-Sebastian már nem tud veled mit kezdeni. Állandóan azzal jön, hogy már megint mikor kopogtat Justin, hogy elvigyen egy forgatásra. Miközben nem tart meghallgatást. Nagyon ki volt bukva a legutolsó ilyen esetnél is. Aztán, mikor most megtudta, hogy balesetet szenvedtél és lebénultál úgy döntött, hogy szüneteltetni fogja a szerződésedet. Azon is elgondolkodott, hogy.... Hogy felbontja azt. De erről egyelőre lebeszéltem. De nem hinném, hogy nem fog jobban elgondolkodni ezen.
-Hogy mi van?! Ezt nem csinálhatja meg! Még van 6 hónapom a szerződésből. Ezt nem csinálhatja meg! -akadtam ki-
-De megcsinálhatja.... Ő lett az igazgató, míg te itt voltál.
-Hogy milyen szemét emberek élnek ezen a földön. Félreismertem. -zokogtam-
-Sophie! Ez még nem biztos.
-Nekem az is elég, hogy szüneteltetni fogja a szerződésem. Ez nem lehet igaz!
-Nyugodj meg Sophie. -izgatott let Natasha hangja-
Ekkor valami sípolás ütötte meg a fülem és hirtelen minden elsötétült. Csak annyit hallottam, hogy 'Sophie! Mi a baj?! Tartsd ki! Mindjárt itt az orvos!' Üvöltött Natasha. De aztán az ő hangját se hallottam.
Pár óra múlva ébredtem fel. A szobában csak én és az ablaknál álló személy volt.
-Hali. -szólítottam meg halkan, ekkor megfordult és ott állt Justin-
-Sophie!! Hogy vagy? Mi történt?! -rohant oda-
-Justin..! Nem igazán tudom.
-A doki annyit mondott, hogy ideg összeroppanásod volt. Miért? Mi történt Sophie? -ült le az ágyra-
-Nem biztos, hogy tudni szeretnéd.
-Megijesztesz.
-Hát jó. -és elmondtam, amit Natasha-tól hallottam-
-Hogy mi?! Beszélek vele! -háborodott fel Justin-
-Justin ne! Így is totál ki van bukva ránk... Mondjuk az igaz, hogy a karrieremnek ez nem fog jót tenni, de túlélem. Ha te segítesz, akkor túl fogom élni. Ketten megcsináljuk! Értesz?
-Értem én Sophie. De akkor is embertelen az, amit csinál!
-Nyugodj meg Justin. Megoldjuk. Engem is kiborít, hogy ezt csinálja a tudtom nélkül, de most nem tudok mit csinálni. Holnap hazamegyek és akkor teszek az ügy érdekében. De most nem. -öleltem meg-
-Persze. Ahogy szeretnéd.
-Segítesz nekem valamiben?
-Aha.
-Anya behozott egy dobozt, hogy a cuccaimat rakjam bele. Túl nehéz lenne holnap hazavinni mind egyszerre. Segítenél bepakolni?
-Persze! Te mondd, hogy mit tegyek bele és kész. Te meg se mozdulj. -mondta nevetve-
-Nem is tudnék. -csuklott el a hangom.
-Jaj, bocs. Nem direkt volt. -vörösödött el Justin feje- Tényleg. Ne haragudj.
-Semmi baj. Pakoljunk.
-Okay.
És nekiláttunk a pakolásnak. Elég hosszúra sikeredett. Justin-nal szinte semmit nem lehet komolyan csinálni. Amíg pakolgatott addig én a laptopomról elindítottam pár zenét, hogy jobb legyen a hangulat. Közben adtam az utasításokat, hogy ezt ne, ezt igen, stb. Néha egy-két ruhadarabomat felpróbálta. Egyet el is szakított, de megígérte hogy amint hazamegyek 100-at vesz, hasonlót. :) Olyan aranyos, úgy imádom! Aztán egy számunkra kedves dal csendült fel. A Die In Your Arms!
-Hogy mi?! Beszélek vele! -háborodott fel Justin-
-Justin ne! Így is totál ki van bukva ránk... Mondjuk az igaz, hogy a karrieremnek ez nem fog jót tenni, de túlélem. Ha te segítesz, akkor túl fogom élni. Ketten megcsináljuk! Értesz?
-Értem én Sophie. De akkor is embertelen az, amit csinál!
-Nyugodj meg Justin. Megoldjuk. Engem is kiborít, hogy ezt csinálja a tudtom nélkül, de most nem tudok mit csinálni. Holnap hazamegyek és akkor teszek az ügy érdekében. De most nem. -öleltem meg-
-Persze. Ahogy szeretnéd.
-Segítesz nekem valamiben?
-Aha.
-Anya behozott egy dobozt, hogy a cuccaimat rakjam bele. Túl nehéz lenne holnap hazavinni mind egyszerre. Segítenél bepakolni?
-Persze! Te mondd, hogy mit tegyek bele és kész. Te meg se mozdulj. -mondta nevetve-
-Nem is tudnék. -csuklott el a hangom.
-Jaj, bocs. Nem direkt volt. -vörösödött el Justin feje- Tényleg. Ne haragudj.
-Semmi baj. Pakoljunk.
-Okay.
És nekiláttunk a pakolásnak. Elég hosszúra sikeredett. Justin-nal szinte semmit nem lehet komolyan csinálni. Amíg pakolgatott addig én a laptopomról elindítottam pár zenét, hogy jobb legyen a hangulat. Közben adtam az utasításokat, hogy ezt ne, ezt igen, stb. Néha egy-két ruhadarabomat felpróbálta. Egyet el is szakított, de megígérte hogy amint hazamegyek 100-at vesz, hasonlót. :) Olyan aranyos, úgy imádom! Aztán egy számunkra kedves dal csendült fel. A Die In Your Arms!
Abban a pillanatban, mikor felcsendültek az első akkordok mind a ketten egy pillanatra lefagytunk. Justin épp az egyik pólómat hajtogatta. Amint meghallotta a dalt rám nézett és könnyes lett a szeme. Félretette a pólót és lassan közeledett hozzám. Leült az ágy szélére és megszorította a kezem. Közben a szemembe nézett, egy pillanatra se tekintett félre. Az a pillanat ugrott be, mikor bevallotta, hogy e dal alatt csak rám gondol: "-Tudod... Ennek a dalnak minden szava igaz, ránk nézve. Amióta ismerlek és ezt a dalt bárhol is éneklem, akkor csak te jársz a fejemben... Olyan mintha lassan elhalkulna a rajongók sikoltozása és csak a te hangodat hallanám. A te arcod látnám magam előtt... Nem tudom, de valahogy ez a dal hozzád köt. Érted amit mondok?" Akkor, mikor ezt énekelte nekem, akkor is végig a szemembe nézett. Csak akkor az volt a különbség, hogy akkor tudtam járni. Más volt a környezet. Most nem tudok járni, és egy fehér szobában vagyunk, ahol pár piros szék és 1 fotel található. De annak ellenére úgy éreztem magam, mint akkor. Mielőtt elindultunk volna Párizsba, aznap éjszaka. Bár minden olyan lenne, mint rég. Bár...
Aztán a doki zavart meg minket. Kezelésre kell mennem! Justin is velem jött. Ott hagytunk mindent. Hoztak egy tolókocsit. Abba két férfi beleültetett. Az egyik előttem, míg a másik mögöttem jött. Justin ragaszkodott hozzá, hogy ő toljon el a kezelés helyszínére. A kórházból is kimentünk. Egy hátsó kerten keresztül mentünk el egy másik épületbe. Iszonyatosan jó volt újra érezni a nap sugarait a bőrömön. Érezni, ahogy fújja a szél az arcom. Mikor megérkeztünk egy ágyra fektettek. A lábamra 4-4 gumikorongot tettek. A combomra kettőt, a térdem alá egyet és a bokám fölé még egyet. Aztán jött az áram. Nem éreztem semmit. Aztán a Dr. Smith nagyobb fokozatra váltott. Ekkor a nagy lábujjam elkezdett mozogni. Még egy kis bizsergést is éreztem.
-Az normális, hogy bizsereg a nagylábujjam?
-Hát ez elképesztő! -lepődött meg Dr. Smith-
-Miért?
-Soha egyetlen egy betegemnél nem fordul ez elő az első kezelésnél. Elképesztő.
-És ez rossz? -szorongattam Justin kezét-
-Nem! Ellenkezőleg. Általában az 5-6. kezelésen indulnak be a látható jelek. Az nagyon jó!! Talán már hamarabb járni fog, mint azt reméljük!
-Tényleg? Hát ez csúcs! -mosolyodott el Justin-
-Talán már Emily esküvőjén az oltárhoz nem gurulok, hanem megyek. De jó lenne Istenem.
Körülbelül 15 perc múlva vége is volt a kezelésnek. Visszatettek a tolókocsiba és már mentünk is vissza a szobámba. Meglepetésemre Sebastian várt ott rám, illetve ránk....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése