Kiszálltam az autóból és már rohantam is be a házba. Kicsit késésben voltam így a szekrényemből kivettem az előre kiválasztott ruhákat és már szaladtam is Natasha-hoz. Lihegve értem a házuk elé, ahol kopogtam. Idegesen nyitott ajtót Nathy aki azonnal be is húzott a házba. Egyenesen a szobába rángatott és közben arról beszélt, hogy azt hitte oda se érek, már nagyon izgul meg hasonló szövegek.
-Nyugodj meg Nathy. Itt vagyok. Gyorsan kiválasztjuk a ruhát, megcsinálom a sminked, a hajad és már megyünk is. -próbáltam nyugtatni-
-Okay.
És az odavitt ruhákból kezdtünk válogatni. Két barna és egy türkizkék ruhát vittem neki. A barnákat azonnal le is szavazta. Az egyiknek nem tetszett az eleje, a másikat meg túl rövidnek titulálta. De szerencsére a harmadik szettbe azonnal beleszeretett. Volt hozzá egy kis cuki fehér kézitáska és olyan gyűrű, rózsával mint a ruha színe. Ehhez már csak cipőt kellet választanunk. Hát itt volt egy kis vitánk. Nathy nem szeret magassarkúban lenni, pedig elég pici növésű. Ráadásul ehhez a ruhához az passzol a legjobban. Így nagy nehezen, de végül sikerrel rábeszéltem egy fehér magassarkúra. Nagyon jól nézett ki az összhatás! A ruha tökéletesen állt rajta, ahogy a cipő és a gyűrű nagyon passzolt ehhez a szetthez. Aztán leült a tükör elé, én meg nekiestem a hajának.
Valami egyszerűt akartam, amiről nem az sugárzik, hogy tele van lakkal meg mindenféle hajkencével. Így csak lazán kifésültem és a hajsütő vassal laza hullámokat csináltam bele. Egy kevés lakkal azért lefújtam a fényesség és a jobb tartósság miatt. Sminket se vittem túlzásba. Egy testszínű, folyékony alapozó, púder, átlátszó szájfény és egy kis szempilla spirál. Tökre úgy nézett ki mint akin egy gramm smink sincs. Büszke voltam arra, hogy milyen jó munkát végeztem, akár ez is lehetne a másodállásom... :)
-Kész vagy. -fordítottam a tükör elé Natasha-t, aki elámult, hogy milyen jól néz ki-
-Úr isten...! Ez elképesztően jól néz ki.. Köszi Sophie. -ölelt át-
-Okay, de most menjünk! Van fél óránk, hogy odaérjünk.
-Sikerülni fog?
-Bízd rám. Ismerem már NewYork-ot. És egy kis késés nem a világ vége lesz.
-És ha elmegy addig David?
-Nem fog. Előtte úgy is felhív... Na, de menjünk. Míg leérsz a lépcsőn idejövök a ház elé az autóval.
És már szaladtam is le a lépcsőn az autómhoz. Gyors bepattantam és már mentem is Natasha elé. Óvatosan odatipegett az autó mellé és beszállt. Nem akartam, hogy a szél tönkretegye a csodás munkám így azonnal lecsuktam az autó tetejét, aztán irány a Murch Enter étterem. Hétre volt asztalfoglalásuk David-éknek. Így sietnem kellett, de szerencsére nem volt forgalom és idő előtt 5 perccel odaértünk.
-Sok sikert csajszi. Csak ügyesen. -öleltem át az étterem előtt-
-Köszi. És a ruhát, a sminket meg mindet..- Nagyon jó barátnő vagy.
-Okay, okay. Most menj, mielőtt elmegy.
-Rendben. -és kiszállt az autóból-
-Kéz és lábtörést!
-Szia! -köszönt el és magabiztosan bement az étterembe-
Én totál kifáradtam ebben a rohanásban. Lenyitottam a tetőt, beindítottam az autót, betettem a lejátszóba egy nagyon jó kis számot és elindultam...
A nap is lassan már lemenőben volt. Isteni volt az úton egyedül autókázni és közben a szél lobogtatja a hajam. Ráadásul a háttérben ilyen laza és könnyed dal szólt. Olyan rég vágytam erre az érzésre. Végre szabadnak érzem magam, és ha megjön a végleges jogsim akkor elmehetek bárhová az országban... Alig vártam, hogy az a pillanat is eljöjjön. Olyan jól alakul most az életem. Minden rendben van és ettől boldog vagyok... De mindig eszembe jut, hogy amikor valahogy így érzem magam mindig beüt a mennykő. Sose tudom sokáig élvezni ezt a pillanatot, mindig elrontja valami. Mindig elrontotta valami a kedvem. Vagy Greg, vagy a balesetem, vagy Sebastian. Sose voltam igazán önfeledten boldog. És valahogy úgy érzem, hogy most se vagyok az... Justin 2 nap múlva turnéra indul és fogalmam sincs, hogy mikor fogom látni őt újra...
De ez a szomorú pillanat egy másodperc alatt kirepült a fejemből mikor hazaérve leparkoltam az autót és bementem a házba...
Nevetés és önfeledt beszélgetés töltötte meg a ház minden kis szegletét. Kíváncsian haladtam a ház belseje fele, míg végül a nappaliba nem értem. Peter szülei ültek a kanapén Emily & Peter mellett, Katy a fotelban Angel-el a karjaiban. A két pici meg Emily mellett egy kis ágyban pihent. Az egészből nem értettem semmit. Pezsgőspoharak voltak az asztalon és finomabbnál finomabb sütik.
Elsőre nagyon megijedtem. Azt hittem, hogy Justin beszélt nekik a tegnap este történtekről és, hogy újra fel akarja tenni a kérdést. Hogy csak kifogás volt az, hogy nem tud ma este átjönni, de most még is itt van és a szobában vár a megfelelő pillanatra, hogy előjöjjön. Az ütő állt meg bennem, hogy nem tudtam mi van. A tekintetemmel minden apró mozgást figyeltem, hogy mikor és honnan lép elő Justin. Míg égül Petre szólalt meg:
-Sophie! Végre hazajöttél, nem tudtunk megvárni a hírrel. Sajnálom.
-Miről van szó? -ültem le kicsit félve az egyik fotelba, Katy mellé-
-Elénk tárult egy óriási nagy lehetőség, és ezt neked köszönhetjük. -folytatta Emily-
-Nem értem miről van szó... Milyen lehetőség, mit tettem én?
-Már vagy milliószor hívtunk, de biztos le vagy halkítva. -a telefonom után kutattam a táskámban és lám vagy egy csomó nem fogadott hívásom-
-Azt látom. 18 nem fogadott hívás... Mi volt ennyire fontos? -néztem fel Emily-re & Peter-re-
-Nos, ez akkor kezdődött, mikor Katy után mentem a játszótérre. Tudod, ott a sarkon. -kezdett neki Emily- Hazafele jövet egy ismeretlen férfi megszólított és leállított az utcán. Elmondta, hogy honnan jött és, hogy mit szeretne. Mikor elmondta nem hittem a fülemnek. Azt hittem csak képzelődök, hogy ez csak álom. Egy csodaszép álom, nem akartam elhinni, hogy ez velünk történik. Megkérdeztem, hogy honnan ismer minket. Elmondta, hogy látott egy fotót rólad és Katy-ről...
-Okay, de ki volt az a pali?! -vágtam közbe- Azt se tudom miről beszélsz... Kifejtenéd kérlek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése