157. rész - Hagyjatok már élni -

Reggel úgy keltem ki az ágyból, hogy egész éjjel nem aludtam semmit. Hangulatom a béka feneke alatt volt és az se segített, hogy anya ma nem ment be dolgozni. Azonnal rákérdezett, hogy tudok-e róla, hogy Justin itt van Párizsban.

-Sophie, lenne egy kérdésem...

-Igen anya.

-Tudtad, hogy Justin itt van Párizsban?

-Igen.

-És?

-Mit és anya?

-Nem tudod miért van itt?

-Fogalmam sincs, de nem is érdekel... Kár volt idejönnie, csak rosszabb lett minden.

-Ez, hogy érted kicsim?

-Úgy, hogy tegnap együtt ebédeltünk, tegnapelőtt meg itt járt.

-Komolyan? -lepődött meg anya-

-Igen! De ha itthon lennél és nem folyton a munkádnak élnél akkor tudnál róla!

És kimentem a kertbe a laptopommal a kezemben. Leültem a nagy fa alá, a szállingózó hóesésben. Mikor kicsi voltam apával ezen a fán játszottunk... Hiányzik nagyon! Fura, hogy nincs itt velünk, nem látom a mosolyát és nem ölelhetem meg.

Bekapcsoltam a laptopom és elindítottam a Szerelmünk lapjai című filmet. A kedvencem, imádom ezt a filmet... Annyi rossz dolgon megy át a két szerelmes, de a végén úgy is együtt hallnak meg. Azt hittem Justin & az én történetem... A mi történetünk is így fog végződni, de nem így lett!

Mikor már a film végéhez közeledtem egy váratlan vendég felkavarta az így is már háborgó lelki világom. Arra lettem figyelmes, hogy lassan kinyílik a kertbe vezető üvegajtó és anya lép ki rajta:

-Sophie, édesem... Téged keresnek.

-Kicsoda?

-Csak gyere be és meglátod.

-Minek? Ha engem keres jöjjön ő ki... Nem akarok bemenni... Amúgy is, ki az?

-Én! -lépett elő Justin-

-Mit keresel te itt? -lepődtem meg-

-Akkor én magatokra is hagylak titeket. -ment vissza a házba anya-

-Nem fázol itt kinn? -jött közelebb Justin-

-Nem...! De mit keresel itt? -tettem félre a laptopot-

-Jöttem elköszönni... Megyek este vissza New York-ba.

-Ohh.. -meglepett, pedig számíthattam volna erre-

-De előtte meg kell beszélnünk pár dolgot. -ült le mellém-

-Mit?

-Sophie... -fogta meg a kezem- Tudod... Ezt el kell mondanom, mert nem bírom tovább magamban tartani.

-Megijesztesz!

-Szóval... Nagyon meglepett mikor megtudtam, hogy elhagytál... Nagyon fájt és amikor a leveled elolvastam egy világ tört darabokra bennem... Mikor Emily mondta, hogy már elindultál haza rohantam az autóhoz, de nem engedett elhajtanom. Azt mondta előbb van valami a számomra. Akkor azt hittem csak vicc volt, hogy elmentél, de mikor beléptem a szobádba és megláttam az ajándékainkat és amikor kezembe adta a levelet összeomlottam... Nem akartam elhinni, hogy elmentél, hogy nem ölelhetlek meg többet és nem csókolhatlak meg... Tegnap iszonyat jól éreztem magam. És mikor megcsókoltalak, bevallom újra azt éreztem mint régen...

-Hogy? -kérdeztem rá, mikor elhalkult Justin-

-Hogy... Én... -jött zavarba aranyszíve- Szóval, hogy én még érzek valami irántad..Sőt, még szeretlek! Nem tudlak elfelejteni. Nagyon fontos voltál nekem, most is...

-De még se kerestél.

-Te írtad, hogy ne jöjjek utánad.

-De.. Jó ez igaz, de ott van a Twitter, vagy nem tudom...

-Sophie... Te se kerestél.

-Mert én el akartalak felejteni... De nem megy! Annyit gondolkodtam azon, hogy miért kellett így történnie, de rájöttem ez az én hibám volt. Nem kellett volna Austin-nal meg Greg-gel se találkoznom.

-Ne okold csak magad... Egy őrült féltékeny fiúvá változtam és ezzel elüldöztelek magam mellől, amit nagyon megbántam.

-Én is, hogy elhagytalak... -sütöttem le a szemem-

-Gyere ide. -ölelt át szorosan Justin- Miért nem értem oda 1 órával hamarabb Emily-hez... Most nem itt tartanánk...

-Hát nem... Nem csináltam volna ekkora hülyeségeket.

-De.. Hogy keveredtél te ebbe bele?

-Rossz napom volt, apa halála után totálisan megsemmisültem... Kimentem a parkba. Ott odajött Eloise és beszélgetni kezdtünk. Meghívott egy buliba, azt javasolta mozduljak ki, úgy jobb lesz... Ott ismertem meg Jori-t & Fifi-t, nagyon jóba lettünk. Azt hittem a barátaim lettek... Aztán kiderült, hogy Jori kemény drogos volt, de néhanapján most is szívja a cuccot, ahogy a többiek is. Elkerülhetetlen volt, hogy hozzám ne jusson el. Egy bulin próbáltam ki először mikor mentünk épp a helyszínre és egy lány felismert és beszólt. Kibuktam és rossz lett a kedvem. Eloise adta nekem a bogyót, amit gondolkozás nélkül bevettem. Onnan egyenes út vezetett lefele.

-Miért? Mi értelme volt?

-Aznap éjjel jól éreztem magam, elfelejtettem, hogy van múlt és csak az éjnek éltem... És azután pedig ahányszor rossz lett a kedvem újabb és újabb bogyót vettem be. Később meg már a szervezetem kérte az anyagot. Nem volt elég egy, sőt már nem is használt, így erősebb anyagot kértem Jori-tól, aki hozott is.

-Sophie... De miért kellett az életed is kockára tenned?

-Olvastam, hogy te & Selena újra randizgattok... Volt ott egy kép is... Nem akartam elhinni, hogy te már túlléptél rajtam, olyan kevés idő alatt. Úgy döntöttem nem akarok tovább szenvedni, anya nem volt otthon szóval bevettem a bogyókat...

-Mary milyen papírokról beszélt?

-Ezt nem értem...

-Mary mesélte, hogy mikor rád talált akkor az ablakon volt egy papírfecni és egyet magadhoz szorítottál...

-Gyere. -álltam fel-

-Hová?

-Csak gyere... -fogtam meg a kezét és bementünk a házba, fel a szobámba-

-Mit akarsz? -kérdezte miközben a fiókomban keresgéltem-

-Áh, itt van... Tessék.

-Ezt nem értem.

-Ezek azok a papírfecnik amikről anya beszélt.

Itt mintha megfagyott volna a levegő! Justin csak a papírlapot bámulta kikerekedett szemekkel, én meg őt.

-Gond van? -ráncoltam össze a szemöldököm-

-Tudod... Én most.. Selena-t szeretem... -ennél a mondatnál mintha tört döftek volna a szívembe- Tudom, hogy te nem vagy túl rajtam és, hogy én se rajtad...

-Akkor miért vagy együtt Selena-val? -vágtam közbe-

-Mert szeretem.

-Okay... Akkor most inkább menj.

-Sajnálom. -fordult meg-

-Van is mit... Idejöttél, elhitetted velem, hogy talán lesz folytatása ennek, erre most benyögöd, hogy te Selena-t szereted. Köszönöm, komolyan.

-Tudhattad volna.

-Justin... Én már nem tudok semmit! Kár volt idejönnöd Párizsba.

-Ezt már én is belátom...

-Kösz, hogy megint azt érzem újra pofára estem...

-Sajnálom...

-Menj Justin. -zuhantam le az ágyra-

-Sophie. -lépett vissza-

-Justin ne! Menj...

Mire ő sajnálkozó tekintetét hosszan nézett rajtam és egy halk szia kíséretében talán most már végleg kilépett az életemből... Komolyan nem értem, hogy miért jött! Újra ott vagyok amiből ki akartam kerülni. Megint az érzem, hogy cserbenhagytak, hogy egyedül vagyok.

Anya percekkel később bejött a szobámba, ahol már patakokban folytak a könnyeim és levegő után kapkodtam.

-Édesem... Minden rendbe jön. -ült le mellém és ölelt át-

-Anyu... Nem tudok továbblépni... Szeretem őt!

-Tudom kicsim...

-Nem tudom mit csináljak.... Nagyon fontos nekem és most, hogy újra láttam... Képtelen vagyok elfelejteni.

-Nyugodj meg kérlek...

-Nem tudok... Nekem ő a minden anya.

-Gyere, csinálok egy meleg teát, az majd segít egy picit.

~|~|~|~|~|~|~

Heteken keresztül ez ment, ami eddig. Komolyan azt éreztem valamit muszáj tennem, mert életem végéig nem sírhatok Justin után. Sőt, amióta visszament New York-ba azóta hivatalosan is bejelentették, hogy együtt vannak... Újabb óriási követ dobtak a magasból rám. Miért is ne, hisz a több tucatnyi mellett ez már semmi, igaz..?! Mit számít még egy fájdalom...

Anya is az agyamra megy! Azt hittem jobb lesz, ha itthon van, de nem.

Amióta Justin elment azóta be se járt dolgozni. Szinte biztos, hogy azt hiszi megint drogokhoz nyúlok ezért nem megy dolgozni. Hogy csak felügyelni akar. Mintha nem lenne elég a heti két alkalom elvonó vagy mi a szent szar. Ott is folyton kérdezgetnek, mintha azzal segítenének. Az agyamra mennek, hogy folyton el kell mondanom mit csináltam előző napokban és, hogy kerültem-e drogok közelébe, esetleg használtam-e őket. Komolyan néha úgy érzem magam, mintha egy kihallgatáson lennék, ahol kötelességed elmondani mindent és nem hazudhatsz. A végére nagyon utáltam az egészet! Az utolsó 3 találkozóra be se mentem, de voltak olyan rendesek, hogy felhívták anyát és tájékoztatták az ügyről.

Persze azonnal kiakadt és számon kérte, hogy hol voltam.

-Nem mindegy? Az utolsó három alaklomra minek mentem volna el, ha már tiszta vagyok?

-Sophie! Hol voltál?

-Lényegtelen!

-Hát nem, nagyon nem!

-Miért érdekel ez téged? Eddig szartál a fejemre, most meg hirtelen példaanya akarsz lenni? Bocs de ezzel már elkéstél!

-Lehet, hogy hibáztam... De ezt én megpróbáltam helyrehozni. Te miért nem?

-Anyu hagyjál már. -mentem fel a lépcsőn- És csak úgy mondom, hogy el fogok költözni.

-Mi?

-Igen, jól hallottad. El fogok költözni innen. Elegem van belőled!

-Még is hová?

-Oda, ahol nekem jó! -vágtam be a szobám ajtaját magam után-

Igen, úgy döntöttem, hogy elköltözöm itthonról. Marhára elegem lett abból, hogy csak felügyelnek. Már felnőtt vagyok, hadd ne mondják meg, hogy mit csináljak. Meglehet, hogy hoztam jó pár rossz döntést, de azért még tisztán látom a dolgokat. Nem vagyok kisbaba, hogy rám kelljen vigyázni. 19 éves vagyok emberek, hagyjatok már élni!