156. rész - Soha nem lesz az enyém -

-Szia Sophie! -nézett velem szembe egy mosolygós arc-

-Szia Justin.

-Bocs, hogy késtem egy kicsit.

-Semmi gond.

-Akkor indulhatunk? -húzta fel a szemöldökét-

-Aham, hová megyünk? -sétáltam az autóhoz-

-Meglepi.

És elindultunk életem legkínosabbnak ígérkező ebédjére. Nagyon izgultam, hogy hová megyünk. De az jobban izgatott, hogy hogyan mondom majd el neki a dolgokat. Féltem nagyon, hogy ez az egész találkozás rossz ötlet. Hisz régen mi egy pár voltunk, egy évig. Elég csúnyán váltunk el egymástól és... És én még mindig szeretem. Amikor csak a barna szemeibe nézek elveszek bennük, gyöngének érzem magam. De amint hozzámér és szavaival hozzám szól a szívem megremeg és mintha egy rejtett energia bomba találna el életre kelek és kinyílok mint egy rózsa... Rózsa, a szerelmünk jelképe, ami végigkísért minket minden bajon és jón. Másoknak a rózsa csak egy virág, ami tele van tüskékkel, de Justin-nal azokat a tüskéket leküzdöttük. Együtt képesek voltunk arra, amire én vagy ő egyedül nem lett volna képes. Szinte az összes tüskét átléptük gond nélkül kivéve egyet. Ami végül a kapcsolatunk végét jelentette... Ha visszamehetnék az időbe soha a büdös életbe nem álltam volna szóba Austin-nal! Nem mentem volna el Cary-val & Nathy-vel & Greg-gel az EMA-re. És akkor most minden okay lenne. Ott lennék New York-ban és Justin óvó és féltő karjai közt élvezném, ahogy az első hópihék leszállnak a földre és tisztára mossák azt... Élvezném, ahogy a korcsolyapályán ügyetlenkedek és Justin mindvégig küzd azért, hogy végre tudjam használni a lábamon lévő korcsolyákat... De tudom, hogy elrontottam mindent. Ezek a képek már csak álmomban fognak megvalósulni, a való életben soha nem leszek olyan boldog, mint akkor voltam. Akkor, amikor alig vártam, hogy hazaérjek a próbákról, Justin karjaiba bújjak és puha ajkain csüngjek. Amikor lágyan a fülembe súgja, hogy: Szeretlek! Amikor csak feküdtünk egymás mellet és élveztük, hogy egymáséi vagyunk, vagy amikor épp a hormonok tomboltak és vad éjszakákat éltünk át...! Azok a pillanatok már soha nem lesznek az enyémek, ahogy Justin se...

Az ebéd fele tartva egy szót nem szóltam. Nagyon kínosnak éreztem ezt az egészet. Csönd uralkodott az autóban, míg végül Justin szólásra nyitotta az ajkait, amikre legszívesebben most rátapadnék:

-Mary hogy van?

-Hát... Anya jól van. Legalább is azt hiszem. Nagyon keveset látom.

-Miért?

-Amióta apa elment... -csuklott meg a hangom- Szóval, azóta folyamatosan dolgozik. Mikor reggel felkelek már nincs otthon. Aztán este mikor megyek lefeküdni akkor jön haza, vagy azután.

-Oh, mondtad neki?

-Persze, hogy mondtam. Megígérte, hogy változtatni fog, hogy otthonról is fog dolgozni de semmi változás... Pattie & Jeremy & a többiek, velük minden okay?

-Persze. Jól vannak. Anya most adta ki a könyvét, apa meg... Amit eddig csinál.

-Aha, és Jexon meg Jazzy?

-Hiányzol nekik... -mondta szomorúan-

-Ők is nekem... A múltkor láttam egy képet Jazzy-ről. Nagyon megnőtt és nagyon szép lett.

-Igen, kis rosszcsont.

-Most aztán le fogják támadni a srácok a suliban.

-Ohh, azt mondta, hogy alig várja.

-Majd rájön, hogy nem is olyan jó...

-... Megérkeztünk.

Parkolt le Justin az Eiffel torony parkolójában. Kinyitottam az ajtót és kipattantam az autóból. Sose tudom megszokni azt az érzést, amit ez a toronyt nyújt. Ahányszor felnézek rá és látom, hogy az eget karcolja rájövök, hogy én milyen jelentéktelen vagyok... Amikor a tánccal akartam kitörni a normális életemből mindig azt a célt tartottam a szemem előtt, hogy majd én is az eget fogom karcolni, hogy majd én is egy híres ember háttértáncosa leszek. És, hogy ezt önerőből érem majd el. De jött Justin, aki mindent megváltoztatott! Eleve az ő neve már magasan ragyog. Bárki aki kapcsolatba lép vele szakmai vagy baráti módon annak már lesz egy alapja. Egyáltalán nem terveztem, hogy egy akkora nevű személy fog "felkarolni", mint ő. Persze a média már akkor kavart, hogy csak azért vagyok együtt Justin-nal, hogy kihasználjam. De aki tudja a történetünket, az tudja, hogy nem így van.

-Voltál már itt? -kérdezte Justin az étterembe belépve-

-Nem, de nagyon jó hely. Tetszik.

-Ennek örülök.

-Waoo, a kilátás eszméletlen jó! Üljünk az ablakhoz kérlek.

-Jól van, ahogy akarod.

És már le is huppantam az egyik ablaknál lévő asztalhoz. A kilátás gyönyörű volt. Pont az Eiffel toronyra nézett az épület és az étterem is nagyon klassz hely volt. Vörös puha székek és koromfekete padló. Kellemes illat töltötte meg az egész teret és lágy zene szólt a kis hangfalakból. Világos és tiszta hely volt, ahol már azzal jól laksz, ahogy érzed a konyhából kiszivárgó frissen készülő finomságok illatát.

Miután rendeltünk és kihozták azokat Juston komolyabbra fordította az eddig nyugis és mókás beszélgetésünk. Meglepett, hogy szinte a semiből hirtelen előhozta a drogos ügyeim, mintha egy jó story-ra éhes újságíróval ülnék egy asztalnál úgy éreztem magam.

-Szóval... -szólalt meg két falat között- Elmondod végre ezt a túladagolást?

-Mit akarsz tudni? -vágtam rá-

-Mindent, az elejétől a végéig.

-Uhh...

-Hallgatlak. -tette félre a villát-

-Tudod jól, hogy miért tettem. 

-Sejtem, de... Hallani akarom a te szádból.

-Miattad és apa miatt... Nehéz volt otthagyni New York-ot és téged is. Aztán jött apa halála ami túl sok volt. Úgy éreztem nekem ez nem fog menni...

-És ezért akartad eldobni az életed csak úgy?

-Nem csak úgy!

-Amit tudok az pont arra utal.

-Ugyan mit tudsz?! A média írja a hülyeségeket te meg mint eddig, elhiszed nekik.

-Ebbe ne menjünk bele...

-Miért? Te kérted, hogy beszéljük meg...

-Nem az érdekel, hogy te mit akarsz tudni... Hanem, hogy miért tetted.

-Miattad, mert egyszerűen lélekhalálként éltem meg azt, hogy reggel nem melletted ébredek fel! Hogy nem bújhatok hozzád és nem láthatom a mosolyod! Hogy onnantól kezdve nem az enyém vagy! Hogy már nem vagyok Justin barátnője... -tört ki belőlem- És azért, mert apa itt hagyott! Csak úgy, egyik percről a másikra elment tőlem és... Nem mondhattam meg neki, hogy mennyire szeretem! Hogy köszönöm neki, hogy mindig támogatott és... Hogy nekem csak ő volt az utóbbi időben! -könnyeztem be- Mert anya folyton dolgozott, azt se tudta, hogy élek vagy halok! Azt is elfelejtette, hogy van egy Sophie nevű lánya aki most ebben a percben is a szobájában sír és talán azon gondolkodik, hogy neki nincs helye ebben a világban..! Egyedül voltam Justin! Eloise & Fifi & Jori voltak azok akik ha csak azért is, hogy kihasználjanak, de ott voltak mellettem, főleg Fifi... -ekkor Justin kinyújtotta a kezét és az enyémre helyezte kézfejét. puha és meleg volt, mint mindig. a hideg futott végig a hátamon annyira jól esett-

-Sajnálom, hogy ezeken át kellett menned. -nézett sajnálkozóan a szemembe-

-Nem kell sajnálni! Én tettem ezt magammal. Én hoztam meg a döntéseim és én miattam hiszi azt mindenki, hogy Fifi újabb lotyója vagyok... -sütöttem le a szemem, mert ezt azért szégyelltem-

-Ki az a Fifi? -ráncolta össze a szemöldökét Justin-

-Egy srác, aki mellettem állt.. Legalább is azt hittem, de csak kihasznált...

-Értem... -hajtotta le a fejét-

-Most mi van?

-Semmi.

-Justin, ismerlek! Mi a gond?

-Annak ellenére, ahogy meséled, hogy hogyan élted meg a szakításunk... Szóval annak ellenére elég hamar túlléptél ezen az egészen.

-Nehogy már te prédikálj itt nekem! -akadtam ki és vettem el a kezem Justin kézfeje alól-

-Én nem prédikálok.

-Dehogy nem! Te mondod, hogy milyen hamar túlléptem rajtad, mikor azt látom mindenhol, hogy Justin Bieber & Selena Gomez újra együtt?!

-Az más...

-Mondd már mi abban a más?!

-Ezt nem itt kellene megbeszélnünk.

-Hagyjál Justin! -álltam fel- Azt hitted, hogy idejössz, mondasz pár szép szót, megölelsz és már is minden a régi? Én megváltoztam, és igen... Lehet, hogy nem jó irányba de nem izgat. Ez lettem én! -mutattam magamra- Ha nem tetszik sarkon lehet fordulni és visszamenni Selena-hoz..! Vagy tudod mit, megkönnyítem a dolgod, inkább én megyek! Szia.

Kaptam fel a cuccaim és már a kijárat fele is tartottam. Gyorsan szedtem a lábaim a lift felé, amit szerencsére pont elértem és az utánam szaladó Justin már nem. Nagy levegőt vettem és megpróbáltam lenyugodni, de amint leértem a földszintre Justin lihegve ugrott elém.

-Nem fogom hagyni... Hogy most csak úgy itt hagyj!

-Engedj menni kérlek.

-Nem! Még egyszer nem engedlek el! -ez bármilyen haragosan is mondta, nagyon jól esett-

-Justin... 

-Shh... Ne menj kérlek... -fogta meg a kezem- Van még egy tervem mára.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne...

-Miért?

-Selena tudja, hogy itt vagy nálam?

-... Nem, de miért?

-Belegondoltál abba, hogy mi lesz ha rájön?

-Sophie... -annyira hiányzott, hogy végre halljam a szájából a nevem- Tudja, hogy Párizsban vagyok. És csak gondol arra, hogy fogunk találkozni.

-Nem tudom...

-Kérlek... Gyere, meglátod, hogy jó lesz. 

Képtelen voltam neki nemet mondani. Annyira elvarázsolt a szemével, a csengő hangjával, hogy lehetetlen neki ellenállni. És amikor így néz rám vagy így szól hozzám akaratlanul is azt érzem, hogy még van valami kettőnk között. Nem tudom, hogy barátság, szerelem vagy a kettő között valami, de nagyon jó érzés. Boldogsággal tölt el, miközben most is itt fogja a kezem és csillogó szemekkel várja a válaszom, amit már amúgy is tud.
-Szóval?
-Okay, menjünk. -és ebben a pillanatban Justin megölelt- Ne fojts meg, jó?
-Bocsi... Induljunk.
Jelentette ki Justin és már mentünk is a parkoló autó fele. Segített beszállni és gurultunk is a számomra még ismeretlen helyre. Nagyon kíváncsian vártam, hogy Justin hová fog vinni. Alig vártam, hogy még több percet, órát töltsünk együtt, annak ellenére, hogy van barátnője, Selena Gomez. Az a Selena akivel régebb érdekből mutatták azt a médiának, hogy együtt vannak... Vajon most is ez a helyzet? Most is csak azért "vannak együtt", hogy nagyobb személyek legyenek..? Nem hiszem, elvégre Justin-nak nincs szüksége ilyen faszságokra. De Selena, neki már annál inkább. Fogalmam sincs, hogy most ez kapcsolat csak látszólagos vagy komoly... Nem tudom elhinni, hogy komoly. Justin tényleg ilyen hamar túltette magát rajtam? Kétlem! Most is ahogy viselkedett velem valahogy arra mutat, hogy még van kettőnk közt valami... Valahogy meg kell tudnom, hogy most mi van!
-Remélem tetszeni fog. -szólalt meg Justin-
-De mi?
-Majd meglátod, mindjárt ott vagyunk.
És ez a hely már nagyon ismerős volt, már megint. Párizs leghíresebb és legnagyobb korcsolya pályája fele tartottunk. Olyan szép volt, ahogy a nap félálomban van és Párizs utcáit meg lassan körbeöleli a sötétség, de a pályát fényesen ragyogó lámpások és fényfüzérek világítják meg... Hirtelen karácsonyi hangulatom lett! Olyan melegség és vidámság járta át testem. Alig vártam, hogy megtudjam Justin pontosan mit tervezett, de alig pár másodperc múlva már minden világos volt.
A korcsolyapálya szélén lévő kis épületben kaptunk egy-egy párkorcsolyát, amit félve, de felvettem.
-Gyere, segítek. -nyújtotta a kezét Justin-
-Justin nem hiszem, hogy ez jó ötlet...
-Ne félj. Itt leszek! -lépett elém és segített felállni- Foglak, nem fogsz elesni. -nézett a szemembe-
-De ha mégis, akkor az a te hibád lesz.
-Ezt a kockázatot vállalom. -és szép lassan elindultunk a jégpályára. lábaim remegtek mint a kocsonya, annak ellenére, hogy Juston szorosan fogta a kezem-
Aztán szép lassan Justin bevezetett a korcsolyázás rejtett világába. Mikor már biztosabb voltam az ügyetlenkedésemben, mert amit leműveltem a pályán nem nevezném korcsolyázásnak, akkor Justin elengedte a kezem és a hátam mögé csúszott.
-Foglak. -suttogta a fülembe, miközben megfogta a derekam- Szép lassan induljunk előre.
-De nem megy.
Ledermedtem, hogy ilyen közel került hozzám testileg. Olyan szorosan karolta át a derekam, mint régen. Fejét a bal vállamra helyezte és úgy várta, hogy végre elinduljak, de a közelségétől mozdulni nem bírtam. Meg féltem, hogy mi lesz, ha mégis elesek. És annyira jól esett most ez a mozdulata, mint még semmi.
-Mert?
-Mert... Mert nem.
-Segítek, várj. -és egy picit meglökött aztán már csúsztunk is a jégen-
Kicsivel később aztán Justin újra elém került, viszont a derekam még mindig szorosan fogta. Szép lassan a jégpálya közepe fele vettük az irányt, míg végül a nagy emberi tömeg közepén ügyetlenkedtem. Folyamatosan Justin csillogó szemét néztem és mézédes ajkaira éheztem. Aztán egy óvatlan pillanatban hátamtól belénk ütközött egy kisgyerek én meg a lendülettél Justin ajkaitól 2 milliméterre álltam meg... Meglepődött tekintettel fürkésztem Justin szemeit, miközben a belénk ütközött gyerek felállt és továbbment. Meglepett, hogy Justin nem távolodott el tőlem, sőt... Szorosabban karolt át, mire én a karom a nyaka köré fontam. Azonnal megcsapott az az illat, amibe beleszerettem és aminek nem tudok ellenállni! Aztán azt vettem észre, hogy Justin megnyalja az ajkait majd egy nagyot nyel... Tudtam, hogy mi fog következni, hogy én is akarom de azt nem tudtam, hogy ez helyes lenne-e! Justin-nak már ott van Selena, én nem kellek ide! De amire ez végigfutott bennem már azon kaptam magam, hogy újra azt az ízt érzem a számon, mint rég. Újra Justin ajkai tapadtak az enyémekhez, amik tűzforróak voltak. Nyelvével utat keresett a számba, az eszem azt diktálta, hogy ezt ne a szívem még is minden dobogásnál azt ordította, hogy tegyem meg. Menthetetlenül megkívántam Justin-t! Nem bírtam uralkodni az  érzéseimen! Miközben a pálya közepén egymás ajkaiba forrva álltunk úgy éreztem az idő lelassul és mindenki egyesével eltűnik a pályáról. Hogy csak ketten maradunk, és & Justin...

-Justin... -váltak el ajkaink- Ezt nem kellett volna... -sütöttem le a szemem-
-Ezt most nem értem.
-Justin, neked van barátnőd!
-De...
-Ne! -ültem le a jégre és vettem le a korcsolyákat-
-Most mit csinálsz?
-Elmegyek. -álltam fel zokniba elindultam a pálya széle fele-
-Normális vagy?! Felfázol! -jött utánam-
-Ez érdekel a legkevésbé! -fordultam Justin-hoz- Igazából miért jöttél?! Hogy újra ráébredjek arra, hogy mekkorát hibáztam, mikor szakítottam veled, hogy bűntudatot kelts bennem?! Mikor megírtam neked, hogy ne gyere utánam, erre te mit csinálsz... Beállítasz egy csokor virággal és újra felforgatod az életem.
-Ha nem csináltál volna marhaságokat, akkor nem jöttem volna.
-Mindenkitől megkaptam ezt, nem mondasz újat! De komolyan, jobb ha visszamész New York-ba, Selena-hoz és hagysz engem békén.
Fordultam meg és elmentem. Egész hazáig sétáltam és megint úgy éreztem magam, mint akibe egy óriási tört döftek volna. Elhúzták előlem a mézes madzagot, meg is fogtam mire újra pofára estem... Hát igen, ez vagyok én, aki sose tud tanulni a hibáiból!
Otthon csak lefeküdtem és egész éjjel a plafont bámultam... Nem hiszem el, hogy újra ott vagyok ahol eddig. Azt hittem, hogy ha találkozom Justin-nal megoldok majd mindent. De nem! Csak még bonyolultabb lett az egész. Ilyen nincs, hogy ennyire zavarodott legyen minden, még a matek házik is könnyebbek ennél! Egyszerűen nem látom azt a biztos jövőképet, amibe kapaszkodhatok. Tisztában vagyok azzal, hogy én életem végéig bánni fogom, hogy elhagytam Justin-t! Életemben egyszer voltam tiszta szívemből boldog erre pillanatok alatt kicsúszik minden a kezemből és azon kapom magam, hogy már semmim sincs... Se barátok, se egy normális család, se szerelem... Csak a kínzó és őrületbe kergető fájdalom és bosszúság maradt nekem! Én örök magányra és szomorúságra lettem ítélve azon a napon mikor taxiba szálltam és az utam Párizs felé vettem. Ha úgy vesszük beleutaztam a nyomorúságos életembe...