem láttok többet.
És ebben a pillanatban meg is hozták a szerződésbontást tartalmazó lapokat. Gyors aláírtam minden egyes helyen, majd mikor megkaptam a másolatot már fordultam is sarkon és kimentem az ajtón. Köszönés kíséretében pedig már az autóm ajtajánál álltam...
Utam nem haza vitt, hanem egy nyugodt és csendes helyre, ahol talán sikerrel járok abban a kísérletemben, hogy eldöntsem, most hogyan is tovább.
Számos eshetőség megjárta a fejem, de egyiket se mondanám tökéletes döntésnek.
Maradhatok itt Emily-ék nyakán és tovább élősködjek rajtuk, míg meg nem unnak és ki nem teszik a szűröm. Vagy kereshetnék valami melót és abból finanszírozni az elköltözésem. Elvégre ott van a rendezvényszervezői szakmám, abból már viszonylag jól meg lehet élni.
Vagy van még egy lehetőség... Visszamegyek Párizsba. Elvégre nincs, ami itt tartson New York-ban. Eddig itt volt nekem Justin, aki miatt reggelente volt értelme felkelni. Eddig volt egy nagyon jó munkám, amit imádtam csinálni, és ami miatt kijöttem az USA-ba. De már ez sincs és Justin sincs. Nincs ami miatt itt kellene, hogy maradjak. Otthon, Párizsban, legalább ott van nekem anya & apa, akiket ki tudja mióta nem láttam és már nagyon hiányoznak. Jó lenne végre szorosan hozzájuk bújni és érezni a biztonságot nyújtó ölelésüket...
"Maradjak, vagy menjek... Ez már nem kérdés. Vége mindennek és már nincs, ami itt tartson... Sry."
Írtam ki Twitter-re, amire elég sokan válaszoltak. Sokan nem értették, hogy miről is beszélek, hogy mi is történt, de jobb is így. Nem kell konkrétan tudja mindenki, hogy Justin az életemben nincs többé és a DAW is véget ért számomra. Amúgy is a sajtó hamar kitalál valami jó kis story-t amivel újabb eladásokat dönthetnek meg, csak gratulálni tudok ehhez is. De már nem is nagyon érdekel, hogy ők, pont ők, mit gondolnak rólam, vagy épp arról, hogy mit csinálok. Élem tovább a magam esetlen életem és majd valahogy meg leszek a nagyvilágban. Nem kell senki, aki majd mondja, hogy ez nem jó, ezt ne csináld és egyéb hasonló dumák. Megleszek én egymagam majd, amikor magamra leszek utalva...
Amint hazaértem Emily már szegezte is nekem a kérdést, hogy mi volt az a Twitter kiírás:
-Hazaköltözöm anyákhoz.
-Mi van?! Ez most komoly?
-Igen... Úgy döntöttem nem maradok tovább ebben a városban. Nincs ami miatt itt maradjak, szóval ez nekem már nem kérdés.
-Nem gondolod, hogy ez elhamarkodott döntés?
-Emily, nem. Miért lenne az?
-Justin, arra még van esély.
-Nem, nincs. -ballagtam be szépen a szobába-
-Jól meggondoltad?
-Igen, megyek haza.
-Nincs esély arra, hogy a stúdió meggondolja magát?
-Nem hiszem. Már aláírtam a papírokat.
-Szerintem akkor is elhamarkodod ezt a döntést.
-Emily, ne. Én már eldöntöttem, és nem kell azon fáradoznod, hogy lebeszélj, mert nem fog sikerülni.
-Mi nem fog sikerülni? -lépett be Peter a szobába-
-Sophie hazaköltözik. -világosította fel Emily-
-Micsoda? Mi lesz a stúdióval és Justin-nal?
-Mi lenne, semmi. Már vége mind a kettőnek...
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy kirúgtak a stúdióból és Justin-nal is vége. Így értem.
-Ezt nem mondod komolyan!
-Pedig de!
-Nem lehet meggyőzni az ellenkezőjéről?
-Nem, és most megyek.
-Hová? -lépett utánam Emily-
-Megyek veszek repülőjegyet a leghamarabbi járatra.
-Sophei ne! Ezt meg fogod bánni, hidd el.
-Kétlem.
És kilépem a házból. Beszálltam az autóba és a legközelebbi utazási irodába mentem. Megvettem a jegyem, ami Párizsba szól mégpedig hétfő délelőtt. Az autóba visszaszállva felhívtam anyát, hogy tudjon az érkezésemről:
-Mi történt szívem?
-Majd otthon elmondok mindent.
-Jól van szívem. Mikor jössz?
-Hétfőn indul a gépem.
-Várni fogunk... Kimenjünk eléd a repülőtérre?
-Nem kell köszönöm. Majd taxizom.
-Okay. De majd még hívj.
-Úgy lesz anyu.
-Nem tudom, de úgy érzem, hogy valami borzasztó történt...
-Anyu ne aggódj. Nincs semmi komoly baj.
-Akkor miért jössz haza ilyen hirtelen?
-Csak.
-Történt valami Justin és közted?
-Hát ebbe pont beletrafáltál, de nem akarok most beszélni róla. Friss ez az egész és képtelen vagyok rá.
-Jól van szívem... Vigyázz magadra. Várunk haza.
-Alig várom, hogy lássalak titeket.
-Én is kicsim, na szia.
-Szia anyu.
Majd miután beszéltem anyával visszamentem Emily-ékhez és közöltem, holnapután utazom haza. Persze próbáltak lebeszélni róla, de hajthatatlan voltam. Én már ezt eldöntöttem, megyek haza és kész. Úgy döntöttem, hogy még utoljára megcsinálom a specialitásom vacsira, amiben Katy is besegített.
-Tényleg mész haza a mamáékhoz? -nézett rám Katy azokkal a csodaszép barna szemeivel, amik mindig Justin-ra emlékeztettek-
-Igen Katy, hazaköltözöm.
-De azért látlak még nem?
-Persze, majd ti is jöttök haza Párizsba és én is jövök majd ide New York-ba.
-Ígéred?
-Igen.
Megígértem, de abban nem voltam biztos, hogy valaha is visszajövök New York-ba. Túl sok emlék köt ide, túl sok fájdalmat okozott ez a város. Nem hiszem, hogy szükségem van még több szenvedésre, végre békét és csendet akarok. Amit remélem, hogy otthon megtalálok abban a környezetben amiben felnőttem. 
Vacsora után Katy-vel elpakoltunk és amikor mentem be a szobába akkor jött egy sms-em:
"Remélem az a Twitter kiírás nem az amire gondolok. Ne tedd ezt velem... Hétfőn hazautazom, akkor majd meg fogjuk beszélni ezt az egészet, mert ennek csak így nem lehet vége. Egyszerűen nem fogadom el! Ne csinálj semmi elhamarkodott döntést, hétfőn délben érkezem, kérlek addig még várj."
Írta Justin az sms-t, de annak ellenére, hogy nagyon szíven ütött, még is kitartottam az mellett, hogy hazautazom. Hisz nincs semmi értelme annak, hogy folyamatosan fájdalmat okozunk egymásnak. Én anno megfogadtam valamit... Hogy soha az életben nem fogom megbántani Justin-t! És ha itt maradok akkor ezt megszegem, és azt nem akarom. Nem akarom azt látni, ahogy szenved miattam, mert ő nem ezt érdemli...
Éjszaka alig aludtam valamennyit. Folyton azon járt az agyam, hogy megvárjam Justin-t, hogy beszéljünk és elbúcsúzzak tőle? Vagy ahogy eddig terveztem, holnap összepakolok, taxiba szállok és kimegyek a reptérre? Majd gépre ülök és irány Párizs? 

~|~|~|~|~|~

Reggel iszonyatos fejfájással keltem. Alig bírtam kikelni az ágyból, hogy bevegyek egy gyógyszert. Aztán mikor felöltöztem előkerestem a szekrény aljából a bőröndjeim és elkezdtem belepakolni a cuccaim. Szépen sorjában a nadrágok, pulcsik, ruhák, pólók, cipők és a többi dolgaimat, míg végül mindét bőröndöm megtelt, de még volt pár cuccom. Időközben Emily is bejött segíteni, közben persze azért megpróbált lebeszélni a hazaköltözésről:
-Tudd, hogy támogatom minden döntésed... De biztos jól átgondoltad?
-Igen...
-Anyáékkal már beszéltél, hogy mész?
-Igen, tegnap felhívtam hazafele jövet az utazási irodából.
-És mit mondott?
-Semmi különöset. Vár haza és persze megkérdezte, hogy miért megyek?
-Elmondtad?
-Nem, gyakorlatilag beletrafált...
-Jellemző rá.. -mosolygott- Megyek hozok még egy bőröndöt.
-Okay, jó lesz. -és már hozott is egy bőröndöt, amibe belepakoltuk a többi dolgaim-
-Am... Hogy viseled?
-Micsodát?
-A szakítást például...
-Ne is mondd... Justin tegnap írt egy üzenetet, hogy holnap jön haza, hogy ne csináljak semmi ostobaságot. És, hogy meg akarja ezt beszélni...
-Megvárod?
-Nem hiszem... 
-Nem akarsz elköszönni tőle?
-Emily... Abban a pillanatban, amikor meglátnám már nem tudnám elengedni... -csordult ki egy könnycsepp-
-Ugye tudod, hogy el fog jönni ide és keresni fog...
-Tudom... De nem kell hazudnod. Mondd el neki nyugodtan, hogy mit miért csináltam... Tudom, hogy iszonyatosan mérges lesz rám először. Majd utánam akar jönni, de kérlek... -nyeltem egy nagyot- Kérlek ne engedd.
-Ezt akarod..?
-Én se tudom... -borultam Emily vállára és sírni kezdtem-
-Semmi baj... Majd tisztán fogsz látni és akkor eldöntöd, hogy jó döntés volt, vagy sem.
-Félek... Félek, hogy soha nem... Nem fogok rájönni... -szipogtam-
A földön ülve csomagoltuk a dolgaim és beszéltük ki az érzéseim és a döntéseim. Mikor végeztünk egy nagyot fújtatva Emily-re néztem, majd szorosan átöleltem... Talán most ő az egyetlen, aki megért és mellém állt. Pedig tudom, hogy nem ért velem egyet, de tudja, hogy most szükségem van a támogatásra... Remélem otthon, Párizsban is megkapom ezt a támogatást, mert ez nélkül én élő halott vagyok, leszek...
Úgy döntöttem, hogy a csomagolás után átmegyek Nathy-hez, elköszönni tőle. Szegénykém még azt se tudja mi történt, így tuti, hogy be kell számoljak neki. Magamra kaptam egy kiskabátot és átmentem Nathy-hez, aki meglepésemre David-el volt.
-Szia Sophie! -nyitott ajtót Nathy-
-Szia Natasha, mizu?
-Semmi extra... Gyere be, rég láttalak.
-Hát ja.. Figyel azért jöttem, hogy... Ohh, szia David. -léptem be a nappaliba-
-Hali.
-Mit keresel te itt?
-Miért?
-Ja, bocs... Teljesen kiment a fejemből, hogy együtt vagytok.
-Valami baj van Sophie? -lépett mellém Nathy-
-Ami azt illeti igen... Van.
-Ülj le és mesélj...
-Natasha... Nagy baj van, és...
-Mondd már, megijesztesz.
-Nem tudom hol kezdjem...
-Talán az elején... -szólt közbe David-
-Hát... Tudod, hogy Justin-nal már vitáztunk Austin miatt és most, hogy elutazott még féltékenyebb lett. Austin forgatásán én is ott voltam és persze Justin megtudta és totál kiakadt...
-És.. Mi történt?
-Hát... Addig fajultak a dolgok, hogy végül szakítottam vele....
-Mi van?! -döbbent tekintettel nézett rám Nathy-
-Várj.. Ez még nem minden..
-Mi történt még?
-A stúdióból is felhívtak és kirúgtak.
-Nee, most csak viccelsz... Tudtommal nincs április elseje. Ne szórakozz velem Sophie!
-Nem szórakozok... Szakítottam Justin-nal és kirúgtak a stúdióból... Már a papírokat is aláírtam tegnap. Ma meg összepakoltam...
-Összepakoltál?! Miről beszélsz?
-Hazautazom...
-Mármint csak egy időre nem?
-Nem.. Végleg.. És ezért is jöttem, hogy elmondjam és, hogy elköszönjek...
-Sophie..! -ölelt át- Nem hiszem el.. Pont mikor én jövök sínbe, akkor te futsz vakvágányra... Nem tudlak lebeszélni?
-Nem. Emily & Peter is próbálta már, de nem... Holnap megyek haza...
-Ez komoly? -szólt közbe David- Azt hittem minden okay köztettek.
-Én is... De sajnos vége.
-Justin hogy van?
-Fogalmam nincs... Tegnap írt egy üzenetet, azóta semmi.. De jobb is így.
Aztán még beszélgettünk, majd elköszöntem tőlük és mentem vissza Emily-ékhez. Nagyon nehezen engedtem el a legjobb barátaim, akik mindig mellettem álltak, de szerencsére megérettek és megígérték, hogy eljönnek majd látogatóba hozzám, Párizsba. 




147. rész - Búcsúlevél -

Másnap reggel nekiláttam felkészülni arra, hogy végleg itt hagyom New York-ot.
Kezembe vettem egy darab papírlapot és egy tollat. Az íróasztal felé ültem és egy levél írásába kezdtem:
"Szia Justin!
Nem igazán tudom, hogy hogyan is kezdjek neki a levélnek... 
Teljesen össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy írtad várjak, de... Én már sajnos döntöttem. Lehet, hogy most azt hiszed, sőt biztos, hogy életem legrosszabb döntését hoztam meg de idővel rájössz... Ez volt a legjobb, amit tehettem. Tudod jól, hogy szeretlek. Ezt úgy érzem nem kell hangoztatnom  És ez okból nem akarlak bántani, nem akarlak szomorúnak látni. És pontosan tudom, hogy megbántottalak, amit tényleg nagyon megbántam...
Eszem ágában sincs mentegetőzni, mert nincs értelme. Tudom, hogy most fáj, ahogy nekem is, de ezt láttam a legjobb megoldásnak...
Visszaköltözöm Párizsba... És kérlek, nagyon szépen kérlek ne gyere utánam. Valószínű, hogy soha többet be nem teszem a lában ebbe a városba, és soha nem foglak látni... Ami valahol jó is, mert nem kell újra megküzdenem a mérhetetlen fájdalommal és szégyennel...
Viszont ha valaha összefutunk az utcán akkor én barátként köszöntelek. Nem akarom, hogy azt érezd haragszom rád, itt rám kell haragudni!
Tényleg nagyon sajnálom, ami történt. Kimondani se tudom mennyire rosszul éreztem magam azon a bizonyos napon, amikor ennek vége lett...
Emlékszem mikor először láttalak a meghallgatáson... Szóba se akartam állni veled. De szerencsére hagytam magam és megismertelek, amit köszönök. Megismertem egy nagyon kedves, figyelmes, türelmes és érzékeny srácot. Ismerem minden oldalad, tudom, hogy már azon gondolkozod olvasd-e tovább, de kérlek igen...
Tudd, hogy nekem te voltál az első... Te voltál az aki megtanított tiszta szívből szeretni és, hogy mindent bele kell adni, hogy igazán működjön. Köszönöm, hogy az életem részese voltál! Soha nem felejtem el a közös pillanatokat, mindig mosolyogva gondolok vissza rájuk, mert életem egy csodás korszakát idézik fel...
SOHA nem foglak elfelejteni Justin!

Tudom, hogy a mellékelt csomagon meg fogsz lepődni, amikor először meglátod, de nem szeretnék semmit megtartani azok közül, amit adtál... Nem azért mert nem tetszenek, de nem lennék már arra képes, hogy nap mint nap a polcon ülve lássam őket és újra emlékezzek arra, hogy talán tényleg hibáztam...
Angel-t Katy-nek adom, mert tudom, hogy imádja és vigyázni fog rá. Jó gazdija lesz, persze ha te is beleegyezel...

Azt hiszem ennyit akartam... Kérlek lény erős az én kedvemért...


Üdv: Sophie
U.I.: Mindig szeretni foglak, bárhol is vagy!"

Igen, elköszöntem tőle, életem szerelmétől, az álompasitól... Sírva tettem a levelet egy borítékba, amit Justin-nak címeztem.
-Emily! -mentem ki a konyhába-
-Igen?
-Amm... Lenne egy kérésem tőled
-Mondd.
-Van az ágyamon egy kis csomag... Azt átadnád Justin-nak mikor idejön?
-Mi van benne?
- ...
-Jó, tudom nem rám tartozik, bocsi.
-Semmi gond... Azok a dolgok, amiket Justin adott nekem. 
-Az összes?!
-Igen, mind. Az üvegrózsa, az ékszerek és minden más...
-Értem...
-Ja és ha nem gond Angel-t az Katy-nek adom. Persze ha Justin is belegyezik.
-Mit kezdene ő Angel-el..?
-Igaz... És itt az autó kulcsa, ezt is odaadnád neki. -vettem elő a zsebemből a Justin-tól kapott vörös autóm kulcsát-
-Persze... Mindet itt hagysz?
-Igen... És lehet még egy kérésem?
-Persze.
-Ezt a levelet is odaadnád neki?
-Természetesen.
-Köszönöm Emily! -öleltem át-
-Ide bármikor visszajöhetsz... Mi várunk...
-Tudom...
-Na, elég a sírásból... -törölte meg Emily az arcát- Készítettem pár sonkát szendvicset, háta nem lesz jó a repülős kaja.
-Köszönöm.
-Bepakoljam?
-Megköszönném... Én megyek kihozom a csomagokat az előszobába.
-Okay.
És beballagtam a szobába. Megragadtam az egyik bőröndöm és kivittem az előbb említett helyiségbe. Aztán a másodikat és a harmadikat is. A kis kézitáskám rájuk tettem és beletettem a szendvicseket. Elővettem a telefonom, megnéztem az órát, majd hívtam egy taxit.
-Szóval mész? -lépett elém Peter-
-Igen..
-Hiányozni fogsz csajszi... -ölelt át- Kivel nézek éjszakánként kosarat..?
-Majd Katy-t rábeszéled.
-Vigyázz magadra hugi. -szorított magához Emily-
-Te is... -pityeredtem el- Katy?
-Itt jön.. -szaladt felém a kis angyal-
-Sophie! Ezt neked csináltam.. -adott kezembe egy rajzot, rajta Justin & Emily & Peter & az ikrek & én & Katy-
-Nagyon szépen köszönöm Katy! -öletem át könnyes szemekkel-
-Tetszik?
-Nagyon... Köszönöm.
-Itt van Molly & Jackson... -hozta ki karjában Emily az ikreket-
-Juj... Kis angyalok.... Vigyázzatok a maira és a papira. -adtam puszit a homlokukra- Megyek, a taxi már itt van...
-Segítek kivinni a csomagokat. -emelte fel Peter az egyiket-
-Azt megköszönném...
Bepakoltunk a taxiba, még egy utolsó ölelés és már haladtam is az új kezdet felé...
Tudom, tisztában vagyok fele, hogy a következő időszak nagyon nehéz lesz. De talán Párizs elhozza azt a nyugalmat, amire most a legjobban vágyom.
A reptérre érve felszálltam a repülőre és alig 10 perc múlva már repültem is a tengeren túlra...
Elővettem a telefonom, elindítottam egy jó kis zenét és azt hallgattam addig, míg álomba nem merültem, napok óta most először...