131. rész - Váratlan kérdés -

Nagyon friss volt kinn a levegő. Ahogy kiértem megszívtam magam vele. Élvezet volt számomra eső után kimenni a kertbe, ahol most minden szinte újjászületett. Justin az egyik napozóágyat elővette a sarokból is kivitte a kert közepébe. Leült és intett nekem, hogy üljek én is oda. Justin két lába közé beültem és fejem mellkasára engedtem, pont a korona tetoválására. Aztán ő a karját derekam köré fonta és újait összefonta a hasamon. A még felhős eget bámultuk miközben Justin nagy levegőt vett és megszólalt:

-Jó nagy hasad lett.

-Hahaha, de vicces.

-Tudod, most ahogy láttam az ikreket elgondolkodtam.

-Miről?

-Mi lett volna, ha tényleg terhes vagy... Te mit tettél volna akkor?

-Ez nehéz kérdés, nem tudom. Te?

-Én... Én szeretettel vártam volna őt.

-Ezt most komolyan mondtad? -ültem fel és Justin fele fordultam-

-Igen... Sose akartam 35 évesen apa lenni. Persze ilyen hamar se, de ha már úgy alakult volna akkor miért ne?

-Ezt nem mondtad... Most hülyén érzem magam.

-Mert?

-Nem tudom... Csak azt hittem... -dadogtam- Te tőlem szeretnél...

-Igen.

-N...Na, jó... Ez komoly? -dülledtek ki a szemeim-

-Igen Sophie, komoly. Azt szeretném ha te lennél a gyerekeim anyja. Már látom magam előtt, ahogy a lakás minden szegletét gyereknevetés tölti be. -csillant fel a szeme- Ahogy a karjaidban tartod a harmadik kisbabánkat. Ahogy hazaérve a kicsik a lábamba csimpaszkodnak és alig bírok megmozdulni tőlük. Én így látom a jövőt. Veled és három gyerekkel.

-Hát... -vettem szaporábban a levegőt- Erről sose meséltél nekem.

-Miért, ez változtat valamin?

-Nem, dehogy... Csak ahogy így elmesélted úgy látom, hogy ez túl szép, hogy velem történjen meg. -hajtottam le a fejem-

-Mindenki megérdemli a boldogságot. És bármibe is fog kerülni és meg fogom adni neked.

-Olyan aranyos vagy, hihetetlen, hogy ilyen tökéletes pasim van. -bújtam oda hozzá-

-És... És te hogyan képzelted el a jövőt?

-Áhh, az túl egyszerű a te álmaidhoz.

-De érdekel. Meséld el. -fogta meg a két kezem Justin és tágra nyílt szemekkel várta a mesém kezdetét-

-Tudod... Én mindig is egy nyugodt vidéken szerettem volna élni. Egy szép kis kertes házban, medencével. Mindig arra vágytam, hogy lesz minimum két gyerekem, egy fiú és egy lány. Aztán egy csodálatos férjem, aki támogat és még vénségemre is szeret. -kuncogtam- Lenne egy csodaszép, fehér szőrű kutyánk akit imádnának a gyerekek. Közelben lenne egy tánc-stúdió, ami az enyém lenne. Nyugodtan élném a mindennapjaim.

-És hol?

-Az mindegy... Csak együtt legyek azokkal akiket szeretek. 

-Szép tervek... És én hol lennék?

-Te..? Te lennél a.... A csodás férj.

- .... -Justin gondolataiba merült-

-Mi az? Valami baj van?

-Sophie. Ígérj meg valamit.

-Micsodát?

-... Ha 21 leszel hozzám jössz. 

Amikor ezt kimondta megakadt a levegő a torkomban. Szóhoz nem jutottam, csak kerek szemekkel bámultam rá és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Hihetetlen volt számomra, hogy 18 vagyok, kevesebb mint egy hónap múlva pedig 19 és már most megkérték a kezem, gyakorlatilag. Azt se tudtam, mit csináljak, nem is tudtam. Olyan érzés uralkodott el a testemen, mintha lebénultam volna. Moccanni se bírtam csak fogtam Justin kezét és a szemét bámultam. Próbáltam rendbe szedni magam és kinyögni valamit. Már szólásra is nyitottam a szám de egy árva hang nem hagyta el azt. Ekkor Justin felállt a napozóágyból, már azt hittem elege lett belőlem és elmegy. De tévedtem, továbbra is fogta a kezem, majd a következő pillanatban letérdelt elém a vizes fűbe.

-Sophie Jordan, hozzám jössz?

Így konkrétan a kérdés még jobban sokkolt. A levegőt gyorsabban kezdtem el kapkodni, szívem többszörösére gyorsult, arcom kifehéredett és kezem reszketni kezdett. Olyan érzés volt, hogy a sokktól mindjárt felrobbanok, ha valami nem fog történni. A szemem ide-oda kezdett járni és lábam fel alá járt miközben Justin még mindig a válaszomra  vár. Ez a pár másodperc számomra egy örökkévalóságnak ért fel. Úgy éreztem, hogy már eltelt jó pár perc, de nem. Alig telt el 15 másodperc a kérdés feltétele óta.

Teljesen összezavarodtam.... Még délben vitáztunk, aztán megbeszéltük a dolgokat és most itt térdel előttem életem férfija és a válaszomra vár. Nem akármilyen kérdésre. Egy egész életet befolyásoló döntés előtt álok, amit összezavarodva igen csak nehéz meghozni.

Ha úgy vesszük csak két válaszadási lehetőségem van. Igen, nem. Ha igent mondok, akkor én lennék a világon a legboldogabb. Biztos lehetnék abba, hogy a magánéletem sínbe került és innen már csak jó jöhet. Életem végéig együtt lehetnék, korlátok nélkül azzal az emberrel, akit mindnél jobban szeretek. Akiért bármire képes lennék, hogy boldog legyen. Viszont ennek a válasznak van árny oldala is... Nem érzem azt, hogy fel lennék készülve egy ilyen fontos döntés meghozatalára.
És mi van ha nemet mondok. 100%, hogy Justin-t megsérteném vele. Ismerem, nagyon érzékeny a szerelem területén. És ha valaki egy picit is megbántja nagyon a szívére veszi. Nagyon érzelgős, bár ezt nem mutatja senkinek, csak én ismerem ezt a gyenge oldalát... És mi van, ha időt kérek? Megvárjuk azt az időt, míg 'benő a fejünk lágya' és akkor hozzuk meg ezt a döntést. Bár akkor ki tudja mi fog történni...
De másik lehetőségnél se lehet tudni, hogy mi lesz a jövőben....
Ez mint másodpercek alatt futott végig bennem. Már vagy 20 másodperce állok Justin előtt, mikor úgy döntöttem elmondom, a döntésem...