Szenzációs hír került a birtokunkba a Juphin párról! Senki nem hinné, hogy a kapcsolatuk már ezen a szinten van. Már kapott szárnyra olyan hír, hogy eljegyezték egymást, de ez hamisnak bizonyult. Most viszont egy olyan hír került hozzánk, amire senki nem gondolt volna. Egy bennfentes számolt be arról, hogy a fiatal páros gyereket vár. Igen, mi sem hittünk elsőre a hírnek, azt hittük valami rossz akaróról van szó. De miután bemutatkozott és elárulta, hogy honnan tudja a hírt... Egyre kezdett világosabbá válni a dolog. A bennfentes elárulta, hogy Sophie napok óta hányingerre kel és szédülésre. Állítólag a pár csinált már egy tesztet is és az pozitív lett. Ez megmagyarázza, hogy a pár miért volt olyan feszült, amikor egy gyógyszertárból távoztak. Felmerül azonban az a kérdés, hogy nem túl fiatalok? Nos, Justin anyja, Pattie, 18 éves volt mikor megszülte a kanadai sztárt. Sophie is 18 éves... Ez hagyomány lesz ennél a családnál?! Minden esetre kíváncsian várjuk, hogy mit reagál a tini álompár. Amint valami fejlemény lesz közöljük veletek!
Hát ez csúcs! Ha a média tudja, akkor már csak pár perc és anyáék is megtudják. El nem akarom képzelni, hogy mekkora fejmosást kapok... Viszont ha a média tudja, akkor engem szét fognak szedni. Ráadásul eddig egy csomó Belieber a háta közepére se kívánt. Hát ezek után.... Szinte látom magam előtt a holnapot. Alig, hogy kilépek a házból egy csomó újságíró letámad érdekesebbnél érdekesebb kérdésekkel. Meg egy tucatnyi rajongó aki paradicsommal dobál.... Utálom a médiát. Egyszer keresztbe fogok tenni nekik, de úgy, hogy soha a büdös életbe egy szót se fognak rólam írni! És még ott vannak anyáék! Hogy utálom ezt az egészet! Még nem is biztos, hogy terhes vagyok, de a média már tényként közli. Hogy rohadnának meg! Annyira utálom! Tönkreteszik az életem!
Zokogva rohantam ki a hátsó kertbe és leültem a medence szélére. A szél hullámoztatta a benne lévő vizet ami csapkodta a medence falát. Ennyi hallatszott csak az éjben és az én eszméletlen gyors szívverésem. A telihold világított csak, és pár csillag fénye töltötte be az eget. Most nem vágytam másra, csak arra, hogy egyedül legyek. Most valahogy Justin se hiányzott...
A könnyeim egymás után folytak le az arcomon. A szemeim már égtek és levegőt is alig tudtam már venni. Szinte láttam magam kívülről. Egy törékeny lány, aki a lábát a vízbe lógatja és szüntelenül csak sír. Haja az arcára tapad és szemfestéke is szétfolyt már rég.
Valahogy magamra haragudtam. Nem a fotósokra, nem a TV csatornákra, nem az újságírókra, hanem magamra. Sok embernek igaza van.... Még gyerek vagyok! Azt se tudom, hogy mi az, hogy felelősség. Ha tudnám, akkor ez nem történt volna meg. Azon az éjszakán jobban figyeltem volna... Szerencsétlen vagyok, ostoba és hülye.... Én még gyerek vagyok!
Aztán nagy nehezen elállt a könnyeim folyása. A pólóm szélét felemeltem az arcomhoz és letöröltem a szétfolyt festéket... De ezzel csak rontottam a helyzeten. A víz tükrében láttam, hogy az egész orcám csupa fekete... De ez most a legkisebb gondom.
A házból zajt hallottam, gondolom Justin jött haza. Már vagy 2 órája elment.
-Sophie!! Hol vagy? -hallottam, ahogy keres. még csak az hiányzik, hogy felébressze Katy-t, így a kertbe vezető ajtóhoz mentem-
-Halkabban. Itt vagyok, nem szívottam fel...Sajnos. -sütöttem le a tekintetem-
-Jézusom.
-Tudom... Ronda vagyok.
-Dehogy... Csak a sminked... Mit csináltál kint?
-Gondolkodtam.
-Miről?
-Mindenről...
-És? Mire jutottál?
-Arra, hogy még gyerek vagyok. -vettem az irányt a szoba fele-
-Várj Sophie! Ez most miért mondod?- húzott vissza-
-Még nem lehetek anyuka... Még élni szeretnék.
-Én is. De hidd el, hogy minden rendbe fog jönni!
-... Mért vagy te ennyire nyugodt...?
-Miről beszélsz?
-.... Hisz te még nem is tudod....
-Micsodát? -nézett rám értetlenül-
-Nézz csak fel a netre. Már tuti minden azzal van tele. -és beballagtam a szobába-
A fürdőben lemostam a szétfolyt sminket, összegumiztam a hajam és átöltöztem valami kényelmes hálóruhába. Bebújtam a takaró alá és megpróbáltam elaludni. Nem sok sikerrel. Csak bámultam a plafont és a beszivárgó hold fényét fürkésztem. Aztán Justin rohant be szinte vörösen izzó szemekkel. Kicsit megijedtem. Fogalmam sincs arról, hogy az eltelt 10 percben mi történhetett, ami ennyire kihozta a sodrából. Dühöngve rohant be a szobába és feldöntötte az üveg asztalt. Persze az szinte azonnal darabokra is tört a nagy ütéstől:
-Mi van? Normális vagy? Katy alszik.
-Nem érdekel... Inkább érdekel az állítólagos legjobb barátnőd!
-Natasha-ról beszélsz?
-Róla hát! Ennyit ér az, hogy vakon megbízol benne!?
-Mi a fenéről beszélsz?! -keltem ki az ágyból, totálisan összezavarodtam-
-Arról, hogy a te drága barátnőd elújságolta a médiának, hogy mi a szitu!! Elképesztő, hogy megbíztam benne!
-Na, most álljál le! A legjobb barátnőmről beszélsz! Ő nem olyan, hogy kifecsegje a dolgokat!
-Akkor áruld már el, hogy ki mesélt a médiának a terhességről?! -lépett felém összeráncolt homlokkal-
-Fogalmam sincs, de tuti, hogy nem Natasha! -léptem én is felé egyet-
-Hihetetlen, hogy őt véded! Rajtunk kívül csak Emily & Natasha tudott a dologról. És Emily... a nővéred. Csak nem szúr ki veled... De Natasha...
-Nem igaz, hogy őt vádolod...
-Hát pedig igaz! Szinte látom magam előtt, hogy amint letette a telefon a beszélgetésetek után rögtön az újságot hívta...
-Miért hiszed annyira, hogy ő volt?!
-Tudod Sophie... Van valami ami bármire képes. Úgy hívják, pénz. Egy kis pénzért bárki bármire képes.
-Tudod mit! Nyugodtan élvezd ki, hogy ez a szoba csak a tied. Én nem vagyok hajlandó olyan emberrel aludni, aki a barátaimat bántja! Még akkor is, ha az a személy a szerelmem...
-Ezt vond vissza!
-Nem! -kaptam fel a párnám és már mentem volna ki az ajtón, mikor Justin megragadta a karom-
-Itt maradsz! -nézett a szemembe Justin dühös szemekkel-
-Nem... Ne érted, hogy most a hátam közepére se kívánlak! -ekkor Justin hirtelen felemelte a bal kezét és pofon vágott-
Könnyekkel telt meg mindkét szemem. Megütött, Justin megütött. Az arcom csak úgy égett az ütés helyén. Félve nézem Justin-ra miközben kezem az arcomra tettem. Szemében zavarodottság volt, de keze még mindig a levegőben volt. Aztán lassan elengedte a karom és leengedte a másik kezét.
-Saj...Sajnálom..... Sajnálom Sophie! Ne haragudj. Nem tudom, mi történt velem. -dadogta-
Nem szóltam semmit, hanem Katy szobájába rohantam. Ott bebújtam mellé és megpróbáltam csendben sírni. Akit már így vágtak pofon és sírt tőle, az tudhatja, hogy ez nem olyan egyszerű feladat. A párnám már csupa víz volt, de még mindig zokogtam. Az arcom is még égett és a hideg rázott.
Teljesen és merhetetlenül összezavarodtam. Nem tettem semmi olyat, amiért Justin-nak okot adhattam volna az ütésére. Miért ütött meg..? Haragudtam rá... Nem hittem volna soha, hogy képes lesz kezet emelni rám... Váratlanul ért... Nem tudom, hogy mikor leszek képes neki megbocsájtani... Eddigi életemben csak egyszer ütöttek így még pofon. Akkor is apa, mikor szó nélkül elmentem egy táncfesztiválra és 2 napig hírt se adtam magamról. Gondolhatjátok, hogy mennyire ki volt akadva anya & apa is. Akkor kaptam életemben először egy óriási pofont. Akkorát, hogy a földön kötöttem ki. 1 hétig szobafogságban voltam....
Aztán zajt hallottam kintről... Justin őrjöng gondolom, de nem vagyok kíváncsi rá. Pár síros perc után nagy nehezen elaludtam....
A könnyeim egymás után folytak le az arcomon. A szemeim már égtek és levegőt is alig tudtam már venni. Szinte láttam magam kívülről. Egy törékeny lány, aki a lábát a vízbe lógatja és szüntelenül csak sír. Haja az arcára tapad és szemfestéke is szétfolyt már rég.
Valahogy magamra haragudtam. Nem a fotósokra, nem a TV csatornákra, nem az újságírókra, hanem magamra. Sok embernek igaza van.... Még gyerek vagyok! Azt se tudom, hogy mi az, hogy felelősség. Ha tudnám, akkor ez nem történt volna meg. Azon az éjszakán jobban figyeltem volna... Szerencsétlen vagyok, ostoba és hülye.... Én még gyerek vagyok!
Aztán nagy nehezen elállt a könnyeim folyása. A pólóm szélét felemeltem az arcomhoz és letöröltem a szétfolyt festéket... De ezzel csak rontottam a helyzeten. A víz tükrében láttam, hogy az egész orcám csupa fekete... De ez most a legkisebb gondom.
A házból zajt hallottam, gondolom Justin jött haza. Már vagy 2 órája elment.
-Sophie!! Hol vagy? -hallottam, ahogy keres. még csak az hiányzik, hogy felébressze Katy-t, így a kertbe vezető ajtóhoz mentem-
-Halkabban. Itt vagyok, nem szívottam fel...Sajnos. -sütöttem le a tekintetem-
-Jézusom.
-Tudom... Ronda vagyok.
-Dehogy... Csak a sminked... Mit csináltál kint?
-Gondolkodtam.
-Miről?
-Mindenről...
-És? Mire jutottál?
-Arra, hogy még gyerek vagyok. -vettem az irányt a szoba fele-
-Várj Sophie! Ez most miért mondod?- húzott vissza-
-Még nem lehetek anyuka... Még élni szeretnék.
-Én is. De hidd el, hogy minden rendbe fog jönni!
-... Mért vagy te ennyire nyugodt...?
-Miről beszélsz?
-.... Hisz te még nem is tudod....
-Micsodát? -nézett rám értetlenül-
-Nézz csak fel a netre. Már tuti minden azzal van tele. -és beballagtam a szobába-
A fürdőben lemostam a szétfolyt sminket, összegumiztam a hajam és átöltöztem valami kényelmes hálóruhába. Bebújtam a takaró alá és megpróbáltam elaludni. Nem sok sikerrel. Csak bámultam a plafont és a beszivárgó hold fényét fürkésztem. Aztán Justin rohant be szinte vörösen izzó szemekkel. Kicsit megijedtem. Fogalmam sincs arról, hogy az eltelt 10 percben mi történhetett, ami ennyire kihozta a sodrából. Dühöngve rohant be a szobába és feldöntötte az üveg asztalt. Persze az szinte azonnal darabokra is tört a nagy ütéstől:
-Mi van? Normális vagy? Katy alszik.
-Nem érdekel... Inkább érdekel az állítólagos legjobb barátnőd!
-Natasha-ról beszélsz?
-Róla hát! Ennyit ér az, hogy vakon megbízol benne!?
-Mi a fenéről beszélsz?! -keltem ki az ágyból, totálisan összezavarodtam-
-Arról, hogy a te drága barátnőd elújságolta a médiának, hogy mi a szitu!! Elképesztő, hogy megbíztam benne!
-Na, most álljál le! A legjobb barátnőmről beszélsz! Ő nem olyan, hogy kifecsegje a dolgokat!
-Akkor áruld már el, hogy ki mesélt a médiának a terhességről?! -lépett felém összeráncolt homlokkal-
-Fogalmam sincs, de tuti, hogy nem Natasha! -léptem én is felé egyet-
-Hihetetlen, hogy őt véded! Rajtunk kívül csak Emily & Natasha tudott a dologról. És Emily... a nővéred. Csak nem szúr ki veled... De Natasha...
-Nem igaz, hogy őt vádolod...
-Hát pedig igaz! Szinte látom magam előtt, hogy amint letette a telefon a beszélgetésetek után rögtön az újságot hívta...
-Miért hiszed annyira, hogy ő volt?!
-Tudod Sophie... Van valami ami bármire képes. Úgy hívják, pénz. Egy kis pénzért bárki bármire képes.
-Tudod mit! Nyugodtan élvezd ki, hogy ez a szoba csak a tied. Én nem vagyok hajlandó olyan emberrel aludni, aki a barátaimat bántja! Még akkor is, ha az a személy a szerelmem...
-Ezt vond vissza!
-Nem! -kaptam fel a párnám és már mentem volna ki az ajtón, mikor Justin megragadta a karom-
-Itt maradsz! -nézett a szemembe Justin dühös szemekkel-
-Nem... Ne érted, hogy most a hátam közepére se kívánlak! -ekkor Justin hirtelen felemelte a bal kezét és pofon vágott-
Könnyekkel telt meg mindkét szemem. Megütött, Justin megütött. Az arcom csak úgy égett az ütés helyén. Félve nézem Justin-ra miközben kezem az arcomra tettem. Szemében zavarodottság volt, de keze még mindig a levegőben volt. Aztán lassan elengedte a karom és leengedte a másik kezét.
-Saj...Sajnálom..... Sajnálom Sophie! Ne haragudj. Nem tudom, mi történt velem. -dadogta-
Nem szóltam semmit, hanem Katy szobájába rohantam. Ott bebújtam mellé és megpróbáltam csendben sírni. Akit már így vágtak pofon és sírt tőle, az tudhatja, hogy ez nem olyan egyszerű feladat. A párnám már csupa víz volt, de még mindig zokogtam. Az arcom is még égett és a hideg rázott.
Teljesen és merhetetlenül összezavarodtam. Nem tettem semmi olyat, amiért Justin-nak okot adhattam volna az ütésére. Miért ütött meg..? Haragudtam rá... Nem hittem volna soha, hogy képes lesz kezet emelni rám... Váratlanul ért... Nem tudom, hogy mikor leszek képes neki megbocsájtani... Eddigi életemben csak egyszer ütöttek így még pofon. Akkor is apa, mikor szó nélkül elmentem egy táncfesztiválra és 2 napig hírt se adtam magamról. Gondolhatjátok, hogy mennyire ki volt akadva anya & apa is. Akkor kaptam életemben először egy óriási pofont. Akkorát, hogy a földön kötöttem ki. 1 hétig szobafogságban voltam....
Aztán zajt hallottam kintről... Justin őrjöng gondolom, de nem vagyok kíváncsi rá. Pár síros perc után nagy nehezen elaludtam....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése