145. rész - Csak 2 nap -

Először is itt a már említett videó. A Twitter oldalon már napok óta megtekinthető, de most itt is közzéteszem! A mostani eseménynek a videója ez... 

YouTube

A vacsorát is kihagytam, annyira nem volt kedvem semmihez. Katy mikor jött lefeküdni akkor valamennyire összeszedtem magam, hogy ne lássa mennyire magam alatt vagyok. Aztán mikor lefeküdt és elaludt én még mindig a plafont bámultam és a falon futkározó hold fényét fürkésztem. Már egy hang se jött ki a számon pedig legszívesebben ordítani akartam. Annyira fájt legbelül ez az egész...

Már hajnali 2 is elmúlt, amikor még egy percet se aludtam. Meguntam az ágyon feküdni, Katy-t se akartam felébreszteni így kimentem a konyhába. Ittam egy pohár vizet és kimentem a kertbe. Csodálatos, szép telihold volt, azonnal magával ragadt a szépsége a hold kerek formájának. Felhők ölelték át, és mintha táncot járna a hold és a felhő. Egy csodaszép keringőt, aminek sose lesz vége és csak csodát és szépet rejt. A szél a fák ágai közt úgy suhant át, megmozgatva a leveleket, mintha zenét szolgáltatna a káprázatosan szép táncnak. A hold fénycsóvái fátyolként söpörték végig New York  utcáit, megszabadítva a rossztól azt. De sajnos ez a szépség se tud minden rosszat eltörölni...

A szívem tele volt rosszal. Úgy éreztem, mintha csak rossz döntéseket hoznék. Mintha nem tudnám megitélni mi a jó és mi a rossz és egy kegyetlen egy érzés. Belülről emészt fel ez a fájdalom és nincs rá gyógyszer. Minden betegségnek, szinte kivétel nélkül megvan az ellenszere, de ennek a kibírhatatlan és mérhetetlen fájdalomnak nincs.

Karom összefonva leültem a napozóágyra és kifeküdtem. Összehúztam magam és újra kitört belőlem minden... Megállás nélkül csak sírtam és küzdöttem a fájdalommal. Életemben nem éltem át ekkor fájdalmat és nem is készültem fel rá, hogy ez ennyire rossz lesz. Senki nem mondta, hogy ennyire meg fog viselni, ha vége lesz valami olyannak aminek még volt jövője...

Mikor már csillapodott nagy nehezen a sírásom előkerestem a zsebemből a telefonom és egy nagy lélegzetvétel után bekapcsoltam. Valahogy nem ért meglepetésül a 25 nem fogadott hívás, 14 hangpostás üzenet és a 4 sms. Szinte kivétel nélkül az összesnek a forrása Justin volt. Nem akartam, hogy még jobban fájjon ez az egész így egyiket se hallgattam illetve néztem meg. Csak hosszan mentem az egészen, hátha van olyan köztük, olyan üzenet, ami nem Justin-tól jött de fontos lehet. Csak egy hívás volt kivétel, az is egy ismeretlen szám volt. Aztán csak úgy kíváncsiságból felléptem a Twitter-re is, ahol volt egy váratlan privát üzenetem Austin-tól:

"Szia, hogy vagy? Találkozhatnánk valamikor? Szeretnélek látni és beszélni veled... :)"

Hát szuper... Most még ez is ide pofátlankodik. Sajnálom, de jobbat nem tudok mondani. Nem elég, hogy miatta összevesztem Justin-nal, ráadásul miatta, ha úgy vesszük, törik jelen pillanatban is darabokra a szívem. Miatta egy pillanat alatt kicsúszott a talaj a lábam alól és már nem tudom uralni az életem. Miért nem tud eltűnni az életemből végre valahára és hagyjon békén?! Inkább nem is válaszolok neki, jobb lesz ha végleg törlöm az életemből...

Miért nincs az érzéseknek és az emlékeknek is egy DELETE gombja, hogy egy mozdulattal elfelejtsük mindazt, ami bántott minket?! Miért nincs az embereken egy RESET gomb, hogy újrakezdjük az egészet?! Vagy miért nincs egyes embereken STOP gomb, hogy végleg leállítsuk őket?! Miért nincs a Földön csak boldogság és szeretet?! Miért kell mindennek ellentéte legyen?!

Kérdések, melyekre senki nem tudja a választ és senki nem is fogja tudni míg ez a bolygó forog... Mindenki csak felteszi őket, de választ senki nem keres rá, ahogy én se fogok. Elég nekem annyi, hogy Justin az én életemben nincs többé és ez elég nagy fájdalom. Bár jól jönne egy delete gomb, hogy ezt eltöröljem, de szenvednem kell. Én rontottam el, énnekem kell szenvedni, még ha belepusztulok is!

~|~|~|~|~|~

-Sophie... Ébresztő..! Te itt aludtál kinn? -ébresztgetett Peter reggel-

-Öhhh... Hol vagyok? -próbáltam kinyitni a szemem és rájönni hol is vagyok-

-Kinn a kertben... Úgy tűnik itt aludtál.

-Ja... Este nem mentem be, túl fáradt voltam.

-Valami baj van? -ült le mellém Peter és kezembe nyomott egy pohár meleg teát-

-Az van bőven... -töröltem le a kigördülő könnycseppemet-

-Mi történt? Mondd el... -fogta meg a karom Peter- Bennem megbízhatsz.

-Tudom... Tegnap este... -szipogtam- Felhívott Justin....

-Igen, és mi történt? Megbeszéltétek a dolgokat?

-Honnan tudsz erről? 

-Emily este mondta, hogy miért nem jössz ki a szobádból... Szóval megbeszéltétek?

-Úgy festek, mint aki megbeszélte volna a gondjait a volt szerelmével?! -és érezhetően megnyomtam a volt szócskát-

-Szakítottatok!? -lepődött meg Peter-

- .... Igen. -és újra sírtam-

-Nem hiszem... Nem hiszem, hogy ennek vége... Ez csak átmenet.

-Peter! Nem, ennek tegnap este vége lett. Eddig bírtuk, bírtam... -álltam fel és bementem a házba, ahol Emily aggódó tekintete fogadott-

-Jól vagy? Mi történt? -jött oda és átölelt-

-Vége... 

Csak ennyi jött ki a számon, a többi már mind visszafojtott szó és mondat, amit nem kell kimondani. Az nélkül is érti az ember, hogy mit érzek... Emily karjaiba borulva adtam ki a bánatom, miközben ő csak szüntelenül vigasztalt, bár lássuk be hiába.

Peter időközben elment dolgozni, én meg a kanapén összekuporodva sírtam folyamatosan. Magamra húztam a takarom, hátha így ki tudom zárni a külvilágot, de nem ment. Szinte minden harmadik másodpercben Justin hívott, nem akartam vele beszélni. Nem akartam, hogy tudja totál padlón vagyok a szakíts miatt. Így kikapcsoltam azt és még jobban összehúztam magam. De így se vette az adást Justin. Ezek után Emily-t hívogatta folyamatosan, bár minden egyes próbálkozása után visszautasítottam a beszélgetést. Nagy nehezen Emily rábeszélt, hogy egyek valamit, bár egyáltalán nem volt kedvem hozzá. De enni muszáj, így egy szelet pirítóst nagy nehezen legyűrtem a torkomon.

A fotelba belehuppanva kezembe vettem a laptopom és úgy döntöttem megnézek valami jó kis filmet. Hátha az legalább eltereli a figyelmem a gondokról. De valami miatt az első utam nem egy film elindításához vezetett. hanem egy online bulvárújsághoz, amin a vezető hír eléggé sokkolt:

"Lesifotóst támadott meg Sophie!

Sophie Jordan tegnap egy gyorsétteremben tett látogatást a nővérével és családjával. Az ebéd közben azonban Sophie odament egy, az őket fotózó lesifotóshoz és erőszakos módon próbálta leállítani azt. Megkérdeztük a sértet félt, aki így nyilatkozott: - Egyik pillanatról a másikra ott állt előttem és durva, erőszakos módon próbálta kivenni kezemből a gépet. Mondtam neki, hogy fejezze be, de hajthatatlan volt. Ezt követően ordibálni kezdett velem, hogy miért kell tönkretegyem az ebédjét meg hasonlók. Én nem tudom mi van vele, de egy munkás emberrel  aki így keresi meg a napi betevőjét, nem kellene így viselkedni  Az okay, hogy neki mindene megvan, nem kell hiányt szenvednie semmiben, mert barátja mindent megad neki, de akkor se kell ilyen nagyra tartani magát. - Háborodott fel a fotós és hozzátette, ennek itt nincs vége. Elmondása szerint rendőrségi ügy lesz belőle, de a legsúlyosabb kiszabható büntetés is csupán csak figyelmeztetés, mivel nincs bizonyíték, csupán pár kép. Úgy fest Sophie-nak elege lett a hírnévvel járó akadályokból, pedig Justin anno ígéretet tett rá, hogy barátnőjét felkészíti minden hasonló helyzetre... "

Remek, a sajtó is rám szált, és az a szánalmas emberke se azt mondta ami valójában történt. Hogy egyesek mikre nem képesek csupán azért, hogy másokból hülyét csináljanak és több pénzt kapjanak. Komolyan elegem van abból, hogy folyton kiforgatják az ember szavait és mögöttes dolgokat is leírnak, amiknek közük nincs a valósághoz...

Azt hittem az életem ennél rosszabb helyzetbe már nem is kerülhet, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. De tévedtem. Egy telefonhívás, csak egy rohadt telefonhívás megváltoztatott mindent!
-Halló, Sophie Jordan-el beszélek?
-Igen, ki az?
-Flora Worner... -francba, ekkor ugrott be, hogy napok óta nem mentem be a stúdióba-
-Ohh, szia Flora. Hogy vagy?
-Nem azért hívtalak, hogy a hogylétünkről beszéljünk... -beszélt halál komolyan-
-Baj van? -rémültem meg-
-Igen, van.... Az a helyzet, hogy napok óta nem jársz be a stúdióba. És ne, ne kezdj mentegetőzni, mert nem érdekel... Azért hívtalak, hogy tudassak veled valami nagyon fontosat.
-Megijesztesz, mi történt?
-Sophie! Jól tudod, hogy a napokban hosszabbítottuk volna meg a szerződésed!
-Volna?
-Igen. Ugyanis annyira felelőtlen módon viselkedtél, annyira kiszámíthatatlan lett a munkád, hogy végül döntöttünk, hogy mi legyen veled... Sajnálom, hogy pont én kell ezt veled közöljem, de a vezetőséggel úgy döntöttünk a jövőbeli munkáidra már nincs szükségünk. Sajnálom.
-Most... Most akkor ki vagyok rúgva?! -döbbentem meg-
-Igen.. És még egy rossz hír.
-Mi az?
-A legutóbbi munkádat se használjuk fel. Szóval nem fogsz bekerülni az Puma Dance Dictionary Presents "First Time" programba.
-Kösz... Tényleg.
-Ezt magadnak köszönheted Sophie.
-A szerződés bontást mikor írom alá?
-Ma van péntek... Akkor... Ha holnap bejössz délelőtt úgy jó is lesz.
-Ott leszek. -és letettem a telefont-
Gyakorlatilag két nap alatt tönkre lett téve az életem... És Flora jól mondta... Magamnak köszönhetem. Én miattam lett vége a kapcsolatom Justin-nal. Ha nem találkozgattam volna Austin-nal akkor most nem tartanánk itt, mert nem vesztünk volna össze. És szintén, ha Austin nem lép be az életembe, akkor rendszeresen bejártam volna a stúdióba...
Hogy én mekkora egy balfék vagyok, hogy mindent elrontok, amit csak lehet. Bármihez is érek hozzá az gyakorlatilag abban a pillanatban tönkremegy a szemem láttára... Úgy fest boldogtalanságra vagyok ítélve ezen a földön. Hogy én már nem kellek senkinek, egy nulla lettem két nap alatt. Csak két nap alatt...