144. rész - Over? -

Amint kiszálltam az autóból szó nélkül berohantam a házba, majd a szobába. Levetettem magam az ágyba és azon törtem az agyam, ezt hogyan hozzam rendbe. Semmi öltetem nem volt, teljesen kilátástalan volt a helyzetem. Tudtam, hogyha ezt ma nem hozom rendbe akkor itt komoly problémák lesznek.

-Sophie. -jött be Emily a szobába- Mi a baj?

-Összevesztem Justin-nal...

-Ohh... Mi történt?

És elmeséltem neki a történéseket. Eléggé meglepődött, amikor mondtam neki, hogy Austin-nal találkoztam. Hogy, az ő szavait idézzem: "Te Justin háta mögött Austin-nal találkozgatsz?!"

-Te is ne kezd mert már marhára elegem van!

-Én megértem, hogy Justin miért akadt ki...

-Fejezd már be... Én is megértem hidd el, de hogy ilyen módon közli abból köszönöm de nem kérek.

-De ezzel csak el fogod veszíteni, ha nem vagy képes kompromisszumokat kötni.

-Jó Emily... Nekem arra nincs szükségem, hogy kioktassanak a magánéletemmel kapcsolatban. Köszönöm szépen de majd én megoldom a magam módján.

-Ahogy gondolod... De javaslom, hogy minél előbb beszéld ezt meg Justin-nal.

-Azt hiszed, hogy ezt már nem próbáltam?! De folyton a feje után megy és nem hallgatja végig a mondatom..!

-Csak okosan, majd szorítok.

-Kösz...

És azzal kiment a szobából... 

Fogalmam nem volt arról, hogy mit csináljak. Felhívjam, írjak neki sms-t, vagy a Twitter-en írjak neki? Tanácstalan voltam és csak feküdtem az ágyon, míg a többiek kint a nappaliban Katy fantasztikus munkájáról beszéltek és nevetgéltek. Szívem szerint csatlakoztam volna hozzájuk, de a hangulatom félő, hogy másra is ráragad és akkor miattam megint vége mindennek. És Katy napját meg nem akartam elrontani, megérdemli azt a kis hírnevet.

Már órák óta csak a plafont bámulom és nézek ki a fejemből, amikor a telefonom szólt. Justin hívott... Egyből arra gondoltam, hogy végre megbeszéljük a dolgokat, de tévedtem. Nagyot Tévedtem!

-Ezt meg kell beszélnünk... Én ezt nem bírom!

-Lenyugodtál végre?

-Nem igazán, de akkor is meg kell beszélnünk... Megőrjít ez az állapot!

-De ne ordibálj már, nem vagyok süket... még.

-Szóval mi volt azzal a kis senkiházival?!

-Ne beszélj így róla!

-Miért ne?!

-Mert nem ismered és nem is érdemli meg!

-Te még őt véded...?!

-Figyelj, ha így folytatod, akkor le is teheted a telefont, mint az előbb!

-Nem! Ha már így felcseszted az agyam akkor már érdekel, hogy mi történt!

-Csak én ilyen hangnemet még mindig nem érdemlek meg! És amíg ezen nem változtatsz addig ugyan várhatsz.

-Nem hiszem el... Még te fenyegetsz?!

-Justin álljál le, mert én ezt nem fogom végighallgatni!

-Márpedig igen!! -vágta rá Justin-

-Tényleg?! Tudod én is le tudom csapni a telefont...

-Meg ne próbált!

-Ugyan miért?! Amikor egyáltalán nem érdemlem meg azt, ahogy beszélsz velem. Úgy viselkedsz, mintha történt volna valami, pedig nem. Csak te folyton a dolgok mögé képzelsz valamit, ami meg se történt! Állandóan féltékenykedsz egy olyan gyerekre, aki azt se tudja mi a szerelem. És te egy ilyen emberre vagy féltékeny... Hát gratulálok!

-Egyáltalán nem vagyok féltékeny!

-Csak ne hazudj, mert azt messziről utálom!!

-Jó, talány féltékeny vagyok... Meglehet, de talán meg is van rá az okom! 

-Te mi a büdös francról beszélsz Justin?!

-Mondd valamit az a név, hogy Greg..?

-Te nem vagy normális. Ennek semmi köze ehhez!

-Áh nem... Csak akkor is...

-Akkor is mi?! Ne csinálj még nagyobb hülyét magadból ha lehet!

-Már egyszer megtetted, honnan tudjam, hogy nem teszed meg még egyszer?!

-Most lett elegem!! 

-Neked...!? 

-Igen képzeld el! Azt hittem megbeszéltük azt az ügyet és lezártuk, de te nem vagy képes túllépni az ilyen apró dolgokon! 

-Apró dolgok?! Te tudod miről beszélsz?!

-Nagyon is... És sajnos úgy fest, hogy te az elejétől fogva nem bízol bennem... Hogy is gondoltad, hogy ez működni fog?!

-Nem tudom... -mélyült el a hangja Justin-nak-

-Tudod... Engem ez a kapcsolat kimerített minden területen.

-Mit akarsz ezzel mondani..?!

-Tudod jól.

-Ne csináld ezt.

-Justin... Nekem ebből elegem van, hogy folyton vitázunk, nem bízol bennem és állandóan féltékenykedsz. Nekem ez már nem megy!

-Szeretsz még?

-Ne, ezt most ne. Tudod jól a választ, de... Ez már nekem sok. Sajnálom...

-Sophie! Ne csináld ezt.

-Justin nem látod, hogy ez már csak szenvedés neked és nekem is. Mindennél jobban szeretlek, de eljött az idő, hogy belássuk végre... Ez nem fog tovább működni. És ezt te is tudod nagyon jól, ne tagadd.

-Sajnos igen... Azt hittem megmenthetem, de... Akkor se akarom elfogadni!! Nem lehet csak így vége! Nem!

-Én se akarom elfogadni, de tovább bántani se akarlak.

-Akkor ne tedd meg ezt a lépést... Csak még jobban ártasz...

-Idővel megérted majd te is a döntésem... Szeretni foglak mindörökre!

És fájóan de letettem a telefont és azonnal ki is kapcsoltam. Nem akartam Justin-nal beszélni mert akkor csak még jobban fáj...

Lezuhantam az ágy elé és könnyes szemekkel bámultam ki az ablakon... Tisztában voltam a döntésemmel és lehet, hogy most mindenki azt hiszi rossz döntést hoztam, de idővel ez már csak rosszabb lett volna. És akkor még rosszabb döntéseket hozunk meg. Nem akartam tovább bántani Justin-t, tudtam, hogy mellettem folyton aggódik és feszülté válik... Nehéz lesz nélküle! Nehéz lesz minden pillanat! Kínkeserves lesz minden lélegzetvétel, minden reggel és minden este nélküle... Tudom, hogy hosszú időszak elé nézek, de valahogy túlélem. Justin megtanított erősnek és kitartónak lenni... Még ha ez is volt az áloméletem, sajnos véget ért...

Aztán egyik pillanatról a másikra kitört belőlem az összes érzés. A földre borultam és csak sírtam... Magzatpózba kuporodtam össze és a már így is száraz ajkam harapdáltam. A szememből megállás nélkül folytak a könnyek, végül már azt se tudtam hol vagyok, csak sírtam és sírtam...

Legszívesebben ordítani tudtam volna a mellkasomban tomboló tűztől és fájdalomtól. Úgy éreztem mindjárt szétrobban a mellkasom a feszültségtől és a fejem is ripityára törik pillanatokon belül. Csak sírtam és az ismeretlen fájdalomtól nyögdécseltem a földön fetrengve...

Soha életemben nem hittem volna, hogy én leszek az aki valaha is véget fog vetni ennek a kapcsolatnak. Mikor még pár napja boldogan öleltem Justin-t és töltöttem meg a tüdőm az illatával. Mikor még hetekkel ezelőtt ünnepeltük az évfordulónkat, mikor még hónapokkal ezelőtt egymás karjaiban mondtuk azt, hogy: ÖRÖKKÉ!