A következő, amire emlékszem az az volt, hogy piros & fehér villogó fény sérti a szemem. Valaki a nevem mondja, hogy 'Te vagy Sophie Jordan?' Majd azt, hogy 'Minden rendbe jön!' Utána megint minden elsötétült...
Jóval később egy rikítóan fehér szobában ébredtem fel. Klór szag járta át a levegőt. Az unalmas szobában egy nagy csokor rózsa és pár lufi volt. Az ágyammal szembe egy kényelmesnek tűnő bőrfotel, de benne nem volt senki.
Sőt, az egész szobában csak én voltam, meg egy légy, aki ki akart törti a fehér szobából. Sose adta fel. Állandóan nekirepült az üvegablaknak, hátha talál kiutat, de nem. Aztán egy fehér ruhás nő lépett be a szobába. Gondolom az ápolónő volt, mert amint látta, hogy ébren vagyok a doktort hívta:
-Doktor úr! Dr. Smith! A beteg felébredt!
-Áhh! Remek. Jó napok kívánok. Az én nevem Dr. Smith. Önt, hogy hívják? -lépett be a szobába egy magas és fehér ruhás alak-
-Sophie. Sophie Jordan. -bizonytalankodtam- Mi történt? Hol vagyok?
-Nos, Sophie. Lenne pár kérdésem önhöz. Megkérem, hogy válaszoljon azokra. Majd én is válaszolok az ön kérdésére. Mikor született?
-1994. 09. 30.
-Hogy hívják az anyukáját?
-Mary. Mary Jordan.
-Remek. Úgy látszik agykárosodást nem szenvedett. Akkor most megnézzük, hogy rendben vannak-e az érzékszervek. -a szemembe világított, meg hasonlók- Akkor most a végtagjait vizsgáljuk meg. Kérem szóljon, hogy ha érez valamit.
-Rendben. -válaszoltam-
Ekkor a bal könyököm megütögeti egy kalapács szerűséggel. Utána a jobb könyököm is. Majd a térdeimhez lépett. Megkopogtatta azokat is, de nem éreztem semmit. Összezavarodva néztem Dr. Smith-re, aki a nővérre nézett.
-Mi a baj?
-Nos. Úgy látszik van egy kis probléma... 3 napja ön balesetet szenvedett. Frontálisan ütközött egy másik autóval. A baleset során kómába került. Eddig nem tudhattuk, hogy érte-e önt valami káros sérülés. Meg kellett várnunk míg felébred. És úgy látszik, hogy az agy komolyabb károsodást nem szenvedett, de deréktól lefele megbénult. Tudom, hogy ez most rosszul hangzik, de ez a probléma megoldható.
-Akkor most nem tudok járni?
-Nem. De tornákkal ezt ki lehet küszöbölni.
-Akkor táncolni se? -akadtam ki. hirtelen könnyekkel telt meg a szemem-
-Kívánja, hogy valakit beküldjek a hozzátartozói közül?
-Kik vannak itt? -kérdeztem szipogva-
-A nővére és családja.
-Őket beküldené?
-Persze.
És az orvos kiment. Pár percre rá jött Emily &Peter.
-Szia Sophie! Végre felébredtél. -ölelt meg Emily-
-Hogy vagy? -kérdezte Peter-
-Jól vagyok, köszönöm. Csak van egy kis probléma. Mondjuk belegondolva ez egy óriási probléma. -zokogni kezdtem-
-Dr. Smith már elmondta. De meglátod, hogy minden rendbe jön... -adott egy puszit a homlokomra Emily-
-Jazmy?
-Oviban van.
-És... És Justin?
-Ő is bent volt. Körülbelül fél órája ment el. Ne kérdezd, hogy hová.
-Nem mondott semmit a történtekről?
-Nemigazán... De nagyon magába van zuhanva. Önmagát okolja, hogy miért hagyott elmenni. Miért küldött el. -Emily szavait hallgatva bevillantak az utolsó képek Justin-ról. újra zokogni kezdtem-
-Mikor jön vissza?
-Nem tudom kicsim.
-Anya & apa tudja?
-Igen. Ma repülnek ki hozzád. Holnap délben érnek ide.
-Jaj ne! Apa is?
-Persze. Amikor felhívtam anyáékat, akkor ő vette fel. Gondolhatod, hogy nem neki akartam elmondani ezt a borzalmat... De így sikerült.
-Hát ez csúcs. Most az arcomba vágja, hogy igaza volt. Hogy valami úgy is történni fog.
-Nem. Nem fogja. Nagyon kétsége volt esve.
-Ez még nem jelent semmit. -de ekkor a doktor lépett be a szobába-
-Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést, de Sophie-nak sokat kell pihennie. Megérem önöket, hogy fáradjanak ki a szobából. Majd később visszajöhetnek, ha felébredt.
-Okay. -válaszolta Peter-
-Légy jó csajszi. -köszönt el Emily-
-Sziasztok.
És kimentek a szobából. Hiába, hogy csend volt és nyugalom a szobában, nem tudtam aludni. Tekintetem a légyre szegeztem, aki egyszerűen nem adta fel a küzdelmet.... Milyen kicsi ez a teremtés, mégis úgy küzd azért, hogy újra szabad legyen. Furcsa, de valahogy önmagam jutott eszembe. A doki azt mondta, hogy ezt a bénulást rendbe lehet hozni, tornával. Ha én is úgy fogok küzdeni, mint az a légy, akkor talán lehet esély arra, hogy újra járjak, és ami a legfontosabb, táncoljak. Így vitt ez a gondolat az álomba...
-Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést, de Sophie-nak sokat kell pihennie. Megérem önöket, hogy fáradjanak ki a szobából. Majd később visszajöhetnek, ha felébredt.
-Okay. -válaszolta Peter-
-Légy jó csajszi. -köszönt el Emily-
-Sziasztok.
És kimentek a szobából. Hiába, hogy csend volt és nyugalom a szobában, nem tudtam aludni. Tekintetem a légyre szegeztem, aki egyszerűen nem adta fel a küzdelmet.... Milyen kicsi ez a teremtés, mégis úgy küzd azért, hogy újra szabad legyen. Furcsa, de valahogy önmagam jutott eszembe. A doki azt mondta, hogy ezt a bénulást rendbe lehet hozni, tornával. Ha én is úgy fogok küzdeni, mint az a légy, akkor talán lehet esély arra, hogy újra járjak, és ami a legfontosabb, táncoljak. Így vitt ez a gondolat az álomba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése