155. rész - Váratlan vendég -

Mielőtt olvasni hagylak titeket szeretném megköszönni a 33 Bloglovin feliratkozót és a 35 rendszeres olvasót. És azt se felejtsük el, hogy már 60 ezer oldalmegjelenítésem van. Wao, köszönöm!

Így a blog végéhez érve már nem is igazán néztem a számokat de ma, ahogy rápillantottam nem hittem a szememnek, elképesztőek vagytok. És az új olvasóknak is nagyon, de nagyon örülök, ahogy a régi olvasóimnak is. De akkor jöjjön is a 155. rész, ami szintén tartogat pár meglepetést... :))

Péntek van. Szerdán engedtek haza végre valahára. Nagyon sokat gondolkodtam és arra jutottam nekem nem kell semmi hírnév! Szépen élem az én nyugodt életem tovább, már amennyire lehet és megpróbálom azt az állapotot újra felébreszteni, mint ami volt még a nagy változások előtt. Anya annak ellenére, hogy megtörtént ez a túladagolásos ügy ugyan úgy dolgozik, de nem is gond, rendbe kell szedjem magam.

A délelőtti sétám után hazamentem és csináltam amerikai palacsintát, amikor csöngettek. Nem vártam vendéget, így kíváncsian nyitottam ki az ajtót... 

Majd kiugrott a szívem, mikor megláttam, hogy ki áll előttem. Levegőt nem bírtam venni és a szemeim is kikerekedtek. Szívem gyorsabban kezdett verni és ereim kitágultak. Azonnal felvillant a múlt és minden más. Egy szó nem jött ki a számon, mikor azokba az elvarázsolóan szép szemekbe néztem. Az ajkainak vonalát látva a hideg járta át testem. A kezemben lévő kanál lassan kicsúszott a kezemből és a földre esett.

-Jaj, én ügyetlen. -hajoltam gyorsan le a földre de a váratlan vendég is-

-Tessék. -egyenesedett fel és adta a kezembe a kanalat-

-Köszi. -vörösödtem el egy picit-

-Oh, ezt itt neked hoztam. -adott át pár szál virágból álló csokrot-

-Jaj, köszönöm... Bejössz? -kérdeztem meg félve-

-Ha csak nem zavarlak...

-Nem zavarsz, gyere. -álltam félre az ajtóból és invitáltam be-

-Semmi sem változott is, amióta itt jártam... -nézett körül-

-Hát igen, anya nem akart változtatni... Kérsz valamit inni?

-Ööö, mi ez az égett szag?

-Oh a francba! -rohantam a konyhába- Palacsintát csinálok, vagy is csináltam...

-Segítsek? 

-Ne, nem kell! Vendég vagy szóval ne... 

-Rendben.

-Ezt most inkább hagyom, majd megcsinálom. -tettem félre a tésztát- 

-Ahogy gondolod. -támaszkodott az ajtófélfának azzal az izmos testével, amitől mindig elolvadok-

-Szóval, kérsz valamit inni?

-Egy pohár vizet, köszönöm.

-Parancsolj. -nyújtottam át a vizet és az ujjaink összeértek, ott abban a pillanatban megfagyott a levegő, egyikünk se mozdult- Ööö, vízbe teszem a virágokat. -szólaltam meg úgy egy perc után-
Nagyon váratlanul ért Justin látogatása. Amint megláttam a küszöb előtt állva, előttem kettő lépésnyire bevillant minden kép, amit közösen éltünk meg. Olyan érzés volt őt újra látni, mint aki már feladott mindent és azt hitte ebben az életben soha nem köszönhetnek egymásnak. Kicsit megkönnyebbültem, hogy mégse, de meg is ijedtem, hogy ilyen váratlanul és előjel nélkül jelent meg nálam Justin. Biztos, hogy van valami oka, csak úgy nem jött volna el a turné közepéről Párizsba, mikor a világ másik végén kellene, hogy most legyen. Nem értem, hogy miért utazott ennyit. Miattam? Kétlem! Szakítottunk, vagy is szakítottam vele és megírtam neki, hogy ne jöjjön utánam bármi is van. Erre most itt áll előttem két lépésre és szinte már érzem az illatát. Azt az illatot amivel utoljára megtöltöttem a tüdőm, mikor utoljára láttam... Csupa jó dolgok jutnak eszembe amiken sunyiba elmosolyodom, amikor Justin kiissza a vizet a pohárból.
-Köszönöm.
-Miért jöttél? -tértem a lényegre akaratomon kívül-
-Ööö... Tudod, olvastam egy-két dolgot.
-Ugye nem azért utaztál ennyit, hogy hegyi beszédet tarts, mert arra pont nincs szükségem.
-Nem, nem azért jöttem.
-Akkor?
-Beszélni akartam veled.
-De miről?
-Nem változtál semmit... -mosolygott-
-Mert?
-Ugyan olyan rámenős vagy, mint voltál.
-Hát jó, két hónap telt el csak... -kulcsoltam össze a karom-
-De ahogy olvastam elég sokat változtál az idő alatt is.
-Justin. Csináltam, amit csináltam, megvolt rá az okom!
-Elmondod nekem is, mert én nem vágom.
-Ugyan, nem nehéz kitalálni.
-A te szádból szeretném hallani. -vágta rá Justin-
-Ugyan minek?! Tudod, hogy miért csináltam akkor minek mondjam el?
-Sophie... -jött közelebb, ami váratlanul ért- Segíteni akarok.
-És ha én nem akarom, hogy segíts?
-Ez nem akarom, nem akarom kérdése. Akkor is segíteni fogok, ha te nem szeretnéd, még akkor is. -nézett mélyen a szemembe-
-Miért? -tettem fel a kérdést, amire nem tudtam a választ, de ahogy Justin arckifejezését próbáltam megfejteni ő se-
-Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk ebédelni és ott elmesélsz mindent?
-Justin... -ódzkodtam-
-Kérlek. -és azokkal a barna szemeivel hatni is kezdett rám-
-Nem tudom.
-Most mi van abban, ha elmegyünk ebédelni egyet?
-Talán az, hogy a múlt összeköt?
-Épp azért megyünk el!
-Hajthatatlan vagy.
-Akkor benne vagy?
-Legyen. -bár belül majd kicsattantam az örömtől-
-Akkor majd jövök, most mennem kell.
-Okay. -és ebben a pillanatban átölet Justin-
-Vigyázz magadra. -annyira jól esett ez a kettő együtt és tőle...-
-Jól van...Szia.
És kikísértem az ajtóig. Visszatérve a konyhába fülig érő mosollyal láttam neki befejezni az amerikai palacsintát. Aznap kicsit boldogabban feküdtem le, mint addig. Tudtam, hogy holnap reggel felkelek és délben már találkozom is Justin-nal. Úgy örültem a fejemnek, mint karácsony előtt, mikor tudom, hogy másnap reggel ajándékbontás lesz. Alig vártam, hogy elaludjak és reggel arra kelljek, hogy ébreszt a telefonom, hogy ideje készülődni...
Nagyon vártam, hogy találkozzunk újra, mert egyértelmű, hogy még nem vagyok túl rajta. Okay, hogy Fifi néha jót tett nekem, de őrá soha nem tudnék úgy nézni mint Justin-ra, soha! Igaz, hogy Fifi után bomlanak a lányok, de nekem ez nem igazán jön be. Jó, Justin után is de érte nem úgy, őrá felnéznek! Egyértelmű, hogy még oda-vissza vagyok érte. Amikor közelebb lépett nem léptem hátra, sőt örültem volna még egy lépésnek, de... De mi már nem vagyunk együtt. Ott van neki most már Selena, akivel állítása szerint újra tud boldog lenni. Bármennyire is rossz életem szerelmét más valaki oldalán nevetni látni el kell fogadjam, mert én tettem ezt. Az én döntésem miatt van most ez a helyzet. A döntéseim miatt lesz holnap Justin-nal egy nagyon kínos beszélgetésünk, amitől félek, viszont várom.
Félek, mert el kell mondanom, hogy miért volt az utóbbi pár hetem ennyire sötét. Talán tudja, hogy miatta is, mert képtelen vagyok elfelejteni... Őt nem lehet kiverni a fejedből! Akkor is ott van, amikor azt hiszed nincs. Ott motoszkál mindig a fejedben, hogy mit dobtál el magadtól... Igen, mára talán megbántam, hogy akkor otthagytam és elismerem, hogy rossz döntés volt. Soha nem fogom túltenni magam azon, hogy elhagytam Justin-t. Mára rájöttem, most ahogy átölelt, mikor ment el, ezt a döntésem megbántam!

~|~|~|~|~

Reggel mosolyogva keltem ki az ágyból. Úgy véreztem ma végre áttörés lesz az életemben, hogy mától talán jobb lesz minden. Reménykedve mentem a fürdőbe, aztán a konyhába reggelizni. Anya szokás szerint már nem volt otthon, annak ellenére, hogy szombat van. Pár szendvics után már mentem is ruhát válogatni az ebédhez. Pizsiben beállítottam a szekrényem elé és már dobáltam is kifele a nem tetsző ruhadarabokat. Aztán nagy nehezen találtam valami használhatót is, sőt jobban megnézve ideális volt egy sima ebédhez. Kötött felső, farmer, csizma és sapi. Meg is volt a ruhám, már a hajamat kellett megcsinálni. Kis hullámokat tettem bele és smink gyanánt szempillaspirál, pirosító és ajakfény. Így ültem la a nappali kanapéjára és vártam Justin-t, míg fél egykor kocsifék csikorgott a ház előtt. Ajtócsukás és pár másodperc múlva már csöngettek is. Csillogó szemekkel rohantam az ajtóhoz, utolsó igazítás a hajamon és kinyitottam az ajtót....