147. rész - Búcsúlevél -

Másnap reggel nekiláttam felkészülni arra, hogy végleg itt hagyom New York-ot.

Kezembe vettem egy darab papírlapot és egy tollat. Az íróasztal felé ültem és egy levél írásába kezdtem:

"Szia Justin!

Nem igazán tudom, hogy hogyan is kezdjek neki a levélnek... 
Teljesen össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy írtad várjak, de... Én már sajnos döntöttem. Lehet, hogy most azt hiszed, sőt biztos, hogy életem legrosszabb döntését hoztam meg de idővel rájössz... Ez volt a legjobb, amit tehettem. Tudod jól, hogy szeretlek. Ezt úgy érzem nem kell hangoztatnom  És ez okból nem akarlak bántani, nem akarlak szomorúnak látni. És pontosan tudom, hogy megbántottalak, amit tényleg nagyon megbántam...

Eszem ágában sincs mentegetőzni, mert nincs értelme. Tudom, hogy most fáj, ahogy nekem is, de ezt láttam a legjobb megoldásnak...

Visszaköltözöm Párizsba... És kérlek, nagyon szépen kérlek ne gyere utánam. Valószínű, hogy soha többet be nem teszem a lában ebbe a városba, és soha nem foglak látni... Ami valahol jó is, mert nem kell újra megküzdenem a mérhetetlen fájdalommal és szégyennel...
Viszont ha valaha összefutunk az utcán akkor én barátként köszöntelek. Nem akarom, hogy azt érezd haragszom rád, itt rám kell haragudni!
Tényleg nagyon sajnálom, ami történt. Kimondani se tudom mennyire rosszul éreztem magam azon a bizonyos napon, amikor ennek vége lett...
Emlékszem mikor először láttalak a meghallgatáson... Szóba se akartam állni veled. De szerencsére hagytam magam és megismertelek, amit köszönök. Megismertem egy nagyon kedves, figyelmes, türelmes és érzékeny srácot. Ismerem minden oldalad, tudom, hogy már azon gondolkozod olvasd-e tovább, de kérlek igen...
Tudd, hogy nekem te voltál az első... Te voltál az aki megtanított tiszta szívből szeretni és, hogy mindent bele kell adni, hogy igazán működjön. Köszönöm, hogy az életem részese voltál! Soha nem felejtem el a közös pillanatokat, mindig mosolyogva gondolok vissza rájuk, mert életem egy csodás korszakát idézik fel...
SOHA nem foglak elfelejteni Justin!

Tudom, hogy a mellékelt csomagon meg fogsz lepődni, amikor először meglátod, de nem szeretnék semmit megtartani azok közül, amit adtál... Nem azért mert nem tetszenek, de nem lennék már arra képes, hogy nap mint nap a polcon ülve lássam őket és újra emlékezzek arra, hogy talán tényleg hibáztam...
Angel-t Katy-nek adom, mert tudom, hogy imádja és vigyázni fog rá. Jó gazdija lesz, persze ha te is beleegyezel...

Azt hiszem ennyit akartam... Kérlek lény erős az én kedvemért...

Üdv: Sophie

U.I.: Mindig szeretni foglak, bárhol is vagy!"

Igen, elköszöntem tőle, életem szerelmétől, az álompasitól... Sírva tettem a levelet egy borítékba, amit Justin-nak címeztem.

-Emily! -mentem ki a konyhába-

-Igen?

-Amm... Lenne egy kérésem tőled

-Mondd.

-Van az ágyamon egy kis csomag... Azt átadnád Justin-nak mikor idejön?

-Mi van benne?

- ...

-Jó, tudom nem rám tartozik, bocsi.

-Semmi gond... Azok a dolgok, amiket Justin adott nekem. 

-Az összes?!

-Igen, mind. Az üvegrózsa, az ékszerek és minden más...

-Értem...

-Ja és ha nem gond Angel-t az Katy-nek adom. Persze ha Justin is belegyezik.

-Mit kezdene ő Angel-el..?

-Igaz... És itt az autó kulcsa, ezt is odaadnád neki. -vettem elő a zsebemből a Justin-tól kapott vörös autóm kulcsát-

-Persze... Mindet itt hagysz?

-Igen... És lehet még egy kérésem?

-Persze.

-Ezt a levelet is odaadnád neki?

-Természetesen.

-Köszönöm Emily! -öleltem át-

-Ide bármikor visszajöhetsz... Mi várunk...

-Tudom...

-Na, elég a sírásból... -törölte meg Emily az arcát- Készítettem pár sonkát szendvicset, háta nem lesz jó a repülős kaja.

-Köszönöm.

-Bepakoljam?

-Megköszönném... Én megyek kihozom a csomagokat az előszobába.

-Okay.

És beballagtam a szobába. Megragadtam az egyik bőröndöm és kivittem az előbb említett helyiségbe. Aztán a másodikat és a harmadikat is. A kis kézitáskám rájuk tettem és beletettem a szendvicseket. Elővettem a telefonom, megnéztem az órát, majd hívtam egy taxit.

-Szóval mész? -lépett elém Peter-

-Igen..

-Hiányozni fogsz csajszi... -ölelt át- Kivel nézek éjszakánként kosarat..?

-Majd Katy-t rábeszéled.

-Vigyázz magadra hugi. -szorított magához Emily-

-Te is... -pityeredtem el- Katy?

-Itt jön.. -szaladt felém a kis angyal-

-Sophie! Ezt neked csináltam.. -adott kezembe egy rajzot, rajta Justin & Emily & Peter & az ikrek & én & Katy-

-Nagyon szépen köszönöm Katy! -öletem át könnyes szemekkel-

-Tetszik?

-Nagyon... Köszönöm.

-Itt van Molly & Jackson... -hozta ki karjában Emily az ikreket-

-Juj... Kis angyalok.... Vigyázzatok a maira és a papira. -adtam puszit a homlokukra- Megyek, a taxi már itt van...

-Segítek kivinni a csomagokat. -emelte fel Peter az egyiket-

-Azt megköszönném...

Bepakoltunk a taxiba, még egy utolsó ölelés és már haladtam is az új kezdet felé...

Tudom, tisztában vagyok fele, hogy a következő időszak nagyon nehéz lesz. De talán Párizs elhozza azt a nyugalmat, amire most a legjobban vágyom.

A reptérre érve felszálltam a repülőre és alig 10 perc múlva már repültem is a tengeren túlra...

Elővettem a telefonom, elindítottam egy jó kis zenét és azt hallgattam addig, míg álomba nem merültem, napok óta most először...