160. rész - Tél van! -

Reggel Katy ott sikongatott a fülembe, arra keltem. Egyáltalán nem indult jól a napom. Mikor ki akartam kelni a kanapéból szépen a padlóra zuhantam és bevertem a könyököm. Aztán mikor a fürdőbe tartottam vagy háromszor is belerúgtam a dobozokba. Alig vártam, hogy beálljak a zuhany alá és végre felébredjek. Nyugodt reggeli után az utolsó dobozokat is felpakoltuk az autóra, ami el is hajtott. Aztán beszálltunk mi is az autóba és az új ház felé hatottunk. Ez sokkal közelebb lesz a belvároshoz és nagyobb lesz az eddiginél. 

Úgy fél óra autóút után Emily mondta, hogy még 5 perc és ott vagyunk. Egy olyan utcába fordultunk be, ami tele folt nagy fákkal. Elképzeltem, ahogy nyáron a nagy lombkoronák árnyékot vetnek az út aszfaltjára és vidáman csiripelő madarak repkednek a levelek között. Aztán Peter az egyik nagy ház felhajtóján leparkolt. Katy-vel kíváncsian szálltunk ki az autóból és kikerekedett szemekkel bámultuk a házat. Még ő se látta, ahogy én se a két emeletes 'palotát'. A bejárati ajtó előtt egy hatalmas boltívbe végződő terasz, ahol egy cserepes növény pihent. Nagy barna ajtói kitűntek a világoskék falfestésen, amin néhol világosbarna csíkok futottak végig. Peter a zsebéből elővett egy nagy, ezüstszínű kulcsot és óvatosan a zárba helyezte. Katy-vel alig vártuk, hogy elfordítsa azt és a kilincset lenyomva megnézzük mint rejt ez a kincsesláda belülről. Így is lett. Először Emily tolta be babakocsit az ajtón, majd Katy rohant utána. Őt követte Peter, majd én. Eszméletlenül nézett ki az előtér. Zöld falak mindenhol és sötétbarna padló. A konyha közepén egy nagy pult, körülötte székek és körbe megtalálható volt mindaz, ami nélkülözhetetlen egy konyhában. A nappaliban óriási nagy bézs színű fotelek és üveg asztal. A nagy plazmatévé alatt egy óriás méretű kandalló volt, előtte kis székek. Aztán az ebédlőbe érve az első amit megláttam egy csillogó-villogó csillár, alatta egy nagy, kerek üvegasztal kényelmes székekkel ellátva. A földszinten volt még egy vendégszoba és két fürdő. Az emeleten 5 szoba volt, mindegyiknek külön fürdője. De ami a kertben várt... Leesett az állam mikor megláttam a kertet. Eszméletlenül nézett ki.

A költöztetők szakértők voltak. A bútorokat el is helyezték, oda ahová azokat kell. Csak a személyesebb dolgainak kellett a helyükre tenni.

Az emeleten Emiy-nek & Peter-nek volt egy közös szobájuk. Katy-nek is & már Molly-nak & Jack-nek is. Vendégszoba címszó alatt, pedig az egyikbe én is beköltöztem. Nagyon tetszett, egyszerű, letisztult szoba volt, de pont ez ami megfogott benne. A szekrénybe szépen kipakoltam a cuccaim és a laptopomról elindítottam a lejátszási listám. Az ablak előtt ücsörögtem, ami pont az utcára nézett. Szép lassan a hó szállingózni kezdett, amit a lány szellővel táncot járt a levegőben, míg végül le nem hullott a földre. A szobába Katy harsány hangja szűrődött be, ahogy épp örül az új szobájának. Molly & Jack motyogása mosolyt csalt az arcomra, ahogy hallottam, hogy Peter a szobájukban játszik velük. 

Be volt borulva és a szél is egyre erősebben kezdett fújni. A fák ágai tehetetlenül tűrték, ahogy a szél gúnyt űz belőle és össze-vissza ráncigálja őket. A havaz végül olyan erőssé vált, hogy alig bírtam kivenni a szemközti ház körvonalait.

Ebédhez közelítve Katy kopogott a szoba ajtaján.

-Sophie, mindjárt itt az ebéd.

-Köszi Katy, de ma inkább kihagynám.

-Mi a baj Sophie? -fogta meg pici kezeivel az enyém-

-Jaj Katy... Olyan jó neked, hogy még gyerek vagy.

-Beteg vagy? Szólok anyának, hogy adjon gyógyszert.

-Jó lenne.. De az nem segít.

-Justin? -ez a szó csilingelve hagyta el pici rózsaszín ajkait, amik együtt érzően pihentek Katy kerek arcán-

-Mi van vele?

-Ő tudna segíteni neked...

-Nem Katy... Ő most nem tud segíteni.

-Lányok, itt az ebéd! -hallatszott a földszintről Emily kiáltása-

-Gyere Katy, menjünk enni. -álltam fel-

-Most még is eszel velünk?

-Nem, csak lemegyek.

Guseppe pizza volt az ebéd. Nagyon jól nézett ki, de ma valahogy nem volt kedvem akár egy falatot is ennem. Egy pohár tea mellett töprengtem azon, hogy miért tűnt el a kedvem egyik pillanatról a másikra. Talán a tudatalattim érzi, hogy nagyon közel vagyok Justin-hoz, pedig nem akarok vele találkozni. Végre túl akarok lenni rajta és továbblépni, amilyen gyorsan csak lehet.

Ebéd után visszaballagtam a szobába és tovább bámultam a hóesést. Végre itt a tél, amit már nagyon vártam. Lassan a karácsony is közeledik és talán kihasználhatom holnap az alkalmat és elmehetek venni anyának valami jó kis ajándékot. Miközben ezen törtem az agyam, valaki kinyitotta az ajtót és félénken köszönt.

-Szia Sophie. -az ajtó felé fordultam és alig pár lépésnyire Scooter állt előttem-

-Scoo... Jézusom, szia! -ugrottam fel és megöleltem- Hogy vagy?

-Megvagyok, köszi. Te?

-Éldegélek... Ülj le.

-Kösz... Üdv New York-ban.

-Köszi... Mi járatban erre?

-Hallottam, hogy újra itt vagy és gondoltam megnézem mit csinálsz.

-Kedves tőled, köszi.

-Hogy megy az élet? Mi a helyzet a tánccal?

-Ohh.. Nagyon rég nem táncolok. Amióta visszamentem Párizsba egyszer se voltam táncolni. Túl sok minden lekötött, ha érted mire gondolok.

-Persze... Meddig maradsz itt?

-Huu, fogalmam sincs. Igazából még egy-két napot aztán húzok vissza anyához.

-Aha, értem... -rázta a fejét-

-Scoo, ismerlek. Mi az igazi oka, hogy itt vagy?

-Justin... -válaszolta halkan-

-Gondolhattam volna. 

-Nyugodj meg, csak egy szívességet akarok kérni.

-Mondd, aztán meglátom mit tehetek.

-Huu.. Hát, igazából Justin-ról van szó. Tudod, volt Párizsban és ugye nálad is járt. Én nem tudom mi történt és nem is érdekel. Csak tudod, amióta visszajött azóta nem önmaga.

-Ezt hogy érted? -néztem ijedten Scooter-re-

-Folyton vitatkozik. Bármit is mondasz neki visszavág és ordibál az emberekkel. Az utolsó négy koncertjéről elkésett és nem tíz-tizenöt percet... Több mint egy órán keresztül várakoztatta a rajongóit és mikor végre megjött és megkérdeztem mi volt ez csak annyit mondott: Játszottam.... Ez nem normális Sophie... Aztán itt vannak a haverjai, akik minden szarba belevonják. Már háromszor meggyűlt a baja a törvénnyel de eddig mindig sikerült kimásznia belőle. De a hírneve nem fog mindig ott lenni, vagy én, hogy segítsek neki. És Selena is...

-Mi van vele? -kerekedtek ki a szemeim-

-Áááhh, az a lány egy kétszínű lotyó, már bocs.

-Semmi gond... Mit csinált?

-Folyamatosan megcsalja Justin-t és a legdurvább, hogy erről ő tud- De még is azt hajtogatja folyton, hogy ő szereti, nem akarja elveszíteni... Nem értem, komolyan! Mostanában csak a rosszban van benne..

-És mit vársz tőlem?

-Beszélj a fejével. Már milliószor leültem vele beszélni a dolgokról de folyton azzal jön, hogy az ő élete, azt csinál amit akar... Sophie, beszélj vele kérlek.

-Tudod Scoo... Justin-nak igaza van. Az ő élete, én nem szólhatok bele. Én már nem vagyok az élete része. Az ő döntése, hogy mit tesz...

-Sophie..

-Ne Scoo... Én tovább akarok lépni... Justin nélkül. Történt, ami történt akár itt, akár Párizsban az már a múlt. Én megpróbálok továbblépni.. Justin.hoz nekem már semmi közöm.

-Ez tudod, hogy nem igaz.

-Attól, hogy a barátnője voltam attól függetlenül igaz... Azok alapján meg amiket elmondtál... Én már nem is ismerem őt.

-Akkor nem beszélsz vele?

-Nem, sajnálom... Nem miatta jöttem vissza, van jobb dolgom is, minthogy kioktassam úgy, hogy nincs közünk egymáshoz...

Nehéz volt ez a beszélgetés... De tény, hogy tényleg nincs mára már semmi közös bennünk. Justin új útra lépett, ahogy én is. Egy év közös utazás után mára már teljesen más életet élünk. Meglehet, hogy nálam most

tél van. Nincs napsütés, de tudom, hogy egy új szerelem majd elhozza újra. Addig meg élvezem a tavasz illatát, hogy SZABAD vagyok és SINGLI. Justin meg... Ő Justin, azt tesz amit akar, rám már igazából nincs hatással.